Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)

1976-09-25 / 20. szám

PÁTZAV PÄL Emberpár Zilahy István felvétele Mécsesvédő Magyar Jánosné felvétele KIÁLLÍTÁSA Pátzay Pál kétszeres Kossuth-díjas ki­váló művész, mai magyar szobrászatunk kiemelkedő mestere. Kapuvárott született 1896-ban. Budapes­ten 1912-ben beiratkozott a Képzőművé­szeti Főiskolára. Később önképzés útján fejlesztette szobrász! készségét. 1914-ben Nagybányára került, ahol közeli barátsá­got kötött Ferenczy Bénivel, a Ferenczy családdal és Szőnyi Istvánnal 1917-ben Kassák Lajos a fiatalon elhunyt Bohacsek Ede festőművész képeiből emlékkiállítást rendezett, s ekkor Pátzay Pál nyolc szob­rát is bemutatta. Az 1920-as évek elején Szőnyi Istvánnal közösen béreltek műter­met, s ott csaknem tíz évig együtt dolgoz­tak. 1928—30 között a római Collegium Hungaricum ösztöndíjas művészeként Ró­mában élt. 1945-ben kinevezték a budapes­ti Képzőművészeti Főiskola tanárának. Művészetében a tér érthető formákban jelenik meg. Szobrainak felülete finoman megmunkált. Kiemelkedő szobrászati mun­kássága mellett művészeti írói munkássá­ga is jelentős. A szép magyar beszéd és írás rangos mívelője. 1947-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. 1947-ben művészi munkássá­gának elismeréseként a Magyar Köztársa­ság Érdemrend tiszti keresztjének ki­tüntetését nyerte el, s ugyancsak ebben az évben kapta meg a Magyar Szabadság Ér­demrend bronz fokozatát. Kormányzatunk 1950-ben és 1965-ben Kossuth-díjjal tün­tette ki. Szobraira jellemző az érthetőség és a formák látványszerűsége, s ez jellemábrá­zoló portréira is érvényes. Nemes mozdu­­latú monumentális emlékművei, szobrai számtalan városunk köztereit díszítik. Nyolcvanadik születésnapjára kiállítás nyílt a Nemzeti Galériában. Kisdéginé Kirimi Irén dr. I Lábát törlő Auróra Magyar Jánosné felvétele Xantus János ' Munkácsy Mihály £ilahy István felvétele Sportlovas Magyar Jánosné felvétele Szomorúság Magyar Jánosné felvétele Magyar Jánosné felvétele Petrás István felvétele i i

Next

/
Thumbnails
Contents