Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1979-08-25 / 17. szám

Hitünk és magyarságunk megtartása Beszélgetés dr. Kacziba József katolikus püspökkel, az amerikai magyar katolikus egyházi vezetők magyarországi látogatása előtt Kérem, beszéljen eddigi pálya­futásáról. — Pályám bizonyos értelem­ben szokványosnak mondható. 1914-ben születtem egy Csongrád megyei kisközségben Csanytele­­ken: Iskoláim elvégzése után káp­lán lettem, majd hitoktató Kis­kunhalason, később megbízott ad­minisztrátor és plébános Cinko­­tán. Itt 23 évig szolgáltam, utána egy kis ideig Rákosszentmihályon. Később az a megtiszteltetés ért, hogy rámbízták a győri egyház­megye kormányzását. Most a püs­pöki kar központi titkárságán a katolikus intézmények felügyele­tét látom el, ennek a területnek vagyok a szakreferense. Változnak az idők, s mi is vál­tozunk velük, tartja a régi római mondás. Püspök úrnak mi a ta­pasztalata, az elmúlt évtizedek alatt változott-e a magyar katoli­kusok hitélete? —• Vidéken a hagyományos nagy katolikus tömbökben, példá­ul a Dunántúlon alig változott a katolikus ember típusa. A vidé­ki életforma konzerváló ereje, úgy látszik, a vallásos életre is kiter­jed. Más a helyzet a várótokban, különösen Budapesten. Eltűnt a néhány évtizeddel ezelőtt még dí­vó úgynevezett közéleti katoliciz­mus, s helyét a csendesebb, elmé­lyültebb hitélet foglalta el. Külö­nösen az értelmiség körében ta­lálkozunk olyanokkal, akik nagy teológiai felkészültséget tanúsít­va érdeklődnek a katolicizmus és a világ kérdései iránt. Az ilyen jel­legű változás mindenképpen erősíti a hitéletet. Az egyházak, jelen esetben a katolikus egyház és a magyar ál­lam között a megállapodások és a folyamatos párbeszéd révén, egy­re jobb a kapcsolat. Melyek a leg­utóbbi idők eredményei? — Először mindenképpen a sze­mélyi kérdéseket kell megemlíte­nem. Régebben nagy szenzáció­nak számított, ha egy-két új püs­pököt szenteltek fel, ma pedig már magától értetődő, hogy minden püspöki széket betöltötték, ör­vendetes lehetőségünk az is, hogy a Hittudományi Akadémián leve­lező tagozat indult: a sok-sok je­lentkező közül 150-en kezdik el tanulmányaikat. Hetilapunk, az Üj Ember példányszáma a közel­múltban emelkedett 90 ezerre. A Szent István Társulat kiadásában megjelenő könyvek példányszáma — az igényeknek megfelelően — szintén növekedett. A budapesti Farkasréti új templomunk köze­lében már leraktuk egy katolikus szociális otthon alapkövét. Leány­FOTÖ: GESZTI ANNA falun, egy nagy házat hagytak az egyházra. Itt a világiak számára rendezünk be úgynevezett lelki­­gyakorlatos házat, ahol csendes áhítatban lehet eltölteni rövidebb hosszabb időt. Nagy jelentőségű­nek tartom, hogy Rómában a Szent Péter templomban magyar művé­szek munkáival, magyar kápolnát rendezhetünk be. Nemcsak egyhá­zi művészetünk gazdagodik ezzel, hanem a magyar művészet is. A műalkotások között Lékai László bíboros úr tervei szerint magyar vonatkozású szentek is szerepelnek majd, mint például az olaszországi Szent Gellért, Skóciai Szent Mar­git, a lengyelországi Hedvig, vagy Szent özséb a pálosrend alapítója és thüringiai Szent Erzsébet. A ma­gyar kápolnával nemcsak katoli­kus és hazafiúi büszkeségünk nö­vekszik majd, hanem minden bi­zonnyal erősödnek a népek, nem­zetek közötti jó kapcsolataink is. Összefoglalva, az állam és a ka­tolikus egyház párbeszéde olyan folyamat, amelynek révén meg­levő intézményeinket jól fenn­tarthatjuk, s vallási életünket nyugodtan élhetjük. Mint a püspöki kar tagja, bizo­nyára nem egyszer találkozott a határokon túl élő magyarokkal, magyar katolikusokkal. — Valóban így van. A szom­szédos országokban élő magyarok­kal való találkozásaim közül igen emlékezetes a nagyszombati Spo­­lok Wojtek az ottani Szent Ist­ván Társulat százéves évforduló­ján rendezett ünnepség. A legél­­ménydúsabb találkozás az 1976-os philadelphiai euoharisztikus vi­lágkongresszus volt, amelyen a Lé­kai bíboros úr vezette magyar kül­döttség tagjaként vettem részt. A Magyarok Napján az új pálos templomban Lékai bíboros úr ce­lebrált misét, s igen jó hangvétel­lel teremtett kapcsolatot az óhaza és újhaza katolikusai között, ami­kor beszámolt a mai Magyaror­szágról. Szívélyesen fogadtak a Philadelphiától mintegy negyven kilométerre eső Westehesterben, ahol a szép magyarsággal beszé­lő, már Amerikában született Louis Kovács volt a házigazdánk. Az Amerikában élő magyarok közt a letelepedés időpontjában, a po­litikai nézetekben és életmódban tapasztalható sokféleség ellenére, a katolikus és nem katolikus ma­gyarok is, nagy szeretettel üdvö­zölték küldöttségünket és általa hazánkat. Hosszan sorolható ám azok nevét, akikkel rövid látoga­tásunk alatt bensőséges, jó kap­csolat alakult ki: a már említett Louis Kovácson kívül Mustos Ist­ván piarista igazgatót, Korpics Ta­más görög katolikus lelkészt, Vi­­dóczy István plébánost, és még sokan másokat. Ügy éreztük, s gondoltuk, hogy az eddiginél gyak­rabban kell ezentúl találkoznunk. Ennek jegyében hívtuk meg a Ma­gyarok Világszövetségével karölt­ve, az amerikai magyar katoliku­sok néhány vezetőjét Magyaror­szágra. Augusztusban gazdag or­szágjáró, ismerkedő programmal várjuk őket: Budapesten megte­kintik egyebek között a Bazilikát, a Szent Koronát és a Szent Job­bot. Esztergomban fogadja őket Lékai bíboros úr. Vendégeink el­látogatnak a vidéki egyházi köz­pontokba, Pécsre, Kalocsára és Egerbe is. A jó kapcsolatok meg­teremtése és folytatása, reméljük, olyan gyümölcsöző folyamat, amelyben ez a látogatás minőségi előrehaladással jár. Ha politikai felfogásunk egyben-másban kü­lönbözik is, azt tartjuk elsődle­gesnek, ami összetart bennünket: magyarok és katolikusok va­gyunk. A külföldön élő magyar katolikusoknak nemcsak hitük, hanem magyarságuk megtartása is olyan feladat, amelyen közös erővel kell munkálkodnunk oda­kint és idehaza. A külföldön mű­ködő magyar katolikus egyházi közösségek igen nagy szolgálata lehet a hitélet gondozásával együtt, a magyar nyelv ápolása és fenntartása. APOSTOL ANDRÁS Varga Imre: A római Szent Póter-bazi­­fotö: somfai istvan lika altemploma magyar kápolnájának oltára, makett, 1979 3

Next

/
Thumbnails
Contents