Magyar Hírek, 1977 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-07-02 / 13. szám
A friss, ropogós cipót kedvelő pesti polgárok, bizonyára örömmel vették a városi hatóság rendeletét: „Minthogy a kenyérellátásra ismételten voltak panaszokba tanács elhatározza állandó kenyérbiztosi tisztség szervezését, erre tagját, Osterwald Zakariást nevezi ki, és kötelességévé teszi: 1. Naponta végigjárja a kenyérboltokat, hogy van-e elegendő kenyér. Ha nincsen, megtudakolja a hiány okát, és a hanyag pékeket a bírónak bejelenti. 2. Megvizsgálja, jól sütötték-e a kenyeret. Hiba esetén a péket előbb figyelmezteti, majd másodszorra áruját elkobozza...” A városi tanácsnak ez a rendelkezése 1727-ből való. Azóta lett volna idejük a pesti polgároknak megbékélni a pékekkel, vagy megszokni a sorban állást a jobb hírű pékségek előtt. Se ez, se az nem történt. De a pestiek közt vannak makacs emberek, akik szerint a kenyér csak akkor friss, amint éppen forrón kikerül a kemencéből. Hogy ilyet kapjanak, egyenesen a kemencékhez, vagyis a pékségbe küldik a család éppen ráérő tagját, aki addig áll a bolt előtt, amíg tűzforró kenyeret, cipót nem tesznek a polcra. Konokak a pékek is! ök azt hajtogatják: fél óra alatt a legtüzesebb kenyér is kihűl, és ki merné mondani, hogy az nem friss?! Folyik a csendes párviadal. A Fővárosi Sütőipari Vállalat szakemberei ezalatt azon tanakodnak, hogyan szüntessék meg a város belterületén levő századvégi kisüzemeket, amelyekhez csak az idős vásárlók ragaszkodnak, az ott dolgozók annál kevésbé. Ők tudják ugyanis: jó kenyeret lehet sütni gyárban is, de ott nem kell dagasztani, liszteszsákot hordani, hanem gombnyomással szabályozzák a gépeket. A Fővárosi Sütőipari Vállalat hetven kis pékségnek és öt nagy kenyérgyárnak a gazdája. A pestiek asztalára kerülő minden ötödik kenyér, a vállalat Százados úti gyárában készül. A gyár négy kerület boltjaiba szállítja áruját. E kerületek lakói igazán nem panaszkodhatnak mindennapi kenyerükre: friss, jó és olcsó is. Csakhát mire a boltokba érkezik, kihűl! — vetik ellen némelyek, akik persze tudják a módját, hogy ezen a számukra elszomorító tényen kifogjanak. Elgyalogolnak a gyár üzletébe, ahol melegen vehetik kézbe a cipót. A Százados úti gyárat 1908-ban létesítette a főváros. Akkor itt sütötték a szegények olcsóbb, barna kenyerét, a laktanyáknak a komiszt. Nem is keveset, naponta kétszáz mázsát. A gyáravatást követő második esztendőben pedig már ennek a kétszeresére volt szükség. A gyár akkoriban korszerűnek számított. Olcsóbban termelt, mint a kisüzemek, olcsóbb volt az itt készült 'kenyér is. A felszabadulás után elég volt egy második műszakot beállítani, és a gyár máris teljesítette a korábbinál lényegesen nagyobb megrendeléseket. A hetvenes évekre azonban a századelőn épült üzem tisztességben megöregedett. Sürgős fiatalító kúrára volt szükség. Ezt Bukovi Imre igazgató irányításával hajtották végre. Az igazgató, aki közvetve az országban a legtöbb kenyeret süti — közgazdász. Mielőtt ezen elcsodálkoznánk, jó tudni: gyárában mindössze kilencven ember dolgozik. Fizikai munkát csak a karbantartók, takarítók végeznek. Pék szakmunkás csupán öt van. Azok, akik megtanulták a lapát helyett