Magyar Hírek, 1977 (30. évfolyam, 1-26. szám)

1977-03-26 / 6. szám

MAGYAR PROTESTÁNSOK ÜJ BIBLIAFORDÍTÁSA

1972 tavaszán a Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsa azzal a kéréssel fordult a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének vezetőségéhez: tegyen javaslatot olyan nyelvi lektor személyére, aki a készülő új magyar protestáns bibliafordítás nyelvi, közelebbről nyelvhasználati, grammatikai, nyelvhelyességi, stilisztikai és helyesírási szempontú lektorálását elvégezné. Hivatali fölötteseim rám gondoltak, s én őszinte örömmel vállalkoztam erre a kétségkívül nehéznek, de ugyanakkor igen érdekesnek és számomra is tanulságosnak ígérkező nagy munkára.

Az természetesen előre tudható volt, hogy a fordítók és a nyelvi lektor jó együttműködése csak egy esetben lehetséges: ha a műfordításról vallott nézeteik legalább fő vonásaikban azonosak. Ezért olvastam örömmel a Magyar Biblia-tanács által 1970 novemberében megrendezett ökumenikus bibliafordítási konzultáció sokszorosított anyagában, hogy a fordítók legfőbb célja: a forrásként felhasznált idegen szövegekből kiolvasható gondolati tartalmat a mai magyar emelkedett köznyelv eszközeivel minél hűségesebben visszaadni. „Nem akkor lesz hű a fordításunk” — írták — „ha szót szóval fordítunk, és megtartjuk az eredeti mondatszerkezetet, szórendet, hanem ha a magyar olvasó azt érti a fordított szöveg olvasása közben, amit az író héberül, illetve görögül kifejezni akart.” Alighanem ez az egyetlen lehetséges és korszerű felfogás bármilyen napjainkban készülő fordítással, következésképpen a bibliafordítással kapcsolatban is. (A katolikus bibliafordítás is ugyanilyen szemlélettel és igénnyel készült.)

Teljes mértékben érthető volt a fordítóknak a Károliféle és az új bibliafordítás egymáshoz való viszonyára vonatkozó állásfoglalása is. Hiszen a Káról i-bibliának irodalmi értékénél fogva — tudjuk — messze az egyházon túl nyúló tekintélye van, s gyökerei nemcsak a protestáns liturgiában ereszkedtek rendkívül mélyre, hanem nyomán egészen sajátos, közismert nyelvi eszközökkel élő „bibliai stílus” alakult ki. Szinte képtelenség lett volna tehát az új fordítást készítőktől bárkinek is azt követelnie: hagyják ezt teljesen figyelmen kívül. Így az az elv, hogy a Károli-biblia elemeit ott (de csak ott) és akkor (de csak is akkor) az új fordításba is átültetik, ahol és amikor ez a mai nyelvhasználat törvényeivel nem ütközik, vagy ahol ezt bizonyos szövegértelmezési okok így kívánják, józannak, elfogadhatónak, s — főként — elkerülhetetlennek látszott. Ugyanakkor viszont ez a tulajdonképpen kettős, vagy még inkább kétarcú feladat, amelyet a fordítók e célkitűzésekkel magukra vállaltak, szinte megoldhatatlan probléma elé állította őket. Az a törekvés ugyanis, hogy az eredeti szövegek gondolati tartalmát a mai magyar emelkedett köznyelv eszközeivel tolmácsolják, azzal a szándékkal, hogy a Károli-féle fordítás legjobb, legszebb, a több száz éves egyházi és irodalmi hagyománytól szentesített elemeit az új fordításba is átmentsék, tulajdonképpen homlokegyenest szemben áll.

Így hát nemigen maradt más hátra, mint hogy a nyelvi tekintetben igen nehéz vállalkozáson belül a szövegrészenként változó lehetőségekhez igazodva próbáljuk a viszonylag legszerencsésebb megoldásokat keresni. Hiszen mindenki számára nyilvánvaló lehet, hogy a tőlünk időbeli, térbeli és kulturális szempontból egyaránt oly távoli helyzetek, események, körülmények ismertetéséhez a mai szemléletnek megfelelő szavakat és fordulatokat megtalálni bizony nem éppen könnyű; különösen amikor a nevezetes Károli-féle fordítás készen nyújt bizonyos megszokott és közismert nyelvi megoldásokat, amelyekről — főként az egyházi körökbe tartozók — nem is mindig érzik egészen világosan, hogy azok a mai magyar köznyelv elemei közé nem számíthatók bele.

Már a közös munka kezdetén számoltunk tehát vele, hogy a biblia új fordítása nyelvi tekintetben némiképpen heterogén arculatú lesz. Általában jól megfelelhet a mai magyar köznyelv normáinak, itt-ott azonban, különösen a szóhasználat és bizonyos kifejezések vonatkozásában okvetlenül archaikus színezetű marad. Lektorként tehát elsősorban arra kellett figyelnem, sikerül-e a fordítóknak — e rangos irodalmi és egyházi hagyománnyal a háttérben is — a mai magyar beszélők számára világos, jól érthető, a tartalomnak stilisztikai szempontból is megfelelő szöveget kialakítaniuk.

