Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1976-02-28 / 5. szám
Olaj Tápé, a műemlék falu munka, amelyet elvégeztem. Miután a „szögedi nemzetről” mindent kiderített, mindenki hozzá jön, nála kopogtat, a hiteles adatokat beszerzendő. Én is tőle tudom, hogy a szegedi paprika 1748-ban tűnt fel először egy számadáskönyvben, ezzel a megjegyzéssel: „pro paprika 4 kr.” Ha már megérett, felfűzik és fölakasztják, ezután sütőkemencén megszárítják és összetörik” — ez az első feljegyzés a paprikamolnárok munkájáról. S az „olaszkóbász”? Annak a történetét és kezdetét is ő búvárlotta fel. Az első szegedi szalámit a Kukoricavárosnak is nevezett rókusi városrészben készítetcsak a tartósítás lehet a szerepe. — Most vettem kézhez a Tombácz-meséket, amely a néprajzi irodalom jelentős eseménye... — Tombácz a régi parasztkultúra, a népi mesemondás utolsó hírmondója. Ez a könyv lett a hattyúdala. — Hogyan fedezted fel? — Kovács Álmos zsombói tanító, volt tanítványom erősködött és kötözködött velem: menjek ki egyszer Tombáczhoz Zsombóra. Nem akartam hinni, hogy mesemondók még létezhetnek. Jegyezd le egyik meséjét, óvatoskodtam. Kovács gyorsan hozta a Kiskutya Gyurká-t, elolvastam, olyan volt, hogy azonmesehallgatósága nem lévén, meserajzokat készített, e rajzokat nézem, ilyen kisbetűs címei vannak: „fogeszt és idki”; „kirájkis asszony”; „rózsasándor komája ajuhász”. A világemböre ezekkel vett búcsút a szögedi nemzet világától. — Hetvenegy esztendős korod megengedi még a búvárlásökat? — A helyszínekre sokat járok ki ma is. A magyar parasztbarokknak szeretnék emléket állítani. Járom a tanyákat, a falvakat. Most fejezem be három kötetre tervezett, négyezer gépelt oldalas szegedi tájmonográfiámat, amelyet majd a szegedi múzeum ad ki. All a malom, áll a vitorlája ték olyan disznóvágó cincárok fiai, akik Lombardiában katonáskodva, Veronában ismerkedtek meg az „olaszkóbásszal”. Elbeszéléseik alapján az apák kísérelték meg a szalámikészítést; az első szalámik bőre teljesen megpenészesedett. Már félre akarták vetni, hogy szappant főzzenek belőle, mikor egy rudat kettévágva észrevették, hogy a szalámi belseje romlatlanul ép, piros, a penésznek tehát nyomban szaladni, futni tudtam volna Zsombora. Bálint Sándor 1974 szeptemberében még járt kint nála, Tombácz, a zsombói „világemböre”, ahogyan nevezte magát, 1974 karácsonya előtt megbetegedett és 73 éves korában, a kórházban halt meg. A mesegyűjtemény 1976 elején jelent meg az Akadémia kiadásában, a megjelenést a zsombói öreg már nem érte meg. A kórházi ágyon, — Kikről, miről szól ez a munka? — Szegedről, a tanyavilágáról, s arról a hatvannyolcvan faluról, amelyet szegediekkel telepítettek be a törökvilág elmúlása után. — Négyezer oldalt említettél; jól hallottam? — Adataim szerint Európában ez lesz a legterjedelmesebb tájmonográfia. A szögedi nemzet hetvenegy éves hűséges fia „megint Szegedet szereti” tehát. Az alföldi olaj felfedezése nem volt valami filmre kívánkozó látványosság, nem tört az ég felé a lefojtbaitatlan erejű olaj-szökőkút, a Pannon-tenger vastag üledékei — amelyek itt Csongrád megyében mélyre süllyedtek és a geológiai ókorban kialakították a mai Magyarország legalacsonyabban fekvő területeit — sokáig és gondosan őrizték az olaj- és földgázkincset, a XX. század legfontosabb energiahordozóját. Az olaj és a Szeged és Hódmezővásárhely között a puszta síkján felépült magyar „olajváros” sem úgy és olyan körülmények kö-Az algyői olajmezőn zött keletkezett, mint Hollywood egyik emlékezetes sikerű és értékű alkotása. Az alföldi olajat hosszú és küzdelmes munkával keresték meg azok a geológusok, akik már a múlt század végén gyanították, hogy a nagy magyar Alföld geológiai szerkezete olajat rejteget s az olajat kisérő földgáznak is menedéket nyújt. Ez a tudományos kutatási ág: olajgeológia — Magyarországon jószerivel fiatal tudománynak számít, megalapítójának Lóczy Lajost kell tekintenünk, aki a földrajztudomány számos ágaztában alkotott rendkívülit s korát megelőzve, a két Böokn-fivérrel együtt háromnegyed évszázaddal ezelőtt azzal a merész állítással lepte meg a világot, hogy a Kárpát-medencében, a tengeri üledékkőzet likacsaiban feltételezhető az olaj. Lóczy Lajos megszállottságát örökölte tudóstársa, Pávai-Vajna Ferenc, aki osztozott Lóczy Lajos elgondolásaiban. Neki már sikerül a gyakorlati kutatások területére is átültetni tudományos elgondolásait, bár a kor társadalma korántsem méltányolta olyan mértékben, mint amit megérdemelt volna, így a kutatások szerény eszközökkel, nem nagy mélységbe hatoltak le s ha olajat nem is találtak, felfedezték és felszínre hozták azt az értékes termálvizet, amely Hajdúszoboszló