Magyar Hírek, 1977 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-10-08 / 20. szám
*4 KARINTHY FERENC Irószobám Győrffy György az Árpád-kori magyarság történetének a kutatója. Édesapja Győrffy István etnográfus volt, aki az 1922-ben megjelentetett Nagykunsági krónika című munkájával a népi írók falukutató irodalmának lett az előfutára. Karinthy Ferenc és Győrffy György beszélgetését a Magyar Rádió sugározta 1977. június 16-án, s a Kortárs című folyóirat közölte teljes terjedelemben 1977. júliusi számában. Ebből közlünk egy rövidebb részletet. ... mi az, hogy magyarság, magyar nép, magyar nemzet? Mit értünk ezen? A nyelv vitathatatlanul közös. Akik itt élünk, ebben az országban, magyarul beszélünk, leszámítva a ma már nagyon csekély nemzetiségeket. S a nagy többség magyarul beszélt az elmúlt ezer és valamennyi esztendő alatt. Az úgynevezett ugor—török háború, ez a tudományos vita, amely a múlt század végén folyt Budenzék és Vámbéryék között, és a lényege, hogy finnugor vagy pedig török eredetű-e a magyar nyelv, eldőlt, a finnugor párt javára. Ez vitathatatlan. De ha továbblépünk, és megnézzük a magyarság etnikai összetételét a múltban vagy akár a jelenben, és megnézzük az antropológiai leleteket, az Árpád-kori Magyarország régészeti emlékeit, amit te nálam ezerszer jobban ismersz, hát igen-igen változatos képet kapunk. Ezért firtatom, hogy a nyelven kívül valójában mi az az összetartó erő, ami kialakította ezt, hogy magyarság. — Én azt mondhatnám, hogy a nyelven kívül a népi tudat az, ami összetart egy népet. Amikor már egy népnek a tagja tudja, hogy ő magyar, és azt is- tudja, hogy tőle háromszáz kilométerre a Felső-Tiszavidéken él egy ember, és az ugyanúgy a magyar csoporthoz tartozik, mint ő, akkor itt a nyelven kívül van még valami, ez a népi tudat. — A népi tudat kialakulásának folyamatáról mikortól kezdve beszélhetünk, szerinted? A honfoglaló magyarság BESZELGETES GYŐRFFY GYÖRGGYEL etnikai összetételében milyen volt? Tudom, nem vezettek statisztikákat, mégis hozzávetőlegesen hány százalék lehetett finnugor vagy mondjuk ugor eredetű, és mennyi a török és egyéb népelem? — Ez vitatott kérdés. De minthogy a hét törzsnek volt hetumoger, azaz „hét magyar” neve is, én azt a nézetet tartom valószínűbbnek, amely szerint a hét törzs többsége finnugor eredetű magyar volt... — Mikortól alakulhatott ki a népi tudat a magyar társadalomban? Valószínűleg már a honfoglalás előtt, mert Julianus arról tudat, hogy a Volga és az Ural vidékén lakott a magyarok egy elszakadt része, ezek pedig számon tartották a magyarokat, mint velük egy eredetű népet. — Mikor válhattak szét ezek a volgai magyarok és magyarországiak? Mikor maradtak le amazok? — Talán a hetedik-nyolcadik században. Több eltérő nézet van erre vonatkozóan. — Akkor is, öt évszázadon keresztül nem sokat hallhattak egymásról, mert hisz Julianus az 1230-as években járt ott. — A tatárjárás előtt. — Tehát négy-öt évszázad távolából is megvolt ez a tudat. Mind Julianus, tehát az itteni magyarság, mind az ott maradottak részéről. — Ez azt jelenti, hogy amikor szétváltak, akkor már kialakult a közös származás tudata. Ez pedig valahol a keleti hazában, talán a Volga-vidéken következett be. — És azt mondod, a honfoglaló magyarság többsége etnikailag magyar volt. — ... Én azt gondolom, hogy a magyarság társadalmilag rétegződött állapotban költözött be a Kárpát-medencébe. A különbség az előtte bejött nomád népek és a magyarok között az, hogy a hunok és avarok ideköltözve inkább csak vezető réteget alkottak a megtelepült népek fölött. A magyaroknak