Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-05-06 / 9. szám
BOLDIZSÁR IVÁN: HAZAI NAPLÓ FEHÉRVÁR SZÁZADAI 1. Székesfehérvárra azért tértem be ezen a hétvégen, hogy a legmaibb jelennel ismerkedjem, és véletlenül a város láthatatlan múltjával is találkoztam. Ebben az első mondatban több szó is magyarázatra szorul. Azért írom: „betértem”, mert Fehérvár mellett gyakran elrohanok az autópályán. Ilyenkor mindig sajnálom, hogy az új út kikerüli' a várost, mert régen át kellett hajtani rajta. Ez ugyan olykor fél órával is meghosszabbította a balatoni utat, de gyakran elcsábított, hogy szálljak ki, igyam meg valahol egy kávét, járuljak századszor, vagy talán ezredszer Szent István szarkofágja elé, vagy bekukkantsak a múzeumba, újra megnézni a gorsiumi leleteket, és az emeleten a modern magyar művészetnek azt a szentélyét, amelyet a múzeumigazgató, Fitz Jenő és felesége, Petress Éva ott kialakított. Azelőtt be-bekopogtam hozzájuk, földszinti dolgozószobájukban a Dunántúl legjobb kávéját meginni, és külön gyönyörködni a régi, cseresznyefa bútorokban. A külön értelmezést kívánó második szó a „láthatatlan”, mert ha van város Magyarországon, akkor Eger mellett Székesfehérvár az, amelyben az ember nem véletlenül találkozik a múlttal. Még a századik, vagy ezredik találkozás után sem tudtam leküzdeni azt a történelmi fájdalmat, amely elfog, valahányszor a Szent István szarkofág és a püspöki palota között elhaladok a Romkert, az egykori bazilika mellett. Sokszor jártam itt francia rokonnal, más külföldi baráttal, és vállaltam tamáskodásukat, olykor elnéző mosolyukat is, amikor azt mondám, hogy a romok helyén valaha olyan bazilika állt, amely szépségben, fényben, nagyságban és arányokban alig maradt el a velencei Szent Márk templom mögött. Ilyenkor még azt a legendát is elmondom, hogy talán Velencéből ideszármazott mesterek és kőművesek építették, sőt, azt a konyha-etimológiát is megengedem magamnak, hogy a szomszédos Velence falu nevére hivatkozom. De ez sem állította vissza, képzeletemben sem, azt a templomot, amelyet csak külföldi kortársai alapján tudunk elképzelni, de teljes szépségét sohasem ismerhetjük meg. 2. Ügy, most visszatérek első mondatomhoz. A legmaibb jelent azért kerestem Székesfehérvárott, mert egy-két hete a televízióban és az újságokban hirdetik az új „Fehérvár” áruház megnyitását, bő áruválasztékát, építészeti szépségét, méghozzá Székesfehérvár szívében, a belvárosban. Azért jöttem, hogy megnézzem, nem rontották-e el az összképet, meg azért is, mert kíváncsi voltam, nem találok-e holmi kedvemre való fölösleges árucikket, hiszen az új áruházak mindig feltöltik magukat mindenféle ritka áruval. Abban bizonyos voltam, hogy feleségem talál valamit, ha nem is a lakás, vagy a konyhája, de unokánk. Tündér Viola számára. Az áruháznak valóban pompás helyet találtak. Ha az ember Budapest felől érkezik a városba, az első közlekedési lámpánál jobbra fordulunk, mindig így teszek, mert ez az út visz a Romkerthez és a szarkofághoz. A Romkert bejáratánál vörös téglakapu áll, az út bal oldalán jobbra építették fel az új Alba Regia Szállodát, és szemben vele fehéren villog a tavaszi napsütésben a Fehérvár Áruház alumínium-kocka homlokzata. Szerencsére nem építették túl magasra : csak két emelet, se túl szélesre: nem nyomja agyon a teret, szép átmenetet alkot mögötte az új, modem városrészhez. Néhány lépésnyi séta a történelmi belvárostól, és ugyanakkor ott van az új lakónegyed peremén. Jó ötlet volt az, hogy az áruház előtt egy kicsit a régi piacokra emlékeztető külön „standokat” állítottak fel, részben árulnak is, részben legfrissebb és legérdekesebb portékájukat kínálják. Belül, első pillantásra látom, hogy