Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1976-02-14 / 4. szám
TALLÓZÁS szocialista országok magyar nyelvű sajtójából ROMÁNIA „A legszebb vallás: a haza s emberiség”. Ez a verssor a címe annak a cikknek, amely Vörösmarty Mihályra emlékezik születésének 175-ik évfordulóján, a Román írószövetség lapjában, az Utunk-ban, január 9-én Dávid Gyula tollából. „Vörösmarty nevét nem tankönyvek és évfordulók alkalmai éltetik, hanem költészetének mélyen saját korába ágyazott, de korát messze túlélve is érvényes, nemzetit és egyetemest megbonthatatlan egységbe olvasztó eszmeisége Egy korszak teremtette őt. Egy nemzedék, timely egy egész világ átformálására érezte magát elhivatottnak. Mégis ma, amikor mintegy másfélszáz év távlatából viszszatekintünfc rá, a költő és a kor olyan megbonthatatlan egységben állnak előttünk, hogy már nem tudjuk, vajon nem ő és hozzá hasonló társai voltak-e azok, aikik ezt a korszakot megteremtették? ... A költő, akit a kor saját vágyainak, eszméinek kifejezőjéül választott, távolról sem egysíkú. Az ő lelkében kora minden problémája mélység és magasság dimenzióiban jelenik meg egyszerre. Nagy eszmékre, nagy tettekre lelkesít, de egy percre sem szűnik meg kritikai távlattal szemlélni kora nagy eszméit, tetteit.” JUGOSZLÁVIA A Magyar Szó 1975. december 25-i számában arról ad hírt, hogy a múlt év végén tizedik alkalommal rendezték meg Zentán a hódmezővásárhelyi képzőművészek tárlatát. „A hódmezővásárhelyiek művészete (ez a tárlat is), a múlt témáihoz igazodik, és nagy mesterségbéli tudáson, tapasztalaton alapuló hagyományos formanyelv, kifejezésmód jellemzi, amely sajátosan alföldi. ... A kiállítás jó, kifejezésmódjában igényes művészet. Különös jelenség a vásárhelyi művészet, mely formában eljutott a paraszti öröikségű polgári művészet szintjére, ami érzelmileg művelődési előzményei szerint is magas igényű.” FRANCIA TOLLAL, MAGYAR SZlWEL Harmincegy éve: 1944. háborús karácsonyát idézte föl egy most kezembe került francia újság, a Gavroche. 1944. november 30-i számának egy cikke aggódva teszi föl a kérdést: „Budapest sera-t-il détruit?” „Elpusztul Budapest?" A cikk írója ismerteti hazánk történetét, szabadságtörekvéseinket és a „fegyverbarátságot”, amelybe az uralkodó oszály belekényszerítette az országot. Felsorolja Budapest kulturális értékeit és felhívja olvasóit: „Nem szabad, hogy Budapest is Varsó és Coventry sorsára jusson. A világ lelkiismeretének szembe kell szállnia a hitleri barbársággal, mert Budapest elpusztítása bűn lenne az európai civilizáció ellen”. Az aláírás: Théodore Beregi. Azaz Beregi Tivadar, az én gyermekkori pajtásom, akivel akkor a háború kellős közepén már évek óta nem tudtunk semmit sem egymásról. A móri tanító fia maga is tanítói oklevelet szerzett, de nem juthatott katedrához, s írni kezdett. 1930-ban kiment Párizsba, ott folytatta tanulmányait. Hamarosan a párizsi sajtóban is egyre többször szereptelt a neve. Egyike lett a legsokoldalúbb francia újságíróknak. Irt filozófiáról, szociológiáról, irodalomról, művészettörténetről, zeneesztétikáról. A második világháborúban önkéntesként harcolt a francia hadseregben. Megsebesült, és csak 1944- ben fogott újra tollat. Egyik első cikkében Budapestért emelt szót. Hazánk felszabadulása után ismertette a francia sajtóban az új társadalmi rendszer demokratikus törekvéseit, szociálpolitikai és gazdasági intézkedéseit s bemutatta hazánk szellemi életét; a magyar irodalom, képzőművészet és zene nagyjait. Munkatársa volt Gara László kitűnő versantológiájának, s minden magyar vonatkozású ügyet készségesen támogatott. Kovalovszky Miklós A NEMZETISÉGI KÖNYVKIADÁS TERVÉRŐL A Kulturális Minisztérium nagy figyelmet fordít a hazai délszláv, német, román és szlovák szerzők munkáinak publikálására. Több mint száz mű megközelítőleg 180 ezres példányszámú kiadását határozták el. Természetesen a kiadás a jövőben is a nemzetiségi szövetségék bevonásával történik, amelyek az egyes évekre