azonban voltak népi tömegeik, amelyek az állattartás mellett földet is műveltek. Tehát nem csupán egy vezető réteg és katonai kísérete költözött be, hanem köznép is. Ez pedig óriási különbség, mert azt jelenti, hogy a köznép mintegy szimbiózisba tudott lépni az itt talált népelemekkel, talán legnagyobb százalékban szlávokkal, de számolhatunk valamelyes avar maradványokkal is. Ebből azután kialakult a magyar állam megszervezése után egy olyan köznépi társadalom, amelynek többsége magyar nyelvű volt, és beolvasztotta a kisebb, más nyelvű népcsoportokat — Mindenesetre figyelemreméltó, hogy nem a magyarság olvadt be, hanem a magyarság olvasztott be. Vagyis a magyarságnak lehet valami nagyon erős asszimiláló ereje, inkább hasonító, mintsem hasonuló képessége. Csakis a társadalmi szervezetben látod te ennek az okát? — Meglep a kérdés, kissé váratlanul ér... Talán anynyit mondhatok: egy könyvem fog megjelenni István király és műve címmel, ebben a különféle társadalmi rétegek mellett a „hospes”-ek, vagyis a vendégek kérdésére is kitérek. Fölvetődött bennem, mi az oka annak, amit a legendákban és a krónikákban olvasunk, hogy már a tizenegyedik században nagy számmal költöztek be vendégek Magyarországra, és ezek megtalálták itt a helyüket. Ügy gondolom hogy az az államszervezet amely Szent István uralkodása alatt kialakult, olyan jogrendet biztosított az itt lakó népeknek, amelyben jól érezték magukat az emberek. — Ez a lényeg. A legrégibb időkben, és nyilván ma is. Ott vannak otthon az emberek, ahol jól érzik magukat. Védettséget éreznek, bele tudnak illeszkedni egy közösségbe. Így érted ezt? — Igen. NEMZETI EMLÉKHELYÜNK: PUSZTASZER Megérkezvén a magyarok az őshazából a Kárpát-medencébe, megvíván csatáikat az új hazáért, szert ültek az Alföld közepén, hogy fejedelmet válasszanak. A hagyomány szerint a hely, ahol a történelmi esemény történt a mai Pusztaszer volt. Itt csurgatta vérét — pogány szokás szerint — egy edénybe a hét magyar vezér, 1 így pecsételve meg fogadalmukat Árpád I iránti hűségükre. Ezzel a magyarság néppé szerveződött; megteremtődött a lehetősége, hogy később államot alapíthasson István király. A népi emlékezet évszázadokon át megőrizte a magyarok honfoglalásának e legszebb és legnagyobb horderejű pillanatát. Anonymus, III. Béla király krónikása 1200 körül így írt erről a Gesta Hungarorumban: „A diadal után Árpád vezér, meg vitézei innen tovább vonulva addig a mocsárig mentek, melyet Körtvélytónak mondanak s ott maradtak a Gyümölcsényerdő mellett harmincnégy napig. Azon a helyen a vezér és nemesei elrendezték az országnak minden szokástörvényét és valamennyi jogát is, hogy miképpen szolgáljanak a vezérnek, meg fő embereinek, vagy miképpen tegyenek igazságot bárminő elkövetett vétekért. Egyszersmind ott a vezér velejött nemeseinek különböző helységeket adományozott összes lakosságukkal együtt. Azt a helyet, ahol mindezt elrendezték a magyarok a maguk nyelvén Szerinek nevezték el, mert ott ejtették szerét az ország egész dolgának.” Nem lehet tudni, mikor kezdtek Szerre, mai közismertebb nevén Pusztaszerre ünnepre járni az emberek. Valószínű, hogy az Anonymus által említett tanácskozás, az ország dolgainak elrendezése is nagy áldomásiváshoz kapcsolódott, hiszen győztes csatából jöttek a vezérek. A régi áldomásivás emlékére alakulhatott ki az a ma is élő hagyomány, hogy minden év szeptember első vasárnapján ünneplő sereg zarándokol Pusztaszerre megemlékezni Árpád vezérről, aki földhöz, vízhez, hegyek nyújtotta védelemhez juttatta eleinket. A Szeri település kezdeteiről a néhány