felhasználták a legjobb külföldi áruházak tapasztalatait és a budapesti Skáláét is, amelynek építésben, szervezésben is rokona. A Skáláéval kezdem, mert ezt fordított értelemben értékesítették: a Skála túlzsúfolt, helyenként olyan, mint a kairói bazár, a „Fehérvár” tágasabb, szellősebb, könnyebb megtalálni mindent, bár szombat délelőtt elözönlötte egész Székesfehérvár, fél Budapest és Fejér megye. A külföldi tapasztalatból átvették a külön kis „butikokat”, az áruházon belül más elrendezésű boltokat, ajándékok, tizenévesek holmijai és a háztartási cikkek számára. Mindjárt vettünk tűzálló kesztyűt, hűtőszekrénybe való, légmentesen záródó dobozt, keverőkanalat. Feleségem arca az egyik pultnál felragyogott: „Látod, ezt keresem harmincöt éve Magyarországon!” Semmi különös, csak egy széles szájú, füleden csésze, az, amit franciául bol-nak neveznek. Minden francia gyerek ebből issza a reggeli kakaóját. Persze, hogy megvettük, és másnap Tündér Violánál is nagy sikere volt. Végigcserkésztük az áruházat. Nagyon meg voltam elégedve: tele volt mindenféle hasznos és fölösleges árucikkel, de semmi olyat nem találtunk, amit budapesti áruházakban vagy szaküzletekben ne lehetne megkapni. Mégis valamit: az elárusítónők kedvesebbek, mosolygósabbak, szolgálatkészebbek. Még a második emeleten is, pedig itt igazán türelempróbának vanak kitéve: már a márciusi tizenkét fokos hőmérséklet mellett is szinte tűrhetetlen a meleg. Az oka természetesen az új építkezés, amely együtt jár a légkondicionálással. De már nem először kérdezem írásban és szóban: mi a fészkes fülemülének Magyarországon a légkondicionálás. Ki kell nyitni az ablakot, ha nagyon meleg van, egy kis huzatot csinálni, és nem kell azon bosszankodni, hogy savanyú, meleg és oxigénszegény a levegő. 3. A láthatatlan múlttal a múzeumban is találkoztam, de nem a kiállító teremben, hanem egy könyvben. A cseresznyefa tabemákulum mellett, a feketekávéval együtt megkaptam Fitz Jenő barátomtól a szerkesztésében megjelenő „Székesfehérvár évszázadai” című sorozat harmadik kötetét, „A török kor”-t, amelyet Kralovánszky Alán szerkesztett. Kralovánszkyval nem találkoztam, mert közben a tihanyi múzeum igazgatójává nevezték ki. Ha nevét hallom, sohasem felejtem el azt a tíz évvel ezelőtti pillanatot, amikor megint egyszer úgy éreztem, hogy burokban születtem: éppen aznap vetett el megint jósorsom Fehérvárra, amikor Kralovánszky Alán, a korai középkor egyik legkiválóbb hazai régész-tudósa, az egykori bazilikának a püspöki palotához közel eső romjai között megtalálta Géza fejedelem sírhelyét. Nemrég nagy port vert fel az óbudai Bécsi úti lelet. Az egész ország elhitte egy-két napig, hogy Árpád sírjára bukkantak; akkor megint gondoltam Kralovánszkyra. Annak Szent István kőkoporsója a székesfehérvári romkertben MTI — Járai Rudolf felv. idején tizedannyi hírverést sem kapott az ő, tudományosan megalapozott lelete. Amíg a török korról szóló kötetet lapozgatom, megint vissza vándorlók gondolatban, mint megöregedésem óta annyiszor, a gimnáziumba. Hallom és látom feledhetetlen történelemtanárunkat, Balanyi Györgyöt, amint odaáll a tábla elé, és meglepetésünkre írni kezd valamit. Történelemórán táblára írni? Balanyi tanár úr azt érzékelteti meg velünk, mit is jelentett a másfél évszázados török hódoltság. Ha jól emlékszem, 1929-et írtunk akkor. Tanárunk visszaszámolt a táblán százötven évet. Képzeljétek el, mondta, hogy a török 1780 körül jött be az országba, és mind a mai napig itt van. Egyszerre jobban megértettük, mit jelentett a magyarság történetében ez a másfél század. Azóta is gyakran gondoltam rá, főképpen tavaly, tavalyelőtt, amikor a mohácsi vész négyszázéves évfordulójára emlékeztünk. Mától