Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1979-02-24 / 4. szám

Az egyik vitrinben győztes kard piihen. Annak idején Fuchs Jenő, az 1908-as londoni és 1912-es stockholmi olimpián bajnokságot nyert kiváló magyar vívó forgatta a páston. A másik­ban az ugyancsak kétszeres olim­piai aranyérmes, az 1948-ban Londonban és 1952-ben Helsinki­ben győztes Takács Károly pisz­tolyát csodálhatják meg az érdek­lődök. A Népstadion hatalmas te­rületén. a Sportmúzeum nagyter­mében nyitották meg Magyarok az olimpiai játékokon” címmel az első, állandó kiállítást. Az érdek­lődőket nem éri csalódás: a tab­lókon. vitrinekben emlékek, fo­tók, írásos dokumentumok segít­ségével ismerkedhetnek a ma­gyar sport olimpiai történetével. A kereken tíz éve szervezetten működő Sportmúzeum eddigi het­ven kiállítását több mint félmillió sportkedvelő tekintette meg. A múzeum az ország határain túl, más kontinenseken is jelentkezett a magyar sport múltját, az egyes sportágak történetét bemutató ki­állításokkal. Az emlékek gyűjté­se jóval korábban, az ötvenes évek elején kezdődött. A kibontakozást huzamosabb időn át hátráltatta, hogy nem volt megfelelő helyisé­gük. Az évek folyamán összegyűj­tött értékes tárgyak a raktárak mélyén pihentek. Most. ha még nem is minden igényt kielégítő, de megfelelő otthonhoz jutottak. Bakonyi Károly, a múzeum fiatal igazgatója büszkén adott számot az értékes ereklyékről. A Sport­múzeumban jelenleg mintegy há­romezer serleget és plakettet, több mint háromezer érmet, ezer pla­kátot és százhetvenezer fotót őriz­nek. A magyar sport múltját te­kintve felbecsülhetetlen értékű ez a gyűjtemény. A közeljövő terveit illetően pedig szeretnék megvetni a magyar sport levéltárának alap­jait, rendezni a meglevő írásos do­kumentumokat és továbbiakat is szerezni. Ebben a munkában már sportmúzeumba gyakran beláto­gató nyugdíjasok, egykori sport­emberek segtíségére. közreműkö­désére is számítanak. Az állandó kiállítási terem a múzeum egész területének mint­egy harminc százalékát foglalja el. Néhány irodahelyiség, valamint a gyűjteményraktár, műhely és la­boratórium mellett rendelkezésre álló tanácsteremben filmvetítése­ket is rendeznek. A rendkívül ér­tékes gyűjtemény napról napra gazdagodik. „A közelmúltban pél­Látogatás a jubiláló sport­­múzeum­ban BESZÉLGETÉS BAKONYI KÍROLLYBL Három olimpiai bajnok (balról) az időközben meghalt Keresztes Lajos (1928-ban győztes birkózó), Kárpáti Károly (1936-ban nyertes birkózó) és a napokban elhunyt Harangi Imre (1936-ban sikert aratott öröklvivó) a Sportmúzeumban FOTÓ: ZÁHONYI IVAN dául Argentínából kaptunk emlé­kezetes sorokat — újságolta Ba­konyi Károly. Zsuffka Viktor, az egykori kiváló rúdugró hangula­tos összejövetelről adott hírt. Örömmel számolt be arról is, hogy a társaságukban levő Pelle Ist­ván, az 1932-es Los Angeles-i olimpia tornászbajnoka most, 71 éves korában is meg tudja csinál­ni egy karján a kézállást. Pelle István mellékelte mai, félkarú kézállásának fényképfelvételét is. A közelmúltban számos kiváló versenyző ajánlotta fel a köz ja­vára díjainak egy részét. Az au­tóbalesete következtében fiatalon elhunyt olimpiai bajnok Kozma István szülei a múzeumnak ado­mányozták