évvel ezelőtt feltárt X. századi sírok tanúskodnak. Pogány szokás szerint lóval, fegyverrel és ékszerrel temetkeztek ide honfoglaló őseink. Már ebben az időben megépült egy kis templom az őslakóknak. A XI. század végén a környék birtokosai, a későbbi Bor-Kalán nemzetség ősei, a kis templom helyett nyugat-európai mintára építették fel monostorukat. Mivel a monostort elsősorban nem az istentisztelet céljára létesítették, a település keleti részén ezután kis plébániatemplomot emeltek. Ez arra utal, hogy a település erre az időre már jelentős faluvá nőtt. 1241-ben a Tisza mentén előretörő mongolok a falut a monostorral együtt felégették. Szer azonban a pusztítás után újra éledt- A monostor — bár korántsem régi pompájában — ismét felépült, s erős sáncrendszerrel vették körül. A település jelentőségét növelte a bencés monostor gazdasági tevékenysége; fennmaradt oklevelek, szőlő- és gyümölcstermesztésről és haltenyésztésről tudósítanak. A XV. század elejére, a mezővárosi fejlődés állomásait végigjárva tekintélyes területen terjeszkedett el Szeri. 1407-ben már vásártartási joga volt. Sőt: a XVI. század elején iskola is volt Szeren! 1500 őszutóján királyi vendégek jelentek meg a mezővárosban, a török elleni hadjárat tervét feladva, a Budára igyekvő II. Ulászló és Zsigmond lengyel herceg töltötte kockajátékkal a november 24-ről 25-re virradó éjszakát. A békés fejlődésről szóló feljegyzések ezzel meg is szakadnak, s az 1526. szeptember 27—28-án itt átvonuló török seregek pusztítása végső törést okoz a mezőváros életében. A monostor falai közé török őrség települt. Később a települést teljesen lerombolták, felégették, a pusztával tették egyenlővé, ezért lett Szer neve: Pusztaszer. Több mint háromszáz évvel később, 1882-ben javasolta Göndöcs Benedek, pusztaszeri apát, hogy a közelgő ezredéves ünnepségek sorába iktassák be a szeri ünnepet is, honfoglalásunk emlékére. 1896- ban elhelyezték az Árpád-emlékmű alapkövét és 1907, Árpád fejedelem halálának ezeréves évfordulója óta minden évben ünnepséget rendeznek. 1921-ben az amerikai magyarok küldöttsége is elzarándokolt Pusztaszerre. Pusztaszer neve egybefonódik a második honfoglalással, az 1945-ös földosztással is. A felszabadulás után itt kezdték először szétosztani a földet azoknak, akiknek ősi jussuk, azoknak, akik megművelik. Pusztaszer a magyar nép fennmaradásának jelképe. A ma élő nemzedék szép kötelessége, hogy a helyet, ahol történelmünk nagy eseményei zajlottak, tiszteletével övezze, s megtartó emlékezetével szeresse. Dutka Judit JUHÁSZ GYULA Pusztaszer felé A pusztáról szabad szél száll felém. Nyugalmas rónák nyugtalan szele, Ügy ostorozza zsibbadt testemet És búbánatos telkemet vele. Szabad szél, szilaj paripáknak anyja, Adj szárnyakat nékem, el, kelet fele, Hagyj leroskadnom ott a szeri pusztán, A legszebb nótát elzokogom aztán! Ó, szeri puszta: szabad és örök, Gőgös fajomnak a jelképe te, Itt ontott vért a hét vezéri kar, Termékeny lön az áldott rög vele, Azóta szomjas, és hiába szórt itt Véres magot száz nemzetség bele, Ez a föld még szomjúhozik nagyon, És ing alattad, árva magyarom! De azért igric, ha te erre jársz, Fúdd meg a kürtöt, hadd zengjen a táj, Hadd visszhangozzék amaz ezer év, Ami ujjong, és ami fájva fáj. És bár melletted senki sem figyelmez, És bár visszhangos szívre se találj: Ezer év hallgat, és ezer év harsog, S föltámadásra várnak mind a hantok! Liosonczi Pált, az Elnöki Tanács elnökét, aki egyben az öpusztaszeri Országos Emlékbizottság elnöke is, fogadják Csongrád megye vezetői az Árpád-emlékünnepségen. Lent: (1906)