a vezérlőpultok, műszerek kezelését. A többi betanított munkás, mérnök, technikus, laboráns, tisztviselő. Kilencven ember munkájától függ, milyen lesz négyszázezer polgár holnap reggeli kenyere. A gyár átépítéséről az igazgató így beszél: — A munka két esztendeje fejeződött be, és két évig tartott. A régi kemencék, gépsorok azonban egy percig sem állhatták. Az egyik csarnokban sütöttünk, a másokban kőművesek, gépszerelők dolgoztak. És közben megtartottuk az igen szigorú minőségi és egészségügyi előírásokat. A vásárló nem volt kíváncsi arra, milyen körülmények között dolgozunk. Az átépítés ideje alatt kellett gondoskodnunk a munkások oktatásáról is. Annak, aki évtizedeket töltött a hagyományos dagasztócsészék mellett, meg kellett tanulnia: egy gombnyomásra megváltozik több mázsa kenyér minősége. A munkások dicséretére csak anynyit: rövid idő alatt elismerték, hogy a magyar és jugoszláv gyártmányú gépsorok, műszerek tudnak annyit a kenyérsütésről, mint amennyit ők hosszú évek során megtanultak. Nálunk egy szakmunkás egy műszak alatt négyszer annyi kenyeret készít, mint társa egy hagyományos pékségben. — Hogyan? Ezt Tóth Sándor művezető — egyébként élelmiszeripari technikus — mutatja be, amikor a hófehér, halványkék csempés üzemben végigvezet. Az elsőnek megtekintett gépen Nagy István dagasztó dolgozik. Egy hatalmas hurkatöltőre emlékeztető masinán figyeli a szállítószalagra futó tésztát. Időnként pedig a vezérlőpultra pillant, vajon egyenletesen kapja-e a gép a vizet, a lisztet, a kovászt. Nem messze tőle egy másik gép egyformára szaggatja, egy harmadik gömbölyíti a tésztát. A már szép formájú kenyér ezután pihen egy ideig, hogy később egyenletesen haladó szalagon az alagútkemencébe indulhasson. Innen újból szalagra kerül. Aztán, a folyamat kezdete óta először, emberi kéz érinti. Pontosabban, Hegedűs Istvánná kesztyűje, aki keréken gördülő polcra helyezi az illatos, forró „munkadarabot”. Alig pihent a friss kenyér. szállítókocsiba kerül. Fél óra múlva asztalunkon lehet. — Milyen a pék kenyere? — Nagy István szerint ízletes. És ami legalább ilyen fontos, könnyebb megkeresni, mint hajdan. Nagyon szereti a szép mesterséget, fél napokat kibír a hőt sugárzó kemence mellett, s kezében óránként ezerszer lendül a lapát. A kis pékségekben dolgozók még ma is hajnal előtt kelnek, kézzel tologatják a nehéz dagasztócsészéket. ö is ezt tette huszonöt évig. Ma. ha lehet, még jobban ragaszkodik a szakmához. Akárha laboratóriumban dolgozna! Munka végeztével pedig hazaviszi a pékek ősi jussát: a maga sütötte friss kenyeret. Ha nem lenne piros, illatos, ropogós, ugyan hogy állhatna meg az asszony előtt?! Az asszonyok pedig, mint tudjuk, szigorú kritikusok. Megbizonyosodhattam efelől a gyári boltban is. Egy nénike majd elejtette a kezét égető cipót. Azért csak megkérdezte: — Mondja lelkem, legalább friss? Szöveg és kép: Megay László L Nagy István helyett a gép dagaszt 2. A zsömlekenyér még hagyományosan készül 3. Készül itt vajassütemény is 4. Hegedűs Istvánné mindig meleg kenyeret kap tapasztalatlan tépj — Megőrültél, fiam? Itt akarsz kenyeret vásárolni, ahol senki sem áll sorban?!... Balázs-Piri Balázs karikatúrája, megjelent a Magyar Hírlapban 7
