Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-10-07 / 20. szám
I LESZNAI ANNA költő, regényíró, festő és iparművész volt egyszemélyben. Mint ahogy maga írta egy késői, 1958-ból származó önéletrajzában: „... Festettem, mert gyönyörködtem otthonom földjében és a rajta nyüzsgő teremtményeknek meg akartam őrizni a képét ... Míg festésre az vitt, hogy megóvjam kis világom szépségét az elmúlástól, a vers egész másképp jött rám: megtelt szívem bögréje, és kiáradt. Naplómba azt írtam: „Nem kérek tőled mást Istenem, egy percnyi öröklétet adj nekem.” Lesznai Anna költői és festői invenciói mintha azonos intenzitással buzogtak volna föl fogékony lényéből, lírája és festészete azonban mégis eltérő indítékokból fakadt. Míg a költészettel saját halhatatlanságát akarta megteremteni, addig a festészetben beérte azzal, hogy pusztán a dolgokat ajándékozza meg az örökléttel. Verset írni — annyit jelentett, mint a kifejezés ellenállhatatlan kényszerének engedni, festeni pedig csupán annyit: „lejegyezni” a világ képét, hogy ne porladjon szét, ne tűnjön tova a semmibe. A gyönyörű kötetet festőművész férje, a nemrég elhunyt Gergely Tibor állította össze, Lesznai Anna költői világáról Vezér Erzsébet, a festőről és iparművészről Szabadi Ilona írt tanulmányt. Szelényi Károly fényképeit Novotta Ferenc reprodukálta. A Lesznai-Képeskönyv tervezője Mayer Gyula Lesznai Képeskönyv LESZNAI ANNA ÍRÁSAI, 5 KÉPEI ÉS HÍMZÉSEI 5 ® § s Corvina Kiadó © % % 1938 Köd alattam, köd felettem, rég volt, hogy világra jöttem. Születésem óta fáj: egyszer meghalni muszáj! Azt, mi közben történt velem, nem írja meg történelem. Kanyargós úton haladtam, kedv fölöttem, kín alattam Köd mögöttem, köd előttem . . Száz batyuból szedelőztem, szász lány tején nevelődtem, zsidó vérrel magyar lettem, tótok közé keveredtem, földjükön leheveredtem.. Sok gyökérből eggyé nőttem, vád mögöttem, vágy előttem. Önéletrajz Sejtlit viselt a szépanyám, díszmagyart az édesapám, rokonságom pálinkát mért, bátyám meghalt a hazáért, egy pajtásom négyesen járt, a másikra börtönőr várt... Furcsa álmuk összeszőttem, had mögöttem, harc előttem. Felem örül, felem búsul, tartogatom magam túszul — mindenik vér az én vérem — el ne áruljam testvérem. Ezt szeretem, azt megértem, ezt lázítom, azt meg kérem, ezt csitítom, azt meg szánom ... Sir mögöttem, seb utánam. Felrettenek pihenőben, visszanézek elmenőben: itt is haltam, ott is voltam, sajátomom vándorsorban. Szülötteim elszéledtek, idegen kenyeret szelnek ... Házam forog kacsalábon, láp alattam, éj utánam. Nincs templomom, csak keresztem, nem találom, mit kerestem, nem azt kapom, amit kérek, nem érem el, amit érek. Azt a csóvát, aki voltam, tarlótűzre pazaroltam. Görbe sorsom mégse bánom, köd előttem, köd utánam. I. Ajánlás a kertnek Amit tőled kaptam: mások kérve kérik. Amit másutt vetnek: mind tebenned érik. Amit láttam, tettem, tanultam és adtam, Mind körülém gyűlik a lesznai napban. Ha kertem nem volnál, bizony én sem volnék. Néma hullámokba nyomtalan omolnék, Futó homok lennék — de te átöleltél. Védtelen pusztából dús karámba szeltél... Ha tükröm nem volnál, magam sose látnám V'ágyam záporára vagy színes szivárvány, Csudáim és csókom mind tebenned termett Agaidról téptem a mézes szerelmet. Bölcsőnkbe a bimbót is vágyadról szedtem — Amiért ím híred hálás versbe szedtem. Kezdetben volt a (Regényrészlet) lV^.ikor lesz nyár, mikor lesz este Mikor lesz ámenes teljesedés? Tavasztól őszig sohasem érek Hajnaltól estig egy élet kevés. A kis pillangó utazása (részlet) Édes jó Istenem, embernek állatnak Munkába