Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1976-08-28 / 18. szám
Az Anyanyelvi Konferencia Védnöksége ülésének szünetében Böszörményi István Kodály Zoltánnéval beszélget Novotta Ferenc felvételei 1972. augusztus: Böszörményi István felszólal az Anyanyelvi Konferencia Védnökségének ülésén a budapesti Fészek klubban (balról dr. Bárczi Géza és dr. Sinor Dénes profeszszorok) SZAMOSKÖZI ISTVÁN | református püspök, az MVSZ alelnöke JO SÁFÁR MODJARA ÁPOLNI BÖSZÖRMÉNYI PÜSPÖK ELETMÜYET Együttérzéssel és áldáskívánattal köszöntőm amerikai magyar református hittestvéreinket. Beleszövődik soraimba a Magyarok Világszövetsége elnökségének és az Anyanyelvi Konferencia Védnökségének üdvözlete is, hiszen a tengerentúl élő református magyar emberek között sokan vannak, akik tartják a kapcsolatot ezzel a mozgalommal, egyetértve azzal a jószándékú célkitűzéssel, hogy éltessük a magyar nyelvet az egymást követő emberöltőkön keresztül, nemzedékről nemzedékre. Biztató és lesújtó hírek érkeztek hozzánk. örülünk az örülőkkel, a jó hírek hallatán, de most mindenek előtt megállunk lélekben a Mountain Grove-i temető mauzóleuma előtt, hogy az amerikai reformátussággal együttérezve gyászoljunk mi is, és elhelyezzük a kegyeletes emlékezés élő virágait dr. Böszörményi-Bessemer M. István lelkipásztor úr sírjára. Sorolhattam volna neve után mindazokat a kiemelkedően rangos tisztségeket, amelyeket valaha is viselt egyházában és a társadalomban — hiszen sokáig püspökként is szolgált —. de lelki arculatát a kálvinista lelkipásztor karaktere jellemezte legteljesebben. Alkotó ember volt, csaknem kétemberöltőnyi közszolgálatának egész ideje alatt. Életművét ércnél maradandóbban őrzik tettei. Bridgeport nagytemploma, mely valóban a székesegyházak katedrálisaihoz mérhető, mellette a parókia-palota, a „Bessemer Center” épülettömbje, amely több száz embernek ad kényelmes helyet egyházi és társadalmi összejövetelek alkalmával. De a legjelentékenyebb építőkövét Böszörményi István az emberi lelkek mélyén végezte el: sajátos szervező erejével jóformán a semmiből emelte magasba Bridgeport magyar református gyülekezetét. Részt vehettem a „Bessemer Center" felszentelésének egyházi ünnepén 1973 nyarán. Akkor közvetlen közelről éreztem meg Böszörményi István lelkének centripetális erejét, egyéniségének tömegvonzó hatását. A köszöntések hosszú sorában sok szép beszéd, olykor csak egy meghatódott mondat hangzott el, de mindegyik arról szóló bizonyságtétel volt, hogy mit tett velük, érettük, miattuk és érdekükben a „Főtisztelendő Űr” vagy „Pista bácsi”, vagy a „Főtiszteletű Asszony”, külön-külön és együtt ez az emberszerető házaspár. Egész közösségünk nevében meghatódottan óhajtom kifejezni igaz részvétünket a hűséges hitvestársnak, a forrón szeretett feleségnek, Lilla asszonynak. Mindannyian, akiknek gondunk és feladatunk őrizni és ápolni az anyanyelvet, számon tartjuk Böszörményi István eredményes munkáját, amit az Anyanyelvi Konferenciák előkészítéséért, ülésezéseinek sikeréért, a tengerentúl, illetve velünk együtt idehaza végzett. Amit vállalt, amit elkezdett, azt mindig befejezte: szilárd akaratú ember volt, az akaratosság legkisebb jele nélkül. A finom derű, a szelíd humor, a megnyerő modor szerszámaival dolgozott. Féltve ápolt tervét, a magyar—amerikai diákcserét is sikerült még