Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1979-04-21 / 8. szám
Utnffis IX. V ItOIIMM. HÁZASSÁ« — Van kedve meghallgatni az én boldog házasságom érdekes történetét? Ne mondja, hogy nincs kedve, mert akkor is elmesélem. Sőt, ha óhajtja, a tanulságot is leszűröm magának. — Köszönöm, de azt rám bízhatja. Nálam jobban tanulságot maga nem szűrhet le. Hanem ami a házassága történetét illeti, attól félek. A boldog házasság sohasem érdekes. Oka, története, feszültsége csak a boldogtalan házasságnak van. A boldog házasság egyszerű, mondhatnám primitív dolog. Egy nő és egy férfi szereti egymást, házasságra lépnek és kész. — Nonono. Engem a feleségem például sohasem szeretett. Igaz, hogy én se őt. Az egész történet úgy kezdődött, hogy a feleségem gyermeket akart, de férjet nem. Hallott már ilyet, nemde? — Hajjaj! — Amikor én megtudtam ezt, felkerestem őt, bemutatkoztam, és felajánlottam a szolgálataimat. Közöltem vele, hogy 180 centiméter magas, makkegészséges, 75 kilós, diplomás értelmiségi vagyok, büntetlen előéletű, megbecsült polgára a hazának, a Munka Érdemrend bronz fokozatának birtokosa. Hogy rövid legyek: a hölgy alkalmasnak talált arra, hogy leendő gyermekének atyja legyek. — Ezt értem. De mi vezette magát ebben a dologban? Talán bizony nagyon izgalmas volt a hölgy, mint nő? — A legkevésbé sem. Sohasem láttam érdektelenebb jelenséget. Hanem én is gyermekre vágytam, de feleség nélkül. A házasságról olyan sok rosszat hall az ember, magának magyarázzam, aki most vált el harmadszor? Nos, amiként én megfeleltem őnagyságának arra, hogy a gyermeke apja legyek, éppen úgy megfelelt ő nekem, hogy a gyermekem anyja legyen. Csúnyuska volt, de értelmes, fel az ükszülőkig egészséges család leszármazottja, nyájas természetű, idegileg kiegyensúlyozott. Így aztán csakhamar megegyeztünk; vállalkozott arra, hogy két gyereket szül, az első az övé lesz, a második az enyém, akkor aztán búcsút veszünk egymástól és kész. Neki is lesz gyereke férj nélkül, nekem is lesz gyerekem, feleség nélkül. Mindjárt hozzá is láttunk, hogy realizáljuk a megegyezést. — Ez csakugyan nem mindennapos história. — Na látja. De hol vagyunk még a végétől? Nos, megbeszélésünknek megfelelően hetenként kétszer aludtam nála, a hét többi napján nem is láttuk egymást, még telefonon sem beszéltünk, kiki élte a maga független, szabad életét. Már vagy egy éve ment így a dolog, amikor azt javasolta, hogy vegyem feleségül, mert a házban, ahol lakik, rosszindulatú suttogások célpontja lett. Megnyugtatott afelől, hogy csak névházasságra gondol, életmódunkon mészáros andras rajza semmit sem kell változtatnunk, s amint a két gyerek megszületik, elválunk, mintha mi sem történt volna. Beláttam, hogy igaza van, és pro forma házasságot kötöttünk, de már kijövet az anyakönyvvezetőtől ő elutazott a nénjéhez Celldömölkre, én meg kimentem a Fradi-meccsre. S valóban, lényegében semmi sem változott, jártam hozzá továbbra is hetenként kétszer, sőt háromszor, mert még az első gyerek sem mutatkozott a láthatáron. Mondom neki egy szép napon: „Kedves Blanka, a mai közlekedési viszonyok között nem valami kellemes dolog hetenként háromszor Óbudáról Kőbányára kijárnom, úgy gondolom az lenne a helyes, ha én ideköltöznék magához, amíg a két gyerek meg nem születik, a lakásomat persze fenntartom, ideiglenes bejelentővel költözöm ide, nehogy valami lakásszerzési fondorlattal gyanúsítson meg. Továbbra is úgy élünk mint eddig, ki-ki ellátja önmagát, azon kívül, hogy a gyermekáldás érdekében mindent elkövetünk, semmi közünk egymáshoz.” — És beleegyezett a hölgy? — Nem könnyen. Attól tartott, hogy majd beszélgetni akarok vele, meg elvárom, hogy vacsorát főzzön, vagyishogy férjnek fogom képzelni magamat, mert férjnek akkor sem kellenék neki, ha aranyból volnék. Biztosítottam afelől, hogy részemről ugyanez a helyzet, így aztán odaköltöztem és továbbra is szorgalmaztuk a gyereket, immár hetenként négyszer, amit később visszaállítottunk háromszorra, még később kötszerre. — Már megbocsásson, de mióta folyik ez az ügy? — Jövőre lesz húsz éve. A feleségem — mert azért névleg a feleségem —, szóval a feleségem már ötvenéves, én rövidesen hatvan leszek. Már jó néhány éve letettünk a gyermekáldásról, képzelheti. — És nem váltak el? — Nem. ö nem javasolta, nekem sem volt fontos, elvégre csak papíron a feleségem. — És mindegyikük éli a saját életét, függetlenül a másiktól? — Már régen nem. Ahhoz már fáradtak vagyunk. Örülök, hogyha a munkámból este hazakerülök, beszélgetünk egy kicsit, vacsorát főz és aztán uzsgyi, alszunk egy jót. — Vagyishogy megszerették egymást. — őszintén szólva ezt még nem tisztáztuk. Nemigen merjük szóba hozni. Beérjük azzal, hogy boldogok vagyunk. Ásó-kapa fog elválasztani minket, az is csak nagy nehezen. TABI LÁSZLÓ- Hogyan lehetne ezeket békét célra felhasználni? VASVARI ANNA RAJZA- Ne haragudj, drágám, hogy nem jöhettem előbb, de először a kocsit kellett megjavittatnőm.., VÁRNÁI GYÖRGY HAJZa LÁTOMÁS 28
