Magyar Hírek, 1977 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-06-18 / 12. szám
dr. Budapesti beszélgetés Wéber György és dr. Könyves Imre rákkutatókkal Nagyvárad, lehet Párizs is. Megelevenednek a .filmben a kor irodalmának jeles alakjai: Ady barátai, kritikusai. Ha az 1914-ben megjelent kötet csupa kérdőjeles címadó versét prózában folytatjuk, így: vannak-e a ma élők közül olyanok, akik Ady „istenülő” vágyaiba láthattak, s ha vannak, milyen személyes emléket őriznek róla? A válasz ez: Hajnal Jenő, az emigráció nagy öregje ilyen. A múlt év karácsonyán ülte meg 87. születésnapját, s nemcsak arról nevezetes, hogy valamikor harcos újságíró volt (pályáján Göndör Ferenccel indult), nemcsak arról, hogy idős kora ellenére nyaranta hazalátogat New Yorkból (a múlt őszön egy lábtörés után bottal, sántikálva érkezett), de nevezetes arról is, hogy Ady hanyatló élete tragikusan felemelő perceinek nemcsak tanúja — részese lehetett. Hajnal Jenő — vagy ahogyan Ady nevezte: Hajnalka — elmondta már sokszor, sokaknak annak az emlékezetes délutánnak a történetét, amelyikről szó lesz, meg is írta jó néhány évvel ezelőtt a Kortárs című irodalmi folyóiratunk egyik számában. Legutóbbi látogatásakor megkértem, mondja el újra. — A Károlyi-forradalom után néhány nappal, 1918. november 22-én, Ady 41. születésnapján az Otthon Körben időztem, amikor megbíztak, hogy menjek el a nagybeteg Ady Veres Pálné utcai lakására, jelentsem be, hogy a Nemzeti Tanács vezetői úton vannak hozzá, üdvözölni akarják a forradalom nagy poétáját. — Ady Endre fűtetlen szobában feküdt, elkínzott arccal, és cigarettázott. Hölgy cigarettát szívott. — Jóformán az ágyból húztam ki. Alig mozgott a nyelve, mégis volt benne annyi kedvesség, hogy Csinszkának így mutatott be: „Nem ismered Hajnalkát? Együtt voltunk Váradon.” (Holott nem teljesen így volt, én már akkor kerültem a Nagyváradi Naplóhoz, amikor Ady mint ritka vendég látogatott el a Körös-parti Párizsba^ s ha megjelent, úgy körülrajongták, hogy a közelébe se férkőzhettem.) — Aztán azt mondtam: Bandi bátyám,' légy szíves öltözz fel, mindjárt itt lesznek, ünnepelni fognak, és a szónoklatokra neked válaszolni kell. Készülj Te is egy beszédre. Előhozták ünneplő fekete ruháját, Csinszka és a kis román cseléd felöltöztették. Jött a borbély, megberetválta. — Hozott szeszt? — kérdezte a borbélyt. — Nem. nagyságos úr. — Pedig hozhatott volna, nem ittam volna meg — tréfálkozott Ady. Csinszka kerített papírt, ceruzát. Ady leült az asztalhoz, és írt egy szót: „Dadogva ...” Tovább nem ment. Megakadt. Azt mondta, majd diktálni fogja. Leültette a feleségét az asztalhoz, és diktálta: ..És gyáván ...” Gondolatai megtorpantak. A diktálás se ment. Ekkor kérő szemekkel felém fordult: „írd meg Te!” — Majd elállt a szivem verése. Szinte megdermedtem, az agyam sem működött abban a pillanatban ... Én, kis újságíró ... erre nem voltam felkészülve. Ha csak egy napi haladékom lett volna .. . „írd meg Te” — kért újból Ady, és kezembe nyomta a ceruzát. — Meg kellett mentsem a helyzetet. Az ünneplők minden percben betoppanhatnak ... Hát folytattam, szinte önkívületben: „ ... de mégis némi büszkeséggel mondok köszönetét önöknek, a forradalmi magyar nemzet tanácsának, amely eljött a költőhöz. Betegen és meghatottan, hálásan szorongatom a felém nyújtott kezeket. Dadogva, mert életemben sokat kiabáltam — dadogva is mondom, milyen jól esik nekem ez a mindennél nagyobb kitüntetés. Ügy érzem, hogy való és bekövetkezett az én forradalmam ...” Ehhez a pár mondathoz, hogy Ady súlya legyen, hozzáfüggesztettem az „Ember az embertelenségben” című versének egyik szakaszát: Ékes magyarnak soha szebbet Száz menny és pokol sem adhatott: Ember az embertelenségben, Magyar az űzött magyarságban, Űjból-élő