Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)

1978-04-22 / 8. szám

máam I Barcsay Jenő BARCSAY-GYŰJTEMÉNY SZENTENDRÉN Barcsay Jenőt azok is ismerik, akik sohasem látták, sem őt személye­sen, sem a képeit. Vala­miképpen mégis tudnak róla, mert életműve szer­ves része a magyar kul­túrának. Ezt a ma már vitathatatlan tényt szen­tesíti az a gyűjteményes állandó kiállítás, mond­hatni múzeum, amely Barcsay életművének leg­jelentősebb alkotásait őr­zi. A szentendrei Fő tér­től néhány méternyire áll egy nagy barokk ház, a főutcára nyíló két szép kapuval és hat ablakkal. összesen mintegy ki­lenc kiállítóhelyiségből áll, három nagyobb te­remből és hat kisebb, ér­dekesen és jól tagolt szo­bából. Üj szárnyat is épí­tettek hozzáj nagy üveg­fallal, az Európa-szerte híres szentendrei Kovács Margit Múzeum udvarán felépített új épületrész­hez hasonlóan. A termek térhatása nagyon válto­zatos, alakjuk egészen különös. Az egyik terem gótikus falára a mester egy nagyméretű, arany­hátterű mozaikot tervez. A gyűjteményben 126 képet és 50 rajzot helyez­tek el. Ennyit adott át Barcsay Jenő Szentendre városának, amely gon­doskodik az életmű meg­őrzéséről. A budapesti Történeti Múzeum is köl­csönzött néhány képet, sőt a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában le­vő Barcsay-művek közül is került oda néhány, hogy munkásságát minél teljesebben bemutathas­sák. • Szentendre tehát újabb jelentős gyűjteménnyel gazdagodik. Itt van a Ko­vács Margit Múzeum, itt helyezték el néhány év­vel ezelőtt még életében Czóbel Béla munkásságá­nak javát, itt van a Fe­­renczy család múzeuma, itt vannak a magyar pik­­túra nagy mesterének, Ferenczy Kárőlynak és gyermekeinek — a gobe­lin nagy művészének, Noéminak és a kiváló szobrásznak, Ferenczy Béninek — a főművei. Barcsay Jenő gyűjte­ménye méltó a nagy elő­dökéhez. Az élő magyar képzőművészet ' , immár klasszikus mestere a szá­zadfordulón az erdélyi Mezőségben született, de fél évszázada Szentend­rén tevékenykedik. Itt alakult ki festészete. Ami­kor első ízben Szentend­rére került, már megérez­te azt, ami egy életre összekapcsolja ezzel a szép, mediterrán jellegű Duna-parti városkával: a középkori hangulatú ut­cák, a várost övező dom­bok karéja gyermekkorát idézték fel. Sok-sok raj­zán, festményén örökítet­te meg a kopárságukban is szelíd, igen plasztikus hegyvonulatokat. Barcsay Jenőt egész életében a tér és a forma problémái foglalkoztat­ták. Tér és forma nélkül nem képzelhető el képző­művészet. A forma tér nélkül élettelen, a tér forma nélkül pedig nem érzékelhető. A „Tér és forrna” című nagy művét számos idegen nyelvre lefordították. A „Művé­szeti anatómia”, amelyet több európai és tengeren­túli országban is tan­könyvként használnak a képzőművészeti főiskolá­kon, az anatómiai isme­retek fontosságát hang­súlyozza. Természetesen művészeti értelemben vett anatómiáról van szó, de Barcsay kitart amel­lett, hogy a képzőmű­vésznek ismernie kell az emberi test szerkezetét és működésének törvénysze­rűségeit. A harmadik könyve, az „Ember és dra­péria” szintén közismert mind itthon, mind külföl­dön. Egyik beszélgetésünk alkalmával feltettem ne­ki a kérdést: milyen kap­csolatban van a