Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)

1978-12-16 / 25. szám

I

Riport Barcelonában egy londoni kiállításról

A város, ahol találkoztunk. Barcelona: a Kolumbusz-emlékmű

Judy Cassab

Barcelona sok mindenről nevezetes, a többi közt arról, hogy innen indult el Kolumbusz Kristóf és ... hogy én itt találkoztam össze véletlenül Judy Cassabbal.

Hogy ebben mi a különös, sőt, rendkívüli? Képzeljék el Kolumbusz és Picasso városának délien tarka nyüzsgését: akár egy össze-vissza rázott óriás kaleidoszkóp. Aztán képzeljék el, hogy a kaleidoszkóp közepén — egy cafeteria teraszán két pici pont — ülünk a férjemmel, előttünk hömpölyögnek, vonulnak el a tarka részecskék, afrikaiak és japánok, indusok és barcelonai polgárok, skandinávok és egyszercsak — igen, igen — Sydneyben élő barátaink. Hihetetlen! És mégis ők azok. Judy Cassab. az Ausztráliában élő magyar származású festőművésznő a férjével. Akkorát kiáltunk, mint négy őrült spanyol, persze magyarul. Örömünk azonban annyira közérthető, hogy a zsúfolt teraszon körülöttünk kávézók, fagylaltozók, pillanatok alatt felkínálják az üres székeket, hogy odahúzzuk asztalunkhoz. És íme, együtt ülünk, úgy mint legutóbb, 1977 őszén Budapesten, a Duna Intercontinental teraszán.

Amint átestünk az ölelésen, a gyengéd váll-püfölgetésen, s a hihetetlen tény fölötti meglepetésen, hogy csak úgy, a barcelonai utcán találkoztunk, arról kezdtük faggatni Judyt, ami az adott pillanatban a legjobban érdekelt: londoni kiállításáról. Ugyanis onnan érkezett alig egy órája. Hirtelen ötletem támadt:

— Mit szólnál egy barcelonai riporthoz a londoni kiállításról?

Az én Judy barátnőm azonban legmelegebb mosolyával kijelentette:

— A kiállítás kész művek, lezárt folyamatok összegezése. Erről elmondják véleményüket a kritikusok. Egyébként tudod, az ember minden „összegezés” után új életet akar kezdeni.

Csak nem fogom elszalasztani ezt a rendkívüli alkalmat? Nem tagadom: büszke vagyok Judy barátnőmre, aki az Archibald Prize, a Women’s Weekly Prize, a Helena Rubinstein Prize, a Charles Lloyd Jones Memorial Prize többszörös tulajdonosa, s képeit a világ sok múzeuma őrzi, többi közt a budapesti Szépművészeti Mú— Mégis, jó volna — erősködtem —, ha mondanál egyet-mást. Hogy sikerült, milyen volt?

Judy oldalvást derűsen rámsandított.

— Milyen? Mint a legtöbb kiállítás: a falakon képek lógtak. .. remélem, néhány elég jó kép. A Bali-Aemplom... a Kőfigura ...

Ezzel elhallgatott. Ügy tetszett, mintha gondolatai másutt kalandoznának, így aztán mindazt, ami még érdekelt — útnak indulva a híres korzó, a Ramblas felé — séta közben a férjétől tudtam meg. Hogy legközelebb — 79 tavaszán — Sydneyben kerül sor gyűjteményes kiállításra, aztán New Castle-ben és Brisbane-ben. Hogy most Londonban máris megvettek tizenhét képet a kiállított harmincból. Hogy a több mint félórás portréfilmet, amelyet az ausztrál ABC (Állami Televízió) készített Judyról és sugárzott Ausztrália-szert», nonstop vetítették a londoni kiállításon. Hogy jelen volt sok művész, kritikus, köz- | életi személyiség, köztük olyanok, akiknek Judy az évek során megfestette a portréját, egyik-másik a British Portrait Gallery- j; ben található.

Judyra pillantottam, ő viszont a Ramblgj ! sok-sok festményre bontható nyüzsgéséi j nézte. És ekkor, — ahogy összekarolva sétálunk — egyszer csak mesélni kezdett. Mintha váratlanul választ adna a riport el sem hangzott — mert fel sem tehető — kérdéseire. Arról beszélt, mi mindent „fedezett fel” mióta utoljára találkoztunk. Hogy ha kínai fizspapírra tussal rajzol, az milyen gyönyörű. Hogy valamit áthúzott terrakottával, és ezt a színt meglátta a rizspapír másik oldalán, és sejtelmes volt. tompán lángolt és szinte lélegzett. Véletlen volt? A művészetben nincs véletlen, amit egy meghatározott művész meghatározott módon csinál, az törvényszerű. A művész és az anyag találkozása, a színek és a vászon találkozása mindig megújuló titok, csoda, egyszersmind természetes, hiszen a művész természetéből fakad.

A Ramblas két oldalán egzotikus virágokat, galambokat és papagájokat árultak, s távoli tájakról jött emberek sodródtak felénk.

— Azt hiszem, a jövőben még több színt és figurát szeretnék bevinni a képeimbe — mondta Judy.

Épp hogy elhagyta Londont, e pillanatban még Barcelonában sétálunk, de éreztem: lélekben már Sydney-i műtermében

van.

Másnap férjével Madridba repült, ment a Pradóba, Velasquezhez, Grecóhoz, Goyához, hogy felfrissüljön köztük, mielőtt újra munkához lát.