elkészítik tervüket. Az 1976—80-ig terjedő időszakban sok nemzetiségi néprajzfeldolgozás és szépirodalmi antológia lát napvilágot, s fokozott figyelmet fordítanak a nemzetiségi könyvek választékának bővítésére is. Hazánkban 340 könyvtárban gazdagítják az állományt a nemzetiségek nyelvein megjelent könyvek. A 120 ezer kötet kínálatát bővíti majd, hogy csatlakoznak hozzájuk a Magyarországon élő nemzetiségi kutatók munkái és művészek írásai. A Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége idén is megrendezte hagyományos kultúrestjét a Ganz-MÁVAG Művelődési Házban. Több mint ezer vendég előtt mutatták be műsorukat az együttesek (Képünkön sokáé lakodalmas) A műsor után reggelig kólózott a vendégsereg MTI — Koppány György felvétele 1905 Budapest 62 292. postafiók TUBIZE Tuibize-ból, a Rue de la Deportation 37. szám alól érkezett az alábbi kedves levél: „Most, hogy lezárjuk az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia évét, sok szeretettel gondolunk a Magyarok Világszövetségére, amely az Európában szétszórt magyarság kulturális támogatásával nagyban hozzájárult a népek egymásközti ..megismeréséhez. Ennek szellemében kívánunk további működésükhöz sikerekben gazdag új esztendőt. A Tubize-i Kulacs Tánccsoport” 0 MEXIKO UND DER QUIJOTE IM XX. JAHRHUNDERT ANDRES SALGÓ »Tb* 7*9.1974 L*-Pi*9 Ah*» Rathau», FmMooI Flamingók New Budán IV. A flamingó szárnyai tüzes pirosak, mint a frissen nyíló rózsa szirmai. A görögök és rómaiak szárnyai fedötolláról nevezték el a madarat — s szárnya színe tette, mint a rózsát is, a forradalom jelképtévé. Hazánkban a flamingó tudomásunk szerint nem honos. így nincs bizonyos forrásunk arról, hogy 48—49-es polgári forradalmunk republikánusai valóságos flamingó-tollat tűztek a kalapjuk mellé, avagy megelégedtek szerényebb hazai madarak (netán művileg festett) számyadiszével. A közvélemény és a köznyelv — barátságos és gúnyolódó egyaránt — fejfedőjük e tüntetőén hordott díszéről minden esetre flamingóknak nevezte el okét, amit büszkén elfogadhattak, hiszen a külcsín ezúttal megegyezett a béltartalommal. Az egyezés bátorít fel bennünket is arra, hogy Üjházit és társait flamingóknak nevezzük, jóllehet semmiféle bizonyítékunk sincs arra, hogy hősünk viselte volna is fején a vörös tollat. A krónikások arra emlékeznek, hogy Üjháziék New York-i diadalmenete után divattá lett az Üjházi-szakáll és pörgekalap, — egyéb ékítményről nem esik szó. Ha viszont a fejen belül hordott eszméket vizsgáljuk, kétségtelen, hogy Újházi — bár szívesen látott minden honfitársat — főként a Radical Párt tagjaiból és híveiből, a forradalom baloldaláról toborozta társait a Thomsön-parti településre: „hogy szülőföldem emlékét megbecsüljem, s hogy emlékeztessünk hazánk történelmére, melyek örökítve maradandónak a világ év lapjaiban, telepünket Űj-Budának neveztem. Midőn házát felépítette, az avató ünnepségen jókedvünkben az egyik szöglet alapfája alá egy kis magyar okiratot tevénk be, valamennyi akkor Üj-Budán létező magyar aláírásával, s néhány magyar pénzekkel együtt, szépen egy kis üvegben, mint illik.” Be jó is lenne, ha az okirat az aláírásokkal fennmaradhatott volna! Nem is annyira a kegyelet, mint a praktikum kedvéért. Hitelessé tenné azt, amit így csak feltételesen tudunk papírra vetni: ki mindenki fordult meg az első esztendőkben New Budán. A telepesek nehezen, sok rázkódás és megpróbáltatás között igyekeztek alkalmazkodni a körülményekhez — nem mindig sikerrel. A telepedéshez az elszántságon, fizikai adottságokon és legalább alapfokú mezőgazdasági ismereteken kívül, anyagiak is kellettek. Sokuknak alig volt többjük a magukon valónál, és tehetősebb honfitársaiknál húzódtak meg, — szűkös körülmények között, kemény munkával szolgálva meg a fedelet... „A nyár kezdetétől óta — írta egy esztendő múltán Újházi — házunk inkább egy vendégfogadót, mint csendes családi tanyát képez. Az időről időre ide érkező magyar társaink, kik letelepedni jövének, hajlék nélkül