töröttnek, játékba fáradtnak, Virágzó fűnek, fának, pillangónak Adj nyugalmas éjjelt, s jó ébredést holnap. Köszönjük mind a jót, amit eddig adtál, Virágbeli házunk, melyben lakni hagytál, Köszönjük a mézet, melyet ittunk, ettünk, S rövid utazásunk, melyet szállva tettünk, S kik majd holnap jönnek, ha barnák, ha kékek, Áldd meg áldásoddal a fióklepkéket. Legyenek különbek, mint milyenek lettünk — Mi mai pillangók — kik tegnap születtünk. Úrnapján. A templomtérről a kastély kapujáig díszelegtek a bódék, sőt a mézesika- Iá-csosok egy csoportja beszorult a szűk' sikátorba, amely megkerüli a templomdombot, és meredeken fut neki a parókiáinak. Akik a dombi falvak felől érkeztek, már az iskolaépület előtt érezték a zsírban pörkölődő kolbász és szalonna illatát; akik meg a dluhai völgy felől közelítették meg Liszkát, elkápráztak a sok gyönyörűségtől: pántlika, pogácsa, rózsafüzér, és mekkora mézeskalács szívek! Degenyei zsidók fejkendőt és kegyszereket árultak. Előttük vén nenőkék bújtak össze sötét csoportba válva, mint a varjak virágos mezőben. Amerikát beszélték, mindenki csak azt beszéli. Nagyot változott idehaza a világ, amióta az a nagy sziget felbukkant az Óperenciásban. Kinek a fia készül oda, kinek meg az ura. Jó, nagyon jó az az Amerika de azért könnyen elpusztul ott akárki! Föld alatt túrnak ott a kivándorolt liszkaiak, fekete bányákban, meg masinák közt robotolnak; nem embernek való az ilyesmi, akkor se. ha minden héten háromszor eszi közben a húst. — De azért csak oda kell menni — mondogatják, s aki látta azt a sok új házat, mely a falu végin büszkélkedik (csupa ámerikai pénz!), nem is mondhat egyebet. Az ámerikás 'házaknak nyitható ablaka és téglakéménye van.. . Mégiscsak más, 'ha a saját telkén építhet az ámerikánus felesége, és öt hold saját földdel várja haza az urát, míg a bérescsaládok kettesével, hármasával szoronganak az urasági vályogépületék lakásaiban. Nincs helye az embernek, ahol éljen ... Amerre nézel, minden az uraságé, és mert rég nem volt se háború, se kolera, nagyon megsokasodtak a szegény emberek. Másodikat harangoztak. Tódult a nép a templom felé, csak úgy taszigállák egymást, hogy ki hágjon elébb a meredek lépcső rozoga fából ácsolt fokaira. A lányok már fenn lépkedtek, alulról be lehetett látni a szoknyájuk elálló harangja alá. De hol vannak a legények, akik vihogjanak a látványra? Színe-java Amerikába vándorolt... Most a menyecskék kapaszkodtak felfelé. Vérszín kontykendőjükből csak egy keskeny félhold virított ki az apácásra kikeményített fehér csipkék leple kert alól. A szűk pruszlik laposra szorította sóvár kebleiket. Amerika! Amerika! Kinek négy, kinek három, kinek nyolc esztendeje volt odákünn az ura. Egyhetes asszonykorban jutottak évekig tartó özvegységre. Robotolni, hadakozni az erőszakos ipák, napák zsarnoksága ellen; éjszaka sírni a magános ágyon; szégyenkezve megszülni a zabigyereket, ha mégiscsak akadt egy jó perc ebben a sivár életben ... S mire megjött a levél „most hozzáfoghatsz a készülődéshez, hazafelé áll a rudam”: látni, futni inadszakadtáig a fiskálishoz azért a falat földért, amelyen lassan, méltóságteljesen épül a nyitható ablakú, kétszobás, zsindelytetős téglaház. Amerika! Amerika! Ha az Úristen megszámlálná, hányszor jut eszébe a liszkai fehémépnek ima közben ez az Óperencián túli ország! Hiszen nemsokára csak vénemberek, s a kizsigerelten hazatérő gazdák maradnak a faluban, mert a lányokat is viszik már az ügynökök! Itt nehezen akad manapság vőlegény, de odaát, kapósak a fehérnépek. „Szvata Maria, matka bozse — Amerika. Amerika.” to
