Magyar Hírek, 1977 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-09-24 / 19. szám
Bor Pál kiállítása a Műcsarnokban „Lényeges, összefogó rendeltetése az egész művészetnek, hogy cselekvőén avatkozzon be környezetünk alakításába. A művészet — a helyes szemléletű művészet — nem reprodukál, hanem alkot, teremt, alakít; nem díszíti a valóságot (nem dekorál), hanem tevőlegesen alakítja, visszahat rá. Ugyanúgy alakítója a világnak, mint a tudomány. De míg ez a maga rideg, hideg tárgyilagosságával fizikailag munkálja nekünkvalóvá, az lelkileg hangolja hozzánk, hogy otthon érezzük magunkat benne: a kor emberének belső világát vetíti ki környezetünkre. A burok, mellyel magunkat körülveszszük, otthonos nekünk, mert szubjektív magunkat érezzük benne. Bor Pál a kiállításán. Lent: Balett. Jobbra: Cirkusz Jól csak akkor érezhetjük magunkat a mi világunkban, ha nem hazudunk rá olyan környezetet, mely más korban keletkezett. A huszadik században élünk, és a huszadik századnak ma már van karaktere. Környezetünk, gondolkodásunk megváltozott. Nemcsak ismereteink bővültek, nemcsak látványélményeink újak, hanem gondolkodásunk is gazdagodott a világ struktúrájának megismerésével, ahogy gazdagodott az ember-teremtette valóságon, szerkezeteken is. Ha őszinte a művészetünk, ezt az új világot alakítja hozzánk lélekben.” Bor Pál Mitológiai homályba vész a pénznek, i emlékérem e históriai ősének története. / antik pénzérem, bármily művészi értéke ve is, mégiscsak kereskedelmi célokat szolgái Az emlékérem azonban már teljes egészébe művészi alkotás, amely klasszikus formájábc jelentős személyeket és eseményeket örökíte meg a kisméretű dombormű művészi eszki zeivel, és amely voltaképpen az olasz ren szánsz szülötte. Az olasz reneszánsz érem o magas művészi fokot ért el, amelyet csak francia művészek közelítettek meg a százat fordulón, az éremművészet újjászületésekc A századforduló idején Európa-szerte k bontakozott a modern éremművészet, amely hazánkban is kiváló művésznemzedék mi velt. A magyar éremművészet azóta is eur pai, sőt világviszonylatban is képzőművész Kifelé-befelé tüskés ember „Mikor ideérkezésem első napján megláttam az Országházát, megdöbbentem, hogy milyen kicsi; az emlékeimben sokkal nagyobbnak őriztem meg. De másnap már nagyobbnak láttam, s két nap múltán az lett újra, ami az emlékeimben volt... A másik élményem ennek épp az ellenkezője: Nagykanizsa, a szülővárosom az emlékeimben egy kis-kicsi városka volt, s most kétszer, ha nem háromszor nagyobb, mint annak idején. Hihetetlennek tűnt az a sok 6— 10 emeletes ház! Aztán örültem annak a közvetlenségnek, amivel fogadtak az emberek! örültem régi és az új barátaimnak, mert egyetlen pillanat alatt, a találkozásunk pillanatában megteremtődött köztünk az az emberi légkör, melyben otthon érzi magát az, akinek a másik embersége örömet ad. Ezek a régi és új kapcsolatfelvevések jelentették nekem az itthoni életemnek új kezdetét. Azóta, hogy először itthon jártam, eltelt egy év, rövid idő ez, így részleteket illetőleg alig valamivel tudok többet az itthoni dolgokról, de amit tudok, reményt ad; hinni tudom már; a világnak ezen az oldalán sokkal inkább adva van a kibontakozás lehetősége, az a lehetőség,' hogy az ügyeink mindig jobb kezekbe kerüljenek,. hogy a lehetőségeinkből emberibb és még emberibb valóságot teremtsünk.” (Részlet a Magyar Rádióban elhangzott beszélgetésből, megjelent a Jelenkor 1977. 9. számában.) öröm Gábor Viktor felvételei Vígh Tamás: Magyar Nemzeti Galéria Rácz Edit: Fiatalság, öregség Az Amerikai Egyesült Államokban élő ősze András a Műcsarnokban rendezett kiállítása megnyitóján Tragédia után
