Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-07-29 / 15. szám
A fejlett szocializmus építésének útján VÁROS ÉS FALU. KIEGYENLÍTŐDÉS Nemrég Százhalombattán jártam. Gyakorlati bemutatót kaptam, milyen gyors napjainkban a városfejlődés üteme. Emlékszem — talán 1959-ben — voltam ott, amikor elkezdődött az építkezés; akkor jelölték ki az erőmű helyét, láttam rajzasztalon a tervet, hová fut majd be a Barátság-olajvezeték, a szovjet olajjal; hallottam az első előadást arról, milyen lesz, hogyan működik majd az olajfeldolgozás központja. Megnéztem az első kockaházat, amelyet az építők számára húzták feL Aztán pár év múlva — a hatvanas évek közepén — hívtak meg a városba egy előadásra. Már egy egész utca készen volt, dolgozott az erőmű, az új művelődési otthonban 100—120 ember szorongott. Az elmúlt hetekben egy százhalombattai szocialista brigád látott vendégül. Az életforma-változás elméleti és gyakorlati kérdéseiről beszélgettünk. Összekötve a hasznost a kellemessel, felhasználtam az alkalmat, hogy körülnézzek a városban, amelynek ma már 15 ezer lakosa van. Már régen dolgozik az olaj feldolgozó üzem. Már van története, vannak hagyományai, veteránjai. Egy teljes nap is kevés, hogy végigsétáljunk az utcákon és a tereken. A város kipőtte az első évek összes középületeit. * Amit elmondtam, az egyik modell így van Dunaújvárosban, Kazincbarcikán, Lenin városban is. Ám a városiasodás sokféle formája valósul meg napról napra az országban. Az elmúlt években a Magyar Hírek hasábjain sorra vettük a magyar városok helyzetét, bemutattuk, hogyan újulnak meg a régi települések. Van, ahol új városközpontok alakulnak ki, mint Salgótarjánban, vagy a régi súlypontok áthelyeződnek az új negyedekre, mint Tatabányán. A legtöbb helyen új kerületek nőnek ki a földből, mint Pécsett, Miskolcon, Szegeden vagy Budapesten. A fejlett szocializmus építésének programja, másfél, két évtizedet fog át. A program szövege szűkszavúan csak annyit mond, hogy a következő időszakban csökkenteni fogjuk a városok és a falvak közötti évszázados színvonalkülönbséget, megszüntetjük a falusi települések elmaradottságát. Először beszéljünk arról, milyen ma nálunk a városiasodás helyzete, melyek az urbanizáció — amely lényegében a város és a falu közötti ellentmondás megoldásának mozgásformája — jellegzetességei, „itt és most”. A magyar városiasodás jellemző vonásai 1850-ben az ország lakosságának 6 százaléka élt városokban. A századfordulón 14 százalék, és újabb ötven év kellett, hogy megduplázódjon. A hetvenes évék elején elérte a 40 százalékot, és nem kellett egy évtized sem, hogy a növekedés újabb 10 százalék legyen. Ma a lakosságunk fele városokban él. (Az összehasonlítás kedvéért: a fejlett ipari országokban 66 százalék; ezen belül az Egyesült Államokban 1920—60 közt 53 százalékról 70 százalékra nőtt, ma már 80 százalék körül lehet. A gyengén fejlett országokban is 40—50 százalék.) Alig van olyan fejlett ország a világon, amelyben csupán egyetlen igazi nagyváros lenne, mint nálunk Budapest, amely változatlanul az ország nemzetközi mércével mérhető egyedüli nagyvárosa. (A következő öt városunk átlagnépessége 165 ezer lakos.) A főváros a termelés, a politika, a kultúra, a közlekedés középpontja, falai közt népességünk húsz százaléka, 2 millió ember él. Népességnövekedése a felszabadulás után olyan gyors ütemű volt, hogy ezzel a lakásviszonyok, a közművek képtelenek voltak lépést tartani. Fokozódott a vidék viszonylagos elmaradottsága, ezért rendelet született, amely megakadályozta a főváros további növekedését. Erőteljes intézkedésekkel, ipartelepítéssel sok minden történt azóta a Budapest és az ország többi része közötti aránytalanság csökkentésére. A fejlődés azonban egyenetlen. Dél-Dunántúl és az Alföld nagy területein nincsenek középnagy városaink sem. Az infrastruktúrra technikai