megvalósítania. Midőn az Anyanyelvi Konferencia Védnöksége tavalyi kibővített ülésének előkészítő bizottságában ennek eredményéről beszámolt, szinte sugárzott róla: milyen bölcsen szereti az óhazát, népünket, mennyire tisztán látja a népek lehetséges békés kapcsolatát, s ígéreteket teljesítő emberszeretettel miként érleli annak egyik gyümölcsét. A búcsúvétel alkalmával nem szokásból mondjuk azt, hogy emlékét megőrizzük és példáját követjük, hanem azért, mert valóban az az út vezet az Anyanyelvi Konferencia és a Magyarok Világszövetsége mozgalmának célja felé, amelyen Böszörményi István járt. Olvasóink megértik, hogy mikor a hozzánk érkező jó hírek hallatán áldást mondok és jókívánataimat is kifejezem, továbbra is a magam szóhasználatával élek. Isten különös gondviselését látom ugyanis abban, hogy néhai dr. Böszörményi István utódja, főtiszteletű dr. Bütösi János úr lett a „Calvin Synod of The United Church of Christ” püspöke. Egy-egy közösség életében sorsdöntő a generációs őrségváltás mozzanata. Fölvetődik a kérdés: vajon mindaz, amit az előd alkotott, hogyan marad fenn, miként fejlődik. Előbb már említettem: 1973-ban, amerikai utam során, az időpontok szerencsés találkozása folytán alkalmam volt a „Bessemer Center” felszentelésének liturgiájában részt venni. Az azt követő ünnepségen maradandó benyomást keltett bennem az az őszinte bizalom, érdeklődés és spontán tisztelet, amellyel a jelenlevők dr. Bütösi János személyét körülvették. Így már nem lepett meg bennünket, hanem örömmel töltött el mindnyájunkat az utódlásnak ez a kordiális, egyhangú megnyilvánulása. Ilyen esetekben részletesen szokták ismertetni az új személyiség élettörténetét. Erre azonban nincs különösebb szükség, mert dr. Bütösi János püspök úr nem ismeretlen ember sem Amerikában, sem idehaza. Lapunk azonban más világrészek magyarságának érdeklődésére is számít, ezért életének néhány adatát leírom. Szabolcs megyei születésű, 56 éves ember. Rendkívüli ösztöndíjjal tanul Debrecenben és a „sub auspiciis” doktorátus várományosa, amikor a második világháború keserves esztendei következtek. Vallástanár és katona-lelkész, majd pedig 1947-ben megérkezik Austin presbiteriánus .teológiájára, ahol tehetsége és szorgalma révén ismét ösztöndíjas. Princetonban szerez diplomát, Pittsburgban doktorál. Lelkipásztor, esperes, egyházkerületi tisztségeket visel, 1967-ben az United Church of Christ elnöke. A közélet egyre több területen veszi igénybe nemzetközi szinten is: a Református Világszövetség észak-amerikai munkájában vesz részt, az amerikai magyar Ösztöndíj Alap igazgatója. A „Yale Divinity School” felkéri a lelkészek gyakorlati előkészítésére. Felesége, a főtiszteletű aszszony éveket tölt japán missziói szolgálatban. Midőn Böszörményi István, kevéssel 75. születésnapja után végső nyugalomra tér, a közbizalom dr. Bütösi Jánost választja Bridgeportban utódul. A II. Anyanyelvi Konferencia szombathelyi ülésén üdvözöltük legutóbb körünkben. Megjegyzéseit, javaslatait felhasználtuk a további munkában. Ügy ismertük meg őt, mint aki az anyanyelvi mozgalom szolgálatának értékét körültekintően mérlegeli, a meggyőződésével egyezőt elfogadja, ellenvéleményének pedig nyíltan kifejezést ad. Elvi és gyakorlati vitákban nagy koncepciójú, erős szellem. Midőn bridgeporti szolgálatára áldást mondunk mi, hazai