és makacs halott. Aztán bevonult a küldöttség. Előbb Hock János, a Nemzeti Tanács elnöke mondott beszédet, utána Hatvány Lajos következett, végül Adyra került a sor. De nem tudta olvasni a szöveget. Hatvány vette ki a kezéből a papírlapot, és ő olvasta fel helyette... — ___ Ennek a délutánnak az emléke soha el nem mosódik, halálom órájáig megmarad — mondta Hajnal Jenő, vagy ahogyan Ady nevezte egyszer: Hajnalka. Hernádi Magda A táblán kémiai képletek, a laikus számára titokzatos grafi- ' konok váltogatják egymást a Magyar Tudományos Akadémia várbeli előadótermében. A rákkutatók egyik nagy tekintélyű nemzetközi szervezete, a Coordinating Committee of Human Tumor Investigation tartotta itt szimpozionját. Az előadások hivatalos nyelve az angol, ám a szünetben — amikor a kongresszus két résztvevője iránt érdeklődöm — még más világnyelveken is zajlanak a folyosói beszélgetések. Ezek az eszmecserék, mint minden nemzetközi találkozón, itt is fontosak és érdekesek a föld minden részéből érkezett 250 kutató számára. Wéber György, azaz dr. George Weber, az egyesült államokbeli Indianapolis orvosi egyetemén működő onkológiai kutatólaboratórium vezető professzora magyarul beszélget egy csinos, fiatal hölggyel, s mint megtudom, éppen a magyar kolléganő közeli amerikai tanulmányútjáról. Német szavakat hallok, amikor egy beszélgető csoportban rábukkanok dr. Könyves Imrére. Dr. Könyves a svédországi LEO gyógyszergyárban a rákellenes készítmények kifejlesztéséért felelős- igazgató. A neves, magyar származású szakemberek készséggel válaszoltak kérdéseimre. — A rákkutatás izgalmas, a közvéleményt is érdeklő területe az orvosi-biológiai kutatásoknak. Bizonyára vonzó pálya a kutatónak készülök körében is. önök hogyan lettek rákkutatók? Dr. Wéber György: — Első egyetemi éveimet a budapesti orvosi karon végeztem. Tudományos kutatásokkal a Kórélettani Intézetben és a Tihanyi Biológiai Kutatóintézetben kezdtem foglalkozni. Egyetemi tanulmányaimat a kanadai Kingstowban, a Queens Universityn fejeztem be. Olyan kutatási területet kerestem, amelyik az emberiség számára különösen fontos, s megoldhatatlannak látszó problémákat rejt. Ezért választottam a rákkutatást. Dr. Könyves Imre: — Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szereztem 'vegyészdiplomát, majd Bruckner Győző professzor tanszékén kutattam és oktattam a szerves kémiát. Svédországba kerülve mostani munkahelyemen kezdtem dolgozni, s 1961 óta daganatellenes anyagokkal foglalkozom. — Milyen eredményeket értek el? Dr. Wéber György: — Intézetünk az elmúlt huszonöt év alatt számos, lényeges különbséget fedezett fel a normális és a rákos szövetek között. Jelenleg is ilyen jellemző biokémiai különbségeket próbálunk megállapítani, s azt reméljük, hogy olyan gyógyszereket állíthatunk elő, amelyek kihasználják az egészséges és a rákos sejtek közötti eltéréseket, s az egészséges sejteket egyáltalán nem vagy alig károsítják. Dr. Könyves Imre: — Minden kutatócsoport igyekszik valamilyen újdonsággal gazdagítani a rákkutatás és gyógyászat eszköztárát. Mi például hormonokhoz kötünk egyes rákellenes hatóanyagokat, így próbáljuk elérni, hogy ezek az — egyébként egészséges sejteket is károsító — szerek főként a beteg szövetbe jussanak el, s itt fejtsék ki hatásukat. Első ilyen készítményünkkel, amelyet a prosztatarák ellen fejlesztettünk ki, már Magyarországon is gyógyítanak. — Hazájukba is eljutnak a magyar rákkutatás eredményei? Dr. Wéber György: — Természetesen, hiszen a magyar rákkutatás a világ élvonalában van. Elsősorban a kemoterápiában és a biokémiában értek el a magyar kutatók figyelemre méltó eredményeket. A magyar rákkutatás nemzetközi elismeréseként a kétévenként megrendezésre kerülő konferenciánkat most Budapesten