szintje viszonylag alacsony, összes városaink tíz százalékában a vezetékes vízellátás nem haladja meg a tíz százalékot. A falusi népesség általában csökkent, de ez is egyenlőtlenül történik. A falvak közti távolság az Alföldön nagy, míg a Dunántúlon egymáshoz közel, sok a kis népességű falu. Magyar jellegzetesség, hogy — különösen az Alföldön — sok a tanya. Ezeken él lakosságunk 8 százaléka, de vannak megyék, amelyekben a tanyai lakosság a 25 százalékot is eléri. A falvakból a városokba áramlás, amely évtizedeikig igen gyors volt, mára lelassult. Megváltozott az áramlás iránya is: mindenekelőtt a középnagy városok, az új ipari központok gyakorolnak erős szívóhatást. Üj jelenség, hogy a főváros és a megyeszékhely feladatát ellátó nagyobb városok körül kialakul egy kisébb településekből álló „gyűrű”. Ezeknek a falvaknak lakói bejáró munkások, akiknek munkahelye a város. Jelenleg az „ingázók” száma egymillió, többségük fiatal. Az ingázás tartósnak bizonyul, a következő évtizedekben is szélesen elterjedt életformát jelent majd. Ezt a helyzetet az tette szükségessé, hogy az iparfejlesztés megelőzte a lakásépítést; az üzemek erős vonzást jelentenek, mert az ipari munkarend, a kínált szakma, a magasabb életszínvonal érdekében sokan vállalják a bejárás nem kis fáradságát is. Az utóbbi években a tömegközlekedés fejlesztése, az emelkedő jólét, a magángépkocsi elterjedése, a falvak átalakulása kívánatossá tették sok család számára a kirajzást a zsúfolt, zajos városokból. Megindult tehát a fejlett ipari országokban már általánosan tapasztalható ellenirányú folyamat: a városokból a csendes, egészséges városkörnyékre való áttelepülés. Nálunk az ingázók nagy tömege, a városi munkahelyek és a falun lakás körülményeinek eltérő volta sok feszültséget tartalmaz. A bejáró munkások szabad ideje jóval kevesebb. A „kétlakiság” azzal is jár, hogy e családok kertjeik minden talpalatnyi helyét kihasználva — zöldséget, gyümölcsöt termesztenek és az állam által biztosított magas felvásárlási árak révén viszonylag jelentős pótlólagos jövedelemhez jutnak. Ez hasznos az országnak, hasznos a családoknak, de azt is jelenti, hogy a családtagok túl sokat dolgoznak, kevés idő jut művelődésre. Az urbanizáció nyugaton és nálunk A nagyvárosok száma az egész világon rohamosan növekszik. 1970-ben 174 egy millió lakoson felüli várost jegyeztek fel és számon tartanak három olyan városhalmazt is, amelyek lakossága meghaladta az 50 millió főt. A városiasodás megváltoztatja a társadalom térbeli szerkezetét. társadalom- és környezet viszony át; összpontosítja a munkaerőt, a személyes fogyasztás ellátó bázisait, az ipar és mezőgazdaság egész kapcsolatrendszerét. Lehet szabályozott, megtervezett — és akkor az emberi élet minden oldalú fejlődését segíti elő. Lehet azonban nem kívánatos burjánzás, torzulás is — és akkor az emberi környezet ijesztő lezüllésével is jár: szennyezett lesz a víz, a levegő, veszélyeztetett az egészség. Nem véletlen, hogy azok a nyugati társadalomtudósok, akik a hatvanas években először tették szóvá az úgynevezett fogyasztói társadalom súlyos fogyatékosságait, a városépítés, -fejlesztés szakemberei közül kerültek ki, és a nyugati nagyvárosok gyorsütemű romlása késztette őket arra, hogy fellépjenek az élet minőségi tényezőit szorgalmazó követelésekkel. Mi lefékeztük Budapest lakosságának sok zavart okozott hirtelen felduzzadását, és az évezred végéig sem fogja meghaladni a főváros népessége a jelenlegi küszöböt. A kutatók leírták, hogy a városfejlődés „klasszikus útja” során, hogyan alakult ki a belső városmag, az igazgatás, kereskedelem és kultúra központja, és körülötte — gyűrűszerűén — a jómódú polgárság negyedei, a széleken pedig az üzemek és munkáslakótelepek. A nyugati nagyvárosok úgynevezett szegregációját, a rétegek szerinti elkülönülést, a különböző