Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)

1976-11-20 / 24. szám

So Az immár 105 tagországot számláló IWF (Nemzetközi Súlyemelő Szövetség) az olimpiai játékokat megelőző montreali kongresszuson új főtitkárt választott. Az angol Oscar State tizenhat éves eredményes működése után a magyar Aján Tamás került a főtitkári székbe, s az alap­szabályok értelmében Budapest lett a nemzetközi szövet­ség székhelye, a súlyemelővilág központja. A harminc­­nyolc éves testnevelő tanár méltó utóda lehet a két há­ború között elismerésre méltó sportdiplomáciai sikereket kivívó magyar sportvezetőknek. A labdarúgósportban dolgozó Fischer Mór, az úszók Európa-bajnokságát kezde­ményező Donáth Leó, az atlétáknál vezető szerepet játszó Sztankovits Szilárd, a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség főtitkári tisztét betöltő Kankovszky Artur, vagy a Nem­zetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottságának je­lenlegi tagja, dr. Csanádi Árpád és mások megbecsülést és tiszteletet vívtak ki munkájukkal. Aján Tamás is így nyilatkozik róluk: „Példaképnek tekintem elődeimet...” A rokonszenves sportvezető orvosnak készült, de azután a Testnevelési Főiskolán szerzett kitűnő diplomával a zsebében a sporthivatalba került. A nehézatlétikai sport­ágak, köztük a súlyemelő válogatottkeret munkáját, fel­készülését ellenőrizte a módszertani osztály főelőadója­ként. 1968. január 1-én kinevezték a Súlyemelő Szövetség főtitkárának, s ebben a minőségében részt vett az akkor szerveződő Európai Súlyemelő Szövetség alapszabályai­nak a kidolgozásában. 1969-ben az európai szövetség meg­alakulásakor Aján Tamást alelnökké választották. Egy évvel később, Jean Dame, a francia alelnök halála után tizenhat jelölt közül választották a nemzetközi szövetség egyik alelnökévé. Sokat fáradozott a súlyemelés általános fellendítése érdekében; mintaszerűen rendezték meg 1970 júniusában Szombathelyen az Európa-bajnokságot, s ezzel tovább növelte népszerűségét, tekintélyét. S a négy éven­ként ismétlődő tisztújítás során Montrealban 40:24 arány­ban döntöttek Aján Tamás mellett! „Megválasztásomat a magyar súlyemelés, a magyar sport iránti tisztelet és megbecsülés egyik jelének tartom, s tevékenységemmel szeretnék rászolgálni a bizalomra” — mondta. Most is nehéz feladat vár rá: A súlyemelők körében az Olvasóink figyelmébe! anabolikus szteroidok néven közismert izomerősítő sze­rek alkalmazása szerte a világon rendkívüli mértékben elterjedt. A Montrealban első alkalommal elvégzett ana­bolikus doppingellenőrzés nyolc sportolót talált vétkes­nek, és ebből — mint közismert — hét súlyemelő volt. A magyar főtitkár, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság támo­gatását kérte, javaslatot terjesztett az IWF novemberben Budapesten összeülő elnöksége elé. A nemzetközi szövet­ség ezentúl valamennyi hivatalos világversenyén beve­zeti a kiterjesztett doppingellenőrzést. Sőt, ezen túlme­nően, az év legjelentősebb nemzetközi versenyein is kö­telező a dopping-ellenőrzés, a nemzetközi szövetség ellen­őrének jelenléte. A jövőben világrekordot csak ellenőrzés mellett rendezett viadalon lehet javítani, s mivel az el­lenőrzés jelenlegi technikájával csak a 18—20 napon be­lül szedett izomerősítők nyomait lehet kimutatni, ezért tulajdonképpen egész éven át tartó ellenőrzést vezetnek be, és a határozat megszegőit szigorúan megbüntetik, eredményeiket megsemmisítik. A döntések következetes végrehajtásával — a nemzetközi szövetség nemcsak az ellenőrzés költségeit, hanem a technikai lebonyolítást is vállalja — a súlyemelősport új utakon indulhat A verse­nyeket ismét sportszerű, becsületes körülmények között bonyolítják le. Minderről magyar javaslatra, Budapesten