Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1976-12-18 / 26. szám
Ausztráliai magyarok nyomában 2. Itt az arany az egyetlen jelszó! A múlt számunkban írtunk dr. Kampf Józsefről, aki 110 évvel ezelőtt világ körüli útra indult, s egy kivándorlóhajó orvosaként Ausztráljába érkezett. Brisbaneben telepedett le, s onnan küldött levelet 1866 elején Magyarországra, a Vasárnapi Üjságnak. Második levelét néhány hónappal később, 1866 decemberében írta, s híradása a következő év márciusában ért Magyarországra. De már nem Brisbane-ből, hanem Sydney-bői írta . . . „Kérditek talán, miért hagytam el Brisbane-t, hol féligmeddig már megtelepedtem volt? Felelet: 1-ször, nem bírtuk kiállani a pokoli forróságot, sem a milliárd moszkitót, mik majd halálra kínoztak; 2-szor, borzasztó volt a drágaság; 3-szor, rajtunk kívül egy magyar sem volt az egész városban; 4-szer, a .kormány az állambukás szélén állott, a munkások pénz nélkül voltak, senki sem tudott fizetni; 5-ször, a kereskedelem is merő szédelgés volt, álbukások, mindenféle zavarok, a bennszülöttek lázongásai, semmi társasélet.’’ Sydneyben már kicsiny magyar kolóniára talál, amely „mindjárt érkeztünkkor a legszívélvesebben fogadott, s nagyszerű angol—magyar ebédet rendezett... A legszívélyesebb üdvözletek mellett természetesen a távollevő drága hazára mondott tosztókban sem volt hiány...” A magyar társaság, bár tagjai gyakran változnak, kis egyletté szerveződik, amit a többi között az is bizonyít, hogy az egyre több kiérkező magyar újságot és levelet immár erre a címre kérik: „A magyar olvasóegyletnek, Ausztráliába”. E társaséletnek és szervezkedésnek az emléke az a részvét-fölirat is, amelyet a Sydneyben élő magyarok Alfred angol királyi herceghez intéztek, abból az alkalomból, hogy a herceget egy ír merénylő megsebesítette. A más nemzetiségű bevándorlók szemrehányásokat tették ezért, mondván, hogy egy maroknyi magyar miért ír külön feliratot, ahelyett, hogy a többiekhez csatlakozna. A magyarok azzal indokolták akciójukat, hogy ők különös hálával tartoznak az angoloknak. akik 1849-ben a bújdosó magyarokat befogadták és segítették. Dr. Kempf József nem maradt sokáig Sydneyben, mert hetven orvos és harminc gyógyszerész konkurrenciájával nem tudott megküzdeni. A Queenslandben tett vizsgáját sem fogadták el, s újra kellett vizsgáznia a Medical-board (orvosi testület) előtt, hogy praktizálhasson. Távolabbi települések előnyösebb ajánlatokat tettek, s „bizony ideje volna, hogy reám is mosolyogjon valahára a jószerencse. De bajos is pártfogás és pénz nélkül valamire menni. ..” „Mindenki az újonnan felfedezett Wedding aranyhegyekbe tolul, melyek innen 200 mérföldnyire vannak. Eddigelé már 6000-en vannak ott, kik szerencsét keresnek, s mint hallatszik, találnak is; az áshatási engedély csak 10 shilling fejenként, s akkor szabad ásnia, mosnia az aranyat, amennyit csak talál. Egynémely szegény ördög, ha igaz, egy nap 150 font árut is keres. Mi is azon gondolkozunk, hogy ha az ajánlott két állomás közül egyik sem fog tetszeni, odamegyünk az aranyhegyekbe — vagy-vagy — szerencsét próbálni. Itt az arany az egyetlen jelszó...” És nekivágott. Következő levele Űj-Dél Walesből, Newcastle közeléből érkezett. „Én jelenleg a Mines-Collieriesben 365 font