Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1976-12-18 / 26. szám
Hauser Arnoldot üdvözli Keresztury Dezső akadémikus, a Magyarok Világszövetsége alelnöke, a háttérben Szabolcsi Miklós akadémikus és Aradi Nóra művészettörténész Hauser Arnold: ötven év után itthon vagyok Az idős tudós, a világhírű művészetszociológus, Hauser Arnold, akinek műveit másféltucat nyelvre lefordították, s aki 1919 óta most látogat haza először Londonból, botjára támaszkodva lépett be a Magyar Tudományos Akadémia Tudósklubjába. Nyolcvannégy éves. Az irodalomtudomány, az esztétika tudós képviselői köszöntötték, a „szakma” nevében Szabolcsi Miklós akadémikus üdvözölte. — ötven év telt el azóta, hogy Londonban, mint office boy az egyórás ebédidő alatt szaladtam a British Museumba, hogy egy fél óra alatt megnézzek egyet-mást, és az ebédemet, a szendvicset a buszon ettem meg. ötven évig kóboroltam külföldön, s most egyszerre itthon vagyok. Bízom ábban, hogy még mindig jól beszélek magyarul. Annak ellenére, hogy a könyveimet németül írom. A professzor — Keresztury Dezső közbevetett megjegyzésére — hozzáteszi, milyen nagy élvezettel írta meg magyarul azt az előadását, amelyet legközelebbi látogatásakor olvas majd fel Lukács György filozófiájáról az Akadémián. — Magyarul írtam meg, mintegy önigazolásul, hogy idetartozom, ötven év után is ide tartozom. Tolnai Gábor — a témához kapcsolódva — szellemes anekdotát mesél arról a külföldön élő magyar tudósról, aki gyakran hazalátogatott és akiről egy itthoni újságíró azt írta, hogy „külföldön él, de gyakorta jön Magyarországra”. A tudós helyreigazítást kért a szerkesztőtől, hogy ő „külföldön lakik, de Magyarországon él”. Arról faggatjuk a professzort, hogyan őrizte meg ilyen szépen a magyar nyélvet, a magyar beszédet. — Szeretem a nyelvet — válaszolja. — Paul Valéryvel értek egyet, az én hitvallásom is az: a nyelv szentség. Minden leírt szó elkötelezettség. Pongyolán írni vétek. A magyar nyelv változásait hozza szóba, amelyek közül nem egyet „erőszakodnak” tart. — Persze ez nem csak magyar sajátosság — teszi hozzá. — így van ez majdnem minden civilizált országban. Aztán megjegyzi, milyen termékeny a magyar nyelv. Például az ő ifjúkorában még nem ismerték a „lekötelezettnek lenni” és „elkötelezettnek lenni” kifejezéseket. Hauser Arnold Pók Lajossal, a Gondolat Könyvkiadó irodalmi vezetőjével beszélget Novotta Ferenc felvételei Üjabb témák: Lukács György, Balázs Béla, Lesznai Anna és Mannheim Károly nagyságáról beszél. A Vasárnapi Körről. Ahová Kodály Zoltán is nemegyszer ellátogatott. A Vasárnapi Körről, amely barátok kötetlen együttléte, beszélgetése volt, mindenféle szervezeti forma nélküli összejövetelek, eszmecserék sorozata Balázs Béla budai lakásán. Most is barátai között ül itt az Akadémián, ahogyan ő mondja „jóakarói” között, s a hosszú távoliét után ezt az első látogatást csak „bevezetésnek” tartja. Amit még sok munka, tanítás és beszélgetés követ. Magyarországon. A. A. „ Aranytól.V díjat kapott Hajdú János újságíró A Német—Magyar Társaság meghívására Kölnben járt dr. Szabó Zoltán, a Magyarok Világszövetségének főtitkára és Molnár István főtitkárhelyettes. Viszonozták Egon-Arthur Schmidt elnöknek és Balázs Ferenc titkárnak korábbi, magyarországi látogatását, s részt vettek az ünnepi ülésen, ahol Egon- Arthur Schmidt összefoglalta a Társaságnak és lapjának, a Horizontnak a célkitűzéseit, valamint azokat az eredményeket, amelyeket az NSZK-ban élő magyarok és a Magyar Népköztársaság közötti kapcsolatok ápolása érdekében végeztek. Az ünnepség során átadta Hajdú Jánosnak, a Népszabadság volt bonni tudósítójának és dr. Detmar Cramemek az „Aranytoll”-díjat. Hajdú János személyében először kapott ilyen kitüntetést magyar újságíró. Ezt követően Schmidt elnök átnyújtotta a Társaság emlékérmét Reitlinger Henriknek és dr. Sauter Jánosnak, a Landsmannschaft der Deutschen aus Ungarn müncheni, illetve stuttgarti vezetőjének, valamint dr. Martin Dietrich backnangi főpolgármesternek, Wilhelm Eberhardt gerlingeni polgármesternek és Walter Baumgartnernak, a Német —Magyar Társaság tiszteletbeli tagjainak. Ugyancsak átnyújtotta a Társaság emlékérmét dr. Szabó Zoltánnak, a Magyarok Világszövetsége főtitkárának. A magyar küldöttség