Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1979-02-24 / 4. szám
1. A városligeti Beketow cirkusz 1904-ben a csőd szélén álló cirkuszt a főváros végleg átveszi az Állatkerttől, és versenytárgyalást hirdet a bérletre. Az egyetlen igénylő Bécsből jelentkezik: Beketow Mátyás cirkuszigazgató. Jelentkezését örömmel fogadják, szerződést kötnek vele; négy évre kapja meg a Városi Cirkusz, bérleti jogát. Beketow magával hozza családját is. A világjáró família hosszú vándorlás után Pesten telepedik le. Az orosz származású cirkuszigazgató házat vásárol a Liget közelében, ahol mint pesti illetőségű polgár éli le életének hátralevő éveit. A négy évből évtizedék lettek . . . Beketow 1904. április 30-án addig soha nem látott káprázatos nemzetközi műsorral nyitja meg a saját költségén teljesen felújított Városi Cirkuszt, amelynek attól kezdve Beketow Cirkusz a neve. A megnyitó előadás egyik attrakciója Beketow saját idomítású „vegyesállat” száma; lovak, kutyák, zebrák és elefántok közös mutatványa. A világhírű artistákat felvonultató műsorban egyébként — híven a beketowi „koncepcióhoz” — jobbnál jobb lovas produkciókat — lovas zsonglőrt, zsokéakrobatát és magasiskolát is láthatott a közönség. Utóbbit Beketowné mutatta be, aki férjéhez hasonlóan, kiváló lovas. Beketow csatát nyer. Megalapozza hitelét. A pestiek első látásra megszeretik cirkuszát, amely nemzedékek sorának nyújt élvezetes szórakozást az elkövetkező években. 1908-ban nem mindennapi „tranzakciót” hajt végre: nyolcvan méterrel „odébb tolja” a cirkuszt az Angol Park irányába. Az „áthelyezés” százezer forintjába kerül. Jól vezetett cirkuszának híre eljut a bécsi Burgba is. A Pestre látogató Ferenc József két alkalommal vendége a díszpáholynak. Beketow jó szemű, merészen kezdeményező, az új tehetségeket felkaroló, megújulásra képes ember. Nála lép először porondra cirkuszművészetünk három kiválósága, az apró termetű Zoli bohóc, Jancsi, az első magyar énekesbohóc, és a nyelvünket törve beszélő, lángoló parókájú bohóczseni: Gerard. Emléküket a múló évek sem tudták elhomályosítani azokban, akik valaha látták-hallották őket. Beketow a legrangosabb külföldi világszámokat szerződteti cirkuszába, műsorainak gerincét azonban változatlanul a lovasszámok alkotják. Az első világháború előtt több, mint száz lova van. Valóságos cirkuszi ménes. A remek cirkuszlovak közül hetvenhatot „bevonultattak" a háborúba. A karcsú méneket, amelyek esténként a zene ritmusára remegő orrcimpával táncoltak a reflektorok sugárözönében, trónszekerek elé fogták be, kényes testük szügyig süllyedt a galíciai mezők sártengerében, ahonnan már nem volt számukra visszaút. Ha valamelyik nem bírta tovább a halálos „galoppot”, egy öreg népfölkelő ráfordította Mannlicherét, hogy megadja a kegyelemdöfést szegény párának... 2. Egykorú plakát 3. „Beketow kisasszony és Fontana úr" 4. Beketow Mátyás .., 5.... és felesége REICH JENŐ REPRODUKCIÓI A háború kitörése után rövid ideig zárva a cirkusz. Aztán ismét folytatódnak az előadások. Szükség van cirkuszra. Inkább, mint valaha ... Beketow a háborúban ugyanolyan szolidan élt, mint békében. Szigorúan puritán életrendjét haláláig megtartotta. Az egyik korabeli hetilap szerkesztője így rögzítette Beketow egy napját: „Reggel fél hatkor kelt. Első útja lovaihoz vezetett. Kilencven percet próbált velük. Délelőtt igazgatói teendőit végezte, ebéd után pihent egy keveset, majd viszszatért irodájába. Kétszer lépett fel minden előadásban. Először .szabadon elővezette’ lovait, azután magasiskolát mutatott be. A kávéházakat elkerülte, nem ivott, nem kártyázott. Lovain kívül két dologhoz ragaszkodott: a pipájához, amely a szájában volt akkor is, ha nem égett, és a marhahúsleveshez, amely sem délben, sem este nem hiányozhatott az asztaláról.” Irodája cirkuszmúzeumhoz hasonlított. Fényképek, plakátok, jubiláris előadások koszorúi — egy sikerekben gazdag művészpálya relikviái — borították a falat. Akik ismerték Beketowot, egyöntetűen állítják róla: vajszívű ember volt, csak egyet követelt mindenkitől, hogy a kötelességét teljesítse. A Tanácsköztársaság 1919 tavaszán a Beketow Népcirkuszt a Kulturális Népbiztosság felügyelete alá helyezte. Valójában továbbra is Beketow állt az élen, és véglegesen csak augusztusban adta át helyét társigazgatójának, Könyöt Sándornak, az új bérlőnek. Az új bérlő nem volt egyedül, tőkeerős társ állt mellette, a Takarmányértékesítő Rész- 5 vény társaság . . . Könyöt kiváló mester lovas és jó képességű szakember volt, s 1923-ig vezette a cirkuszt. Ekkor tönkrement, és többé nem tudott talpra állni. Beketow még ugyanabban az évben — vetélytársak híján — simán megkapta a cirkusz bérletét, és ismét átvette az irányítást. A húszas évek azonban nem kedveztek semmilyen cirkuszi vállalkozásnak. Az egymást követő új válsághullámoktól mindjobban fokozódó infláció, nyomor és munkanélküliség béklyójában vergődő ellenforradalmi Magyarországon Beketow többé nem talált magára. Valami örökre véget ért. Elmúltak a „lovas idők” ... A rossz gazdasági viszonyok, a csökkenő látogatottság fokozatosan felmorzsolták anyagi erejét, mígnem elérkezett a pillanat, amikor összecsaptak feje felett a Duna piszkosszürke hullámai.. . Elhanyagolt sírját kőből faragott oroszlán őrzi a Kerepesi temetőben, nem messze az ugyancsak idegen ajkú, de magyar földben nyugvó bohóc. Gerard sírjától. Ma már tudjuk, hogy meghasonlott ember volt; csalódott a világban, amely idegen lett számára, csalódott a környezetében és csalódott a családjában is. Csak a lovakban nem csalódott soha ... Erre utal a cirkusz bejárata fölött a közismert beketowi embléma, a hatalmas patkóba foglalt, vasból készült lófej. 21
