Magyar Hírek, 1977 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-12-31 / 26. szám
ÉRDEKELTÉRÉSEK, ÉRDEKEGYEZTETÉS MAGYARORSZÁGON A békés egymás mellett élés többek között azzal jár, hogy világszerte nmlliók kerekednek fel, utaznak más országokba, megismerkednek más nemzetek, népek életével, szokásaival, kultúrájával, társadalmi gyakorlatával. A kíváncsiság nagy hajtóerő, segítségével biztos alapokra helyezett ismereteket szerezhetünk, ha van türelmünk félretolni kliséket és előítéleteket, ha van kitartásunk és nem elégszünk meg féligazságokkal és van bennünk törekvés a megértésre. Azok az újságírók, tudósok, akik vették a fáradságot, hogy világos képet nyerjenek a magyar fejlődés sajátosságairól — tapasztalataim szerint — egyik jellegzetességként jegyezték föl, hogy Magyarországon elfogadott alapelv az egyéni, a csoport- és társadalmi érdekek megkülönböztetése. Sőt, úgy találták, hogy ez az elv politikai gyakorlatunk egyik legfontosabb hajtóereje. Egy nemzetközi tanácskozáson az esti felkészülést és pihenőidőt kellett rászánnom arra, hogy az érdékeltérések kérdésének hétköznapi eseteivel foglalkozzam és kezelésük részleteiről tájékoztassam érdeklődő külföldi kollégáimat. Hosszú időn keresztül csupán azt hallották tőlünk, hogy a társadalmi tulajdon megteremtésével szinte automatikusan megoldottuk a társadalmi érdek érvényesülését, és lényegében megszűnt az annyi bajt okozó egyéni és csoportérdek. Amikor pedig a konfliktusnélküliségnek e túl szép, és tegyük hozzá, megalapozatlan nézeteivel találkoztak, joggal nem hitték el. A fejlett nyugati országok tapasztalatai szülték az előbbivel ellentétes másik szélsőséget, amely „az ízlések és pofonok különbözők” közmondás mintájára találta ki az „ahány ember: annyi érdek” elvét azzal, hogy mindez kizárja bármilyen közakarat érvényesülését Most azonban meglepte őket a mi új gyakorlatunk, amelynek az a lényege, hogy a szocializmust építő társadalomban is a legkülönfélébb érdekek találhatók, és a jó politika fokmérője: mennyire képes megtalálni és elfogadtatni a közös nevezőt. Mert az egyéni és a csoportérdek összeegyeztethető a társadalmi érdekkel; ha viszont konfliktusba kerülnek — és kerülhetnek —, a társadalmi érdek elsődlegessége alapján kell és lehet megtalálni azt a megoldást, amely mindenki számára legalábbis elfogadható. A szocialista társadalom nem tagadja, sőt mindenkor számításba veszi, hogy a munkamegosztásból érdekellentétek származnak, hogy az osztályok és rétegek érdekei, sőt szükségletei és igényei nem mindenben és nem mindenkor egyeznek. A különbségek szükségszerűek. Ugyanakkor a kölcsönös függőség általános rendszerében egyre erősödik az egymásrautaltság, amely egyesíti az embereket. A közérdek érvényesülése éppen azt jelenti, hogy az érdekviszonyoknak ez a mozzanata válik mindinkább meghatározóvá. Aki Magyarországon jár, látja, hogy a városiasodás gyorsan halad előre: lakótelepeket építünk, egész negyedeket korszerűsítünk. A lakásigény azonban rendszerint nagyobb, mint amennyi lakás épülhet, ezért a rászorulók közt rangsorolni kell. Az alacsony keresetű, több gyermekes dolgozók előnyben részesülnek. Vagyis az egymást keresztező egyéni érdekek közt a méltányosság elve alapján sorrendiséget állapítunk meg. Előfordul, hogy például egy városiban csak vasgyár van. A férfiak számára van munkalehetőség, de az asszonyok nem tudnak megfelelő keresettel járó elfoglaltságot találni. Ilyen esetekben az említett város vezetősége könnyűipari üzemet szervez. De képzett műszaki személyzet helyben nincs. Ezért jó fizetéssel, lakás felajánlásával máshonnan kell hozni valakit. A szükséglethez képest amúgy is kevés lakás egy részét tehát a bevándorlóknak kell adni, a helybeliek hátrább kerülnek a kielégítés sorrendjében. A valóságban tehát nemcsak a lakásigényeket kell egyeztetni, hanem más, eltérő minőségű egyéb érdekeket is. És egyidőben több város is akar könnyűipart, tehát a meglevő műszaki gárdát többfelé is csábítják, egymásra licitálnak. Az ország általános érdeke azt kívánja, hogy az érdekeltek keressék, és találják meg az optimális megoldást. Az is mindennapi dolog, hogy az üzemekben dolgoznak gyakorlott, régi munkások, akik azonban nem szereztek magasabb szakképzettséget. Az említett üzemek felvesznek tanfolyamot végzett fiatal munkásokat, akiknek azonban kevés gyakorlati tapasztalatuk van. Melyik csoport kapja a magasabb bért? Ha az egyéni érdekek összecsapnak, és a kérdésben vita kerekedik, megindul a tárgyalás, az alkudozás. Mire van szükség a probléma megoldásához? A munkásnak legyen meg a társadalmi, intézményes „képessége”, lehetősége érdekei érvényesítésére, hogy létrejöhessen a tárgyalás, a tranzakció, a megegyezés. Az üzemi demokrácia szervei, például a szakszervezetek, mint szakmai érdekképviseletek és a