Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)

1976-11-06 / 23. szám

A hatalmas kémények mellett szerényen húzódik meg az egy emeletes épület, az Ózdi Kohászati Üzemek főkapuja Agyközpont az Ózdi Kohászati Üzemek legfiatalabb üzemében, a Rúd- és Drót hengersoron, innen irányítják és televíziós monitorokon ellenőrzik az automata hengersort A városközpontban nemrég felépült az új ABC áruház. Lent: Az Ózdi Kohász Szálló Székely Iván felvételei fi* %L üLtftfíü i ff H'? f 1 ü &11 H181 H __ f-'" fOT ? :y il8| w _üf A hatvanas évek elején egy mosolyt kel­tő — a tények ismeretében inkább szomo­rú — anekdota járt szájról szájra özdon. Az egyik alföldi faluból származó fiatal se­gédmunkást a következő hírrel fogadta a barátja: „Hallottad! Louis Armstrong a Népstadionban fog játszani!” Az ifjú titán nem késett a válasszal: „Hát az is csapat! Azt még a Fradi is megveri!” Miért írtuk le a fenti történetet? A vá­lasz egyszerű: a hatvanas évek elején szin­te népvándorlás indult meg faluról az ipa­ri üzemekbe. Nagyon sokan otthagyták a földet, és a biztos megélhetést nyújtó gyá­rakban helyezkedtek el. Mivel szakmai ké­pesítésük nem volt, csak segédmunkási munkakörben tudták foglalkoztatni őket Az Ózdi Kohászati Üzemekbe is százával jelentkeztek a „bevándorlók”, nagy részük Szabolcs-Szatmár és Hajdú-Bihar megyé­ből. Az amúgy is túlzsúfolt város nem volt felkészülve fogadásukra, nem voltak meg a „városi emberré váláshoz” szükséges kö­rülmények. Tizenöt év eltelte után végigmenve a vá­roson, nyomát sem leljük a régi, füstös, kormos, ércszínű munkástelepeknek; a dü­­ledező Gyújtó-sorra csak néhány lebon­tásra ítélt épület emlékeztet; helyettük mo­dern, házgyári elemekből épült épületóriá­sok állnak; a környező dombokon új csa­ládi házak sorakoznak. A rossz emlékű „Kapca” italbolt helyén felépült a szőlgál­­tatóház, amelyben OTP-iroda és IBUSZ- kirendeltség is helyet kapott. A bolyki el­ágazást pedig alig lehet megtalálni mert elrejti a több mint 360 családnak otthoni adó szalagház. Bármerre nézünk, megannyi változás — variációk egy nagyvárosi témára! — Újak a házak, újak a gépek és mások az emberek! — mutat körbe Kiss József rúd- és drótsori hengerész, a „nagy válto­zások” tanúja. — Szemem előtt serdült érett korú felnőtté a város, a gyár! — Ezek szerint ismerte a régi várost is? — Csak részben. Falusi származású va­gyok, úgy letten munkás. 1958-ban Tisza­­csegéről jöttem Ózdra. — Hogyan jutott eszébe Tiszacsegéről Ózdra jönni? — Mindig szerettem a gépeket. Farkas­lyukon élt egy rokonom, aki látva műsza­ki érdeklődésemet, ajánlotta, hogy menjek Ózdra. Lakatos szerettem volna lenni, de túljelentkezés miatt nem vettek fel. Ezért elfogadtam az iskola ajánlatát, és beirat­koztam hengerésztanulónak. Kiss József annak rendje és módja sze­rint elvégezte az ipari iskolát, és mint hen­gerész munkába állt a trió hengersoron. Közben szabad idejében sportolt és olva­sott. Saját szavaival élve „ronggyá olvasta a könyvtárak könyveit.” Mustos János, az Ózdi Kohászati Üze­mek Személyzeti Főosztályának vezetője, a Vállalati Ifjúsági Tanács titkára: „Ti­zenöt évvel ezelőtt a vállalatvezetés meg­elégedett azzal, hogy az emberek bejár­nak dolgozni. Aztán rájöttünk arra, hogy az emberekkel, különösen a fiatalokkal törődni is kell, ha meg akarjuk tartani őket. Első lépésként szerződést kötöttünk az ifjúsági szervezettel, s ez magában fog­lalta a fiatalok oktatási, munkahelyi, to­vábbképzési, kulturális, szociális és sport­­lehetőségeit. Rögzítettük az előléptetések­kel kapcsolatos elveket is. Második lépés­ként létrehoztuk a Vállalati Ifjúsági Ta­nácsot, amelynek tagjai az Ózdi Kohá­szati Üzemek felelős vezetői és a fiata­lok