lévén, sorban nálunk lakandanak egyideig, s laknak még jelenleg is. örömest osztottuk ugyan velők hajlékunk, s asztalunkat, de a gazdasszonyi munka terhei és gondoskodás — főkép olyan esetben, midőn mindenben hiány van, és a készlet alig pótolja a Család szükségletét — felette megszaporodának, és az éj óráinak kellene pótolnia a napnak elégtelenségét...” Újházi Farkas feljegyzése szerint 1852 márciusában 30-an laktak magyarok New Budán. Nem sokan, de az óriási területhez mérten kis csoportjuk már komoly településnek számított. Ha hozzávetjük, hogy más forrás szerint az egész Egyesült Államokban azidött mindössze 250 magyar élt, legtöbbjük városban, — a New Buda-i telepet bátran jelentősnek mondhatjuk. ( Az első telet csak Üjháziék és Pomutz György töltötték New Budán, a szerzett faházban, a többiek sátor alatt aligha vészelték volna át, noha az első tél inkább csapadékos, mint hideg volt és St. Louisban húzták ki tavaszig. Hadd mutassuk be közülük a jelentékenyebbeket, vagy érdekesebb sorsúakat: Lukács Sándor, az első csatlakozó már ősszel megérkezett. Bár Nagyváradon született 1822-ben, győri ügyvédként és politikusként lépett színre mondhatni szó szerint is. A márciusi fiatalok egyikeként ő szavalta el Győrben a Nemzeti dalt, s a népképviseleti országgyűlésben szintúgy Győr radikális képviselőjeként választották be. Győr város kormánybiztosaként élelemmel és fegyverrel látta el Komáromot — ha előbb nem, ekkor került ismeretségbe és barátságba Újházival. A bukás után emigrált, a távollétében halálra ítélték. A Magyar Életrajzi Lexikon adatai szerint 1854. június 8-án halt meg a franciaországi Bisanosban. „E tavasz ránk nézve nagy örömmel megnyílt — jelenti májusban Újházi. — Mert íme, a várvavárt magyarok közül csakugyan egynehányan eljöttek e vidékre, s azok közt még jó barátaink és ismeréseink is. Martius végével megérkezett két derék honfi, Katona Gábor és Farkas Lajos, az egyik szabolcsi, a másik zempléni. Ezek mint önkéntesek, besorozva lévén, Olaszországból szöktek el, hosszú vándorlás után, végtére gyalogolva jutottak ide. Oly szerencsés valék egy ócska házat, mi foglalási földemen áll, lakásul nekik átengedni. Ezt kijavítva, már sok münkát is tettenek a ház melletti földön. Felette jó munkás emberek .. (Folytatjuk) Bogáti Péter Andres Salgó festőművész Mexikóból kereste fel soraival szerkesztőségünket. Beszámolt arról, hogy szülővárosa, Mezőtúr, azzal a kéréssel fordult hozzá: szeretnének kapcsolatot teremteni vele. Levelében írt arról, hogy ez a kérés érzelmileg igen közelről érintette, majd arról szólt, hogy: ..... 1975—76. és 77. kiállításaimnak teljes bevétele arra szolgál majd, hogy itt, Mexikóban, iskolát építsek a legszegényebb kerületben, amelyben teljesen ingyenes lesz majd az oktatás. Az iskola neve: -Escuela da Hungría«. Mexikó város egyik fontos terén egy Petőfiszobromat állítom fel. Gondolom, egy művész megtehet ennyit a hazájáért.” Londoni galéria Levelet kaptunk a mátészalkai születésű Kálmán Andrástól, aki 1939 óta él Angliában. Londonban, a Brompton Road-on, huszonöt éve vezet egy galériát. Az első Amerikai Magyar Rádió 1975-ben ünnepelte alapításának 45. évfordulóját az első Amerikai Magyar Rádió. A Kováeh J. Ferenc vezetése alatt Chicagóban működő magyar nyelvű rádióadótól üdvözlő lap érkezett hozzánk. A magyarországi szlovák nyelvű oktatás A Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének Választmányi ülésén Such János főtitkár beszámolójában elmondta, hogy tovább növekedett a nyelvoktató iskolák, valamint a tanulók száma. Jelenleg 74 iskolában 122 nevelő 6167 nemzetiségi tanulóval foglalkozik. A mostani tanévben a beiratkozottak száma 663-mal növekedett. Több községben az óvodában is bevezették a szlovák nyelv tanítását. Az idei tervekben szerepel, hogy mozgalmat indítanak szlovák közmondások és szólások gyűjtésére. Hét kulturális körutat is szerveznek, s Békéscsabán megrendezik a szlovák klubok vezetőinek a tanácskozását. 13
