Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1979-05-19 / 10. szám
„MAGYAR-AMERIKA” TÖRTÉNELMI DOKUMENTUMAI Ma már vitathatatlan, hogy egy nemzet történelméből nem lehet kiiktatni azokat, akik földrajzi határain 'kívül kerültek. E felismerés kifejezői azok a széles körű kutatások is, amelyéket a legtöbb európai országban kutatóintézetek, csoportok, egyetemi tanszékek keretében társadalomtudósok folytatnak nagy apparátussal, közösségeikből más országokba — elsősorban a tengerentúlra — szakadt népesség tanulmányozására. Ezt tapasztalhattam több európai országban, amikor a nemzetközi emigráció tudományos kutatómunkáit, a történeti források gyűjtését és annak módozatait tanulmányoztam. Tájékozódhattam például arról, hogy Finnországban a turkui egyetemen a finn kivándorlás, a tengerentúli országokban letelepedett finnek közösségeinek történeti problémáinak elemzése csaknem 40 kutatási témává szélesedett. De hivatkozhatok a svédek, norvégok és olaszok kiterjedt kutatási munkálataira, forrásgyűjteményeikre, kivándorlási archívumaira is. A tengerentúli országokban, különösen az 1960-as évéktől, ugyancsak megnövekedett az érdeklődés az etnikus csoportok társadalmi, kulturális története iránt. Mind a tudományos világ, mind a közvélemény egyre erőteljesebben vallja, hogy társadalmuk megértéséhez és elemzéséhez feltétlenül szükséges megismerni a bevándoroltak múltját, magukkal vitt értékeiket, hagyományaikat. Az etnikus csoportok, az etnikus kultúra napjainkig e társadalmak lényeges alkotóelemei. Ma kevésbé divatos az „olvasztó tégely”, a „melting pot” optimista hirdetése, vagyis az az elmélet, amely szerint az amerikai környezet nagyon rövid idő alatt, lényegében egy nemzedéken túl oly mértékben asszimilál, hogy teljesen kitörli az etnikus múltat. A korábban uralkodó, az asszimilációt mesterségesen erőltető, gyorsító törekvéseket is több kritika éri. Kedvezőbben értékelik a népesség sok etnikumú összetételének tartósságát, és ösztönzik az etnikus hagyományúkat őrző erőfeszítéseket. Az Egyesült Államokban és Kanadában újabban például könyvtárak, archívumok próbálják pótolni lemaradásukat és nagy lendülettel fejlesztik a Közép-, Dél- és Kelet- Európába bevándorolt népcsoportok történeti dokumentumainak korábban teljesen elhanyagolt gyűjtését. E feladatok elvégzésére az egyetemek mellett új intézmények is alakultak, az Egyesült Államokban az „Immigration History Research Center” (Minneapolis), Kanadában a „Multinational History Society” (Toronto). A magyar etnikus csoportok társadalomtudományi vizsgálatai mind Magyarországon, mind külföldön (mindenekelőtt az Egyesült Államokban és Kanadában) az utóbbi időkben jelentősen előréhaladtak. Más népekkel összehasonlításban mégis inkább lemaradásunkat kell észrevennünk. Teendőink sürgőssége és irányai határozottabb körvonalakat kapnak, ha több és távlatibb összefüggésben is látjuk a történeti források és dokumentumok gyűjtésének, megőrzésének a kutatások, feldolgozások számára hozzáférhetővé válásának jelentőségét és szükségességét. Saját kutatási tapasztalataim alapján csak megerősíthetem azoknak az amerikai és kanadai társadalomtörténészeknek a véleményét, akik a múlt feltárásához nagyon fon-Erdélyi Sz. Gusztáv, az „Amerikas Magyar Nemzetőr" (1884-1885), az első „igazi amerikás magyar újság” szerkesztő-tulajdonosa Kohányi Tihamér, újságíró, a „Szabadság" című újság kiadó-szerkesztője 1891-1913 között K. Szabó József, az omerikás magyar szocialisták újságja, a „Népakarat" első szerkesztője (1903) fosnak tartják azokat a közzétett és nem publikált forrásokat, amelyeket az etnikus csoportok közösségei, illetve szervezetei az idők folyamán létrehoztak. A történeti források, dokumentumok gyűjtésének lehetősége és eredményessége jelentős mértékben viszont annak függvénye, hogy maguk az etnikus csoportok, illetve képviselőik, közösségeik, szervezeteik vezetői mennyire vannak tudatában a történeti dokumentáció szükségességének. Szomorúan kellett tapasztalnom, hogy a magyar bevándoroltak történeti dokumentációja még a clevelandi vagy a New York-i könyvtárak gyűjteményeiben is nagyon szegényes. A mikrofilmezett „Vasvári-gyűjtemény” megismerése javíthat a helyzeten. Az eredeti gyűjtemény — mint ismeretes- — Magyarországra, Szegedre került, mikrofilmen azonban megtalálható a „Hungarian Studies Foundation” birtokában New Brunswick városban, New Jersey államban is. A „Vasvári-gyűjtemény” hazakerülése annál nagyobb öröm, mivel nem kell attól félnünk, hogy a „Feleki-gyűjtemény” sorsára jut. Az első nagy amerikai magyar gyűjtemény pusztulásának körülményeiről maga Vasvári Ödön tájékoztatott részletesebben: a New York-i Magyar Intézetben elhelyezett hatalmas gyűjteményt a második világháború idején az Egyesült Államok illetékes hivatala zár alá vette. A háború után a zárlatot feloldották, de a gyűjtemény állagát az ott élő magyar emigránsok szétbomlasztották. Szórványos, töredékes darabjait, némelyeket selejtezésre ítélve Washingtonban, a kongresszusi könyvtár raktáraiban fedezte fel Vasvári Ödön. Ez az intő jel ugyancsak segítette szándékának érdeklődését, azt, hogy a több évtizedes munkája gyümölcsének biztonságos tárolóhelyét Magyarországon keresse. A „Feleki-gyűjtemény” pusztulása, a „Vasvári-gyűjtemény” hazakerülése felhívja a figyelmet azokra a magyar gyűjteményekre és forráscsoportokra, dokumentumokra, amelyek ma még az Egyesült Államokban és Kanadában magyar vagy magyar eredetű szervezetek, közösségek, valamint egyének birtokában vannak. Alkalmam volt betekinteni néhány amerikai magyar gyűjteménybe, és esetenként azt tapasztaltam, hogy vagy az anyagi lehetőségek korlátái, vagy a szakértelem hiánya, az iratok, dokumentumok történeti értékének nem ismerése, vagy inkább a magán- és csoportérdekek előtérbe helyezése, a közömbösség és a felelőtlenség hogyan kezdi ki és rombolja sok évtizedes gyűjtések állagát is. A gyakran változó elképzelések miatt a gyűjtemények jövője jelenleg nemcsak bizonytalannak, de meglehetősen kilátástalannak is- látszik. Hacsak nem győz a józanság és felelősség, amely utat nyithat az érdékelt felek, azaz a magyarországi és a tengerentúli tudományos intézmények, valamint e gyűjtemények tulaj donosainák együttműködésére, közös tevékenységére, a források megőrzése és a jövő számára történő megmentése érdekében. Ezért lehet örömmel üdvözölni a Felhívást, 10