Az emberi kultúrának vannak olyan megismételhetetlen alkotásai, amelyeket megőrizni és az utókorra épségben átörökíteni minden nemzedéknek kötelessége. A tudományok és a verbális művészetek esetében ez aligha lehetséges másképp, mint hogy az alapvetően fontos munkákat az egyes nemzetek időnként, ahogyan a fejlődés ezt magával hozza, saját nyelvükre újra és újra lefordítsák. Hogy a biblia e nagy közös kultúrkincseknek egyike, aligha vitatható. Az tehát, hogy ez az egyedülálló mű napjainkban szakavatott fordítók tollából, igényes, szép magyar nyelven szinte egymással párhuzamosan két változatban is megjelent, korántsem csupán az egyházak hitbeli dolga, hanem — mondjuk ki bátran: művelődéstörténeti esemény.

B. Lőrinczy Éva

Részlet a Nyehnink és Kultúránk' című folyóirat 1976 szeptemberi számából

A magyar alföld

Arany János angolul

Százhatvan évvel ezelőtt, 1817. március 2-án született Arany János, a magyar verses epika legkiemelkedőbb művelője.

Magyar klasszikusok angol nyelvű fordításainak már ötödik kötetét adta ki Nyerges Antal professzor Amerikában. Két Ady-, egy József Attila- és egy Petőfi-válogatás után most Arany János epikus műveinek fordításával jelentkezett a magyar származású Anton N. Nyerges, az Appalachia hegység oldalában létesült Eastern Kentucky University professzora. Az 1917-ben földműves családból született nyelvtudós kétkezi munkásként kezdte, s a legkülönbözőbb foglalkozásokat is megpróbálta. A második világháborúban elkerült .Okinawára. Leszerelése után Bloomingtonban, az Indiana egyetemen nyerte el filozófiai dók-OF

THE

HUNGARIAN

PLAIN

From János Arany

English and Introduction by ANTON N. NYERGES

torátusát. Finnországban, Norvégiában és Budapesten folytatott nyelv- és irodalomtudományi tanulmányokat. 1951 után az amerikai külügyminisztérium alkalmazottjaként sajtó- és kulturális attasé volt Budapesten, Frankfurtban, Tel Avivban és Teheránban. Magyarországi tartózkodása során a finnugor nyelvtudományt és a magyar irodalmat tanulmányozta. A magyar költészethez egy chicagói antikváriumban talált Ady összes Verseinek a kiadása kötötte egy életre. Egy kisebb Ady-kötet volt első próbálkozása 1946-ban. Hároméves pesti működése idejére már magával hozta 200 Ady-vers fordítását, egy százoldalas Ady-életrajzzal együtt. Ez 1969-ben jelent meg. Nyomban utána hozzáfogott József Attila életművének tanulmányozásához. Ennek eredménye a Magyar Hírekben is ismertetett, részben verses, részben prózai fordításkötet. Ugyanabban az évben, 1973- ban jelent meg egy Petőfi-válogatása.

Nyerges új fordításkötete az egyik legnagyobb magyar epikus költő, Arany János négy hőskölteményét tartalmazza: a Buda halálát, a Toldit, a Toldi szerelmét és a Toldi estéjét. Az előszó részletesen ismerteti Zrínyi és Vörösmarty epikai hagyatékát, majd részletesen jellemzi Arany János (1817—1882) életét és költői működését, összegezi a magyar filológia forráskutatásának eddigi eredményeit.

Nyerges professzor ebben a fordításkötetében könnyebb, de szerencsésebb oldaláról fogott hozzá a nehéz feladathoz. Arany gazdag képzeletének és aprólékos leíró kedvének erényeit prózai szövegben adja vissza ízesen. Arany tömör nyelve nehéz feladat elé állította volna a fordítót, ha a szigorú magyar versmértéket akarta volna betartani. Szerencsés ötlet volt, hogy csak a dal-, illetve balladaszerű betéteket tolmácsolta az eredetit tükröző versformában. A négy eposz cselekményének az elmondását fontosabbnak tartotta az angol anyanyelvű külföldiek megnyerésére és a magyar irodalmat angolul élvezni óhajtó magyarok meggyőzésére.

Nyerges professzor új kötete méltán sorakozik eddigi munkái mellé, és nagy segítséget nyújt a magyarul már, illetve még nem beszélő második vagy harmadik generáció magyar kulturális tudatának újraélesztésében.

Gál István

Arany János

TOLDI

(részlet)

Mint ha pásztortűz ég őszi éjszakákon,

Messziről lobogva tenger pusztaságon:

Toldi Miklós képe úgy lobog fel nékem Majd kilenc-tíz ember-öltő régiségben,

Rémlik, mintha látnám termetes növését,

Pusztító csatában szálfa-öklelését,

Hallanám dübörgő hangjait szavának.

Kit ma képzelnétek Isten haragjának.