döntöttek. A doppingellenőrzés a jövő fejlődésének igen fon­tos kérdése, de mindenképpen csak egyike a meg­oldásra váró feladatoknak. „Szeretnénk minél több embert megnyerni a súlyemelés fellendítését szolgáló ter­vek kidolgozásához, majd végrehajtásához” — mondta to­vábbi elképzeléseiről Aján Tamás. Budapesten szakkönyv­tár és szakfilm-kölcsönző felállításával a súlyemelés köz­pontját kívánják megteremteni. Szeretnék azokban az or­szágokban is fejleszteni az erős emberek sportját, ahol ez a sportág még nem eléggé közismert. Ehhez felszerelésre, edzőkre van szükség, de azt is tervezik, hogy kiváló ver­senyzők edzésbemutatókat, élménybeszámolókat tarta­nak. A nemzetközi szövetség most már Budapesten ké­szülő, rendszeresen megjelenő kiadványát is gondos szer­kesztéssel kívánják közreadni. „Az a legfőbb célkitűzé­sünk, hogy a nemzetközi szövetség 105 jelenlegi tagszö­vetségében mindenütt minél pezsgőbb, színvonalasabb élet legyen. De ezen a téren még itthon is akad éppen elég tennivaló. Eddig csak néhány kiemelkedő képességű ver­senyzőnk volt, nem működött kellő számú, igazán magas Aján Tamás (középen) a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség Montrealban megválasztott új főtitkára. Földi Imre (bal oldalon), a müncheni olimpiai bajnok és Kőszegi György a montreali ezüstérmes színvonalú szakosztályunk. A fővárosi nagy egyesületek­ben például a mai napig sem talált igazi otthonra a súly­emelés. A nemzetközi program megvalósításáért itthon is sokat kell fáradoznunk.” Vad Dezső A MAGYAR HÍREK kéthetenként (évenként 2C-szor) jelenik meg. Előfizetési dija —a postaköltséggel együtt — az egyes országok­hói a kővetkező: egy évre két évre Ausztrália C,— ausztr. doll. 3,— ausztr. dolL légiszállítással IS,- A S 27,- A $ USA 8,- US S 12,— US t légiszállítással 14,— US t 24,— US $ Kanada 8,— kan. doll. 12,— kan. doll. légiszállitással 14,— kan. doll. 24,— kan. doll. Anglia 3,20 font 4,80 font Ausztria 150,— schilling 226,— schilling Belgium 320,— frank 430,— frank Dánia $0,— korona 75,— korona Franciaország 37,— frank SS,— frank Hollandia 23,— gulden 34,— gulden NSZK 20,— DM 30,— DM Svájc 22,— frank 32,— frank Svédország 3«,— korona $5,— korona Minden fel nem sorolt országból az előfizetési díj a 0 dollár­nak — légiposta-szállítással 12 dollárnak — megfelelő, a nemzet­közi fizetési forgalomban elfogadott valuta. Minden kedves előfizetőnknek év végén, a MAGYAR HÍREK KINCSES KALENDAHIUM-át ajándékba küldjük meg. Az előfizetési díjat kérjük a MAGYAR NEMZETI BANK-hoi (H—185« Budapest) az MVSZ 212—50171—221« sz. számlájára át­utalni, vagy nemzetközi postautalvánnyal feladni. Az előfizetési díj — a fenti folyószámlára — csekk, illetve bank money—order beküldésével is kiegyenlíthető. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az alant felsorolt országokból az előfizetési díjat a legegyszerűbben nemzetközi postautalvány­nyal lehet elküldeni: Ausztrália, Belgium, Dánia, Egyesült Álla­mok, Hollandia, Japán, Nagy-Britannia, Német Szövetségi Köz­társaság, Olaszország, Svájc, Svédország. Az előfizetés megkönnyítése érdekében tájékoztatjuk kedves előfizetőinket, olvasóinkat, hogy helyben is előfizethetnek a MAGYAR HÍREK-re a KUETÜRA Külkereskedelmi Vállalat alábbi partnereinél: ANGLIA: The Danubla Book Company, B. I. Iványi, SS Chata­­worth Road, London NWI IDD. — AUSZTRÁLIA: Cosmos Book and Record Shop, 14$ Acland St. St. Kilda, Vlc. 3182. — Globa Book Co. IM—SS« George St. Sydney, N. S. W. — AUSZTRIA: Ru­dolf Novák GmbH. Köllnerhofgasse 4 A—1011 WIEN L — BELGIUM: „Du Monde En tier” s. A. Rue du Midi 1«2. 1000 Bruxelles. — BRAZÍLIA: Livrarla D. Landy LTDA. Rue 7 de Abril. 