Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-06-03 / 11. szám
A fejlett szocializmus építésének útján AZ ÖREGEK A MAI TÁRSADALOMBAN Az öregkarú népesség számszerűen növekedett és aránya emelkedett az egész népességen belül: ez az egyik legfontosabb demográfiai változás az európai és északamerikai országokban a huszadik század folyamán. Az öregek száma azért növekedett, mert a halandóság mindenütt nagy mértékben csökkent, az öregek arányának emelkedésében viszont döntően közrejátszik az a tény, hogy egyre kevesebb a születés, tehát a múlthoz képest mind kevesebb fiatal áll szemben az öregek egyre növekvő táborával. Azokban az országokban, ahol a halandósági viszonyok javulása után hamar visszaesett a születések arányszáma, ott előbb napirendre került az öregek problémája, mint azokban az országokban, ahol a születési trendek csökkenő iránya csak később vált jellemzővé. Magyarországon az öregek aránya a század eleje óta növekszik, de a növekedés mértéke a hatvanas években gyorsult fel, és a hetvenes évek közepére a népességnek több, mint 18 százaléka, közel egyötöde lett hatvan éves és annál idősebb. Azóta némiképp csökkent az öregek aránya, ami részben a születések számának emelkedésével függ össze, tehát a fiatalok növekvő hányadával, részben az öregek számának átmeneti és abszolút csökkenésével: most lesznek hatvan évesek az első világháború alatt született kis létszámú korosztályok, ezért az öregkorúak „utánpótlása” egy ideig elmarad. Az öregekről szólva, eddig a 60 évesekre és az idősebbekre gondoltunk. Persze egyáltalán nem szükségszerű az öregséget a 60. életévhez kötni. Az Egyesült Államokban és a legtöbb nyugat-európai országban az öregek csoportjának alsó korhatárát a 65. évnél húzzák meg. A kétféle meghatározást egyáltalán nem a biológiai vagy mentális öregedés átlagos folyamatéban megmutatkozó eltérés indokolja, a különbség a társadalmi minősítésből következik. Az pedig, hogy a társadalom kiket tekint már öregnek, az érvényes nyugdíjkorhatár jelzi. Magyarországon a férfiak nyugdíjkorhatára 60, a nőké 55 év. Ettől mindkét irányban van eltérés: egyes munkakörökből korábban is nyugdíjba mehetnek a dolgozók, például a földalatti munkát végző bányászok. A termelőszövetkezeti parasztok nyugdíjkorhatára pedig évről évre csökken a korábbi 65 évről, hogy azonossá váljék az alkalmazásban állókéval. A nyugdíjkorhatár alapján még magasabb az „öregek” aránya Magyarországon, mintha csak a 60 éves és idősebbekkel számolunk: 1977-ben a 17,8 százalék helyett 20,4 százalék. A viszonylag alacsony nyugdíjkorhatárból következik, hogy a népesség öregnek minősített rétege rendkívül vegyes képet mutat a biológiai és mentális öregedés fokozatait tekintve. Éppen azért csak differenciált szociális politikával oldhatók meg az öregek problémái, hiszen ezek is egészen más természetűek 55—65 év között, mint 80 éven túl. 55—60 év körül a legfőbb kérdés az aktív kereső állapotból a nyugdíjas állapotba való átmenet. Magyarországon ha valaki eléri a nyugdíjkorhatárt, még nem kötelező nyugdíjba mennie. Ráadásul hazánkban évek óta munkaerőhiány van, s mind az országos munkaerőpolitika, mind az egyes foglalkoztatók igyekeznek rávenni az idősebb dolgozókat, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után dolgozzanak tovább teljes munkaidőben. Az úgynevezett ösztönző nyugdíj azt jelenti, hogy a nyugdíjkorhatár felett munkában eltöltött évek alapján jobban emelkedik a később megállapítandó nyugdíj összege, mint a korábbi szolgálati évek nyomán. A 60 éves és idősebb népesség arányénak alakulása Magyarországon (százalékban) 20 15 10 5 A 80 évesek és idősebbek száma A 60 évesek és idősebbeken belüli aránya százalékban . ... , . , , . . Ma már több ezer ember él „nyugdíjasok” házában Az amerikai szakirodalom szerint a nyugdíjazást a dolgozók szeretnék minél jobban elodázni. A nyugat-európai vizsgálatok viszont megállapították, hogy a dolgozók többsége szívesen megy nyugdíjba, és ha az átmenetkor adódnak nehézségek, az egész folyamat semmiképpen sem egyenlő a krízissel. Ezt tapasztalták a magyar vizsgálatok során is. A legtöbben elfogadják az 1951 óta érvényes nyugdíjkorhatárokat és évtizedeken keresztül készülnek arra, hogy 55, illetve 60 éves koruk után ne végezzenek teljes munkaidőben kereső tevékenységet. Nagy részük ugyan tovább dolgozik, de csak mint részmunkaidős: a nyugdíjrendelkezések értelmében ugyanis a teljes összegű nyugdíj mellett is lehet részmunkaidőben dolgozni. A többség ezt a megoldást választja és aránylag csak kis hányad fél a nyugdíjazástól és igyekszik Üdtolmi ennek időpontját. Ez a magatartás a szellemi foglalkozású, nem férjezett nők esetében tapasztalható leginkább. A nyugdíjazás általában nem okoz nagy jövedelemcsökkenést, hiszen a 35—40 éves munkaviszony után