Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)

1976-08-28 / 18. szám

Az Anyanyelvi Konferencia Védnöksége ülésének szünetében Böszörményi István Kodály Zoltánnéval beszélget Novotta Ferenc felvételei 1972. augusztus: Böszörményi István felszólal az Anyanyelvi Konferencia Védnökségének ülésén a budapesti Fészek klubban (balról dr. Bárczi Géza és dr. Sinor Dénes profesz­­szorok) SZAMOSKÖZI ISTVÁN | református püspök, az MVSZ alelnöke JO SÁFÁR MODJARA ÁPOLNI BÖSZÖRMÉNYI PÜSPÖK ELETMÜYET Együttérzéssel és áldáskívánattal köszöntőm amerikai magyar református hittest­véreinket. Beleszövődik soraimba a Magyarok Világszövetsége elnökségének és az Anyanyelvi Konferencia Védnökségének üdvözlete is, hiszen a tengerentúl élő reformá­tus magyar emberek között sokan vannak, akik tartják a kapcsolatot ezzel a mozga­lommal, egyetértve azzal a jószándékú célkitűzéssel, hogy éltessük a magyar nyelvet az egymást követő emberöltőkön keresztül, nemzedékről nemzedékre. Biztató és lesújtó hírek érkeztek hoz­zánk. örülünk az örülőkkel, a jó hírek hal­latán, de most mindenek előtt megállunk lélekben a Mountain Grove-i temető mau­zóleuma előtt, hogy az amerikai reformá­­tussággal együttérezve gyászoljunk mi is, és elhelyezzük a kegyeletes emlékezés élő virágait dr. Böszörményi-Bessemer M. Ist­ván lelkipásztor úr sírjára. Sorolhattam volna neve után mindazokat a kiemelke­dően rangos tisztségeket, amelyeket valaha is viselt egyházában és a társadalomban — hiszen sokáig püspökként is szolgált —. de lelki arculatát a kálvinista lelkipásztor karaktere jellemezte legteljesebben. Alkotó ember volt, csaknem kétember­­öltőnyi közszolgálatának egész ideje alatt. Életművét ércnél maradandóbban őrzik tettei. Bridgeport nagytemploma, mely va­lóban a székesegyházak katedrálisaihoz mérhető, mellette a parókia-palota, a „Bessemer Center” épülettömbje, amely több száz embernek ad kényelmes helyet egyházi és társadalmi összejövetelek alkal­mával. De a legjelentékenyebb építőkövét Böszörményi István az emberi lelkek mé­lyén végezte el: sajátos szervező erejével jóformán a semmiből emelte magasba Bridgeport magyar református gyülekeze­tét. Részt vehettem a „Bessemer Center" fel­szentelésének egyházi ünnepén 1973 nya­rán. Akkor közvetlen közelről éreztem meg Böszörményi István lelkének centripetális erejét, egyéniségének tömegvonzó hatását. A köszöntések hosszú sorában sok szép beszéd, olykor csak egy meghatódott mon­dat hangzott el, de mindegyik arról szóló bizonyságtétel volt, hogy mit tett velük, érettük, miattuk és érdekükben a „Főtisz­telendő Űr” vagy „Pista bácsi”, vagy a „Főtiszteletű Asszony”, külön-külön és együtt ez az emberszerető házaspár. Egész közösségünk nevében meghatódot­­tan óhajtom kifejezni igaz részvétünket a hűséges hitvestársnak, a forrón szeretett feleségnek, Lilla asszonynak. Mindannyian, akiknek gondunk és fel­adatunk őrizni és ápolni az anyanyelvet, számon tartjuk Böszörményi István ered­ményes munkáját, amit az Anyanyelvi Konferenciák előkészítéséért, ülésezéseinek sikeréért, a tengerentúl, illetve velünk együtt idehaza végzett. Amit vállalt, amit elkezdett, azt mindig befejezte: szilárd aka­ratú ember volt, az akaratosság legkisebb jele nélkül. A finom derű, a szelíd humor, a megnyerő modor szerszámaival dolgo­zott. Féltve ápolt tervét, a magyar—ame­rikai diákcserét is sikerült még megvaló­sítania. Midőn