visszaszámítva, Petőfi születési évéig kellene visszamennünk! Ez a kor valahogy kiesik a történelmi tudatunkból, és ezért helyes és dicsérendő, hogy a székesfehérvári történészek, régészek, nyelvészek felkutatják, hogyan éltek az emberek ebben az elfelejtett, sőt elfojtott korban. Ott Fehérvárott belelapoztam a kötetbe, itthon is csak böngészni akartam benne, de egyre izgatottabban végigolvastam. A könyv a „Magyar—török diplomáciai kapcsolatok a XV. század végén” című tanulmánnyal kezdődik, szerzője Hazai György, és Mátyás király uralkodásának utolsó szakaszát elemzi. Még mai viszonyokkal öszszehasonlítva is élénknek mondható diplomáciai érintkezés kötötte össze Mátyás király esztergomi, illetve budai udvarát a Fényességes Portával. Távíró, telefon természetesen nem volt, a „forró drótot” jól működő futárlánc helyettesítette Buda és Konstantinápoly között, Szendrő várának érintésével. A következő tanulmány Sinkovics István tollából Székesfehérvárt a török támadás előestéjén mutatja be. Talán elég az első mondatot idéznem, hogy érzékeltessem a város és az ország akkori politikai helyzetét : „Nemcsak az adott jelentőséget Székesfehérvárnak, hogy a magyar királyok koronázási és temetkezési helye volt, hanem az is, hogy a Kelet-Dunántúl fontos gazdasági központjává fejlődött a XVI. században.” Sinkovics István azt a kettős tragikus helyzetet írja le, amelybe az egész ország és vele Székesfehérvár is került a mohácsi vész után, a kettős királyság korában. Nem emlékszem, hogy valaha is tanultuk volna: mind a két királyt, Szapolyai Jánost is, Ferdinándot is Fehérvárott koronázták meg. A város előbb Ferdinánd kezén volt, majd 1528-ban meghódolt Szapólyáinak, és kitartott mellette haláláig. Amikor 1543- ban a török újra nagy támadást vezetett, a széthúzás, a visszavonás a városon belül is megtette a magáét: 1543-ban elesett Fehérvár, és száznegyvenöt évig török uralom alatt állt. A könyv különös érdekessége, szinte azt merném mondani, történelmi pikantériája, hogy Székesfehérvár 1543-as ostromát mai török szerző, Tayyib Gökbilgin tárgyalja. A török történettudós a Török Köztársaság központi levéltárában, a Topkapi Seray Arzevi-ben kutatott, és egy érdekes iratot talált. Ferdinánd király kancellárja, Leonardo, Ibrahim pasához, a szultán nagyvezéréhez intézett levelében azt jelenti ki, hogy a szultán a Habsburgok ellen kíván 1526-ban hadbavonulni, a magyar területeket csupán átvonulásra kívánja felhasználni. A török történetíró így folytatja: „II. Lajos király és a főrendek ehhez nem járultak hozzá. A mohácsi csatában az ország elvesztette hadserege javát és királyát. Ilyen módon az a fogalmazás is felvethető, hogy Magyarország a Habsburgok érdekeinek áldozatává lett.” A török szerző azután török források alapján leírja Székesfehérvár ostromát és elfoglalását. Maga a szultán ütötte fel pompás sátrát az otag-i humayun-1. A várat körülvették a janicsárok és más katonák. Az egykori török forrás szerint „a vár közepén magas templom állt, amelynek déli részéhez csatoltan egy óriási kupola alatt nyugszanak a magyar királyok”. A szultán Budáról hozatott ágyúkat, és Huszrev pasa csapatai augusztus végén megkezdték az ostromot. A vár védői — a fehérvári csillagok ... — a támadást visszaverték. Szeptember 2-án Szulejmán szultán kihirdette, hogy „a zsákmány azé, aki magának megszerzi”. A támadás másnap reggel sűrű ködben indult meg. A külső várfalat hamar bevették. A belső vár kapuját azonban a védők nem nyitották ki. A török szemtanú, Dzselálzáde krónikás szerint, a belső várkapu előtt magasan halmozták fel a védők holttesteit. Másnap, szeptember 2-án a védők kegyelmet kértek és megadták magukat. A leírásban most a magyar múlt egyik