01000. Sao Paulo. — DÁNIA: Hunnia Books and Music, Norrebrogade 182. L tv. KOBKNHAVN. — FINNORSZÁG: Akateeminen Kirjakauppa Keskuskatu 2. SF 00100 Helsinki 10. — FRANCIAORSZAG: Société Balaton. 12. Rue de la Grange BateUere, Paris IXe. — HOLLAN­DIA: Club Quallton. Prinsenstraat 2«., Amsterdam. — IZRAEL: Gondos Sándor, Béth Hakranot, Herzl 1«. Halfa — „Hadash” Köl­­csönkönyvtár. Nesz Ctona St. 4. Tel-Aviv (Kod No. 63504). — JUGOSZLÁVIA: Forum. Vojvode Mis Ica broj L Növi Sad. — KANADA: Délibáb Film and Record Studio. 15. Prince Arthur Street West, Montreal 130. Que. — Pannónia Books, P. O. Box. 1017. Postal Station „B” Toronto. Ont. MST 2T8. — Hungarian Ikka and Travel Service. 1234 Granville Street Vancouver B. C. — Europa Agency, $01—38 Avenue S. W. Calgary «. Alberta. — NOR­VÉGIA: A/S Narvesens Lltteratur Tieneste P. O. Box «140 Etter­­stad, Osló. — NSZK: ÜJváry—Griff, 8000 München 81. Titurelstr. 2. — W. E. Saarbach GmbH. Follerstrasse 2. S. Köln L — Musica Hungarica 8 München 40. Agnestrasse 4S. — OLASZORSZÁG: Licosa, Via Lamermora 4$, $0121, Firenze. — SVÁJC: Szerday Sándor, Metropolitan Verlag, Teichweg 1«. CH—1142 München­stein. — SVÉDORSZÁG: Almqvist and Wlksell Subscription Agency, 2«. Gamla Brogatan. S—101 20 Stockholm. — USA: Ma­gyar Aruház, 11802 Buckeye Road. Cleveland, Ohio 4412«. — Cen­ter of Hungarian Literature 4418 — l«-th Avenue Brooklyn N. Y. 11204. — Hungarian Bookshop. 42. Montroe-Street, P. O. Box. 14$$. Passaic, N. J. 0705$. — Hungarian Books and Gifts Shop 21« So­merset Street, New Brunswick, N. J. 08301. — Otto’s Import Store, 2320, W. Clark Ave-Burbank, Ca. 51506. — Puski—Corvin, 1550 — 2nd Ave. New York, N. Y. 1002*. — VENEZUELA: Luis Tart-say, Calle Iglesia Ed VUlorla. Apt. 21—105. C. 24 Caracas. Magyarországon a MAGYAR HIREK-et a Magyar Posta terjeszti. Belföldön előfizethető a Posta Központi Hírlap Irodánál (PKHI) 1300 Budapest, V., József nádor tér 1. közvetlenül, vagy posta­­utalványon, valamint átutalással a KH1 215—56162 pénzforgalmi jelzőszámlára. Belföldön az éves előfizetési díj ISO,— forint. Kedves Olvasónk, amikor az előfizetési dijat megküldi, arra kérjük, hogy — a pontos címzés érdekében — nevét és címét NYOMTATOTT NAGYBETŰKKEL írja meg. Ha címe megválto­zásáról értesít minket, vagy a rosszul leírt címzés helyesbítését kéri, ugyancsak használjon nyomtatott nagybetűket. A MAGYAR HÍREK szerkesztősége (H—130$ Budapest «2, 232. postafiók) a jövőben is örömmel áll olvasói rendelkezésére, és bármely kérdésben szívesen ad felvilágosítást. MAGYAR HÍREK Hungarian News, Nouvelles Hongroises, Ungarische Nachrichten. A Magyarok Világszövetsége lapja. P. O. B. 232. Budapest sz. Főszerkesztő: SZÁNTÓ MIKLÓS. Szerkesztőség: 130$ BUDAPEST, Benczúr u. 15. Telefon: 225-405. Kiadja a lapkiadó Vállalat, 1073 BUDAPEST. Lenin krt. 3—11. Telefon: 221-28$. Levélcím: 130« Bu­dapest, PF. 223. Felelős kiadó: SIKLÓSI NORBERT igazgató. 7C.5«82 Egyetemi Nyomda, Budapest Felelős vezető: SÜMEGHI ZOLTÁN igazgató INDEX: 26 50« ISMÉT GYŐZTÜNK A különféle okok miatt — családi örömök (Kisházi Bea és Magos Judit), sérülés (Jónyer István), eltiltás (Klampár Tibor) — hosszú időn át tartalékosán játszó magyar asztalitenisz-válogatott létszáma tel­jes lett, és a csapat sorra nyeri mérkőzéseit a szuper ligában, az euró­pai országok nagyszabású csapatversenyén. A svéd és a szovjet együt­tes elleni idegenben aratott győzelem után az eddig veretlen francia csapat ellen is 4:3-ra nyert Miskolcon. A sikerből Gergely Gábor (ké­pünkön), a vasutasok fiatalja oroszlánrészt vállalt. Eddigi hat egyes­mérkőzése közül csak egyet vesztett el (Gomozkovtóli kapott ki, Sportkedvelőkkel együtt bizakodva várjuk a folytatást a szuper liga soron következő mérkőzéseit, valamint a jövő évben Angliában