az Anyanyelvi Konferencia Védnöksége tavalyi kibővített ülésének előkészítő bizottságában ennek eredmé­nyéről beszámolt, szinte sugárzott róla: mi­lyen bölcsen szereti az óhazát, népünket, mennyire tisztán látja a népek lehetsé­ges békés kapcsolatát, s ígéreteket teljesítő emberszeretettel miként érleli annak egyik gyümölcsét. A búcsúvétel alkalmával nem szokásból mondjuk azt, hogy emlékét meg­őrizzük és példáját követjük, hanem azért, mert valóban az az út vezet az Anya­nyelvi Konferencia és a Magyarok Világ­­szövetsége mozgalmának célja felé, ame­lyen Böszörményi István járt. Olvasóink megértik, hogy mikor a hoz­zánk érkező jó hírek hallatán áldást mon­dok és jókívánataimat is kifejezem, to­vábbra is a magam szóhasználatával élek. Isten különös gondviselését látom ugyan­is abban, hogy néhai dr. Böszörményi Ist­ván utódja, főtiszteletű dr. Bütösi János úr lett a „Calvin Synod of The United Church of Christ” püspöke. Egy-egy közösség éle­tében sorsdöntő a generációs őrségváltás mozzanata. Fölvetődik a kérdés: vajon mindaz, amit az előd alkotott, hogyan ma­rad fenn, miként fejlődik. Előbb már említettem: 1973-ban, ameri­kai utam során, az időpontok szerencsés találkozása folytán alkalmam volt a „Bes­semer Center” felszentelésének liturgiájá­ban részt venni. Az azt követő ünnepségen maradandó benyomást keltett bennem az az őszinte bizalom, érdeklődés és spontán tisztelet, amellyel a jelenlevők dr. Bütösi János személyét körülvették. Így már nem lepett meg bennünket, hanem örömmel töl­tött el mindnyájunkat az utódlásnak ez a kordiális, egyhangú megnyilvánulása. Ilyen esetekben részletesen szokták is­mertetni az új személyiség élettörténetét. Erre azonban nincs különösebb szükség, mert dr. Bütösi János püspök úr nem is­meretlen ember sem Amerikában, sem ide­haza. Lapunk azonban más világrészek magyarságának érdeklődésére is számít, ezért életének néhány adatát leírom. Sza­bolcs megyei születésű, 56 éves ember. Rendkívüli ösztöndíjjal tanul Debrecenben és a „sub auspiciis” doktorátus várományo­sa, amikor a második világháború keserves esztendei következtek. Vallástanár és ka­tona-lelkész, majd pedig 1947-ben megér­kezik Austin presbiteriánus .teológiájára, ahol tehetsége és szorgalma révén ismét ösztöndíjas. Princetonban szerez diplomát, Pittsburgban doktorál. Lelkipásztor, es­peres, egyházkerületi tisztségeket visel, 1967-ben az United Church of Christ el­nöke. A közélet egyre több területen veszi igénybe nemzetközi szinten is: a Reformá­tus Világszövetség észak-amerikai munká­jában vesz részt, az amerikai magyar Ösz­töndíj Alap igazgatója. A „Yale Divinity School” felkéri a lelkészek gyakorlati elő­készítésére. Felesége, a főtiszteletű asz­­szony éveket tölt japán missziói szolgálat­ban. Midőn Böszörményi István, kevéssel 75. születésnapja után végső nyugalomra tér, a közbizalom dr. Bütösi Jánost vá­lasztja Bridgeportban utódul. A II. Anyanyelvi Konferencia szombat­­helyi ülésén üdvözöltük legutóbb körünk­ben. Megjegyzéseit, javaslatait felhasznál­tuk a további munkában. Ügy ismertük meg őt, mint aki az anyanyelvi mozgalom szolgálatának értékét körültekintően mér­legeli, a meggyőződésével egyezőt elfogad­ja, ellenvéleményének pedig nyíltan kife­jezést ad. Elvi és gyakorlati vitákban nagy koncepciójú, erős szellem. Midőn bridge­­porti szolgálatára áldást mondunk mi, ha­zai reformátusok, és