tragédiája elevenedik meg. „A szultán a német és az olasz várvédőknek kegyelmet ígért, a magyaroknak azonban nem, mivel azok régebben Szapolyai János király pártján voltak, majd Ferdinándhoz pártoltak.” A török szerző mégsem tragédiával fejezi be beszámolóját: „A magyarok megtudván Nagy Szulejmán elhatározását, kegyelmet kértek tőle és adófizetést ígértek neki. A szultán megadta a kegyelmet, és megengedte nekik a nagy templomban vallásuk gyakorlását, sőt saját házaikban is lakhattak.” Hogy hogyan éltek ezután száznegyvenöt évig, erről is beszámol a „Székesfehérvár évszázadai” kötet. Talán egyszer ennek a felidézésére is sor kerülhet. t * Hazalátogató honfitársaink kirándulási programjához nyújtunk segítséget: folyamatosan közöljük — a teljesség igénye nélkül — egyegy megye megtekintésre érdemes nevezetességeinek helyét és pontos címét. BÁCS-KISKUN MEGYE • KECSKEMÉT: Református templom 1680—84-ből, korabarokk, későbbi átalakításokkal (Kossuth tér); római katolikus volt ferences templom, XV. századi eredetű gótikus épület, XVII. századi bővítésekkel, XVIII. századi átalakításokkal (Kossuth tér); Kodály Intézet, volt ferences kolostor, késő középkori barokk védőtoronnyal. A refektóriumban XVIII. századi stukkós boltozat (Kossuth tér); Katona József Múzeum (Bethlenváros 75.); Katona József Emlékmúzeum (Katona József tér 5.); Gyógyszertörténeti szakgyűjtemény (Batthyány u. 7.); Borgazdasági Múzeum (Miklóstelep); Magyar Naiv Művészek Múzeuma, 1730 körül épült népi műemlék (Gáspár András u. 11.); ÁGASEGYHÁZA: Orgoványi tájvédelmi körzet, a mocsaras rétek, nádasok a Duna—Tisza közének egyik jellegzetes, érintetlen tájrészét őrzik. APOSTAG: Nagy Lajos író emlékszobája (Kossuth u. 1.); BAJA: Római katolikus barokk templom 1728-ból (Bartók Béla tér 4.); Görögkeleti szerb templom. Berendezése és ikonosztáza a XVIII. századból való (Táncsics Mihály u. 21.); Türr István Múzeum (régészeti, néprajzi és helytörténeti kiállítás, Deák Ferenc u. 1.); BUGACPUSZTA: A Kiskunsági Nemzeti Park Múzeumában bugaci pásztoremlékek láthatók. DUNAPATAJ: Szelidi-tó. (Tájképi szépségű, sajátos mikro-élővilága miatt védett tó); Pataji Múzeum (Jókai u. 10.); DUNAVECSE: Népi műemlék lakóház (Zrínyi u. 38.); Petőfi Emlékmúzeum (Petőfi u. 1.); HARTA: Helytörténeti kiállítás a nemzetiségi házban (Templom u. 58.); KALOCSA: Székesegyház (1735—54, középkori alapokon, barokk stílusban épült, benne kincstár) (Szabadság tér); Érseki palota (1760—66) — barokk stílusú. A könyvtár és kabinet faburkolata rokokó (Szabadság tér 1.); Visky Károly néprajztudós múzeuma (István u. 25.); KISKÖRÖS: Petőfi Emlékmúzeuma. 1790 körül épült népi műemlékház, Petőfi szülőháza (Petőfi tér 1.); Szlovák tájház, népi műemlék (Szent István u. 3.); KISKUNFÉLEGYHÁZA: Római katolikus barokk stílusú templom, berendezése rokokó és copf stílusú, 1844-ből, (Béke tér); Kultúrház, az úgynevezett hatytyúház 1819-ből, a klasszicista épületben volt Petőfi Sándor édesapjának egykori fogadója és mészárszéke (Szabadság tér és Petőfi tér sarok); Kiskun Múzeum. (Épült 1753— 94 között, termeiben a többi közt Holló László festményei láthatók; Vörös Hadsereg u. 9.); Móra Ferenc Emlékház, az író szülőháza, népi műemlék (Móra Ferenc u. 19); KISKUNHALAS: Szélmalom, népi műemlék a XIX. századból (Kölcsey u., Linhardt u. sarok); Thorma János festőművész múzeuma (Köztársaság u. 2.); LAJOSMIZSE—BENE: Tanyamúzeum, népi műemlék (Alsóbene); SZALKSZENTMÁRTON: Petőfi Emlékmúzeuma, Vendégfogadó és hússzék — Petrovícs-Petőfi szoba — Petőfi Bács-Kiskun megyében és Szalkszentmártonban (1800-ban épült klasszicista épület, Petőfi tér 4.); TABDI: Dankó Pista nótaszerző emlékszobája. K.N.P. = Kiskunsági Nemzeti Park