különböző fórumok megadják a biztosítékot arra, hogy a vitás ügyekben megoldást találjanak. Az állami üzem munkaadó is, és ez magában rejti a szembenállás lehetőségét. Ugyanakkor a dolgozó nemcsak munkavállaló, hanem társtulajdonos is, és ez a tény az érdekellentétek kibékítésének megfelelő és elégséges alapja. A szakszervezet, mint érdekképviselet az állammal, mint munkaadóval szemben is védi a dolgozók érdekeit, vétójoga van. Ám a szakszervezet egyúttal partnere is az államnak, hiszen mindkettő: az állam is, a szakszervezet is, a hatalmon levő munkásosztály sajátos intézményei. Érdeklődő kollégáim közül sokan kérdezték, hogyan működik ez a gépezet, olajozottan forognak-e vagy még csikorognak-e a csapágyak. Nyugodtan felelhettem, hogy példáimat a mindennapi gyakorlatból vettem, de ezzel együtt alkotó elégedetlenséggel nézzük, elemezzük és javítjuk megoldásainkat. Az érdekegyeztetés bonyolult és nehéz munkáját gyakoroljuk, tanuljuk, és menet közben keressük meg a jobbat, a célravezetőbbet. Az emberekben, a kisebb és a nagyobb közösségekben tudatosul az egymásrautaltság, a mások által végzett munka hasznosságának elismerése. így haladunk az érdekek egyeztetésével folyamatosan előre a nemzeti egység megszilárdításában, a fejlett szocializmus építésében. — ő — r MAGYAROSZTRÁK VÁMÜGYI EGYEZMÉNY Magyar—osztrák vámügyi egyezményt írt alá Budapesten dr. Hannes Androsch alkancellár, szövetségi pénzügyminiszter (képünkön balról) és Faluvégi Lajos pénzügyminiszter. A megállapodás olyan intézkedéseket tartalmaz, amelyektől a határforgalom meggyorsulása várható. Dr. Hannes Androsch-t hivatalában fogadta Lázár György, a Minisztertanács elnöke is. MTI — Tormai Andor felvétele Lázár György; a Minisztertanács elnöke Norvégiában Lázár György — május ■ 2. és 4. között — Odvar Nordli miniszterelnök meghívására hivatalos látogatást tett Norvégiában. Kíséretének tagjai között volt dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter és Kárpáti József, hazánk oslói nagykövete, a Magyarok Világszövetsége volt főtitkára. A két miniszterelnök elvileg megállapodott az új magyar—norvég hosszúlejáratú kereskedelmi egyezmény megkötésében. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozták, hogy sokat várnak a magyar—norvég kooperációs vegyes bizottság tevékenységétől. Szívélyes légkör jellemezte a nemzetközi politika időszerű kérdéseiről folytatott megbeszéléseket is. A tárgyaló felek egyetértettek abban, hogy Európának a béke és biztonság kontinensévé kell válnia. A magyar miniszterelnököt látogatása során fogadta V. Olaf norvég király. * Lázár György személyében először járt Norvégiában magyar miniszterelnök. A tárgyalások napirendjén elsősorban a két ország kapcsolatainak fejlesztése szerepelt. Kormányfőnk mostani látogatását megelőzően több miniszterünk tárgyalt már Norvégiában: 1970-ben Péter János külügyminiszter, 1975-ben dr. Polinszky Károly oktatási miniszter és tavaly dr. Schultheisz Emil, az egészségügyi tárca vezetője. A norvég kormány tagjai közül a mezőgazdasági-, az oktatási- és a külügyminiszter tárgyalt az elmúlt esztendőkben Budapesten. A rendszeressé váló kormányszintű találkozók kiemelkedő állomása volt Trygve Bratteli miniszterelnök 1974. évi magyarországi látogatása. Gazdasági- kereskedelmi kapcsolataink ugyan még nem számottevőek, de bíztató fellendülésnek lehetünk tanúi: az elmúlt esztendőben exportunk 40 százalékkal, importunk 5,5 százalékkal növekedett. A fejlődés további lehetőségei adottak, hiszen mindkét országban ösztönzik a piaci kapcsolatok szélesítését. A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KÖZGYŰLÉSE \ \Am Wjf»f WwL Május első napjaiban tartotta meg a Magyar Tudományos Akadémia 137. közgyűlését. Az együttes üléseken és a szekció üléseken vezető tudósaink számos aktuális tudományos kérdésről tartottak előadást. A közgyűlés az Akadémia elnökévé Szentágothai János akadémikust, eddigi megbízott elnököt, új alelnökévé pedig Somos András akadémikust választotta meg. Tiszteleti taggá választották Hauser Arnoldot, az Angliában élő kiváló művészetszociológust és Szabó T. Attilát, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem nyugalmazott professzorát, az újabb magyar nyelvtudomány egyik legjelentősebb személyiségét. Képünk a közgazdasági szekció ülésén készült; Bognár József akadémikus „A világgazdasági korszakváltás és a magyarországi társadalomtudományok feladatai” címmel tart előadást. Az elnökségben helyet foglaltak (képünkön balról jobbra): Osztrovszki György akadémikus, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökhelyettese, Nyers Rezső, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének igazgatója, Eörsi Gyula akadémikus, az MTA Állam és Jogtudományi Osztályának elnöke és Szalai Sándor akadémikus Novotta Ferenc felvétele 3
