Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1979-04-07 / 7. szám
Lírai recenzió egy jó könyvről Érdekes és jó könyvet hozott minap a posta: Boldizsár Iván „Szépecske haza” című kötetét. Érdekes, mert akárha kalandregényt olvastam volna, olyan lebilincselő és izgalmas. Fel sem álltam, míg az utolsó lappal nem végeztem. Hazai utazásait írja le, a magyar tájak rajzát adja Boldizsár Iván e kis remekműben. Ö naplónak nevezi ezt az irodalmi útikalauzt, amelynek számos darabja egyébként a Magyar Hírekben jelent meg először. FOTO: MOLNÁR EDIT — MTI A Boldizsár Iván És jó ez a mű, mert nem egyszerűen napló, nem bédekker és nem is pusztán útikönyv, hanem modern „országkutatás”. Boldizsár Iván, az egykori falukutató, ma egy ország szociográfiáját adja. Üjra felfedezi számunkra nemcsak a magyar tájakat, műemlékeket, városokat és falvakat, hanem a bennük élő embereket, megváltozott életüket is. Az olvasónak az az érzése, hogy Boldizsár Iván neki személyesen mutatja be az országot. Vele együtt fedezi fel azt, ami mellett nap mint nap közömbösen elmegy, vele együtt lelkendezik széppé vált életünkön, vele együtt bosszankodik a hibákon, egyesek értetlenségén, közömbösségén. A jó gazda módjára örül a szépnek, a jónak, s szégyenkezik minden emberi butaság miatt. Boldizsár Iván Állami-díjas író, a magyar PEN elnöke, a New Hungarian Quarterly főszerkesztője, a Magyar Béketanács elnökségi tagja, s nem utolsósorban a Magyarok Világszövetsége elnökségének a tagja, a Magyar Hírek Kincses kalendáriumának szerkesztője is. Nincs olyan hét, hogy valamelyik napilap vagy irodalmi folyóirat ne közölné írásait: riportot, publicisztikát, útibeszámolót, novellát, vagy készülő regényéből egy-egy részletet. S emellett sosincs itthon. Állandóan utazik a nagyvilágban. Sokan és sokszor szeretettel évődnek vele: „Aztán szoktál-e találkozni — önmagaddal — a repülőtéren?” Hogy mikor jut ideje országjárásra Renault gépkocsiján feleségével, vendégeivel, és unokájával — Tündér Violával — az rejtély. De tény: erre is van ideje, aminek bizonyítéka ez az érdekes és jó könyv. „Jártam azóta Velencében a Szent Márk téren, úgy ültem autóm kormánya mellett a párizsi Concorde téren, mint rövidnadrágos koromban ott Baján, és megálltam Londonban a Trafalgar téren, Nelson oszlopa alatt, de egyik sem volt olyan hatalmas, kiismerhetetlen, lenyűgöző és csodálatos, mint az a háromoldalú tér Baján” — írja Boldizsár Iván. Igen, ez szerelmes vallomás a szülőhelyhez, a házhoz. A leggyakrabban a Dunántúlról ír, s onnan is választott szülőföldjéről, a Balaton-Felföldről. Választott szülőhelye? Dehogyis! Ezt csak ő állítja. Választott szülőhelye neki Budapest, a budai Vár, Eger vagy Nagybörzsöny éppúgy, mint Kövesd, Dörgicse vagy szeretett Balatonfüredje. Mi az, ami magával ragadja az embert e könyv olvasásakor? Az, hogy Boldizsár Iván szép magyar stílusával, lelke melegével, hatalmas tárgyi tudásával, tájékozottságával, 'kiapadhatatlan kíváncsiságával magával ragadja az olvasót, akinek — s csak neki — közel hozza az ezernyi csodát. Az olvasónak személyes ismerőse a szerző, családja, kocsija vagy külföldi vendégei, iákiknek bemutatja — autójából mindig ki-kiszállva — a „szépecske hazát”. „Érzelmes földrajzot írtam, nagy fehér foltokkal” — írja bevezetőjében Boldizsár. A lírai recenzens ezt így egészítené 'ki: „Értelmes földrajzot írt — nagy ismeretanyaggal.” LÉNART GYÖRGY Megjelent az Édes Anyanyelvűnk Beszélgetés Bencédy József professzorral, a lap szerkesztőjével Manapság gyakran mondogatják, hogy a magyar nyelv ápolása közüggyé vált. A nyelvművelés reneszánszát éljük, így is fogalmaznak egyesek, 'kissé tán nagy szót használva. Miért, talán olyan nagy bajiban van anyanyelvűnk, hogy a társadalom ápolására szorul? Egyáltalán nem. Éppen ellenkezőleg. Az elmúlt évtizedek milliók életében hoztak változást. A nemzet műveltségi szintje soha nem látott mértékben emelkedett. A nyelvi .kifejezőkészség csiszolása nem közömbös hát azok számára, akik magasabb kulturális grádicsra