gettókat — társadalmi státusz és jövedelem, nemzetiség és bőrszín szerint — sokszor leírták. Cleveland, Detroit, Toronto magyar negyedei a kivándorolt magyarság jellegzetes települési formái voltak. Ezek felbomlása sem változtatott azonban a különböző rétegek említett elkülönülésén, és a társadalmi szerkezettel foglalkozó szakemberek eligazodási alapja ma is az: „mondd meg hol laksz, megmondom ki vagy”. így volt ez nálunk is. József Attila csodálatos költői helyzetképet adott a harmincas évek pesti nyomornegyedeiről, a város peremén élő munkások életéről. Az elmúlt két évtized gyökeres fordulatot teremtett a főváros szerkezetében. Elvesztette érvényét a belváros—külváros régi ellentétpárja. Városrészközpontok alakulnak, de a régi értékék is új fényt kapnak. Gondoljunk csak a századfordulón megindult „kis földalattira”, mely az első volt Európában, de lényeges feladat nélkül született. A legutóbbi évékig „társtalan” volt, most viszont, mint szárnyvonal szállítja az utasokat a nagy metróvonalakhoz. A lakótelepek benépesültek és ezzel megváltozott az övezetek határa, a különböző rétegek hagyományos elhelyezkedése is. Ennek a folyamatnak vannak megtervezett, kedvező következményei, de ösztönös és nemkívánatos velejárói is, amelyek az egyenlőtlenség makacs továbbélését rögzítik. A családiház-övezet egyre jobban kifelé húzódik a városból. És nincs kialakult, végleges álláspont még, folyik a vita, nem kerülnek-e összeütközésbe a társadalmilag kívánt, és a családok mostani vágyaiban szereplő lakástípusok. Üjra végig kell gondolnunk, milyen teendőink adódnak, a város és a természeti környezet összhangjának biztosítására. Nem tagadjuk, hogy a vizek elszennyeződése sok gondot okoz, a levegő tisztaságáért sok erőfeszítést kell tennünk. Már Budapesten is több széndioxid került a levegőbe a hazai termelésből, mint amennyit a növényzet feldolgozni képes, és mindössze öt négyzetméter zöld terület jut egy lakosra. Pedig az alkotmány 57. §-a kimondja, hogy az állampolgároknak az egészséghez való jogát a Magyar Népköztársaság — a többi között — az emberi környezet védelmével valósítja meg. A falu jövője A falu sem egyenlő már a tisztán mezőgazdasági településsel. A városközeiben levő faluk nagy részében a népesség többsége ipari kereső, vagy a szolgáltatásban, kereskedelemben, közigazgatásban dolgozik. A falvak sok helyen külvárosokká lesznek, és egyre szélesedő koncentrikus körökben közművesednek. A gépkocsi lehetővé teszi, hogy színiházba, hangversenyre járjanak, a tv, a rádió ugyanazzal a kultúrával látja el őket, mint a várost. A közös munka, az egyforma érdeklődés összehozza az embereket, és a rokonsági kapcsolat mellett és helyett ez a tényező a társasági élet újjászerveződésének alapja. Említettük, hogy a magasabb életszínvonalat elért rétegek családi házakat építenek a városközeli falvakban, amelyek így elővárosi övezetekké alakulnak át. Ez a folyamat gyorsítja a falu urbanizálódását. E tekintetben nagy különbségek vannak az erősebb és a gyengébben iparosított vidékek között; a közlekedésbe jobban bekapcsolt települések gyorsabban fejlődnek, más területek szinte elnéptelenednek. Ezt a folyamatot is megterveztük a hosszú távú, regionális fejlesztés meghatározása során. Az évezred végére, ha nem is tűnik el véglegesen a város és falu, a fizikai és a szellemi dolgozók között minden lényeges különbség, általánossá válnak majd az olvasás, sportolás, a zene, a színház igénye, az utazás, általában a szabad idő eltöltésének korszerű szükségletei. Az ember által létrehozott környezetnek, mint amilyen a lakás, az iskola, a szabadidő központok és sportlétesítmények, messzemenően összhangban kell lenniük a szocialista társadalom értékrendjével. Szántó Miklós Lakótelei» Óbudán MTI — Fényes Tamás felvétele Üj lakóházak Dánszentmiklóson MTI — Király Krisztina felvétele
