Magyar Hírek, 1977 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-11-19 / 23. szám
VALLOMÁS A NYELVRŐL „Az ember léte összetört a nyelvvel.” Lotz János posztumusz művének első fejezetében áll ez a feszesen fogalmazott, tömör mondat, mintegy meghatározva a Gondolat kiadásában megjelent közel négyszáz oldalas kötet tanulmányainak gerincvonalát. A mű címe — tudományos munkáról van szó — különös és vonzó: „Szonettkoszorú a nyelvről.” Az amerikai Columbia Egyetem 1973-ban elhunyt professzora a magyar kiadó felkérésére kezdett hozzá a könyv összeállításához, a tematikai tervben lefektetett elgondolást azonban már nem tudta megvalósítani. Még életében kifejezte kívánságát: a munkát Szépe György fejezze be. A lektor szerepét Bárczi Géza töltötte be, a munkát a szerző Gombocz Zoltán emlékének ajánlotta. Lotz János, a nyelvtudomány nemzetközi hírnévvel és tekintéllyel övezett nagy egyénisége Somogyvámosról kivándorolt munkáscsaládból származott. Még nem töltötte be tizedik évét, amikor szüleivel visszatért Magyarországra. A család megértő támogatásával elvégezte középiskoláit, majd az egyetemre került, s Eötvös-kollégista lett. A nyelvtudomány iránt kibontakozó, életre szóló érdeklődését Gombocz Zoltán táplálta, akit haláláig mesterének tisztelt. A fiatal egyetemi hallgató abban a szerencsében részesült, hogy Kosztolányi Dezső magántitkárnak alkalmazta, ilymódon a költői műhelyben közvetlen tapasztalatokat gyűjthetett, Kosztolányi versein és prózáján gazdagítva ízlését, tudományos érdeklődését. Szürrealista mesék „Művészetem számos stílusváltozáson (posztimpresszionizmus, expresszionizmus, újklasszicizmus, fantasztikus és mágikus szürrealizmus) át jutott el mai állomásához. Az úgynevezett „római iskola’’ jegyei nem jellemezhetik műveimet, mert ilyen iskola nem létezik... Ezzel szemben képeimből sohasem hiányzik a közlési vágy, az indítékok mindenkor a mondanivaló irányába mutatnak. Ügy lehet, innen van, hogy festményeim közérthetőek lévén, népszerűekké váltak. Ezt a népszerűséget az úgynevezett szakirodalom egy bizonyos része gyanakodva könyveli el, de ez a gyanakvás sohasem térített le az eredeti célkitűzésem útjáról.” Molnár C. Pál Molnár C. Pál lebegő hangolatú képeit, amelyen álom és valóság ötvöződik, a budapesti Csók István Galériában tekinthette meg a közönség. Molnár C. Pál a műteremben Németh Katalin felvétele ■ * V v v*J '11 % ríT■f t isi JM a * 150 ÉVE SZÜLETETT KORÁNYI FRIGYES Egyetemi tanulmányainak befejezése után a stockholmi Magyar Intézet lektora, később igazgatója lett. A második világháború után meghívták a Columbia Egyetem nyelvészprofesszorának. 1963-ban ismét bekapcsolódott a magyar nyelvészetbe, eleget tett hazai meghívásoknak, előadásokat tartott legendásan tiszta és ízes magyarságával, tanulmányokat tett közzé magyar folyóiratokban, sohasem titkolva, hogy az anyanyelv életelem számára. E helyütt nem vállalkozhatunk a nagyjelentőségű mű tudományos méltatására, meg kell azonban említenünk a kötet „Előszó helyett” című bevezetését, amelyet az általában angol nyelven publikáló tudós magyarul írt, s amelyet Pais Dezső akadémikusnak, Eötvös Kollégium-beli kedves tanárának dedikált nyolcvanadik születésnapjára. Ebből a tanulmányból merítette a mű szerkesztője a bevezetést, amely szerencsésen helyettesíti a posztumusz kötet előszavát Lotz János, a nyelvtudós, írott műveinél lényegesebbnek tartotta a nyelvészet jövőjének szervezett