Magyar Hírek, 1977 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-06-04 / 11. szám
EMLÉKSOROK BORTNYIK SÁNDORRÓL Zimankós, csontig ható nyirkos, sáros novemberi napon egy hórihorgas, nyakigláb úriember állított be a nagy Andrássy úti könyvkereskedésbe, ahol akkor dolgoztam. Aktatáskájából kihúzott egy rikító vörös-fekete plakátot, s közölte, hogy iskolát alapít. Megkért, szegezzem fel az egyik oszlopra. Udvariasan megköszönte, és bemutatkozott: — Bortnyik Sándor vagyak, most érkeztem Németországból, ahol a bauhausban dolgoztam (a bauhaus szót alapítói és követői mindig kis b-vel írták). Bevallom, nem sokat tudtam akkor még a bauhausról, de Bortnyik személye, és szokatlanul merész plakátja nagy hatást gyakorolt rám. A plakát lényege az volt, hogy „Műhely” néven korszerű művészeti iskola indul Bortnyik vezetésével. Akkoriban már sokat rajzoltam, megjelent néhány grafikám, és könyvcímlapom. De éreztem, hogy hiányzik munkáimból az alap, a technikai tudás, és ezért megkérdeztem a mestert, elfogadna-e tanítványnak. Megkért, jöjjek fel műtermébe, a Damjanich utcába. Még aznap este megjelentem nála, hónom alatt egy nagy mappával, amely „műveimet” tartalmazta. Bortnyik és felesége, Klári, kedvesen fogadtak. Kávéztunk, közben a mester nézegette rajzaimat, fotóimat, s hümmögött. Végül kibökte: tvan 'bennük valami, de még sokat kell tanulnom. Azonnal beiratkoztam. Én voltam az első Bortnyik-tanítvány... Bortnyik módszere érdekes volt. Egyrészt vasfegyelmet követelt (sok naturális, de akadémikus rajzot), de különben hagyott játszani, kísérletezni, j mindenféle anyagból alkotni, vagdosni, ragasztani, újraformálni. A műteremben szabad szellem és jó hangulat uralkodott, hiszen mindannyian fiatalok voltunk, de a mestert őszintén tiszteltük. A tanítványok száma lassan nőtt. Bortnyik csakis azokat vette maga mellé növendéknek, akikben megérezte a tehetséget. Ezek között volt Vásárhelyi Győző, (Victor Vasarely), és felesége, Klári, Nemes György, Kandó Gyula, Kálmán Klári, Révész Imre, Csillag Vera és még sokan, akiknek a nevére már nem emlékszem. Bortnyik kiváló pedagógus volt. Mindenben a lényeget, a mondanivalót kereste, de a technikai kivitelt is nagyon fontosnak tartotta. Sok látogató járt fel a Műhelybe. Bortnyik jóban volt Mihályfi Ernővel, feleségével, a grafikus Filóval, Hevesy Ivánnal, a filmrendezővel, Berény Róberttel, a kiváló plakátrajzolóval. Odajárt még Dóczy György és Révész Zoltán, mindketten kezdő építészek. Láttam ott Kassák Lajost és József Attilát, néha felnézett Karinthy Frigyes is, aki éles és filozofikus humorral kritizált vagy dicsért. ötéves tanulás után elhatároztam, hogy kilépek a könyvesboltból. 1931-ben reklámgrafikus lettem. Az első két esztendő elég keserves volt, mert megszoktam a „fix fizetést”, s a pénz rendszertelenül szivárgott. De lassan nevem kezdett ismert lenni, újsághirdetéseim jelentek meg az Est-lapokban, majd sok könyvcímlapom és néhány plakátom is. Baráti viszony Bortnyikkal nem fejlődött ki közöttünk, a korkülönbség miatt sem. mert 15 évvel volt idősebb nálam. De aztán én is „hozzáöregedtem”, és — sajnos már csak a levelezés során lettünk jó barátok. Idézem 1974. február 22-i levelének elejét: „Kedves Gyuri! Megköszönöm leveledet, jólestek Klárimat méltató, és igaz soraid. Bizony, felejthetetlen a mi kiegyensúlyozott, boldog, egymás melletti életünk, Tárnit olyan fájdalmasan fejezett be váratlan elmúlása. De csak a teste ment el, jelenléte ma is bennem él, és soha el nem felejtem. Nem is akarom, minden, de minden reá emlékeztet.” Jóformán minden levelében ír néhány emléksort Kláriról, és sokat a modern művészetről, az új irányzatokról. Érdeklődött az itteniekről, írásai mindig frissek, szellemesek voltak. 1975-ben már nagyon beteg volt, panaszkodott, hogy ápolónő van mellette, dolgozni már nem tud, a levélírás is nehezére esik. Az én időmben Bortnyik már elismert, nagy plakátművész volt. Üj, vizuális stílust hozott, megalkotta az első modem plakátnyelvet. Emellett festő is volt, de ezek a művei — akkor — nem hozták meg a méltó elismerést. Halálhíre mélyen megrendített. S nemcsak azért, mert nagy művész, hanem igaz ember is volt. Damjanich utca. 1918 Térkonstrukció szürkében. 1925 Klári. 1926 Kapunyitás a felkelő napnak. 1945 Radó György (Brazília)Kabaré. 1929 Korunk hőse. 1963 Magyar Jánosné felvételei 13