a repülőtéren a vendéglátókkal Fotó: Thomas Rimpel Egon-Arthur Schmidt, a Német—Magyar Társaság elnöke átnyújtja az ,.Aranytoll” kitüntetést Hajdú János magyar újságírónak Dr. Szabó Zoltánt, az MVSZ főtitkárát a Német—Magyar Társaság Emlékérmével tüntette ki az elnök Budapesttől Buenos Airesig Századunk nagy találmánya, a golyóstoll felfedezése a budapesti születésű Bíró László József nevéhez fűződik. Biró a két háború közt újságíró, festő, autóversenyző, hipnotizőr volt, a Fészek-klub kedvelt, bohém tagja, és főleg: feltaláló! A Horthy-rezsim elől menekült Argentínába. Itt él ma is. önéletírását — amelyből egy kis részletet közlünk — lebilincselő olvasmánnyá teszi rendkívüli személyiségének varázsa és humora. Annyi éven át küzdöttem, és annyi küzdelem árán. sikerült diadalra vinnem az elgondolásomat, melyből — a ceruzát és a töltőtollat jóval túlszárnyalva — a világ legelterjedtebb írószerszáma lett, és ez a tudat minden meg nem szerzett vágyómért bőségesen kárpótol. Pedig nem is akármilyen méretű vagyon kecsegtetett, hanem olyan, amely még amerikai viszonylatban is kimagaslóan jelentősnek számított. Kevesen tudták, hogy ebből a mesés vagyonból nekem jelentéktelen morzsák jutottak. A háború befejezése után a találmányom híre egy csapásra bejárta az egész világot. A különböző országok sajtója terjedelmes és kiszínezett cikkekben foglalkozott a golyóstoll feltalálásával és a gyártmányok csillagászati számadataival. A fényképemmel illusztrált cikkek jó része engem is mint „dollármilliomos feltalálót” írt le. Nem meglepő hát, hogy mire ezek a hírek Magyarországra érkeztek, a pestiek képzeletében „dollármillióim” megtízszereződtek. Egy akkoriban Buenos Airesbe érkező barátomtól hallottam, hogy a „vagyonom” köré font legenda elterjedése után Pesten igen sokan rokonomnak, testi-lelki jóbarátomnak, de legalábbis jó ismerősömnek mondták magukat. Többen ki is vándoroltak Argentínába és a segítségemet kérték. De sokan csalódtak, mert én nem az a multimilliomos voltam, akinek ők képzeltek, és kevésnek találták, amit nyújthattam. Az akkor érkezett kivándorló tömeget két részre lehet osztani. Azokra, akiknek sem rokonaik, sem hozzátartozóik nem voltak és pénzük sem volt az első lépésék megtételére, és azokra, akik a már régen tengerentúl élő barátaik vagy rokonaik meghívására vándoroltak ki. Az első csoport senkire és semmire sem támaszkodhatott és annyi elszántsággal vágott neki a megélhetésért folytatott harcnak, hogy semminemű munkát nem tekintett „lealázónak”, úgy, hogy napokon, de a legrosszabb esetben is heteken belül munkához jutott. Persze ez csak egész ritkán volt végleges megoldás. Ezeknek pár hónap elteltével már lakásuk is volt, s a legszükségesebb bútorokat is megvásárolhatták. Ez a csak önmagára utalt élelmes gárda szinte kivétel nélkül rövid időn belül egyenesbe jutott. Ezzel szemben a „kihozatottak” az „amerikai nagybácsi” anyagi helyzetéről szőttek rózsás álmokat, s a hajóút terveket kovácsoló hetei alatt nem azon tépelődtek, hogy milyen munkát tudnak majd elvégezni, hanem azon, hogy a mesebeli vagyonú rokon milyen pozíciót ad majd nekik a vállalatnál. Természetesen az idősebbek helyzete a legnehezebb, akik a nyelvet sem beszélik, és már képtelenek beleszokni az új életformákba. A kihozatott anyósnak hiányzik a régi társasága, a megszokott szórakozása és baráti köre. Csak lézeng és unatkozik. A családok által kihozatott, de itt aztán a helyüket nem lelő anyósok problémáinak megoldására jött létre Buenos Airesben az „anyósok negyede”. A helyi néphumor így nevezte el Buenos Aires Belgrano nevű kerületének azt a részét, ahol az élelmes villatulajdonosok 8—10—15 személy befogadására alkalmas panziókká alakították át épületeiket. Itt a lakók szinte kivétel nélkül anyósak, vagy kihozatott, idősebb nőrokonok, akik ott egymás közt élve, sétálgatnak a kertben, s üldögélnek a teraszon, s úgyszólván egykori pesti vagy bécsi életformájukat folytatják. A méregdrága penzióárakat zokszó nélkül fizették a vők, akik a nagymamát hetenként egyszer egész családjukkal meglátogatva, egy csapással két problémát oldottak meg: a nagymama is elégedett, mert a megszokotthoz hasonló környezet veszi körül, a fiatalok is szabadon folytathatják régi életüket. 5