reformátusok, és amikor Világszövetségünk jókívánságait is tolmácsolom, egyben remélem, hogy további kapcsolatainkat kölcsönösen ápolhatjuk. így dr. Böszörményi Istvánnak nemcsak a gyülekezetben, hanem az anyanyelvi mozgalom folyamatos munkájában is utódja lehet dr. Bütösi János püspök úr. Isten áldja, erőt és jó egészséget kívánunk felelős hivatásának maradéktalan betöltéséhez! Baráti üdvözletünk szavait — úgy gondolom —, hogy legszélesebb körben az Amerikai Magyar Református Egyesület elnökségének és tagságának küldhetjük a nyolcvan éves jubileurfira, a Bethlen Otthon megkezdett munkájának ötvenedik évfordulójára. Hírét vettük annak, hogy főtiszteletű György Árpád úr, aki eddig a főtitkári tisztséget töltötte be, a közbizalom folytán elnöke lett az Egyesületnek. Szívből kívánjuk, hogy munkáját siker koronázza és bölcs vezetése mellett az Egyesület maradéktalanul betölthesse nemes hivatását! A messzi múltban egy West Virginia-i bányaszerencsétlenség mélyítette el az amerikai magyar reformátusokban tragikus erővel azt a tudatot, hogy a jószándék — önmagában véve — elégtelen eszköze az egymáson való segítésnek. A jószándéknak gyakorlati tettekben kell megfogalmazódnia, hiszen a sors bizonytalanságai között az élet-, baleset-, kórházi és betegsegély létkérdés. Mindehhez azonban pénz is kellett. A kezdet hőskorának szembetűnő szép jelensége az a bizalom, amelylyel az egyesülés javaslatát a gyülekezetek fogadták. Az egymást követő évtizedek során aztán már emberöltők tapasztalhatták, hogy ez a bizalom nem volt hiábavaló, mert az Egyesület valóban olyan segélyszervnek mutatkozott, amely mind az egyének, mind a közösségek javát szolgálta. Jóformán alig van olyan magyar református gyülekezet, amely különböző építkezések, renoválások esetében ne vette volna igénybe az Egyesület nyújtotta kölcsönt. Ez azért jelentős, mert ezeknek a kicsiny magyar gyülekezeteknek a nagybankok nem adtak volna hitelt. Egy másik, igen fontos tény az, hogy a felhalmozódó tőke mobilizálható részét olyan református szeretetszolgálati intézmények alapítására, építésére és fenntartására fordította a vezetőség, amilyen a ligonieri öregotthon és csecsemőotthon. Magam is láttam ezt a több mint százágyas öregotthont, benne az elaggott magyar férfiakat és asszonyokat, az őket övező ragyogó környezetet, kényelmet és szeretetteljes gondoskodást. Végül — és szempontunkból sem utolsósorban —, ez az Egyesület úgy ölelte át az amerikai magyar reformátusokat, ahogyan ezt semmiféle egyéb egyesülés nem tudta volna megtenni. Eleddig több mint kétezer gondozottja volt az otthonnak. Szívből kívánjuk, hogy a következő évtizedekben is fűtse át falait ez a szolgálatra kész, krisztusi emberszeretet. Biztosra vesszük, hogy így lesz, és ez irányú felelős szolgálatához György Árpád elnök úr erőtadó támogatást kap munkatársaitól és a közegyháztól. Tisztában vagyok azzal, hogy ezt a rövid írásomat számos helyen jelentős adatokkal bővíthetnénk, s nem utolsó sorban személyes emlékek felidézésével, de hiszem azt is, hogy a kevés néha többet mondhat, mint a teljességre igyekvő részletezés. Az Amerikai Magyar Református Egyesület székhaza Trenlonban (New Jersey) A trentoni templom, ahonnan az Amerikai Magyar Református Egyesület hajdan elindult. Az egyházközség 1894- ben alakult, a templomot 1898-ban emelték