amikor Világszövet­ségünk jókívánságait is tolmácsolom, egy­ben remélem, hogy további kapcsolatainkat kölcsönösen ápolhatjuk. így dr. Böszörmé­nyi Istvánnak nemcsak a gyülekezetben, hanem az anyanyelvi mozgalom folyama­tos munkájában is utódja lehet dr. Bütösi János püspök úr. Isten áldja, erőt és jó egészséget kívánunk felelős hivatásának maradéktalan betöltéséhez! Baráti üdvözletünk szavait — úgy gon­dolom —, hogy legszélesebb körben az Amerikai Magyar Református Egyesület elnökségének és tagságának küldhetjük a nyolcvan éves jubileurfira, a Bethlen Ott­hon megkezdett munkájának ötvenedik év­fordulójára. Hírét vettük annak, hogy fő­tiszteletű György Árpád úr, aki eddig a főtitkári tisztséget töltötte be, a közbiza­lom folytán elnöke lett az Egyesületnek. Szívből kívánjuk, hogy munkáját siker ko­ronázza és bölcs vezetése mellett az Egye­sület maradéktalanul betölthesse nemes hivatását! A messzi múltban egy West Virginia-i bányaszerencsétlenség mélyítette el az amerikai magyar reformátusokban tragi­kus erővel azt a tudatot, hogy a jószán­dék — önmagában véve — elégtelen esz­köze az egymáson való segítésnek. A jó­szándéknak gyakorlati tettekben kell meg­fogalmazódnia, hiszen a sors bizonytalansá­gai között az élet-, baleset-, kórházi és be­tegsegély létkérdés. Mindehhez azonban pénz is kellett. A kezdet hőskorának szem­betűnő szép jelensége az a bizalom, amely­­lyel az egyesülés javaslatát a gyülekezetek fogadták. Az egymást követő évtizedek során aztán már emberöltők tapasztalhat­ták, hogy ez a bizalom nem volt hiába­való, mert az Egyesület valóban olyan se­gélyszervnek mutatkozott, amely mind az egyének, mind a közösségek javát szolgálta. Jóformán alig van olyan magyar reformá­tus gyülekezet, amely különböző építke­zések, renoválások esetében ne vette volna igénybe az Egyesület nyújtotta kölcsönt. Ez azért jelentős, mert ezeknek a kicsiny ma­gyar gyülekezeteknek a nagybankok nem adtak volna hitelt. Egy másik, igen fontos tény az, hogy a felhalmozódó tőke mobi­lizálható részét olyan református szeretet­­szolgálati intézmények alapítására, építésé­re és fenntartására fordította a vezetőség, amilyen a ligonieri öregotthon és csecsemő­­otthon. Magam is láttam ezt a több mint százágyas öregotthont, benne az elaggott magyar férfiakat és asszonyokat, az őket övező ragyogó környezetet, kényelmet és szeretetteljes gondoskodást. Végül — és szempontunkból sem utolsó­sorban —, ez az Egyesület úgy ölelte át az amerikai magyar reformátusokat, ahogyan ezt semmiféle egyéb egyesülés nem tudta volna megtenni. Eleddig több mint két­ezer gondozottja volt az otthonnak. Szívből kívánjuk, hogy a következő évtizedekben is fűtse át falait ez a szolgálatra kész, krisztusi emberszeretet. Biztosra vesszük, hogy így lesz, és ez irányú felelős szol­gálatához György Árpád elnök úr erőtadó támogatást kap munkatársaitól és a köz­egyháztól. Tisztában vagyok azzal, hogy ezt a rö­vid írásomat számos helyen jelentős ada­tokkal bővíthetnénk, s nem utolsó sorban személyes emlékek felidézésével, de hiszem azt is, hogy a kevés néha többet mondhat, mint a teljességre igyekvő részletezés. Az Amerikai Magyar Református Egyesület székhaza Trenlonban (New Jersey) A trentoni templom, ahonnan az Amerikai Magyar Refor­mátus Egyesület hajdan elindult. Az egyházközség 1894- ben alakult, a templomot 1898-ban emelték

Next

/
Thumbnails
Contents