léptek. Az is természetes tehát, hogy mára kialakult az a tábor, amelynek tagjait joggal nevezhetjük a nyelvművelés önkénteseinek. Milliók hallgatják nagy figyelemmel Lőrincze Lajos rádiós ötperceit, tíz- és tízezrek olvassák a lapok nyelvművelő rovatait. A hazaszeretet, a patrióta szellem a hajtóereje e nagy érdeklődésnek. — Az Édes Anyanyelvűnknek mi lesz a szerepe? — Régi óhaj, hogy egy népiszerű folyóirat segítse a nyelvművelés mind erőteljesebb mozgalmát. Egyik szorgalmazója a lapnak éppen Kodály Zoltán volt. Most húsz éve, hogy a pécsi nyelvművelő konferencián határozat született: „Üj, népszerű, havanként megjelenő, számonként egy-két ív terjedelmű nyelvművelő folyóiratot kell indítani, amely a nyelvművelés időszerűbb eseményeit is figyelemmel kíséri, s amelyből az érdeklődő nagyközönség rendszeres tájékoztatást kap az alkalmazott nyelvtudomány e fontos ágának legjelentősebb elvi és gyakorlati kérdéseiről.” Nos, ha késve is, de megszületett végre az új lap. Tizenhat oldalon, egyelőre negyedévenként jelenik meg. Ám hiszünk benne, ha olvasói megszeretik, ha segítőtársra lelnek benne, akkor a havi megjelenés sem késik sokáig. — Kik szerkesztik a lapot? — A szerkesztésben a magyar nyelvtudomány sok kiválósága vesz részt. A szerkesztő bizottság elnöke Lőrincze Lajos professzor, öt, az Anyanyelvi Konferencia védnökségének elnökét, gondolom, nem kell bemutatni a külhon magyaljainak. Rácz Endre, Szathmári István, Deme László professzorok, Fábián Pál, Grétsy László, Kovalovszky Miklós és mások, valamennyien a magyar nyelvészet kitűnőségei, a nagyközönség által is ismert szakemberek vesznek részt a szerkesztésben. A cikkírók gárdája még gazdagabb. — Mivel foglalkozik az Édes Anyanyelvűnk? — Mai magyar nyelvünk problémáival. Figyeli állapotát, fejlődését, az örömteli és riasztó jelzéseket, lecsap a hibákra, tanácsot ad kétes esetekben. Nem elavult szabályokat ismételget, hanem a nyelv alapvető feladatára ügyel: jó és pontos közvetitője-e gondolatainknak. A lap rovatai széles problémakört fognak át. Most nincs módom valamennyi alapos elemzésére. Egyet-egyet emelek ki. A Nyelvünk Világa kalauz a magyar nyelv térségein. A „Beszélni nehéz” rovat a beszélt nyelv, a beszédkészség segítője kíván lenni. A „Stílusosain, hatásosan” kitekintést nyújt majd irodalmunk változatos tájaira is, hogy a szépirodáimat eszközül használhassuk a nagyközönség nyelvi gazdagodásához. Hogy mindjárt példát is mondjak, az első szám nagy írónk, Krúdy szimbolizmusáról beszél. A Szemle rovat minden nyelvi mozgalom, nyelvészeti könyv, előadás figyelője szeretne lenni, az „Éber szemmel, éber füllel ” a hibák ostorozója. Szólunk a diákság nagy táborához, foglalkozunk a helyesírással, nyelvi rejtvényeket is ügyünk szolgálatába állítunk, és hadd emeljem ki, hogy a polémiát, a vitát lapunk vezérfonalává akarjuk tenni. — A külhon magyarjaihoz is szól a lap? — Természetesen. Az anyanyelvi mozgalom gazdagodása, fejlődése bizonyítja, milyen nagy az érdeklődés a diaszpóra magyarságában anyanyelvűnk iránt. Az Édes Anyanyelvűnk is segíteni akar a külföldön élő magyaroknak. Kapocs lesz, mindannyian reméljük, közös kincsünk, az anyanyelv megtartásában. Szeretnénk tehát, ha minél többen olvasnák. És még jobban azt, ha segitotálisunkul szegődnének. Általában is célunk, hogy az olvasóközönséggel együtt szerkesszük lapunkat, hogy olvasóink figyelő társaink legyenek a nyelvvédelem gazdag terepén, hogy leveleikkel, tanácsaikkal, jelzéseikkel keressenek föl bennünket. A külföld magyarjaitól is sok levelet szeretnénk olvasni. Egyébként máris érdeklődés kíséri lapunkat külföldről’. Nyilván az éter hullámain jutott el hozzájuk a hír, hogy hamarosan megjelenik az Édes Anyanyelvűnk. Amerikából kérdezték, hogyan lehet hozzájutni. Válaszunk: úgy, mint a többi magyar laphoz, folyóirathoz, a Kultúra illetékes megbízottjának, vagy közvetlen a lapunknak küldött előfizetés révén. Reménykedünk benne, hogy a külföld magyarsága szeretni fogja az Édes; Anyanyelvűnket. Cs. 1. 21
