Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1979-08-25 / 17. szám

márványból készült. Ott áll az öreg grófné életnagyságú, idealizált szobra, és a 8 éves fiuk, a kis Tibor itt van márványba faragva. A szöszke fiúcska difteritiszben halt meg. Ha valaki meghal a mostani lakók közül, ebben a műemlék kápolnában ravatalozzák fel, és innen indul el utolsó útjára.

Teljes épségben és szépségében gondozza a személyzet a télikertet. Az üvegház falán csak úgy zúdul be a napfény.

Fényesre csókolja a dísznövények és a pálmák leveleit. Külön látványosság a kutyatemető. Ezüst- és tiszafenyők, öreg nyárfák és tölgyek ölelik körül ezt a térséget, és a sírköveken még jól láthatók a hűséges állatok nevei: „Teddie, Charlie, Peggy, Toppi”. Az utolsót 1943-ban temették el ide. A fák alatt ott van az a pad is, ahol az öreg gróf szívesen időzött délutánonként kedvenc kutyái sírjánál. Különösen a vadászebek voltak nagy becsben előtte. Az agarak, a vizslák, a kopók.

Közel ide ritka látványosság egy szoborcsoportozat, a szabin nők elrablását ábrázolja. A márvány még mindig szürkésfehér, eredeti színben díszeleg. Nem vonta be az idők patinája, az a sűrű piszokréteg, amely alatt lassan meghal a művészi alkotás. A szobrokból szökőkút zenéli az élet melódiáját. Milyen robusztus erő árad ebből a szoborcsoportozatból. A tavon — mert az is van —, csónakázni is lehet, és rajta keresztül vezet el a híd egy pagodához, ahol hatalmas oszlopok alatt a heverőkön, ahogy az a római patríciusoknál divat volt, fekve falatoztak a gróf úr és vendégei. De nem hiányzott ilyenkor a

zene sem. Pesti cigányok, a Pertisek, a Magyariak, a Lakatosok húzták nevezetesebb alkalomkor a szépséges nótákat a vendégek fülébe.

Ma a madarak koncertjét hallgatom. Gerle hívja epekedve a párját. Fütyül a rigó. A szép sárgarigó. A Nagyalföld kiveszőiéiben levő nótás madara. Erről jut eszembe a legszebb magyar népdal: „Magas jegenyefán sárgarigó fészek ..

A parkban fullasztó a rózsák balzsamos illata. A padokon ülnek az öregek. Férfiak és nők ... Némelyiknek az arcára van írva, hogy valamikor jobb napokat látott... A kezük ölelkezésében benne van a szeretet ... Tudják, hogy ez az utolsó odaadás, a sírigtartó hűség ... Itt már nincsen olyan probléma, hogy különélés, elválás, veszekedés, vagyoni osztozkodás. Ebben a paradicsomi állapotban isteni ajándék a tisztességes házasélet... a béke és a szeretet.

Mély átérzéssel, hittel írom le még, hogy ilyennek szeretném látni a világ minden táján az öregotthonokat. ..

SZÉKELY MOLNÁR IMRE

Részlet „Forgó komédia” című könyvéből, Torontó, 1979.

7