kutatását, s e világméretű témán belül haláláig szenvedélyesen szervezte és művelte az anyanyelv kutatását és ápolását. b. g. Százötven évvel ezelőtt, 1827. december 10-én született Nagykállóban Korányi Frigyes, a magyar orvostudomány együk megalapítója. Az emlékévet már szeptember-Korányi Frigyes fiatalkori képe. Jobbra: A zsébet (Brazília) ben, tudományos ülésszakkal kezdték meg a szülővárosában, és — az orvostörténeti és muzeológiai feldolgozás után — ekkor kerültek végleges elhelyezésre a Korányi Korányi-emlékülés. Jobbról Korányi Er-Dr. Fazekas Árpád főorvos felvételei Emlékház tárlóiba a külföldről korábban érkezett adományok is. A legfőbb adomán.vozó a brazíliai Sao Paulóbam élő Korányi Erzsébet — Korányi Sándor professzor lánya — nagyapjára vonatkozó mintegy’ kétszáz darab okmányt, használati tárgyat, kultúrtörténeti értéket képviselő naplótöredéket adományozott, a többi közt az 1897-ben, a tüdővész elleni védekezés ügyiében összehívott értekezlet kéziratát. Az ünnepségen Korányi Erzsébet is részt vett, akit dr. Magyar János megyei főorvos Korányi-plakettel tüntetett ki. Az idős hölgy szép magyarsággal így válaszolt: — Nagy örömömre szolgál, hogy részt vehettem a bensőséges, szép ünnepségen. Nagyapám nagyszerű ember volt... de még nagyszerűbb látni: megvalósultak álmai! Magyarországon a közegészségügy a legfontosabb feladatok közé tartozik, öszszegyűjtöttem minden írást amit lehetett, és átadtam az Emlékháznak. Ügy’ vélem, itt lesznek a legjobb helyen, Nagykállóban! h. m. Kín amUM. mi u sommomoimoirmm S01Í0UH/D ttJUMI tiálMUl/iSiÚ DOMO illírt immun '■L-fe: «V J TÓTH BÉLA ANEKDOTÁIBÓL A KÖNYVKÖTÉS MŰVÉSZE Százhúsz éve, 1857. október 20-án született Budapesten Tóth Béla író, újságíró. A magyar anekdotakincs címmel megjelent hatkötetes gyűjteménye értékes kortörténeti dokumentum. HOGY ZSÁKMÁNYOL A MAGYAR POÉTA? Fazekas Mihály, a Lúdas Matyi költője, fiatalságában katona volt. Ügy lett azzá, hogy mint debreceni esküdt deák 1782 tavaszán valami mellőztetés miatt összezördült professzoraival, s haragjában felcsapott huszárnak. A francia háborúban már főhadnagy volt. Ekkor történt, hogy ezrede megszállt egy Rajna-melléki várost. A lakosság ellenállása olyan dühös volt, hogy az óbester büntetésül egyórai zsákmányolást engedett katonáinak. Fazekas Mihály is beállított egy úri házba. A család rémülve nézte az ellenséges tiszt jöttét; de a főhadnagy udvariasan köszönt, s bemenve a könyvtárba, levett a polcról egy’ jeles munkát s az asztalra ülve figyelmesen olvasta. Mikor megszólalt a trombita, hogy a zsákmányolás ideje letelt és mindenkit főbe lőnek, aki még tovább sarcol: Fazekas Mihály visszatette a könyvet a helyére, s mint aki zsákmányból jól kivette a maga részét, meghajtotta magát és indult kifelé. A meghatott háziúr szemében a hála könnyeivel sietett utána, s nagy nehezen reátukmált a nemes ellenségre egyr értékes aranyórát. — Hát elfogadom és köszönöm — mondta Fazekas Mihály. — De csakis mint emléket. A zsákmányt itt viszem a fejemben. AZ ANYANYELV Az abszolút korszakban Thun miniszter tudvalevőleg elrendelte, hogy ezentúl a magyar iskolákban a német legyen a tanítás nyelve. A dunántúli evangélikus egyházkerület közgyűlése elhatározta, hogy tiltakozni fog a miniszter germanizáló törekvése ellen, amely’ az akkor virágzó soproni evangélikus lyceum fejlődésére kiszámíthatatlan kárt okozott volna. Az egyházkerület deputáció útján akarta