Magyar Hírek, 1977 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-02-26 / 4. szám
1 TANYAI KOLLÉGIUMBAN Az idegen nyelveket korszerű laboratóriumban oktatják A két pöttömke rajzol. Az egyik, aki a füzetben előnyomott cicát pingálja pirosra, még a nyelvét is kinin felejti igyekezetében. Incselkedem vele: — Mondd csak, láttál te már piros cicát? Nem felel. Föl se néz. Kalauzom, a kollégium nevelő tanára mentegeti: — Még nem szokta meg az idegeneket. Elsős. Élete hat évét tanyán élte. Néhány hónap múlva fölenged. A nagyszünetben már olyanokkal beszélgetek, akik „fölengedtek’': Faragó Edittel, Palakovics Erzsivel és Boros Lacival. Igaz, ők nem elsősök, hanem hetedikesek—nyolcadikosok, de harmad-negyed éve kollégisták is. A félszegségnek még a nyomát se látom rajtuk. Körém telepednek, várják a kérdéseket. — Hogyan szoktátok meg a diákotthont, azt, hogy hetenként csak egy napot tölthettek odahaza a tanyán szüléitekkel? A két kislány nem is tagadja: kezdetben sokat sírtak, Laci azonban férfiasán tiltakozik: ő ugyan soha, egyetlen percig sem itatta az egereket. De azért bevallja: eleinte ugyancsak szokatlan volt ez a diákotthoni élet. — És mi volt a leginkább furcsa idebenn? — Hogy mindent megszabott időben kellett csinálni — vágja rá gondolkodás nélkül Erzsi. — És mindent csöngetéssel jeleztek: az ébresztőt, a reggelizést, a sorakozást. Ezt az úgynevezett hétközis tanyai kollégiumot 1971-ben nyitották meg a Bács-Kiskun megyei Soltvadkert község általános iskolája mellett. Szükség is volt rá. A 960 tanuló közül 190 tanyai. A diákotthonnak nyolc egyszerűen, de kedvesen, ízlésesen berendezett szobája van, mindegyikben négy emeletes ágy, négy dupla íróasztal. 64 gyerek talált itt otthonra, a többi 126 ma is az iskolabusszal vagy a menetrendszerű autóbusszal teszi meg naponta kétszer az öt-tíz-tizenöt-húsz kilométeres utat az iskoláig és haza. Akad néhány olyan is, aki kerékpárral vagy éppen gyalogszerrel jár be. És itt a nagy ellentmondás! A nevelők arra törekednek, hogy a legtávolabb lakó és a legnehezebb körülmények között élő gyerekeket „csábítsák” be a kollégiumba. De éppen az ő szüleik hagyják magukat a legkevésbé rábeszélni arra, hogy heti hat napra váljanak meg gyermekeiktől. — Ha nekem elég volt négy elemi, a fiamnak sem kell több; Ha én be tudtam járni a tanyáról az iskolába, ő is bejárhat! Kétségtelen azonban, hogy még azok . is, akik valamilyen ok miatt nem kerültek be a diákotthonba, sokkal többet kapnak az iskolától, mint kaphattak volna öt-hat esztendeje. Először is azért, mert megszűnt a hét külterületi iskola. Ezekben egyetlen tanító egy tanteremben egyszerre négy osztállyal foglalkozott. Már ahogyan tudott. Ma már mindenki a központi iskolába jár, minden tárgyat képzett szaktanár oktat. Mégpedig nem is akármilyen körülmények között. Még a nagyvárosi iskolában is ritkák az ilyen gazdagon fölszerelt szaktantermek. Mindegyikben tévé, dia- és írásvetítő. Az idegen nyelveket korszerű laboratóriumban oktatják. A biológia-kabinetben mindenki mikroszkóppal dolgozik. A kémia— fizika kabinetben minden egyes tanulónak megvan a maga kísérletező fölszerelése: villanymotor, dinamó, kapcsolótábla, kémcsövek, lombikok, vegyszerek. Nézem, hogyan zajlik egy kémia óra. Valóban — zajlik. A tanár nem a pódiumról magyaráz. A gyerekek maguk öntik a jódoldatot a keményítőt tartalmazó kémcsőbe, láng fölé tartják, és figyelik, hogyan kékül meg