nonfi­guratív-festészettel. Azt felelte, hogy a teljesen absztrakt formák is su­gallhatnak emberi érzé­seket: — Ha a nonfiguratív, az absztrakt kép szólni tud hozzánk, ha bizonyos érzéseket, gondolatokat fejez ki, akkor ugyan­olyan jelentősége lehet, mint egy figuratív kép­nek. Elméletben! Mert az emberhez mégiscsak az emberi forma szól leg­közvetlenebbül. * Barcsay művészeti tö­rekvéseit szinte összefog­laló mozaikja: a Szent­endrei Művelődési Ház előcsarnokába beépített nagyméretű műve és a közismert miskolci, vagy a Nemzeti Színházban le­vő tompán fénylő mozaik fala, de nem utolsósorban az újpesti gőzfürdő két falát díszítő mozaikja is — nagy erővel közvetí­tik az emberi formáknak és a térnek végtelen hul­lámzó ritmusát: az életet. Életművében fontos sze­repet kap a konstruktivi­­tás, a szerkezetesség, amely nélkül nincs kép­zőművészet. S Barcsay vérbeli fes­tő. Igaz, képein a szerke­zet dominál, de a színek és tónusok roppant fi­nomsága, gazdag síkbeli architektúrát alkot. Kis­méretű művei valóságos ékszerek, csiszolt gyé­mántlapok. — Elég idős vagyok ahhoz, hogy gondoljak rá, mi lesz az életem mun­kásságával, ha már nem leszek. Én abban a sze­rencsés helyzetben va­gyok, hogy műveim együtt maradnak, mert a magyar állam és Szent­endre városa gondosko­dik megőrzésükről. A ké­pekkel bizony törődni kell, különben szétszóród­nak. A kis képek különö­sen könnyen elkallódhat­nak. Nekem pedig sok kis méretű képem van. Szeretek kis méretekben dolgozni, mert így bizo­nyos festői problémákkal jobban meg tudok küzde­ni, mint a nagyobb felü­leteken. Mindenekelőtt: szeretek improvizálni, s ez nálam fontos. Ezért szeretem Chopin prelüd­­jeit is, mert úgy hat­nak rám, mintha befeje­zetlenek lennének. A fes­tő sem mond ki mindent, hanem a néző szemére, agyára bízza a kiegészí­tést. Barcsay műveiben is egyetlen hang szólal meg, és ez — a szellemi tar­talmon kívül — a szer­kezet hangja. A tér és a forma zeng bennük. Az a tér és az a forma, amely személyéhez fűződik, amit ő alakított ki a fes­tészet eszközeivel. A minap a Népköztár­saság útján levő barátsá­gos műteremlakásában beszélgettünk. Rendkívül fiatalos, tökéletesen friss. Töprengve, kínlódva, de sokat dolgozik. Munkásnők. Olaj, 1938 Nemzeti Színház — mozaik fal Némái dombok , „Mi a művész feladata a huszadik században?” ö maga tette fel a kér­dést (és teszi fel önma­gának alighanem napon­ta). Így felelt rá: — A művésznek nem is lehet más feladata, mint az, hogy művészeté­vel gazdagabbá tegye mind a hazai, mind az euróvai művészetet. Vilá­gosabban megfogalmaz­va: művészete által szól­jon az emberhez, az em­beriséget szolgálja. A ma­gyar művészet szerves része az európai művé­szetnek. Nincs provinciá­lis művészet. Ami nálunk itthon művészet, az min­denütt az. Azonos kérdé­sek foglalkoztatnak most is bennünket. A képző­művészet nagy korszakai­ban például mindig teljes összhang alakult ki az építészet és a többi társ­művészet között. Ezért úgy gondolom, hogy a művész feladata a husza­dik században elsősorban az lehet, hogy az építé­szetet és a társművészete­ket közelebb hozza egy­máshoz, hogy végül is az összhang létrejöhessen. Csapó György 13 *

Next

/
Thumbnails
Contents