Like a herdsman’s fire blazing on autumn nights across the vast sea of the puszta, the face of Miklós Toldi flares before me over nine or ten generations of antique time. I see, it seems, his towering form and the thrust of his lance in scorching battle. The thundering sound of his voice I hear you would now conceive as the wrath of God.

Jubilál

a

Korona

Pódium

MM

■

1

Ruttkai Éva előadóestje: „Paranö*°U velem, 1

no . Bal oldalon: Mikes Lilla ' Pódium lelkes szervezője és h; több nagy sikerű esttel lépett a

iziasszonya, j

közönség ele

Bejön Ruttkai Éva a várbeli Korona cukrászda tenyérnyi pódiumára, hogy sikérszerepéből, a Kleopátrából elmondja híres szerelmi búcsúját; szenvedélyesen, könnyesen és fenségesen, mégis egy esendő ember gesztusával válik meg Antoniusától — aztán minden átmenet nélkül cirkuszi köpenyt ölt, ócska kellékkoronát rak fel, óriás piros orrot ragaszt, és mint Rivels híres bohóca — Akrobat, óh! — artistává vedlik; megfordul, fuldokló zokogásban tör ki, a zokogás lassan átmegy keserű nevetésbe, majd önfeledt kacajba; a közönség, amely csupán karnyújtásnyi távolságban ülve minden érzelmi rezdülését lélegzetvisszafojtva követte (követte? vele élte át!) a jelenetzáxó diadalmas hoppá!-nál már felszabadultan nevet, és tombolva tapsol az átváltozó művészet e szeme előtt megvalósuló csodájának.

A most félévtizedes fennállását ünneplő — s ez alatt immár idegenforgalmi látványossággá vált — Korona Pódium estjeinek legfőbb vonzereje: egy újfajta és semmi mással össze nem hasonlítható színészközönség kapcsolat; egyfajta beavatási szertartás, amelynek során a néző részese lesz az alakváltozás tüneményének, a színpadi játék misztériumának. Nem valamiféle olcsó kulisszatitkokat tud meg itt az ember, pikáns pletykákat, intimpistás híreszteléseiket — ellenben nagyon sokat abból az alkotói küzdelemből, amelyet a színművész folytat a mindennapi beleélés varázslatának megteremtéséért.

Vallomás a színész művészetéről — ez lehetne a Korona-estéknek visszatérő mottója. Hiszen erről szólott Bessenyei Ferenc is legnagyszerűbb szerepeit hozva illusztrációnak: a színi művészet pedagógiai szerepének jelentőségéről. Erről beszélt közvetve Darvas Iván az etűdök nem is oly egyszerű „ujjgyakorlataiban”, amelyek során paródiáktól és könnyű szongoktól az örült naplója egyedülvaló tragikus magasságáig vitte magával a nézőt. A fiatal Harsányi Gábor egyenesen Műhelytitkok címmel állított össze műsort, egyfajta tanulmányértékű montázst adva a játékosságról; az idősebb nemzedék színházi tudományából Turay Ida és Pethes Sándor adott leckét.

Egyáltalán nem is titkolt művelődési célzattal készülnek a Pódium többnyelvű — angol—magyar, német—magyar, francia—magyar, orosz—magyar — estjei: nemcsak a nyelvet tanuló fiataloknak akarván magasszintű „továbbképző tanfolyamot” tartani, hanem főként a Budapestre látogató külföldieket kívánják anyanyelvükön megismertetni a magyar irodalom nagyjaival és ezen túl a világirodalom klaszszikusainak magyar csengésű soraival. (Ebben a programban aratott kirobbanó sikert a szomorú emlékű Latinovits Zoltán német nyelvű Petőfi szavalatával.) E körbe tartozik Sulyok Mária kétnyelvű, német— magyar Macskajáték produkciója éppúgy, mint a neves külföldi művészek felléptetése, például a kitűnő bécsi Elfriede Ottó. vagy az amerikai Dean Reedé; vagy az UNESCO „évfordulónaptár” lapozgatása nyomán született Graham Green és Poeműsor, előbbinek 70., utóbbinak 150. születése napján. Ennek a tevékenységnek nyomán indult meg — egyelőre produkciórészletekkel — a Pódium nemzetközi turnésorozata, amelynek során eddig négy európai országba látogattak el, nem kismértékben a Magyarok Világszövetsége támogatásával.

Volt az elmúlt öt esztendőben olyan időszak, amikor a budapesti vámegvedet nehéz volt megközelíteni. Felújították a Lánchidat, szélesítették az Erzsébet-híd autópályáját — óriási kerülővel lehetett csak a Koronához jutni. Ám az mégis mindig tele volt. Akár az Irodalmi Színpaddal szövetségben működött a vállalkozás, akár, mint most, az Országos Rendező Iroda védnöksége alatt, népszerűsége nőttönnőtt. Diákok és egyetemi tanárok, magyarok és külföldiek estéről estére felkeresik ezt a kivételes igényességű művészi fórumot, amelynek híre már rég túljutott a határon. Lukácsy András

11