Magyar Hírek, 1977 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-08-13 / 16. szám
A Mátyás templom és a Vár helikopterről Balra: a Parlament kupolája fölött Budapesti panoráma A Városligeti-tó és a Hősök tere DR. PATAKY KORNÉL győri római katolikus püspök Múltat idézve, jövőbe nézve N<'yári pihenőm idején jártam a budai várban. Álltam a Szent István-szo-bor -előtt, néztem a szép alkotást és eszembe jutottak gyermekkorom Szent István-körmenetei. A család minden esztendőben eljött Budapest egyik peremvárosából, Pesterzsébetről. Szépek voltak ezek a körmenetek, ahogyan azokat gyermekszemmel láttam. Tündöklő pompa, a Mátyás-templomban sok ének, szentbeszédek, emlékezések Szent Istvánra. És áhítat, szívből fakadó imák, zengő énekek, hivatalos irányítás, vezénylések ... Később, ifjúkoromban is eljöttünk a Szent István-napi körmenetekre. Akkor már arra is gondoltam, hogy milyen szép lenne mindig ez a nyugalom és ünnepi fény! De talán nem is mindenki részéről nyilvánul meg olyan mély áhítat... sok a bámészkodó, meg aztán — akik ott vonultak a körmenetben — talán csak hivatalosan vonulnak?! És eszembe jutottak a ferencvárosi kiserdőben álló rozoga kalyibák, amelyeket naponta láttam, amikor villamossal arra utaztam a pesti gimnáziumba. A gondolkodó fiatalember sok mindent nem talált rendben, mint jó néhányon, akik akkor itt éltek az országban. | második világháború rettentő ölelésében úgy látszott, az evangéliumi szilárd talaj is meginog. De megma‘radt a Ház, megmaradt az Ország, a Haza. Romosán, mert iszonyú nagy földindulás volt a háború. A valóságban is, és a lelkek mélyén is. Am akik megmaradtak, élni akartak. S ettől kezdve lehetett csak igazán megérezni a nép erejét! Elkezdődött az építkezések korszaka. A megmaradt holmijukat kis tragacsokon toló emberek, fáradtan és soványan, de a tavaszi napfény alatt mégiscsak derűsen néztek a világosságba. amit a pince-hónapok alatt szinte már elfeledtek. És ezzel a derűvel néztek a jövöbe is. Problémák természetesen akadtak, de a jó szándékú emberek találkoztak. Az évek során jobban és mélyebben megértettünk sok mindent, és közös ügyeink intézésére összetalálkoztak gondolataink, amelyek aztán tettekben gyümölcsöznek. i’ A cOs szent István tisztelete ma is él, a kicsinyke, megbámult ereklyét a ) Szent Jobbot napjainkban is sok ezren látogatják a budapesti Szent István-Bazilikában a két ünnepi szentmise alatt, de egész napon át is. És énekelnek az imádkozó magyarok, hittel és reménységgel tekintve a jövőbe: „Magyarok Fénye, ország reménye, légy áldott Szent István király.” Szent István működésének legkiemelkedőbb eredménye, hogy államot alapított. Alakját többféleképpen is magyarázzák. ám a gondolkodó embert megragadja a komoly, történeti méltatás, amely akkor is tiszteletreméltó, ha esetleg nem hivő. de mindenképpen a történeti valóságot kutató tudományos elmétől származik. A mai idők általában magát az emberi nagyságot keresik a történelmi egyéniségekben. Ezt teszik Szent Istvánnal is. A hívők számára természetesen így is megmarad szentnek, a tisztelők sokaságának pedig igazi nagy személyiségnek, aki meglátta és megragadta a pillanatot, hogy megteremtse a maga erős hitével a magyar nép számára a jövőt. Ezt a jövőt élik a jelenkor magyarjai, és ezt munkálják bizalommal, előretekintve újabb történelmi századokba. Äljh A: I pillanatok megragadásának készsége ! mindig ott él az emberben. Ezt tapasztaltuk 1945 tavaszán is, amikor népünk a romok felett is tudott remélni, és mert új életet kezdeni. Az élni akarásnak volt eredménye a rendeződő állami élet, népünk és országunk alkotmánya, amely 1949-ben éppen augusztus húszadikán lépett érvénybe. Az Alkotmány ünnepén híveink így imádkoznak templomainkban: „Áldd meg Urunk népünk vezetőit, hogy eredményesen dolgozzanak országunk felvirágoztatásán.” — „őrizd meg a békét és a jó viszonyt az Egyház és az Állam között”. — „Áldj meg Urunk minden jó akaratú embert, aki a nemzetek és népek boldogulásán fáradozik.” — „Áldd meg Urunk hazánkat, adj népünknek jó kedvet, bőséget és nyugodt időt a munkára.” — „Áldd meg Urunk népünk szorgalmát, hogy békében és jólétben éljen”. | kenyeret a magyar nép mindig ünnepélyes módon tisztelte. Ma is így van, s talán még jobban. Aggódunk az időjárás miatt, és a gazda szemével figyeljük gabonatábláinkat. Az aratás idején jó egészséget kívánunk a dolgozóknak, és templomainkban imádkozunk azokért, akik részt vesznek a nehéz munkában. Hogy legyen jó és bőséges kenyér asztalunkon, és testben is egészséges nemzedékek ápolják tovább a múlt értékeit. S mindezt békében cselekedjük meg. Az utóbbi évtizedekben sok szó esett a Békéről, a földi boldogság műveléséről. Ám nem elég csak szólani a békéről, hanem annak szellemében kell is élnünk és dolgoznunk. A lendítő cselekvések szorgalmazzák a komoly szándékú összejöveteleket, tárgyalásokat — történjenek azok Helsinkiben, vagy folytatódjanak Belgrádban. S ha adódnak is bizonyos felfogásbeli különbségek, hasznosabb és eredményesebb azokat nagy türelemmel átgondolni, fontolgatni, megtárgyalni, semmint ellentéteket felfedni, kiélezni s hátráltatni a fejlődést. ’-őrünk jellemzője, hogy bonyolult esemónyű időkben élünk. Ezért úgy véljük, hogy mindaz, amiről írtam, belefér Szent István ünneplésébe, hiszen az ö távolba tekintő történelmi és politikai lángelméje a huszadik század magyarjainak életére is kiterjed. A Szentírásból vett mondatokkal fejezem be soraimat: „Ismeritek a mai időket... Vessük le a sötétség tetteit, s öltsük magunkra a világosság fegyvereit. Éljünk tisztességesen.” Ebben benne foglaltatik az alkotó ember minden jósága, ami tartalommal tölti el a munkás hétköznapokat, amelyek után igazán ünnepi szívvel tudunk ünnepelni. K 9
