Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-10-07 / 20. szám
*/ Óriások Magyarországról Wigner Jenő Bojár Sándor felvétele lelkiismeretemben, amiért részt vettem az atombomba megépítésében? Nem érzek, mert a nukleáris láncreakciót mindenhogyan feltalálták volna, és megborzadok a gondolattól, hogy azt először egy agresszív nemzet találta volna fel, nem mi.” 1963-ban kapta meg a fizikai Nobel-díjat a következő indoklással: „Nagyban hozzájárult a mennyiségi mechanika, a szilárd anyagok elmélete, és a nukleáris láncreakció elméletének kidolgozásához.” 1971-ben vonult nyugalomba. 41 évig tanított elméleti fizikát, ami egyedülálló az amerikai felsőoktatás történetében. Arra a kérdésre, hogy mikor kezdődik az atomkor, ezt felelte: „Én nem tudom, mit értenek atomkoron. Azt remélem, hogy egy emberibb korba fogunk lépni, hogy mindig több lehetőség lesz az emberi értelem, érzelem. az emberi boldogság fokozására és kielégítésére. Nagy tévedés azt hinni, hogy az emberi életben az anyagi javak a legfontosabbak. Az emberi boldogsághoz szellemi javakra is szükség van.” * A Reviews of Modern Physics, Amerika vezető tudományos folyóirata, méltatva a magyar származású természettudósok szerepét megjegyzi, hogy ezeknek a magyar tudósaknak olyan hatása van az Egyesült Államok szellemi életére, hogy aki különösen kiemelkedő teljesítményt ér el, azt „tiszteletbeli magyar” címmel tisztelik meg. A mi három magyar óriásunk egyike a hangon túli sebességű repülést és az űrrepülést adta a világnak, a másik a sebes komputereket, míg a harmadik a modern fizika szilárd alapjait rakta le, amelyre fenntartás nélkül építheti a fizika világa további csodáit. Nem tiszteletbeli, de igazi magyarok, akikre méltán utalt Dean Rusk, az Egyesült Államok külügyminisztere 1966. évi, amerikai magyaroknak szóló üzenetében: „Minket különösen áthat annak az életerőnek és rendkívüli szellemi képességnek a tudata, amellyel magyar származású polgáraink az évek során hozzájárultak az amerikai élet és kultúra gazdagításához ” Dr. Nagy János — USA I. díj Szerte a világon sokan vannak óriások Magyarországról. A legtöbb és talán a legértékesebb az első világháború után került az Egyesült Államokba. Hármat választottam ki közülük: Kármán Tódort, Neumann Jánost és Wigner Jenőt, akik a reálfizika területén olyan maradandót és egyedülállót alkottak, amely nélkül a XX. század jóval visszamaradottabb lenne a fejlődésben. Ezek az óriások testileg inkább alacsonyak: rájuk igazán illik az én Dunántúlom szólásmondása, hogy „nem méterrel mérik az embert”. Mikor megkérdezték őket, miért van az. hogy olyan sok magyar származású amerikainak van kiváló alapképzettsége, — érdekes, mindegyikük azt mondta: ez a magyar középfokú oktatás elsőrangú tanítási módszerének az eredménye. ♦ A legidősebb Kármán Tódor volt közöttük, aki 1881-ben született Budapesten. Ott is kezdte iskoláit, az édesapja által alapított mintagimnáziumban, majd a Buda-Kármán Tódor pesti Műszaki Egyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet Az első világháborúban tartalékos tüzértisztként szolgált, s ekkor vetette meg a helikopterépítés tudományos alapjait, amelyen az azóta hatalmas fejlődésnek indult helikopter ipari gyártása alapul. Nagyszámú dolgozatával megteremtette az aerodinamika tudományos alapjait. A háború után a németországi Aachenben kapott katedrát, majd 1930-ban a California Institute of Technology elnöke hívta meg. Nyugalomba vonulásáig itt tanított, és iitt vezette a kísérleti intézetet is. Nagy szükség volt erre, mert az amerikai tudományos világ éppen azt nélkülözte, amiben Kármán nagy volt: az elméleti alaposságot és a képzelőerőt. 1961-ben John F. Kennedy elnök az újonnan alapított Nemzeti Tudományos Érmét, az Egyesült Államok legnagyobb polgári kitüntetését elsőnek neki adományozta. De Kármán mindennél büszkébb volt arra, hogy „a levegő és a repülés atyjának” hívták. * Neumann János 1903-ban született Budapesten. Középiskoláit a Fasori Evangélikus Gimnáziumban végezte, majd a Műegyetemen kapott diplomát. 1926-ban ugyanitt matematikai doktorátust szerzett. Ugyanazon évben a zürichi műszaki egyetemen vegyészmérnöki oklevelet kapott. Rövid ideig a göttingai egyetemen tanított. Már 23 éves korában megírta alapvető fontosságú dolgozatát a mennyiségi mechanikáról, amely később a nukleáriséi az atomfizika alapja lett Neumann János Amikor 1933-ban, a princetoni Advanced Study Institute megalakult, Albert Einsteinnel együtt az elsők között lett tagja az intézetnek. Hamarosan az elektromos agyak — a komputerek — legnagyobb tekintélye lett az egész világon. További célja volt az időjárás szabályozása. Matematikai érdeklődése és tudása szinte egyedülállóan széles skálájú volt. 1955-ben, egyik nagy sikert aratott előadása után, arra a kérdésre, hogy a technika mai fejlődése mellett az emberiség túléli-e ezt a fejlődést, így felelt: az emberiség túlélése a régi alapok fenntartásától függ, s ezek — a türelem, a rugalmasság és az intelligencia. ♦ Ha bármilyen okból azt kérdeznék, hogy a három magyar óriás közül melyik a legkülönb — bár ezzel én nem értékösszehasonlítást tennék —, gondolkodás nélkül Wigner Jenőt választanám. De mindjárt be is vallom, hogy választásomnak szigorúan személyes oka van: ő az egyetlen, akit személyesen ismerek. Wigner Jenő 1902-ben született, ő is a Fasori Evangélikus Gimnáziumba járt, mint Neumann János, csak egy osztállyal fölötte. 