tartottuk. Dr. Könyves Imre: — A mi gyógyszergyárunk is érdeklődik az új magyar rákellenes készítmények iránt. Az egyik ilyen szer átvételéről hamarosan szerződést kötünk a magyar külkereskedelmi vállalattal. Megemlítem, hogy Svédország legtekintélyesebb rákkutatója a magyar származású Klein György, a Karolinska Institut professzora. — Kialakult-e rendszeres munkakapcsolat kutatócsoportjuk és a magyar szakemberek között? Dr. Wéber György: — Évek óta dolgoznak nálunk magyar ösztöndíjasok. S mivel igen jól képzett szakemberek, elmondhatom, hogy nemcsak ők tanulnak tőlünk, hanem mi is tőlük. Amerikai szakemberek is járnak tanulmányúton Magyarországon. Például itt tanulták meg egy bizonyos gyógyszeripari készítménynek az előállítását. Idén szeptemberben az Onkológiai Intézet nemzetközi tanfolyamára is étkeznek amerikai vendégek. Mi különösen örülünk a nemrégiben aláírt államközi kulturális és tudományos együttműködési szerződésnek, mert jó lehetőséget teremt a további közös munkára. Dr. Könyves Imre: — Egyrészt a magyar kutatók és orvosok részt vesznek rákellenes szereink klinikai kipróbálásában. Erről már több közös publikációnk jelent meg, s néhány előadást is tartottunk közösen. Másrészt — mint említettem — érdeklődünk a Magyarországon sikeresen alkalmazott rákellenes szerek átvétele iránt. Ezeket svédországi klinikákon próbáltatjuk ki, s mivel talán mi állítjuk legmagasabbra a mércét a világon, a svéd klinikák elismerése tovább öregbíti a magyar kutatók hírnevét. Azt tervezzük, hogy a jövőben a klinikai szakaszt megelőző kísérletekben is együttműködünk. Beszélgetőpartnereim órájukra pillantanak. Hamarosan kezdődik Eckhardt Sándor professzornak, a budapesti Onkológiai Intézet vezetőjének az előadása. Am egyvalamit még meg kellett kérdeznem. Érdekelt, hogy nekik, akik már évtizedek óta élnek távol az óhazától, hogyan sikerült megőrizniük tökéletes magyar kiejtésüket és kifejezőkészségüket. Dr. Wéber György: — Feleségem kanadai, vele nem gyakorolhattam anyanyelvemet. De édesapámmal — ő 98 éves koráig volt közöttünk — csak magyarul beszéltem. S persze a magyar ösztöndíjasok is segítenek, hogy felfrissíthessem szókincsemet. Bár kevés az időm, szívesen olvasok magyar szépirodalmat, elsősorban ifjúkorom kedvenceit: Jókai Mórt. Sipulusz humoreszkjeit — és Benedek Elek meséit. Pestre Wilhelm Speyer Gimnazisták című regényét hoztam magammal, magyar fordításban. Sokat jelent számomra Arany János és Ady Endre költészete. Néhány Ady-verset magam is lefordítottam, hogy feleségemnek legyen elképzelése arról, miért szeretem annyira Adyt. Megpróbáltam lefordítani az „Elbocsátó szép üzenet”-et, az „Ifjú szívekben élek”-et vagy a „Harc a Nagyúrral” című verset, de különösen az utóbbi, szerintem lefordíthatatlan. Dr. Könyves Imre: — Otthon magyarul beszélünk, bár fiaim olykor svédül válaszolnak. Gyűjtöm a magyar verses és prózai lemezeket. A prózaírók közül Móra Ferenc áll hozzám a legközelebb, a költők közül Kosztolányi, Ady, József Attila, Radnóti Miklós a legkedvesebbek. Amikor Budapesten járok, mindig vásárolok néhány lemezújdonságot. Legutóbb megnéztem Darvas Iván csodálatos alakításában Gogol: Egy őrült naplóját, s nagy örömömre ezt is sikerült hazavinnem lemezen. Szárit viselő indiai hölgy megy el mellettünk, s kedvesen figyelmeztet: Uraim, kezdődik az előadás! Kép gS szöveg: B. I. Aki látta Adyt Dr. Wéber György Dr. Könyves Imre % t f 1 Ki látott engem? címmel Ady-filmet A filmben nem jelenik meg Ady, csak forgatnak Budapesten. Az író Hubay Mik- hatásának sugárzását érzékeltetik majd a lós, a rendező Révész György. jelenetek, a színhely sem kötött, lehet Hajnál Jenő Tihanyban. A róla készített szoborportré az Amerikában élt Komor Gyula alkotása Vámos I^ászld felvétele 5