nyugdíjba menők utol- Aki a nyugdíjbavonulás után sem hagyta abba a munkát: Mohor Jenő a HÁFÉM (Fémsó éveik átlagkeresetének 70—75 százaié- ipari és Camping Termékeket Gyártó Ipari Szövetkezet) dolgozója kát kapják meg nyugdíjként, s ha rész- Geszti Anna felvételei munkaiidőben tovább dolgoznak, jövedelmük eléri, esetleg meghaladja a nyugdíjazás előtti szintet. Anyagi gondok azoknál adódnak, akiknek nyugdíjazásukkor kevés a szolgálati idejük és ennek következtében a régebbi keresetnek csak fele vagy esetleg még ennél is kisebb hányada lesz a nyugdíjuk. Ez olyanoknál fordul elő, akik korábban önálló termelők, kereskedők voltak és csak az ötvenes években váltak alkalmazottá és ezzel együtt nyugdíjjogosulttá. A hatvanas évek óta arányuk egyre csökken. Anyagi nehézségeik csak az idősebb nyugdíjasok egy részének vannak. A ma hetven éves, vagy idősebb nyugdíjasok között akadnak olyanok, akik kevesebb szolgálati évük miatt már nyugdíjba vonulásuk kezdetén alacsony nyugdíjat kaptak, és ezt az összeget ma már nem tudják részmunkaidőben dolgozva kiegészíteni. Ebben a korcsoportban elég gyakori, hogy házaspárok esetében csak a férfi folytatott kereső tevékenységet és így most csak ő kap nyugdíjat, felesége után pedig csak nyugdíjkiegészítést. Bár az elmúlt évék során a legalacsonyabb nyugdíjakat ismételten emelte a kormányzat, mégis a nyugdíjasok fenti csoportjából kerül ki a legalacsonyabb jövedelmű háztartások többsége. A hetvenes évekig világszerte nemigen változtak a nyugdíjba menéskor megállapított nyugdíjak. Tehát a nyugdíjasok nemcsak hogy nem részesülték a gazdasági fejlődéssel együttjáró reáljövedelem emelkedésből, hanem az infláció következtében csökkent nyugdíjuk vásárlóértéke. Nálunk a hetvenes évek eleje óta a nyugdíjak évi 2 százalékkal emelkednék, s mivel Magyarországon az áremelkedés sokkal kisebb, mint bármelyik tőkés országban, az árváltozások okozta értékcsökkenés jelentős részéért a nyugdíjasokat kárpótolják. Továbbra is megoldatlan viszont a reáljövedelem emelkedéséből való kimaradás. Az ezt pótolni hivatott intézkedésék bevezetését hátráltatja a nyugdíjasok hatalmas száma — 1977-ben 1 millió hétszázezren részesültek nyugellátásban az ország 19 millió hatszázezer lakosából —, és a nyugdíjterhek hagy aránya: 1976-ban a nemzeti jövedelem több, mint 7 százalékát alkották a nyugdí jterhek. A viszonylag alacsony nyugdíjkorhatár ilyen vonatkozásban korlátozza a társadalompolitika lehetőségeit: a jelenlegi nyugdíjkorhatárt viszont nem lehet megváltoztatni, hiszen mindenki elfogadta és szerzett jognak tekinti. Egészségi állapotúk szerint nagy különbségek vannak az öregek között minden egyes korcsoporton belül. Többségük azonban 80 éves koráig nagyjából képes önmagát ellátni. A legöregebbek zöme azután egyre inkább rászorul a rendszeres — intézményes — ellátásra, gondozásra. Magyarországon 1977-ben 186 ezer 80 éves és idősebb személy élt. A legöregebbek száma és az öregeken — 60 éves és idősebbeken — belüli aránya gyorsan emelkedett az elmúlt másfél évtized alatt. A rászoruló legöregebbeket legeredményesebben intézményekben, szociális otthonokban lehet ellátni és gondozni. A szociális otthonok fejlesztésében egyes nyugat-európai országok nagy eredményeket értek el, ám nyilvánvaló, hogy az idő előtti szellemi hanyatlást a legszínvonalasabb intézmények sem tudják megakadályozni. A megszokott családi környezetben esetleg mostohább anyagi helyzetben is, jobban fenn lehet tartani az aktivitást és az ezzel együttjáró érdeklődést, életkedvet. Magyarországon a felszabadulás után fokozatosan kialakult az állami szociális otthonok hálózata, de több egyházi kezelésben levő hasonló intézmény is működik. A férőhelyek száma viszonylag kevés és a legtöbb öreg számára nem volt, és ma sincs más választás, mint saját otthonában folytatni életét. Ez a kényszerhelyzet többnyire kedvező megoldás az öregek számára, de igen nagy megterhelés a gondozást, ellátást végző családtagoknak. Különösen nehéz a családtagok helyzete akkor, ha még valamennyien keresők és nincs közöttük „fiatal” nyugdíjas. Az Öregek otthoni éllátását megkönnyíti a házi ellátási szolgálat, amelyet a hetvenes évék elején kezdtek kiépíteni. A helyi tanácsok szervezésében különféle képzettségű gondozók keresik fel az arra rászoruló háztartásokat, a megoldandó feladatoknak megfelelően. Ebben a munkában önkéntes munkaerők is részt vesznek; gyakran a kisiskolásokat tömörítő úttörő szervezetek segítenek, például rendszeresen hazaszállítják a meleg ebédet. A házi ellátás ma még nem jut el minden rászorulóhoz, de a szervezeti keretek már megfelelően működnék ahhoz, hogy az öregek legelesettebb rétegénék a mindennapi élete könnyebbé váljon, s az öregek megszokott környezetükben maradhassanak mindvégig. Dr. Cseh-Szombathy László 7