rendes fizetéssel, azon kívül a szülészetért és a magángyakorlatért 60 font fizetéssel szolgálok. Ezért vagyok 200 bányász és 2 tanya hivatalos orvosa. A bányavárosokban csak 400 lélek van.” Még néhány levél érkezik az ausztráliai életformáról, szokásokról, természetről, azután hosszú évekre eltűnik a rokonszenves, vállalkozó kedvű orvos neve a Vasárnapi Űjság hasábjairól. Az élet napi gondjai alighanem keresztezték nagyszabású terveit, s felemésztették energiáit. Mármár úgy tetszett, a világ túlsó fele végleg foglyul ejtette, s világ körüli útjának sohasem lesz folytatása... 1871. május 7-én azonban újra üzen Kempf doktor: „Eredeti levél az Atlanti óceánról” — címmel: „Az Atlanti Óceánon írva, 1871. március 20. és 21-én, amidőn a Nap az Egyenlítőn áthalad és hajónk a forró égaljból a mérsékelt égövbe vitorlázik, utazásunk 71-ik napján, közel a Sargassó-tengerhez... Miután szeretett hazámtól 5 és fél évig távol valók, folyó évi január 9-én, reggeli 8 órakor az ”Ann Duthie” nevű aberdeeni skót hajón ehagytam a világ legszebb kikötőjét. Port Jacksont. hogy imádott hazámat, szeretett rokonaimat és tisztelt hazámfiáit újra megláthassam.” Nem derül ki. mi indította e nemes szándékon kívül a hazatérésre, mint ahogyan eddigi hűséges élettársát, Szalay Erzsébetet sem említi immár. Amerika megkerülésével, négyhónapos utazás után április 12-én érkezik Londonba. Ha késéssel is, de körülutazta a földgolyót! Rengeteg néprajzi és természetrajzi anyagot gyűjtött, s hozott magával, amelyek jelentős része gyakori tengeri viharokban odaveszett. E viharokat részletesen és érzékletesen leírta. Egyszer léket is kapott hajójuk: „Az utasok egymás nyakába borultak és toúcsúzkodni kezdtek, amint a hajó vérfagyasztó ropogások után mind jobban és jobban süllyedett alá a víz terhétől. A hullámok ereje többeket lesöpört a fedélzetről, néhányan rémülten kiáltoztak: Hol van a hajó kilyukadva? Ily életveszély közepette az általános zavar leírhatatlan. Én. mint régi honvéd, ki már a tűzpróbán keresztül mentem, a víztől sem akartam nagyon megijedni, s neki fogtam a többi férfiakkal együtt a vízmeréshez és a szivatytyúzáshoz és hála Istennek, 3 órai kemény munka után a veszedelmen túl voltunk.” Ennyit őriztek meg a sárguló és töredező újságlapok egy hajdani érdemes hazánkfiáról. Az ő segítségével azonban megőriztek még valamit: a száztíz évvel ezelőtt Ausztráliába vetődött magyarok névsorát. Bogáti Péter MAGYAR FILMESEK A NAGYVILÁGBAN IV. Csillagok, karrierek Hollywoodban Hollywoodban már a kezdet kezdetén dolgoztak magyarok. Még a múlt században Tolcsváról egy 14. Ricséről meg egy 16 éves kamaszfiú kelt át az óceánon. hogy szerencsét próbáljon. Az előbbi mosodába szegődött el inasnak, az utóbbi bolti szolga lett. Az 1900-as években végül egy irányba, a filmvilágba vezetett az útjuk. Mozisként kezdték, felismerve az új találmányban rejlő korlátlan lehetőséget. Számításaik beváltak. Ellentétben azzal a sok-sok kivándorlóval, akiket cserben hagyott a szerencse — ők vagyont gyűjtöttek, és megalapítói lettek az amerikai filmiparnak, tőkéjüket a gyártásba és a forgalmazásba fektetve. A 14 esztendős tolcsvai legényke William Fox, a 16 éves ricsai kamasz Adolf Zukor néven vált a két legjelentősebb cég: a Fox, illetve