Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1979-05-05 / 9. szám

Fellegi Ádám, féléves távoliét után „amerikai zongoramuzsika” című bravúros koncertjével örvendeztette meg hallgatóit a budapesti Zeneakadémián. Műsorán az 1910- től csaknem napjainkig ívelő korszak legnevesebb szerzőinek kompozícióit mutatta be, Charles Ives-től Sámuel Barberon keresztül George Crumbig, végül pedig Gershwin Rhapsody in blue című világhíres művének ritkán fölhangzó zongoraátiratát játszotta igen nagy sikerrel.

— Mi előzte meg ezt az érdekes hangversenyt, ezt az izgalmas vállalkozást?

— Az amerikai zongoramuzsikával a helyszínen ismerkedtem meg. Legelőször az Állami Hangversenyzenekar tagjaként turnéztam az Egyesült Államokban, majd a második és harmadik alkalommal amerikai egyetemeken. Houstonban, Coloradóban, Albanyban, Buffalóban tartottam előadásokat. Aztán három évvel ezelőtt Kanadába is eljutottam, ott is jórészt egyetemeken szerepeltem, Beethovent, Lisztet, Bartókot és kortárszenét játszottam. Ennek eredményeképpen a St. Catherines egyetem négy hónapra vendégművésznek hívott meg.

— De mielőtt még oda eljutott volna, ha jól tudom, részt vett a washingtoni zongoraversenyen.

— Washingtonban amerikai zongoraversenyt hirdettek meg, erre jelentkeztem. A verseny anyaga csupa huszadik századbeli művet tartalmazott, ezek közül kellett meghatároznom, hogy mivel indulok. A moderneken kívül még egy klasszikus mű előadása is kötelező volt, én Beethoven Appassionata szonátáját választottam. A százhúsz résztvevő közül tizenlketten jutottak a döntőbe, ezeket mind díjazták. Én az ezerötszáz dolláros díjat nyertem el. Megjegyzem, hogy a döntőbe kerültek közül tizen az USA-ból valók voltak, európaiak csupán ketten — az egyik angol, a másik jómagam — sorakoztunk melléjük. A döntőre a washingtoni Kennedy Centerben került sor.

— Milyen műveket játszott ott?

— Ives-től Cage-ig a modem szerzők műveit. Az amerikai kortársi zeneszerzők általában nem annyira szenvedélyes újítók, mint

amilyenek mondjuk a hollandok vagy a nyugatnémetek. Amikor bekerültem a döntőbe, fölkértem Robert Morant, a legszélsőségesebb irányzatú amerikai komponistát, hogy írjon nékem egy művet, amelyet a döntőben ősbemutatóként adhatok elő. Robert Moran többek között arról is nevezetes, hogy San Francisco megrendelésére olyan nagyszabású művet komponált, amelyet több együttes szólaltatott meg azonos időben, és az egész városban hallható volt. Üj művével Moran három hét alatt készült el. A kottapapíroson a hangjegyeknek csupán a szárai voltak láthatók, a szerző csak a hangnemet, meg a ritmust határozta meg. A kéziratot hazaküldtem Vidovszky László barátomnak és arra kértem, írja meg a mű számomra előadható verzióját. A szerző igen elégedett volt vele, amikor később New Yorkban megmutattam neki.

— Hogyan fogadták Washington után Kanadában?

— Barátian és kedvesen. Munkaköröm, St. Catharinesben nyolc más-más műsorú koncertet foglalt magába, Beethoventől napjainkig. Első hangversenyemen még jó néhány üres szék tátongott a teremben, de az érdeklődés nőttön nőtt, és a további estéken a nézőtér zsúfolásig megtelt. A kritikák sem fukarkodtak dicsérő jelzőkkel. Utolsó estémen a tanszék bankettel és emeletes fehér tortával búcsúztatott.

— Akadtak magyarok is a nézők soraiban?

— Nagy örömömre jócskán akadtak. St. Catherines igen jól működő magyar köre, egy külön, kilencedik hangversenyt rendezett nekem, ugyancsak az egyetemen. Ezen az estén megjelent dr. Szabi? Zoltán, a Magyarok Világszövetségének főtitkára is, aki épp akkoriban egy delegáció vezetőjeként járt ott. A hangverseny után egy magyar vendéglőben vacsoráztunk ugyancsak vele és a helybeli magyar kör vezetőivel együtt. A következő állomásom Toronto volt, két hatalmas egyetemen játszottam. Torontóban a Németh László Társaság nevű lelkes magyar kör vezetőivel találkoztam. Montreali koncertem után pedig az ott működő Kanadai Magyar Társaság hívott meg. Az ott élő idősebb nemzedék örömmel és igen jól beszél anyanyelvén, de a gyerekek már törik a magyar szót, viszont magyar tánccsoportok alakításával és sokféle módon ápolják etnikai hovatartozásukat.

— Hányféle műsort játszott ezeken az egyetemeken?

— Legalább tízfélét. S igen sokszor szólaltattam meg Liszt Magyar Rapszódiáit.

— S mit tapasztalt, amikor Nyugatnak indult?

— A kanadai Alberta tartomány három városában szerepeltem: Calgaryban, Edmontonban és Banffben. Egy hetet töltöttem Banff csodálatosan szép modem művészeti központjában, Arts Centerjében, és elbűvölten gyönyörködtem a hóborította, sziklacsipkés hegycsúcsokban. Banffben játszottam a legszebb hangú, legkiválóbb új Steinwayzongorán, amelyet egyenest Hamburgból szállítottak oda. Az Arts Center magyar vezetője, Funtek László, nemcsak rendkívüli tehetségű szervező, hanem elragadó vendéglátó is. Egyébként Bannfben együtt vacsoráztam Székely Zoltánnal, a világhíres magyar hegedűművésszel is. Banffben igen sok a koncertező magyar művész és zeneprofesszor, hogy csak kapásból Sebők Györgyöt, Korozmay Dénest említsem, és jól ismerik Sándor Jánost is, hiszen rendszeresen és igen nagy sikerrel vezényli az Arts Center ifjúsági zenei táborának a zenekarát.

— Hol vendégszerepei legközelebb?

— Legközelebb Nyugat-Európában turnézom. Többek között Franciaországban és Hollandiában. A hilversumi rádióban mindeddig kiadatlan Liszt-műveket mutatok be, ezeket mostanáig a weimari Liszt-archívum őrizte. Most végre napvilágot látnak, a magyar Zeneműkiadó jelenteti meg őket.

— Eddigi sikeres pályáján a klasszikus repertoáron kívül, úgy látszik, igen sok zenei különlegesség bemutatására is törekszik ...

— A híres előadóművészek lemezeivel és koncertjeivel csakis úgy állom a versenyt, ha repertoáromba olyan műveket is sorakoztatok, amelyeket a közönség csák az én előadásomban akkor és ott hall tőlem.

GÄCH MARIANNE

20