képviselői. Ez a bizottság koordinál­ja az ifjúság körében végzendő tevékeny­séget, jaixislattételi joga van a vállalat­­vezetésnél. Ma már a vállalat vezetői messzemenően igényt tartanak a fiata­lok munkájára, bevonják őket döntéseik­be és kikérik véleményüket.” — Aztán hirtelen megindult valami! — emlékezik vissza Kiss József. — Egyre többször kérdezték meg a gyár vezetői kö­zül: hogy élünk, mint élünk? Gombamód­ra szaporodtak a házak a Béke-telepen, egyre több munkatársam lett boldog lakás­­tulajdonos. Megkezdődött a város átlénye­­gülése. — ... és hogyan alakult Kiss József trió­sori előhengerész élete? — Nálam is változás történt! Mint min­den fiatal, én is udvarolni kezdtem. Meg­akadt a szemem egy szép centeri lányon, és járni kezdtem utána. Aztán ... már ket­ten laktunk albérletben, sőt, nemsokára hárman, mert megszületett a fiam. — Nem kértek segítséget a gyártól? — De kértünk... és kaptunk is! Nézze — mutat ki az ablakon a város északi része felé —, ott a Kerekhegyen 'kezdtem el épít­kezni. A gyár segítségképpen 25 000 forint kamatmentes kölcsönt adott, kedvezményes áron építőanyagot, betonkeverőt, gépkocsit a szállításhoz, és még sok mindent... El­képzelésemet lerajzoltam, és annak alap­ján tervezték meg a mérnökök a családi házat. 1973-ban elkészült a két szoba, kony­ha, fürdőszoba, főzőfülke, veranda és élés­kamra, a „csodapalota”... Közben a kis­lányom is megszületett, és most már négy boldog lakosa van az otthonunknak. Mustos János: „A fiatalokat nemcsak a gyáron belül becsüljük meg, hanem a magánéletben is igyekszünk törődni ve­lük. Sok segítséget adunk lakásgondjaik megoldásához is. Csak néhány számadat: 1971 és 1975 között az Ózdi Kohászati Üzem 437 lakást kapott, ebből 308 har­minc éven aluli fiataloknak jutott. Egymillió forintos költséggel létrehoz­tuk a Munkásifjúsági Klubot. Érdeklődé­si körüknek megfelelően széles körű programot kapnak a disc-jockey-től a csillagászati előadásig. Nagy népszerű­ségnek örvend az évente 150 fővel mű­ködő Fiatal Műszakiak és Közgazdászok Tanácsa, itt kibontakozhat a fiatal szak­emberek tehetsége. Szakdolgozatokat ké­szítenek, amelyekből újításként nagyon sok meg is valósul az üzemekben. Ha­talmas sikert aratott az Alkotó Ifjúság Pályázat. Sok pályaművet vettünk meg, néhányat érdemesnek tartottunk a meg­valósításra. — Tudja miért a Kerekhegyre építkez­tem? — vált hirtelen más témára Kiss Jó­zsef. __ 777 — Sokáig ott laktunk albérletben, és meg­tetszett a táj. Aztán meg akartam mutat­ni, hogy a magam erejéből és a társadalom segítségével, én is viszem valamire. — Nem vágyik vissza Tiszacsegére? — Tiszacsege már csak gyerekkori em­lék. Igaz nagyszüleim még ott laknak. Én itt nőttem fel ózd on, itt váltam emberré, ezer szál köt ide. Ózdinak érzem magam... — Megérte a fáradságot? — Meg! A fiam és a lányom már nem fogja ismerni a poros, kormos albérletek­kel telített Ózdot. ók már szép, modem iparvárosban nőnek fel... — Hirtelen órá­jára néz, és bocsánatkérően széttárja a kar­ját: — Elnézést, de mennem kell! Tudja, németórára viszem a fiamat. — Még egy utolsó kérdés: tudja, hogy ki volt Louis Armstrong? Értetlenül néz rám, nem érti, miért kér­dezek ilyent. De azért válaszol: — Amerikai dzsesszénekes. 1965-ben a Népstadionban is adott koncertet. Otthon sok hanglemezem van tőle. Modern városközpont, modem lakások, modem életforma. A hengerész, az olvasz­tár, a villanyszerelő, a segédmunkás nyel­vekre taníttatja a gyermekét; színházba, moziba, múzeumba jár, otthon Louis Arm­­strongot, Bartók Bélát, Liszt Ferencet, Er­­kel-operát hallgat; gépkocsit, színes tele­víziót vásárol. Megannyi változás — tizenöt év alatt. Hofmann Péter

Next

/
Thumbnails
Contents