Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1979-04-21 / 8. szám

LESZNAI AUMA. A közelmúltban jelent meg a Kossuth Kiadó gondozásában: Lesznai Anna élete. A könyv szerzője: Vezér Erzsébet Vannak művészek, akik embe­ri jelenségnek ugyanolyan figye­lemre méltók, mint művésznek. Ilyen volt Lesznai Anna is. Ró­luk könnyű írni, mert szüntelenül érezzük a jelenség vonzását, de nehéz is, mert ugyanakkor az az érzésünk, hogy éppen az emberi jelenséget nem sikerül visszaad­nunk a maga komplex mivoltá­ban. Lesznai Annát nyolcvanéves ko­rában ismertem meg, amikor csaknem harmincéves távoliét után hazalátogatott. Soha még öregasszonyt nem láttam, akiből ennyi báj, kedvesség és okosság áradt volna. Fiatalokat megszé­gyenítő érdeklődése és tempera­mentuma, tiszta, ízes magyarsága, figyelmessége mindenkit első lá­tásra meghódított. És még vala­mi: a boldogság, mely sugárzott belőle azért, hogy itthon lehet új­ra. A kortársak közül senkiben nem éreztem olyan hitelesen életre kel­ni a kort, a második reformnem­zedék korát, mint benne. Nem­csak emlékeiben elevenedett meg a múlt, hanem egész lényében volt valami a századelő lelkes idealizmusából. Sokáig magamnak is rejtély volt, hogy miért éppen ő azonosul bennem leginkább ez­zel az elsüllyedt világgal, hiszen sok más kortársával is beszélget­tem a korról, Lukács Györggyel, Hatvány Lajossal, Sinkó Ervinnel és másokkal. Míg végül megis­mertem nagy nemzedéki regényét, á Kezdetben volt a kertet, és egy­szeriben megfejtődött a rejtély. Számára ez a kor jelentette az Édent, a boldog gyermekséget és 2 ifjúságot, szinte egész hátralevő életében ebből táplálkozott, ezt idézte, ennek bűvöletében élt. Nem véletlen, hogy művészi ter­mésének legjavával, iparművésze­ti remekeivel és költői alkotásai­val ekkor ért a csúcsra. A későb­biekben is ennek a túláradó bol­dogságnak a visszaéneklése volt a témája. Mesemondó készségének is a gyermekkori csodakert volt a forrása. Az itt befogadott termé­szet, az itt megismert környezet maradt mindvégig meséinek reális alapja. Mikor 1965-ben itt járt, akkor megéreztem valamit az egykori vasárnapok hangulatából is. A két régi barát, Lesznai Anna és Lu­kács György nemegyszer éjjel kettőig-háromig beszélgetett, vi­tatkozott a Gellért Szállóban rég­múlt időkről, jelenről, művészet­ről, irodalomról, teóriákról, embe-8 rekről. Csak melléjük kellett kép­zelnem Balázs Bélát, Mannheim Károlyt, Fogarasi Bélát és Hauser Arnoldot, hogy együtt legyen a Vasárnapi Kör, a tízes évek leg­színvonalasabb filozofáló társasá­ga. Annak is tanúja voltam, mi­kor Lukács György átadta akkor megjelent kétkötetes Esztétikáját a következő szavakkal: „De nem muszáj ám elolvasnod, Máli!” (Mindenki Málinak szólította. A Lesznai Anna csak művészneve volt.) A két nyolcvanéves való­sággal megfiatalodott egymás tár­saságában. Nemcsak a kortársakat, a fiata­lokat is elbűvölte. És látszott raj­ta, hogy ezt ambicionálja is. A fiatalokkal tudott beszélni a nyel­vükön, érdeklődött problémáik

Next

/
Thumbnails
Contents