a folyadék. A tapasztaltakat megbeszélik egymással: — Nézd csak, az enyém sötétebb! — Biztosan több keményítőt tettél bele! — Vagy talán tovább melegítetted. A negyedik már kombinál: — Alighanem jódot használnak a piaci ellenőrök is. amikor nézik, nem kevertek-e lisztet a tejfölbe! A tapasztaltak azután bekerülnek a munkafüzetbe, s a tanárnő csak akkor avatkozik közbe, ha valamelyik gyerek hozzá fordul segítségért. Ennyi szép és jó után azt várhatnánk, hogy a diákotthoni gyerekek egytől egyig kiváló tanulók. Szó sincs róla. A tanyai élet hátrányait a kitűnő nevelőtestület, a nagyszerűen felszerelt iskola, a kollégium sem ellensúlyozhatja teljes mértékben. De a bukás, az évismétlés a diákotthoni lakók között ismeretlen, mindegyikük időben elvégzi a nyolc általánost. Kárász András igazgatóhelyettes, aki a kollégiumért felelős, statisztikát vesz elő, mutatja: — Az elmúlt tanévben tíz nyolcadikosunk volt a kollégiumban. Egyet gimnáziumba, kettőt szakközépiskolába vettek föL Heten szakmunkástanulók. Tehát mind a tíz tovább tanul! Magyarországon az általános iskolát elvégzettek közül 30 százaléknyi kerül középiskolába. Városban az arány ennél jóval magasabb, falun alacsonyabb. A tanyai gyerekek közül azonban kevesen jutnak el a középiskoláig. Itt viszont a kollégiumnak köszönhető, hogy a középiskolában továbbtanuló tanyai gyerekek aránya eléri az országos átlagot. Ehhez a szakköri foglalkozások is hozzásegítik őket. A szakkör nem kötelező. Az iratkozik be, aki akar, illetve akinek tanítás után nem indul a busza, tehát a helyben lakók vagy a 'kollégisták. Vagy 16 szakkör működik itt. A könyvtáros szakkör tagjai például a 10 000 kötetes iskolai könyvtárban „dolgoznak": katalogizálnak, bibliográfiát készítenek, vetélkedőket rendeznek, megtanulják a lexikonok, szótárak és egyéb kézikönyvek használatát. Az irodalom szakkörben tevékenykedők műsoros délutánokat rendeznek. A kerámia szakkörben a lélektelen agyagból a gyermeki fantázia színes mesevilágát mintázzák meg, égetik ki, s legszebb darabjaik az iskola folyosóit, könyvtárát díszítik ... Vajon a tanyán élő szülők tudnak-e minderről — hogyan tanulnak, hogyan élnek, hogyan töltik szabadidejüket a kollégiumban a gyerekek? Koós Ildikó fiatal tanárnő. Osztályfőnöke 32 gyermeknek, köztük több kollégistának. — A piaci napokon — mondja —, amikor a tanyákról bejönnek a szülők a községbe, rendszeresen fölkeresnek. Gyakran négy-öt mama is áll az ajtóban, várva, hogy rkicsöngessenek. Ilyenkor a kollégiumot is meglátogatják. Mégis, azt hiszem, kevesebbet tudnak gyermekeikről, mint amennyire mi szeretnénk. Nem is arról, hányasra feleltek a gyerekek, hanem hogy milyen óriási változáson mennek át, hogy a szemük előtt hogyan tágul egyre szélesebbre a világ. — A gyerekek közösen járnak moziba, gyermekszínházba. Gyúrják az agyagot, faragják a fát, fémet domborítanak. Sportolnak. A külön e célra épített pályán sajátítják el a közlekedési szabályokat. Mindezt játékosan, szinte erőfeszítés nélkül. — És ami a legcsodálatosabb: kitűnően tájékozódnak a könyvtárban. Tudják, mit hol találnak, és amikor magyar, történelem, biológia vagy földrajz órán feladatot kapnak: keressétek meg ezt, nézzétek meg azt. akkor az örömtől ragyogva viszik a következő órára: „Itt van, megtaláltam!” Garami László Koós Ildikó tanárnő: — És aki eljön, hogy kikeressen egy könyvet, az közben fölfedez egy másikat.... Gábor Viktor felvételei