rende­zendő újabb világbajnokságon. Töröcsik András, az Új­pesti Dózsa 21 éves, tehet­séges csatára nem tartozik a szerencsés sportemberek közé. Szeptemberben bal kézfejcsontjának repedése késleltette szereplését a válogatottban. Csak Béas­­ben mutatkozhatott be, de erőteljes, gólra törő játéká­val már első alkalommal is sikert aratott. Most újra harcképtelen. Ezúttal jobb karja tört el, s egy ideig nem állhat a bajnoki táb­lázatot egypontos előnnyel vezető lila-fehérek rendel­kezésére. Bene Ferenc és Dunai II Antal, az Újpesti Dózsa két veterán válogatottja Debre­cenbe készül. A most jóvá­hagyott szabályok lehetővé teszik, hogy egy-egy labda­rúgó kölcsönjátékosként szerepeljen. A két „gólgyá­ros” szeretné az első ligába segíteni a debreceni együt­test. ♦ Dr. Rerrich Béla, az olimpiai bajnokságot nyert svéd párbajtőrvívó váloga­tott magyar származású mestere újabb magas ki­tüntetésben részesült. A Svéd Vívó Szövetség kiváló működése elismeréseként immár harmadszor tüntette ki aranykoszorús diplomá­val. • Üjabb vidéki városban — ezúttal Pécsett — avattak sportcsarnokot. A 4000 né­zőt befogadó létesítmény ti­zenhét sportág edzéseire és versenyeire alkalmas. Az autóbaleset következ­tében, fiatalon elhunyt Ka­nizsa Tivadar — a Mel­­boume-ben és Tokióban olimpiai bajnokságot nyert válogatott vízilabda csapat játékosa — emlékére nem­zetközi tornát rendeztek Budapesten. A csapatokban csak tizennégy éven aluli pólósok játszhattak. Nyilasi Tibor, a Ferenc­város fiatal, válogatott fe­dezete, a Dynamo Dresden elleni első kupamérkőzésen agyrázkódást szenvedett. Már elhagyta a kórházat, de egyelőre nem játszhat. A nemzetközi kupákban szereplő csapatok közül a Ferencváros (bajnokok tor­náján Dynamo Dresden el­len 1:0 és 0:4), és a Honvéd (az UEFA Kupában, a Sah­­tyor Donyeek ellen 0:3 és 2:3) kiesett, az MTK-VM (a kupagyőzteseknél a Dinamo Tbiliszi ellen 4:1 és 1:0), valamint a Videoton (az UEFA kupában, az Inns­bruck ellen 1:1 és 1:0) to­vábbjutott. Az MTK-VM már a legjobb nyolc között van, a székesfehérváriak­nak még a Magdeburg együttesével kell mérkőz­niük a negyeddöntőbe jutá­sért. • Földy László, a Genfben élő, egykori ismert Európa­bajnok asztaliteniszező lett a svájci válogatott edzője. Régi vágya teljesült az MTK-VM sportolóinak. A Nagykörúton megnyílt a kék-fehérek új klubhelyisé­ge. Az első vendégeket Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyet­tese, az MTK-VM elnöke köszöntötte. A Csepel férfi és a Ne­hézipari Minisztérium női csapata nyerte az idei röp­labda-bajnokságot. Még egy magyar vonatkozású röplabdahír: a Madridban megjelenő Deporte 2000 montreali különkiadásának értékelése szerint Szalay László bizonyult az olim­piai torna legjobb játékve­zetőjének! „Győz Bad ári Tibor!...” — Payer Sándor ismert nemzetközi versenybíró az újabb siker bizonyítékaként emeli magasra az 57 kilósok között versenyző Honvéd ökölvívó jobbkezét. Az el­múlt időszak kétszeres Európa-bajnoka immár nyolcadik alkalommal nyerte a magyar bajnok­ságok A LÓSPORT VILÁGÁBÓL A budapesti ügetőpályán rendezték meg a magyar— svájci hajtó bajnokságot. A svájciak mindkét futamban megszerezték a győzelmet. Az amatőr nők versenyét is svájci hajtónő, E. Bron nyerte Rácürmös kocsijában. Párizsban rendezték a lóversenyzés és telivértenyésztés kongresszusát. Hazánkat a Lóverseny Vállalat igazgatója, dr. Fehér Dezső képviselte. A statisztikai adatok szerint a világ telivértenyésztése az utolsó tíz évben szinte meg­kétszereződött. Az 1976. évi lovasbajnokságon Ákos Ajtony (Bp. Hon­véd) szerepelt a legjobban. A háromfordulós versenyben nagy küzdelem után szorította a második helyre a baj­noki címet védő Stelczert (BLK). Sz. L. lő

Next

/
Thumbnails
Contents