Én meg férjemmel felültem a barcelona—budapesti Ibéria gépre azzal az érzéssel, hogy talán hitelesebb beszámolót írhattam volna Judy Cassab kiállításáról Londonban a Sloan Street-i New Art Centre-ben, de ilyen fantasztikus módon — Pestről és Sydneyből startolva, s találkozva Barcelonában — ilyen csodás véletlen visszfényében biztosan nem.

Soós Magda

Idegen földrészek hegycsúcsai, gleccserei, szigetei őrzik nevükben magyar világjárók, felfedezők nevét. Például Afrikában . .. Teleki Sámuel gróf, Rudolf trónörökös vadásztársa eredetileg vadászni indult Kelet-Afrikába, de magával vitte a pozsonyi Höhnel Lajos tengerésztisztet. 1886—89 között 3000 kilométert tettek meg a nagy tavak és Abesszínia között, Afrika térképéről egy nagy fehér foltot töröltek le, s útjuk az egyik legjelentősebb magyar Afrika-kutató út lett. Felfedezték a kelet-afrikai árokrendszer folytatásában a 300 kilométer hosszú Rudolf-tavat, a tó partján a 646 méter magas működő vulkánt, amelyet Höhnel természetesen Teleki nevével rajzolt rá a térképre. Erről a vulkánról később az a hír járta, hogy kitört és felrobbant, s csak 1933-ban egy angol gyarmati tisztviselő jelentése alapján került vissza a térképre. Höhnel német nyelven publikálta a nagyszerű utazás eredményeit — utóbb a Stefánia-tó megtalálását is — ezért a sikereket német tudományos eredményként könyvelte el a világ.

Almássy László nevét a Szaharában, pontosabban a Líbiai-sivatagban, Dzsebel esz Szaudánál találjuk meg. A neves Ázsia-kutató, Almássy György fia 1925—27 között a Núbiai-, majd a Líbiai-sivatagban próbált ki egy autótípust — lévén híres autóversenyző. Így vált a sivatag szerelmesévé, minden évben visszatért hozzá. 1932-ben repülőgépén és gépkocsiján jár az ismeretlen Gilf-fennsíkon. Sziklarajzokra bukkan, filmez, felfedezi a titokzatos Zarzura-oázist. 1933-ban már egy kitűnő fiatal kutatót visz magával, Kádár Lászlót, együtt nagy területeket derítenek fel, térképeznek. Almássy nevét nyilván Kádár László debreceni professzorunk örökítette meg a térképen, aki önállóan is végzett aztán sivatagi vizsgálatokat a „nagy homoktengerben”.

Ázsia... Felbecsülhetetlen jelentőségű expedíció volt Széchenyi István fiának, Béla grófnak az útja (1877—80), mert egy zseniális geográfust vitt magával térképészként, az akkor még 28 éves Lóczy Lajost. Kína kitűnő földrajza, a Transzhimalája hegyrendszer, a belső-ázsiai sivatagok keletkezésének a megfejtése, a löszmagyarázat és az a mérhetetlenül sok tapasztalat és összehasonlító anyag gyűjtése, ez a mérlege ennek az útnak, amely később a magyar föld szerkezetének, és a Balatonnak a tudományos magyarázatához is hozzájárul.

Lóczy Lajos már kész mérnökként ismeri meg Cholnoky Jenőt, aki az általa alapított budapesti földrajzi tanszéken utódja, a Balaton-kutatásban munkatársa volt. Cholnoky is jár Kínában, az akkori Mandzsúriában, tanulmányozza a Hoang-hót. Kitűnő magyarázatot ad a folyók típusairól. Ök ketten a magyar földrajz legnagyobb hatású iskolamesterei.

Almássy György 1906-ban újabb ázsiai utazására magával viszi az egyik Lóczy-tanítványt, Prinz Gyulát, aki később, vakmerő utakon pokoli szurdokokon szintén bejárja a Tien-sánt. Lóczy- és a Cholnoky-hegység neve az ő feltáró munkáját jelzi. Legutóbb a szegedi egyetem tanára volt.

A Nopcsa Ferencről elnevezett gleccser is magyar felfedezésről vall Ázsiában, bár Nopcsa csak Kis-Ázsiában járt, s Albániának volt legkitűnőbb ismerője. Egyébként a sárkánygyíkok, a Dinosaurusok világhírű kutatója volt, és az albán nép királyjelöltje 1913-ban! Állítólag Jókai Mór a „Szegény gazdagok” rablóvezérét, Fatia Negrát egyik őséről mintázta.

Zsigmondy Vilmos a híres alföldi artézikútfúrás elindítója. Számos hévizünk feltárója a múlt században (1821— 1888). N'-ve tiszteletből került Ázsia térképére éppúgy mint Zichy Ödön neve.

1872—74-ben nehéz és keserves kutatóúton jár a Tegetthoff hajó az Északi-sarkvidéken. Az osztrák—magyar expedíció az észak—keleti átjárót keresi a Jeges-tengerben, de helyette a Ferenc József-földet találja. A vállalkozást Wilczek osztrák, és Zichy Ödön magyar gróf támogatta. A hajóorvos volt az egyetlen magyar az expedícióban: Kepes Gyula, ö tartotta a lelket a jégpáncél közé szorult hajó legénységében. Hajójukról, mecénásaikról: Wilczekről és Zichyről is neveztek el fokot, szigetet, földet, és természetesen az akkori császárról és fiáról, Rudolf trónörökösről.

Folytathatnánk a sort: Amerika magyar földrajzi neveiről még nem is szóltunk. De talán olvasóinknak is kedvük támad tovább böngészni a térképet. Ha összegyűlne egy csokorra való belőlük, megpróbáljuk ismét kikutatni az eredetüket.

D. Nagy Éva