Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1979-08-25 / 17. szám
Egyébként most sem jött üres kézzel. Harminc lapot hozott magával, feketefehér fametszeteket. A Toldi-sorozatot. A magyar mezők virágai, a magyar rege- és mondavilág csodálatos állatai — a galamb, a páva, a szarvas —, a magyar történelem egykor valóban élt vagy irodalmunkban életre hívott alakjai — ezek az örök Dómján témák. A Budai Nagy Egy nagy szilaj bika fut a keskeny utcán mm MSI Antal, a Hunyadi sor után így született meg a Toldi-széria harminc lapja. Száz évvel, éppen egy évszázaddal azután kezdett hozzá, hogy Arany János megnyerte Toldijával a pályadíjat, s Petőfi így gratulált az ismeretlenségből hirtelen hírnévre jutott pályatársnak: „Toldi írójához elküldöm lelkemet / Meleg kézfogásra, forró ölelésre!... / Olvastam költőtárs, olvastam művedet, / S nagy az én szívemnek ő gyönyörűsége.” A költő tiszteletére kezdte faragni dúcait két éve Dómján, s elkészültük egybeesett-egybeesik egy másik Arany évfordulóval: 1879-ben fejezte be a költő a Toldi estéjét. És lesz még egy harmadik egybeesés is: minden jel arra mutat, hogy Arany János halálának századik évfordulóján megjelenő új Toldi kiadást Dómján harminc fametszete illusztrálja majd. Nagy az én szívemnek ő gyönyörűsége — mondom Petőfivel, miközben a lapokban gyönyörködöm. Mert ami Domjánnál eddig külön-külön élő motívum volt, s uralkodott egy-egy alkotói korszakon, az most, a Toldi-sorban harmonikus egységbe ötvöződött: a magyar mezők virágtengere, a magyar rege- és mondavilág csodás állataival és a magyar múlttal. A napkorongon, Bence subáján, a szilaj bika szarván, Toldi lován — mindig és mindenütt — szinte barokkos zsúfoltságban, a tér minden helyét kitöltve ott él, nyüzsög mindaz, ami négy évtizeden át külön lapokon fogalmazódott meg, virult ki a művész alkotó fantáziája nyomán. Mintha e motívumok ősforrásától való földrajzi távolságot törekednék ily módon megszüntetni-eltüntetni Dómján, mint ahogyan a távolságot számolta föl azzal is, hogy a New York-i Tuxedo Parkban készült dúcok első nyomatait hazahozta. Két éve, amikor a sárospataki Dómján Múzeum megnyitására Magyarországra érkezett, a kiállítási anyagon kívül még valamit hozott magával. Egy facsemetét, egy amerikai különleges fajtát, s elültette a múzeum udvarán. Két év után, hogy hazajött, nem találta már életben a fát. Nem sajnálta túlságosan. — A fa kiszáradt — mondja —, de a múzeum „virágzik”, él! G. L. 19