a Paramount vezérévé. Érdekeltségeik behálózták nemcsak az Egyesült Államokat, hanem fiókjaik, leányvállalataik révén szinte az egész világot. Tisztes kort értek meg. Fox 1952-ben 73-ik, Zukor 1976-ban 103-ik születésnapját követően halt meg. ök a hőskorszak nagy alakjai, vérbeli üzletemberek. A művészek 1920 után tűntek fel a film fővárosában. A legtöbbjüket az első világháborút követő nehéz gazdasági helyzet, a magyar ‘filmgyártás fokozatos elsorvodása késztette hazájuk elhagyására, míg ide, Hollywoodba — a korlátlannak hitt lehetőségek, a magyar sajtót is elárasztó reklámízű cikkek — csábították. Mindenki azt gondolta, ahhoz, hogy itt valaki egyik napról a másikra világsztár legyen, csak jó szerencse kell és semmi más. Nos, ami az ábrándokat illeti, szóljon erről egy idézet Fodor Miklós-' nak, a hollywoodi Fox filmgyár volt „dramaturg-rendezőjének” a Hollywood kulisszái között című, 1931-ben Budapesten megjelent könyvéből: „Hollywoodban, a jövedelmek szerint felépített rideg kasztokban körülbelül száz olyan magyar él, aki kizárólag a filmipar keretein belül igyekszik előteremteni a létfenntartáshoz szükséges tökét. Ebből a százfőnyi magyarságból tíz embernek van meg a biztos megélhetést jelentő szerződése. Akad a tíz között író, rendező, színész, adminisztratív főember és tervező-művész. A többi kilencven máról holnapra él. Mikor lefekszik, nem tudja, kap-e másnap munkát s ezzel kapcsolatban fizetést.” Fodor a korabeli magyar sajtóban szívesen közölt karriertörténetekkel merőben ellentétes tapasztalatait azzal indokolja, hogy a magyar kivándorlók nem tartanak össze, és nem segítik az áldatlan konkurrenciaharcban a beérkezettek a jövevényeket. Holott „itt az idegennek százszor annyit kell tudnia, és sokkal olcsóbban kell dolgoznia, mint a bennszülött amerikaiaknak. Itt, ahol ma tökéletes, akcentus nélküli nyelvismeretet követelnek”. Az utóbbi mondat magyarázza, hogy az igazán nagy magyar színészi karrierek Hollywoodban csak a néma korszakban születtek, amikor a jellemábrázolás kifejezőeszközei szerte a világon nemzetköziek voltak. Nagyon jó példa erre Bánky Vilma, aki először Németországban lépett a felvevőgép elé 1920-ban. A következő esztendőben három magyar filmben szerzett gyakorlatot, majd hol Berlinben, hol Bécsben már vezető szerepeket játszott, s többek között Max Linder partnere lett. Ezután vitette ki kellő reklámmal Sam Goldwyn Hollywoodba, ahol előbb Ronald Colman (A sötét angyal, 1925), majd a nála is vonzóbb világnagyság, Rudolf Valentino (A fekete sas, 1925, A sejk fia, 1926) társaságában sztárolta. Várkonyi Mihályt, a kolozsvári és a budapesti Nemzeti Színház szerelmes hősét Cecil B. de Miile rendező csábította ez „álomgyárba”, s negyvenhárom — többnyire főszereppel — a háta mögött lett a bibliai tematikájú Királyok királyának (1927) Pontius Pilátusa és különféle kalandhistóriák ideális lovagja. Mindkettőjük pályáját a hangosfilm törte derékba. Bánky Vilma 1932-ben kénytelen-kelletlen visszavonult, Várkonyi pedig mellékszerepekbe szorult, túl az ötvenen pedig szinte megfeledkeztek róla. Szerencsésebben alakult Lukács Pál (Paul Lukas) sorsa. A Vígszínház rokonszenves bonvivánja a húszas évék végén telepedett le Amerikában. Megtanult angolul és szinte haláláig