megkérni a hatalmas minisztert, hogy legalább a soproni lyceumra nézve tegyen kivételt s engedje meg, hogy ott továbbra is magyarul tanítsák az ország minden részéből összesereglett ifjakat. Radó Lajos egyházkerületi felügyelő volt a deputáció vezetője és szószólója. Amint a miniszter elé lépett, magyarul kezdte: — Kegyelmes urunk!... Thun a kezével intett, hogy nem érti a magyar szót. — Bitte deutsch zu sprechen! — szólt Radóhoz, aki azonban nem engedte magát zavartatni s újra kezdte magyarul: — Kegyelmes urunk!... Thun ekkor már bosszús lett, ingerült hangon kijelentette a magyar deputációnak, hogy vagy beszél németül, vagy pedig hazamennek. Radó most már csakugyan németül beszélt, s ezeket mondta a germanizáló miniszternek: — Excellenciád nem ért bennünket, mert előtte idegen nyelven beszéltem. Hogyan követelheti tehát gyermekeinktől, kiknek magyar az anyanyelve, hogy idegen nyelven tanuljanak. Thunnak tetszett az igaz beszéd, s a soproni lyceumban azután is magyarul tanítottak. A bőrmetsző virágüzlete Budapesten állt. a Belvárosban. Rózsák, orgonák, dáliák között várta vevőit a boltos, és fogalma sem volt arról, mi fán is terem az a bőrmetszés. Nem is érdekelte az ilyesmi, noha sokféle mesterséget kitanult már. Főképpen a mezőgazdaságot — sok ágát, mesterfogását ismerte meg, kevesebbjét az iskolában, legtöbbjét az életben. Hányódott 6 is, ahogy a húszas-harmincas évek sok iskolázott embere. Heget viselt a nyakán, egy gyermekkori TBC-betegség bélyegét, s egy aggódást: a megélhetésért való harc aggodalmát. Számára ez a virágüzlet, amelyet nehéz munkával megszerzett magának, a létbizonyosságot jelentette. Tíz évig volt a gazdája. Molnár János Azután jött a háború. Az újjákezdés számára az indulást, a semmiből való előretörést jelentette. A régi kis virágüzlet megsemmisült. Helyette a kísérletek maradtak: egy vetőmaglerakat gondozása, mezőgazdasági munka, textilipar. Leghosszabb ideig a virágokkal foglalatoskodott életében, legrövidebb ideig ezüstmívességgel. Kereste a helyét. Azután egy nagy fordulat: Ausztria. A St. Pölten-i láger. Kilenc hónap tétlenség, bizonytalanság, feltűnő, eltűnő reményeié Nem tudott tétlenkedni. Végül egy bélyeggyűjteményt kötött be. Megcsodálták... ... és mire Ausztráliába érkezett, már a könyvkötészet jelentett számára megélhetést. Az ottani első tíz esztendő volt élete legnehezebb szakasza. Átélte, túlélte. Felesége zongoraművész, időközben felcseperedett lánya hegedűművész, fia számítógépprogramozó lett. ö meg könyvkötő. E mesterségében sem érte be a rutinfeladatokkal. Üjra, másra vágyott. Próbálkozott az anyagokkal — a bőr mellett döntött. Díszes, metszett bőrbe kötött könyveit, egyedi példányait egyre többen csodálták meg. Régi Bibliákat, új regényeket és versesköteteket öltöztetett fényűző ruhába. S a régi, foszladozó szélű példányokat fel is újította. Könyvkötő? Restaurátor? Bőrmetsző? Mindegyik. Lassan megismerik nevét. Európából, Amerikából is érkeztek megrendeléseié S ő szabad idejében a magyar népművészettel foglalkozó könyveket, Madách Tragédiáját kötötte metszett bőrbe. Évente százötven-kétszáz díszes kötetet készít. Nemrégiben Magyarországon járt Bejárta az országot, Budapestet, a régi virágüzlet helyén épült házat, az új hidakat épületeket nézte meg. Az emlékeket és újdonságokat. S hazavitt egy csomó magyar könyvet — bekötni. Molnár János, sydney-i könyvrestaurátor idén múlt 68 éves. S. P. J. 11