1920-ban szerezte doktorátusát Berlinben vegyészeiből. De mindjárt irányt is változtatott, áttért az elméleti fizika területére. Princetonban telepedett le. Einsteinnek is tanítványa volt. Neumann Jánossal együtt ő is részese volt a „Manhattan Project” megindításának, de az atombomba tényleges kidolgozásában már nem vett részt. Mégis, jóval később így nyilatkozott erről: „Hogy érzek-e valami megbánást a Totóval Magyarországra Az „Egy kis hazai” című nyári műsor egyik eseménye volt, amikor megforgatták a szerencsekereket és a nézők közreműködésével kihúzták a Szülőföldünk Rádió világbajnoksági totópályázatának nyertesét. A szerencse Szabó Ferenc brémai lakosra mosolygott: magyarországi utat nyert. A Szülőföldünk Rádió vendégeként Szabó Ferenc szép napokat töltött Magyarországon. Hazautazása előtt látogatást tett a Magyarok Világszövetsége székházában is, ahol Molnár István főtitkár-helyettes fogadta. Szabó Ferenc elmondta, hogy rendszeresen jár Magyarországra: végignézte a válogatott selejtező mérkőzéseit. Éppen ezért töltötte ki meglehetősen borúlátóan a totó-szelvényt. A beszélgetésen nemcsak a sportról, hanem Szabó Ferenc magyarországi élményeiről gok szó esett. Szabó Ferénc Gábor Viktor felvétele Az 1978-as „Honismereti” pályázatról A szakembereket is meglepte a rendkívül értékes és gazdag anyag, amely a Magyar Rádió „Szülőföldünk” Szerkesztősége és a Magyarok Világszövetsége idei „Honismereti” pályázatára a világ minden részéből érkezett. Csaknem minden országból kaptunk értékelhető munkát, ahol honfitársaink élnek, összesen 152-en ragadtak tollat, hogy gyűjtőtevékenységük eredményét papírra vessék, és elküldjék Budapestre. Mondhatom, élvezet volt elolvasni és tanulmányozni — a többségében — nagy gonddal és ügybuzgalommal megszerkesztett dolgozatokat, amelyekből a magyar múlt sok érdekes, a gyűjtők új hazájában fellelhető emlékét ismerhettük meg. Tudományos körökben nagyra értékelik nálunk azt a serény, társadalmi gyűjtő- és kutatómunkát, amely itthon, Magyarországon sok év óta igen szép eredménnyel folyik. A „Honismereti körök” százaiban sokezer ifjú és felnőtt szorgoskodik népünk tárgyi és szellemi hagyatékának, művészeti értékeinek a gyűjtésén azért, hogy szűkebb pátriájának múltját jobban megismerje. Eközben rendkívül sok, eddig ismeretlen adattal segítik a tudományos szakembereket, alkotó művészeket és a közművelődés munkásait is, akik azon fáradoznak, hogy népünk történetéről minél teljesebb és minél hitelesebb képet tárjanak az utódok, a világ elé. Talán éppen ennek a széles körű hazai társadalmi mozgalomnak a sikerei késztették a pályázat kiíróit arra, hogy hasonló felhívással forduljanak szerte a világon kisebb-nagyobb csoportokban élő honfitársainkhoz. Nem tévedtek: a pályázat eredménye valóban lelkesítő; hasznos hozzájárulás a magyar múlt még teljesebb megismeréséhez. Ki gondolta volna, hogy akad ebben a rohanó világban ember — ilyen az Egyesült Államokban élő dr. Nagy János —, aki hangyaszorgalommal összegyűjti azoknak a magyar tudósoknak az adatait, akik az USA-ban nőttek a világ szellemi óriásai közé, és akik mindvégig megmaradtak magyarnak. Vagy mint a dél-afrikai Pretoriában élő Hévizy Judit, aki egy odasodródott magyar ember — szinte regénybe illő — igen tanulságos élettörténetét mutatja be írásában. Nellmápiusz Hugó Lajos előbb aranyásó volt. később gyáralapító, politikus és végül olyan gazdaság létrehozója lett, aki a számára idegen világban is magyar fákkal, gyümölccsel és állatokkal vette körül magát, és ebben maradandót tudott alkotni. Ezzel az adott korszak és környezet érdekes, „törekvő” emberét állítja elénk, aki az odavetődött európai ember nehéz életét, sikeres és sikertelen küzdelmeit éli végig, míg végül révbe jut. Filmtéma is lehetne, oly érdekes. E kiragadott néhány szemelvény is jól példázza, milyen sokszínű a pályázati anyag. Sok érdekes és ismereteinket gazdagító történetre, értékes adatra derített fényt ez a sikeres akció, amely megérdemli, hogy eredményei minél szélesebb nyilvánosság elé kerüljenek. Bízom benne, hogy a sikeres kezdetnek a folytatását is üdvözölhetjük majd. Maróti Gyula a Honismereti pályázat zsűritagja i .v\