világhírű fürdőkultúráját megalapozta. Az igazsághoz tartozik, hogy Pávai-Vajna Ferenc életében a gyógyító hévíz jelentette a nagyobb szerelmet, a nagyobb vonzóerőt s ha élete végéig foglalkozott is a maikacsul bujkáló olaj felkutatásával, szíve és tudományos érdeklődése inkább a gyógyvizekhez húzott. Közei negyven év telt el a XX. századból, amíg a magyar olajkutatás komolyra fordult. A „nagy” Lóczy fia a földtani intézet élén az atyai szellemi örökség parancsaként fogta fel az olajkutatás folytatását. A harmincas évek elején kezdődött fúrások még vajmi kevés sikerrel kecsegtettek, de már 1937-ben, az azóta legendás hírű Budai án megtalláták az igazi, iparilag is hasznosítható olajmezőt. A budafai siker arra ösztönözte a kutatókat, hogy az Alföldön is folytassák a fúrásokat, a kibontakozást azonban megakadályozta a második világháború. Hat évvel azután, hogy elcsitultak a fegyverek, a dunántúli Nagylengyelben az addig legdúsabb olajmezőt fedezték fel Magyarországon, néhány évvel később pedig Hajdúszoboszlón egy óriási földgázmezőt. Voltaképpen ezek voltak a magyar olajkutatás, a téLjes tudományos felkészültséggel folytatott „tapogatózás” évei, amikor már minden szakember biztos volt berme: valahol az alföldi tájon meg lehet — tehát meg kell — találni a legjelentősebb magyar olajkincset. Ha feszült izgalomról beszélhetünk a magyarországi olajkutatással kapcsolatban, akkor ezeket az éveket kell értenünk, amelyek voltaképpen 1960-tól 65-ig tartottak. Ebben az évben a Szeged közelében fekvő Algyőn a magyar olajbányászat legnagyobb sikerét könyvelték el: megtalálták a legnagyobb kőolaj- és földgázmezőt. Az Alföldön ma is szokatlanul hat az olajváros. Ezen a mélyenfekvő tájon, a Tisza kiöntései és a viszszamaradt vadvizek táplálta mocsarak rejtegették Rózsa Sándor szegedi betyárfejedelmet, akinek pontosan ez a vidék volt a legkedvesebb tartózkodási helye és menedéke, /bár Rózsa Sándor életrajzírói abban megegyeznek, hogy a nagyhírű betyár nem nagyon bújdosott, biztonságban volt s a tekintetes vármegye se nagyon kockáztatta az üldözését. Mi maradt mindebből napjainkra? ... Néhány reves csárdarom, amelyet mostanában iparkodnak feltámasztani, néhány szállongó mese a pusztai gyerekek között, bár manapság már a nagyobbacska pusztai gyerek is inkább a „kritikus” Móricz Zsigmond két Rózsakötetéből ismerkedik meg a betyár viselt dolgaival mint a mesékből. Maradt továbbá a talajszint mélysége, amely nehéz esztendőkben alaposan megizzasztja az olajváros lakóit, amikor az áradó Tisza elöntéssel fenyegeti a területet. Hat évvel ezelőtt, a nagy tiszai árvíz idején hatalmas erőket kellett bevetni, az olaj várost gátakkal körülvenni, mert az alattomos buzgárok, a lopakodó átszivárgások mindenképpen múlt századbeli helyzetet iparkodtak teremteni a pusztán, ahol már nem legel a vásárhelyi bíró gulyája, s nem lobog a gémeskút ostorfájára fűzve Vészé lka Juliska keszkenője, hogy hírt adjon a pusztában várakozó betyároknak. Másfél millió tonna olajat és közel három milliárd köbméter földgázt hoznak felszínre évenként az algyői olajmezőn, amelyet távvezeték köt össze a feldolgozó üzemekkel és egy bonyolult szállítólánc a magyar háztartások százezreivel. Magyarország falvaiban ma már olyan általános a propán-bután gázzal való főzés, mint negyedszázaddal ezelőtt a kukoricacsutka, a tengeriszár tüzelés. Az elmúlt évben fennállásának és termelésének tizedik évfordulóját köszöntötte az alföldi olajvidék, amely gyökeresen megváltoztatta a táj képét és megváltoztatta a pusztai emberek életmódját. Az a legényke, aki tíz évvel ezelőtt az általános iskolát elvégezte s családi hagyomány szerint kereső foglalkozás után nézett, másutt mint a termelőszövetkezeti majorokban alig talált. Ugyanazok a legénykék napjainkban már olajipari technikumban tanulnak tovább, majd akinek jobb eredménye sikeredik, egyetemen. Az algyői olajosoknak csak egy kis töredéke bevándorlóit ember, azok is inkább magasabb képesítésű műszaki vezetők, a felnövő szakember-gárda Szegedről és a többi csongrádi városból, a nagy kiterjedésű alföldi falvakból és a magányos tanyákról érkezik. Ha a „pusztaflt” a szegedi gimnáziumban — ahová a tanyai kollégiumból érkezett — megkérdezik a választott életpálya felől, minden második azt mondja: olajbányász. .. Halászok, hajósok, hajóácsok, vízimolnárok és szélmolnárok, parasztok és pásztoremberek ivadékai állnak a bonyolult szerkezetek mellett, s magabiztosan irányítják az olaj útját. Hat milliárd forint és tíz év, ennyibe került az algyői olajváros. Már felépült, de a •kutatás tovább tart. Tombácz János mesél Gépsor Algyőn Juhász Antal felvétele Gábor Viktor felvételei