az élvonalhoz tartozott. Legemlékezetesebb teljesítménye Lilian Helmann antifasiszta színművének (őrség a Rajnánál) főszerepe 1941-ben a Martin Beck Theatre színpadán. Ezt 1943-ban Hollywoodban is eljátszotta. (Alakítását Oscar-díjjal tüntették ki!) A krimi és a horror műfaja két magyar színészt emelt a csillagok sorába. A rózsahegyi születésű Peter Lorret (Lőrincz Péter) és Béla Lugosit (Blaskó Béla). Az előbbit Fritz Lang rendező fedezte fel 1931-ben Berlinben. Sajátos külseje révén lett Mr. Moto, a japán mesterdetektív, de alkalma nyílt rá, hogy 1935-ben Raszkolnyikovot i^ eljátssza a Bűn és bűnhődésben. A drámai tehetségű Lugosi Béla politikai emigráns volt, a Tanácsköztársaság menekültje. A Dracula (1930) rémtörténete és a Frankenstein-históriák nyújtottak számára megélhetést. Gaál Franciska budapesti, berlini és bécsi sikerek után 1937 és 1940 között érvényesült Hollywoodban. Többek között Bing Crosby, Franohot Tone, Fredric March partnereként. És egy érdekesség: a Rómeó és Júlia (1936), az Elfújta a szél (1939), az Intermezzo (1939) angol világsztárja, Leslie Howard — magyar származású volt. A forgatókönyvírók könnyebben boldogultak. Elég Bíró Lajos, Lengyel Menyhért, Fodor László, Vadnai László példájára hivatkozni. Székely János, aki a John Pen és John Toldy néven is írt, Berlinből érkezett, s Arise My Love című filmjéért az Oscar-díjat is elnyerte! A zeneszerzők közül Rózsa Miklós három Oscarral büszkélkedhet. Fejős Pál rendező az Utolsó pillanattal (1927) robbant be a nemzetközi filmvilágba, majd változatos pályafutás után a tudományos filmek készítésénél kötött ki. 1927 és 1931 között természetesen Korda Sándor is dolgozott itt. A terjedelmes névsorból befejezésül két nevet emeljünk ki. Kertész Mihályét és Cukor Györgyét. Az előbbi akárcsak Bécsben, Berlinben, úgy itt is „pillanatok alatt” megtalálta: mi kell a közönségnek, s Michael Curtiz-ként 1927-től 1962-ig (haláláig) a Warner Brothers cég számára futószalagon forgatta látványos, főként kalandos filmjeit. (67 darabot!) Szinte nem ismert műfaji korlátokat és a szerencse sem hagyta el. Sikert aratott a monumentális Noé bárkájával (1929), a fordulatos Robin Hooddal (1938), a hazafias Yankee Doodle-lal (1942), a Cole Porter zeneszerző életét bemutató Night and Day-jel (1946) és a vallásos buzgalmat árasztó Assisi Szent Ferenc életével (1961). Cukor György (George Cukor) New Yorkban született. A hangosfilm kezdeti éveiben pártolt át a színháztól a filmhez. Itt szerzett tapasztalatait elsősorban a színészvezetésben kamatoztatta. Greta Garbóval például a Kaméliás hölgyet filmesítette meg 1937-ben, Ingrid Bergmanmal és Charles Boyer-val 1944-ben a Gázlángot. Őt dicséri a Rómeó és Júlia (1936) és a My Fair Lady (1964), amelyért Oscar-díjat kapott. 77 éves kora ellenére az ő irányításával készült az első amerikai—szovjet koprodukciós, Maeterlinck meséje nyomán, a Kék madár, olyan világsztárokkal, mint Elisabeth Taylor. Ava Gardner, Jane Fonda és Oleg Popov, a bohóc. Mindezek talán ellentétben vannak Fodor Miklós 1.931-es megállapításával? Ismét idézzük őt: „Ne téveszszen meg senkit az, hogy mégis igen sok magyarnak sikerült az élre kerülni. Ezek a kivételek csak megerősítik az általam elmondottak igazságát.” Abel Péter 4