a kiváló sportember két olimpiai és három világbaj­noki aranyérmét. Ugyanígy a mú­zeumba kerültek Kozma felfede­zőjének és tanítómesterének, az időközben szintén elhunyt Keresz­tes Lajosnak az 1928-ban olimpiai bajnokságot nyert birkózónak a díjai is. A Sportmúzeumban őr­zik a hosszú éveken át New York­ban élt Lovas Antalnak, az egyko­ri kiváló távfutónak legértéke­sebb emléktárgyait, ide kerülnek a már elhunyt Kerezsi Endre, tomaszakeimber Európa-hírű, mintegy tizenkétezer darabos sport jel vénygyűj töményének leg­értékesebb példányai. A múzeum gyűjteményének mintegy nyolc­ezer darabjához mind külön tör­ténet fűződik. — A legmeghatóbb emléket Montevideóból őrzöm — mondja a múzeum igazgatója. — Egyik látogatónk feltűnő hosszú ideig nézegette az olimpiai kiállítás tab­lóit, tárgyait. Azután egyszer csak észrevettem, hogy könnyek borít­ják el szemét, majd kifut a te­remből. Akadnak persze derűsebb em­lékek is, mint például 1978 nya­rán, a linzi kiállításon a múzeum igazgatója meghívta a magyar egyesület törzstagjait, kötényt kö­tött maga elé, s ízletes halászlét főzött. .. — A gyűjtemény gyarapítását újult erővel folytatjuk — mondta befejezésül Bakonyi Károly, a Sportmúzeum igazgatója. — Mi­nél több emléket szeretnénk ösz­­szegyűjteni. S ebben a munkában a külföldön élő egykori kiváló versenyzők segítségére is számí­tunk. VAD DEZSŐ Az év első országos baj­nokságát a műkorcsolyázók rendezték. Erős Ágnes ötö­dik, Vajda László tizedik, a Regőczy—Sallai jégtánöket­­tős pedig tizenegyedik alka­lommal nyerte a bajnoki cí­met. ★ Baróti Lajos, a volt oszt­rák bajnok, Innsbruck csa­patához szerződött. Bund­­zsák Dezső, a Vasas egyko­ri válogatott labdarúgója pe­dig Egyiptomba készül. * Németh Miklós, a gerely­hajítás olimpiai bajnoka több hetes túrára Üj-Zé­­landba utazott. Edzője, Kul­csár Gergely is elkísérte. * Ebben az évben ismét több nagy világversenyt rendeznek Európán kívüli országokban. A birkózók és tornászok az Egyesült Ál­lamokban, a vívók Ausztrá­liában, a súlyemelők pedig Mexikóban mérik össze tu­dásukat. * Papp Lászlót, a háromszo­ros olimpiai bajnok ökölví­vót visszahívták a váloga­tott élére. A főtitkári székbe Schirilla György, az ismert távfutó került. A vízilabdázók Ausztriá­ban havas edzésekkel kezd­ték a felkészülést, majd Ku­bába utaztak néhány mér­kőzésre. Idei eseménynaptá­ruk bővül, első alkalommal rendezik meg a Világ Kupa tornát, amelynek lebonyolí­tására a jugoszlávok vállal­koztak. & „A pályaépítők klubja” népszerű akció keretében 1978-ban összesen 142 új sportpálya épült az ország­ban. # Kialakult a tavaszi ma­gyar labdarúgóműsor. A baj­nokság március 3-án folyta­tódik és június 16-ig tart. Tizenkét szombati és öt szerdai fordulót játszanak, öt kettős mérkőzésre kerül sor a Népstadionban. A váloga­tott a két hazai Európa-baj­­noki selejtezőjén kívül (má­jus 2-án a görög, május 19-én a szovjet válogatott az ellenfél) március 28-án a Német Demokratikus Köz­társaság együttesét fogadja, majd április 3-án a lengye­lekhez látogat. Az olimpiai válogatott április 18-án ide­genben, május 30-án pedig itthon játssza le a románok elleni első két selejtezőjét. 31

Next

/
Thumbnails
Contents