Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1979-01-13 / 1. szám
Középkori kódexíró szerzetes Bujdosó nyelvemlékeink POR ÉS HAMU Sok század messzeségéből három magyar szó tekint felém a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchenyi Könyvtárának kézirattárában. Pur es chumov. Ami mai magyar nyelven por és hamut jelent. Porrá, hamuvá válik az ember a halála után. E régi nyelvemlék halotti búcsúztató. A Halotti Beszéd és Könyörgés 1200 táján, 1192 és 1203 között keletkezhetett. A kódex 154a hártyalapjának hetedik sorában már írott nyelvünk irodalmi szépségére utaló szavakat olvasok: Hala Inec haláláal holz. Ami mai magyar nyelven ennyit jelent: halálnak halálával halsz. Nyelvemlékeinkben, leírt irodalmunkban ez az első alliteráció. Tehát „ugyanannak a hangnak egymást követő szavak elején... való ismétlődése, összecsengése”. A Halotti Beszéd és Könyörgés, már nem szórványemlék, mint a Tihanyi alapítólevél, amelyben csak elvétve, oda „bekéredzkedve” fordulnak elő a magyar szavak. A halotti búcsúnak s a halottért való könyörgésnek ez a mintája végig magyar szövegű. Ez anyanyelvűnk legősibb, hiteles, összefüggő nyelvemléke, és legrégibb írásos emléke a finnugor nyelvcsaládnak is. A latin szövegben előforduló magyar szórványszavak közel százas gyűjteményét, a Tihanyi alapítólevelet nem kellett fölfedezni. Arról mindvégig tudott az ország. A Halotti Beszéd és Könyörgést megörökítő kódexnek azonban nyoma veszett. Pontosabban a kódex csak kevesek — egyháziak, papok, bencések, szerzetesek — előtt volt ismeretes, és az összefüggő magyar szöveg több mint ötszáz évig észrevétlenül rejtekezett, míg a Pozsonyba került kódexben Pray György jezsuita szerzetes, „Magyarország történetírója” észrevette a Latiatuc feleym zumtuchel, mai magyar nyelven, a „Látjátok, felebarátaim, szemetekkel” kezdetű sorokat. Körülbelül másfél század — körülbelüli írtunk, mert a Halotti Beszéd keletkezésének pontos évszámát nem ismerjük — telt el a Tihanyi alapítólevél születése után, mikor egy egyházi szertartáskönyvnek a temetési szertartásokról szóló fejezetében az ismeretlen szövegíró szabadon megfogalmazva leírta azt a beszédmintát, amelyet az eltávozott hivő temetésén mond el a pap. Több mint fél ezer év telt el addig, amíg a magyarság a XVIII. század második felében megismerkedhetett anyanyelve legrégibb összefüggő nyelvemlékével. Ez 1770-ben, a teljes szöveg ismertetése pedig 1771—72-ben történt. A Halotti Beszédben már nem szerénykedett, nem rejtekezett a magyar nyelv, a latin szövegek résein törve át. Itt már saját törvényeit követve önálló útra indult, s szerepe nem az volt, hogy helyettesítsen egy-egy feledésbe ment latin szót, helynevet vagy fanevet. Noha a Pray-kódexnek nevezett szertartásgyűjtemény is latin nyelvű, itt már csaknem teljes oldalt, egész hártyalapot foglal el a magyar szöveg. A 154a hártyalapon harminckét sort írtak le magyarul, s csak az oldal alján olvasható négysornyi latin szöveg. Nézem a kódex magyar oldalát. Első összefüggő nyelvemlékünk harminckét sorból, kétszázhetvennégy szóból áll. A Halotti Beszéd huszonhat, a Könyörgés hatsoros. Sok szó ismétlődik a tintával, kézzel írt, egyenletes vonalvezetésű szövegen belül. Ha a kétszer is használt, tehát ismétlődő szókat nem számítjuk, s csak egynek vesszük, úgy a legrégibb magyar szövegemlék százkilencven szóból épült föl. A Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuk kezdetű szövegemlék első hét és fél sora mai magyar nyelvre ültetve Bérezi Géza A magyar nyelv életrajza című nagy munkája szerint így hangzik: Látjátok, feleim, szemetekkel, mik vagyunk? íme, por és hamu vagyunk. Mennyi malaszttal ellátva teremtette (isten) a mi atyánkat, Ádámot, és a Paradicsomot adta lakóhelyül. És azt mondta neki, hogy a Paradicsomban való minden gyümölccsel éljen, csupán egy fa gyümölcsétől tiltotta el őt, de megmondta neki, mért ne egyék belőle. íme, amely napon eszel e gyümölcsből, halálnak halálával halsz. Hallotta a teremtő istentől, hogy meg fog halni, de megfeledkezett róla. A százhetvenkét hártyalevélből álló kódex valamelyik dunántúli kolostorban készült, talán éppen Pannonhalmán. A boldvai bencés apátság használatára szánták. 1203-ig föltehetően a boldvai bencés templomban, ebben a kis Borsod megyei faluban használták. A Halotti Beszédet megörökítő egyházi könyv ezután viszszakerült a Dunántúlra, s a föltevések szerint 1204 és 1216 között a Somogy megyei Somogyvár bencései birtokolták. A kódexben olyan bejegyzés is olvasható, amely szerint a szertartáskönyvet 1228-tól a tatárjárásig, tehát 1241—1242-ig a régi Pozsony megyei Deáki falu (ma: Diakovce, Szlovákia) bencés templomában használtak. Deákit, amely a régi Pozsony s a régi Nyitra megyék határán van, még István király adományozta az 1001-ben alapított pannonhalmi bencés főapátságnak. Ezután a kódex még a tatárjárás századában Pozsonyba került, ahol a pozsonyi káptalan könyvtárában őrizték 1813-ig. Ebben a2 évben a pozsonyiak a kódexet, benne legrégibb szövegemlékünket a budapesti Nemzeti Múzeum Országos Széchenyi Könyvtárnak adományozták. Azóta is a kézirattár legnagyobb értéke. A kódex egyházi célra készült, egyházi határozatokkal, szertartásokkal foglalkozik. Közli az esztergomi zsinatok döntéseit, a böjti rendet, a temetési szokásokat és a királylajstromot, a magyar királyok uralkodásának sorrendjét. A lajstrom az első magyar királlyal, az államalapító Istvánnal indult, s 1210-ig, II. Andsás uralkodásának hatodik évéig terjedt. Ebből is adódik a föltevés, hogy a Halotti Beszéd és Könyörgés nem keletkezhetett 1210 után. Csak annak előtte. A Halotti Beszédből elsőnek Pray György közölt hétsoros részletet egyik latin nyelvű munkájában, amely Nagyszombatban (ma: Tmava, Szlovákia) jelent meg 1770-ben. A legrégibb megmaradt, összefüggő magyar szövegemlék teljes kéziratát először Sajnovics János nyelvtudós, a finnugor nyelvrokonság kutatója nyomatta ki, ugyancsak Nagyszombatban, 1771—72-ben, a Demonstratio című latin nyelvű, korszaknyitó nagy művében. A Halotti Beszédet megörökítő kéziratos egyházi könyvet még a múlt században Toldy Ferenc irodalomtörténész, régi nyelvemlékeink tudós kiadója és magyarázója nevezte el Pray-kódexnek. HUFFY PÉTER 14
