Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1979-04-21 / 8. szám
Munkára készen... FOTO: HORVATH DAVID Közepesen fejlett ipar, korszerűsödő mezőgazdaság és alighanem élvonalbeli, sőt exportképes vicctermelőkészség jellemzi országunkat, amit pompásan érzékeltet a budapesti rádió idei szilveszteri vállalkozása. A kabaréműsor ezúttal arról tréfálkozott, hogy drágul a sör, a cigaretta, a rizs, és az Árhivatal csakhamar közzétett hivatalos szövege tételes pontossággal igazolta, hogy a viccnek nálunk — Karinthy Frigyes szavaival szólva — a fele se tréfa . . . Ám mégsem ez a félhivatalos — és a vicctermelés mintegy folklorisztikus hagyományaihoz igazodó — rádiótréfa nálunk a várható közéleti-gazdasági változások előrejelzési forrása. Hagyományosan januárban közlik a napilapok az esztendő népgazdasági tervét, amely az előirányzatok, átlagszámok madártávlat magasából ugyan, de részletes és nyíltan egyértelmű képet ábrázol nemcsak a termelés, hanem az életviszonyok változásairól is. S az idei tervből, a hátteret megvilágosító újságkommentárokból és kormányzati megnyilatkozásokból világossá vált, hogy az életkörülmények most nem javulhatnak olyan mértékben és ütemben, amint azt az utóbbi esztendőkben megszoktuk. A kommentárok, nyilatkozatok azt sem győzik hangsúlyozni, hogy nem csupán a mérték módosul, hanem némileg a személyi jövedelmek elosztásának rendje-módja is. Fontos azonban egyet-mást hozzátennünk e változások okairól és rendezőelveiről. Az utóbbival kezdve mindenekelőtt azt: mint eddig, ezután sem áll szándékunkban a jólétet, az életszínvonal emelését a szocialista jövő számlájára átutalni; korántsem valljuk tehát a csalóka népboldogításnak azt a szikkadt próféciáját, amely a mai lemondást, aszkétikus áldozatot kéri a holnapi ígéretekért cserében. Ehelyett azt valljuk, hogy a szocialista építés folyamatában kell minden társadalmi rétegnek tapasztalnia, érzékelnie — mégpedig a jobb munkára késztető ösztönzésként is — életkörülményeinek javulását. Ez a szándék most, bizonyos kényszerűségek mozgásterében sem módosul. Más kérdés, és bizony meghatározóan fontos kérdés, hogy nem rendelkezünk természetesen az ehhez szükséges javak, értékek tetszés szerinti gyarapításának varázserejével. Márpedig a világméretű gazdasági válságtünetek éppen ebben a tekintetben érintették súlyosan Magyarországot; nemzeti termelésünk mintegy húsz százalékkal leértékelődött a világpiacon. Ebben — igaz — szerepet játszanak bizonyos diszkriminációs lépések is, de nem ezt tekintjük a legfőbb oknak: hasznosabbnak ítéljük, hogy nyíltan szembenézzünk saját gyengeségeinkkel. Márpedig az elmúlt év változásai arról győztek meg, hogy nem sikerült még elég határozottan lépést váltanunk, s igazodnunk a termelésben és az exportkínálatban az új realitásokhoz. Ezt bizonyította mindenekelőtt az, hogy romlott külkereskedelmi és fizetési mérlegünk. Ebből pedig azt a kézenfekvő következtetést vontuk le, hogy az idei terv középpontjába az egyensúly — a külforgalmi egyenleg — javítása került. Ami viszont köznapi egyszerűséggel szólva azt jelenti, hogy megtervezzük a külső egyensúly javuló irányzatának feltételeit, és ebből mintegy viszszaszámoljuk, hogy mennyi jut az ország belső felhasználására, tehát beruházásra, illetve az életszínvonal emelésére. Ezzel a felelősséggel mérlegelve, annyi bizonyos: kevesebb mint eddig. Kormányzati köreinkben azonban hangsúlyozzák, noha az életszínvonal emelkedésének üteme mérséklődik, a megoldást, az egyensúly javulását az emberektől elsősorban nem fogyasztói, hanem termelői mivoltukban várják. Ez azt jelenti, hogy jobban, keményebben kell dolgoznunk, s hogy szigorodnak a jövedelmek megszerzésének feltételei — de nem romlanak, sőt, javulnak a pénz elköltésének lehetőségei, az árukínálat tényezői. Az imént már utaltunk rá, hogy némiképp módosulnak a személyi jövedelemelosztás körülményei, ami tömören azzal jellemezhető, hogy fölerősödik a munkához kötődő elosztás. Erről szólva megjegyezzük, hogy a személyi jövedelmek fő elosztási rendezőelve eddig is a végzett munka volt — ennek kiegészítő elemei a szociális-társadalmi juttatások. Néhány ténnyel jellemezve az előirányzatokat: 1979-ben a lakosság fogyasztása 2,5—3 százalékkal, a reáljövedelem két százalékkal, a reálbér egy százalékkal emelkedik, s a fogyasztási cikkek csaknem öt százalékkal drágulnak. A vásárlóértékben kifejezett bérek egyszázalékos növelése kétségkívül mérsékelt ütem, bár talán nem árt hozzátenni, hogy a gazdaság szerkezeti átrendeződésekor, a fizetési mérleg kihívásaival szembenézve, egyáltalán a növekedés is az eredményszámlára írandó, különösképp, ha nálunk gazdagabb ipari országok feszültséggócaival, inflációs vagy munkanélküliségi rátáival vetjük öszsze. Ám az egyszázalékos mérték azt is jelzi — amit hivatalos közléseink korántsem titkolnak —, hogy ez emelkedést is, de reálkereset-csökkenést is kifejezhet. Ez utóbbi abban a vállalati körben várható, ahol a szerkezeti átalakulás különösen sürgető, ahol tehát gyorsan növelni kell a termelés gazdaságosságát. A lényeg tehát az, hogy a nem kifizetődőén működő vállalatoknál a bérnyomás is az átalakulásra, a szerkezeti megújulásra ösztönözzön. E változások közepette is megvalósulnak a természetesen a közpénzből fedezett szociális előirányzatok. jóllehet, a kiadások mértéke itt is csökken. Némiképp emeltük az alacsony nyugdíjakat; folytatódik a nagyszabású lakásépítési program; bővül az egészségügy intézményrendszere, ami nálunk azért is nagy jelentőségű, mert minden állampolgár jogpsult az ingyenes egészségügyi szolgáltatásokra. A világ új értékrendjéhez igazodik az ország, s az elosztás ösztönző hatásaival is törekszik anyagi forrásokat teremteni sajátos szocialista értékeink őrzéséhez, gyarapításához. Tudjuk, s számolunk is vele: csak a jobb munkára, az okosabb cselekvésre, a világ változó követelményeihez eredményesebben igazító készségekre alapozhatunk. TÁBORI ANDRÁS 3
