Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-10-07 / 20. szám
A várkerti étterein belülről Mostanában nem kevesen, nem csekély buzgalommal számi tgatják: hol van az ország közepe? Vannak, akik meg is találták már, sőt helyét is kijelölték az emlékoszlopnak, amelynek dolga lesz hirdetni a hely nevezetességét. Talán nem rontjuk a felfedezők örömét — és nem keresztezzük a bizonyára hamarosan felépülő autós-csárda, és az emléktárgybolt gazdáinak terveit —, megjegyezvén: a soproniak szerint az ország közéjjé a város főterén van, de így tartják a szegediek és a miskolciak is. Némileg pártatlanul szemlélve a dolgokat, magam legszívesebben Dunaföldvárra 'helyezném azt a bizonyos oszlopot. Szerezvén ezzel számos barátot — Földvárott —, és számosabb rosszakarót egyebütt. Tévedni azonban, nem sokat tévednék. A nagyközség az ország egyik legelőnyösebb fekvésű települése — csaknem a közéjjé. Három megye találkozásánál terül el, tehát mégis jjeremvidék. Annak ellenére van így, hogy területén országos közutak, vasútvonalak keresztezik egymást, és rendkívül nagy forgalmú Dunahídja van. Ezek után nem csodálható, hogy a mai nagyközség helyén miért állt valamikor Közép-Magyarország egyik legfontosabb kereskedő- és mezővárosa. És látszólag kevéssé érthető, hogyan veszthette el az utolsó ötven évben Dunaföldvár egykori közjogi méltóságát, városi hivatalait, s hogyan vált státuszában — és valójában — faluvá. A magyarázatot keresve legjobb, ha az egykori város legmagasabb pontjára, a Várdombra megyünk. A kirándulás nem lesz érdektelen. A hajdani vár épen maradt tornyában alkalmi kiállítás: a várostörténet tárgyi emlékei, oklevelek, a céhes ipar dokumentumai. Ám a toronyból az is látható, ami látványnak szép, de gazdaságilag ma már hátrányos: a község belterületét és 'határát megszámlálhatatlan kisparcella alkotja. Valamikor ez a vidék kertkultúrájáról volt híres. A dunai hajózás sorvadása, és az egyre olcsóbban termelő szövetkezeti, állami gazdaságok nemigen kedveztek az itteni mezőgazdasági hagyományoknak. Még akkor sem, ha a helyi szövetkezetek nem csupán módosak, hanem kifejezetten gazdagok. A kertészkedés most is kifizetődő. Igen nagy bevételhez juttatja azokat, akik hajlandók napjukat a kertben tölteni, és nem restek éjszakánként a friss áruval a fővárosi piacokra indulni. Csakhogy ők egyre kevesebben vannak, és már nem fiatalok. Az öregtorony legfelső szintjén most elegáns kávézó van. Kávézás közben, ha messzebb tekintünk, láthatjuk a dunaújvárosi kohók kéményeit. A földvári fiatalok is látják. ők inkább a nehéz, de kötött idejű munkát, és a biztos jövedelmet választják a bizonytalan, de lényegesen nagyobb javadalmak helyett. A tegnapi mezőváros száz munkavállalója közül ma már negyven az ijjarban, negyvennégy egyéb ágazatokban dolgozik. Csupán tizenhatan vállalkoznak a mezei munkára. Pedig jól fizetnek a közös gazdaságok. Az ok alighanem az egyes foglalkozások társadalmi rangjában keresendő. Így nem csoda, ha az öregtorony tetejéről látható présházsorok egyike-másika már foghíjas. Dunaföldvár és Dunaújváros kapcsolata békés. Az újvárosiak közül egyre többen vásárolnak hétvégi telket errefelé, de a nagyüzemek sem szűkmarkúak. Az új, nagy város segítette jjéldául a földváriakat egy szép tornacsarnokhoz, jjénzt adva a vállalkozáshoz. Velük nincs jjörük a helybelieknek. Az ugyancsak közeli Pakssal már más a helyzet. A régi időkből eredő versengés győztese sokáig Földvár volt. Az utóbbi vált várossá, itt voltak a nagyobb vásárok, itt székeltek a fontosabb hivatalok. Mára azonban mindez megváltozott. Paks országos gazdasági vállalkozás színtere: itt épül első atomerőművünk. És mivel a paksi építkezés országos ügy, ide kerül a megyei pénzek nagy hányada is. És ha már Paks várossá lesz, indokolt, hogy a még Földváron maradt intézmények is részben oda kerüljenek. Ennek következménye, hogy a földváriak inkább kétszer indulnak Dunaújvárosba, mint egyszer Paksra. Sokan megkérdezik: milyen jövő vár Földvárra és a földváriakra? A toronyból a válasz is „látható”. A településnek ugyanis nemcsak a természeti adottságai jjáratlanok, és nem csupán a langyos vizű gyógyfürdő mellé könnyű szállodát kéjjzelni. A nagyközségnek számottevő műemlékvagyona van. Bár a várkörzetben kevés az értékes épület, elhelyezésűik, arányaik vonzó együttest alkotnak. A község mai közjjontja nem szűkölködik a mezővárosi múlt szép emlékeiben. Egyszerű, de nemes arányú régi ferences kolostor, a hozzá tartozó templommal; sok látnivalót ígér a hajdani szerb templom — ha végre helyreállítják. Páratlan a falu két ellentétes végében levő présházsor is. A földváriak messzeföldön ismertek szorgalmukról. Vállalkozó kedvnek sincsenek híjával. Alig kétséges, hogy városkájuk egyszer a környék idegenforgalmi központja lesz. Kép és szöveg: Megay László A mai tanácsháza, hajdan takarékpénztár volt A régi présházsor
