Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1976-07-17 / 15. szám
EMLÉKSOROK DR. POLÁNYI ADOLFRÓL A Magyar Hímek 1976. évi 6. számában megjelent egy fräs a Polányi testvérekről, és ez sok emléket keltett fel bennem. Dr. Polányi Adolf nagybátyám volt, anyám nővérének férje, de a rokoni kapcsolaton kívül, mint barátomról szeretnék móllá néhány sort írni. Azért róla, mert őt ismertem közelebbről gyermekkoromban, fiatal éveimben és főleg itt a Sao Paulo-i emigrációban, hosszú éveken át. Szilárd Leó annak idején a tehetség génjeit akarta tanulmányozni a Polányi családon, én azt hiszem, dr. Polányi Adolf több volt ennél — zseniális. Lángelméje, sajnos, sem művekben, sem foglalkozásában nem nyilvánult meg, de beszédeiben, lényében, felfogásában és merészen megfogalmazott, eredeti véleményeiben igen. Ha véletlenül a tudományos pályát választotta volna hivatásul, valószínű, hogy ma éppúgy világhírű lenne, mint testvérei. De gyakorlati pályát választott (kazánmérnök és szakértő lett), s megmaradt annál. A cikk azt írja róla, hogy „szédületes nyelvtudásával” boldogult. Ez csak részben igaz, nemigen használta ki. Anyanyelvén kívül tökéletesen beszélt angolul, németül, franciául, 'olaszul, portugálul és spanyolul — irodalmi színvonalon. Rengeteget olvasott, de tudomásom szerint semmit sem írt. Eleme a társalgás volt, amit szellemesen és rendkívüli humorérzékkel folytatott. Engedjék meg, hogy néhány rá jellemző vonással felidézzem lényét. Már otthon híres volt szórakozottságáról. Hűvösvölgyben laktak nagynónémmel és négy unokatestvéremmel. Könyvekkel, újságokkal, folyóiratokkal megrakottan járt haza, a villamoson is állandóan olvasott. A családi legenda szerint a végállomásnál volt egy külön szekrény „Dr. Polányi” 'felirattal, ott minden hét végén megjelent neje egy jókora kofferral, és elhozta a hét folyamán összegyűlt elhagyott tárgyakat. Volt ott minden: irodalmon kívül kalap, felöltő, esernyő, pénztárca, fontos iratok, levelek, javításra szoruló gépalkatrészek, ennivaló, kínai és japán fametszetek, madáreledel stb. Az I919-es kommün után családostul Olaszországba emigrált. Casteügandolfóban laktak. Siheder karomban meglátogattam. Aprócska vonat vezetett oda. Egész úton Ady- és Babits-verseket szavalt kívülről (fantasztikus memóriája vcűt), nem kérdezett semmit, viszont ő sem szólt Olaszhonród, Rómáról (ahonnan jöttünk), családi dolgokról — én csak hallgattam. Anyám és nagynéném vártak az állomáson. Mikor hazaértünk, anyám megkérdezte nővérét: — Mondd, Frida, mikor volt tűz nálatok? — Nálunk soha. — De hiszen miindien ki van égve, fotelek, ágyak, függönyök, szőnyegek. — Ja, ezt Adolf cigarettái okozták, amiket égve széjjeldobál. Reggel kettőig, olvasás közben, ágyban is dohányzik. Nagybátyám szenvedélyes dohányos volt, „lánc-szívó”, de két-három szippantás után eldobta a cigarettát, melyről másakra gyújtott. Élete végéig naponta száz-százhúsz cigarettát szívott el így. A világtörténelem a második világháború után idesodorta második féleségével, Lilivel. Hosszú éveken át jártunk egymáshoz, de mint fiatalabb, többnyire én mentem át hozzájuk. Nagyon sajnálom, hogy beszélgetéseinket nem vettem fel magnóra, de az még nem volt divatban, nem is gondoltam rá. Adolffal minden témáról, nemcsak irodalomról lehetett beszélni. Tálán éppen azért, mert nem ment tudományos pályára, és nem szentelte életét egy tárgynak, sokoldalú képzettségre tett szert, és ami még fontosabb, eredeti és egyéni meglátásai voltak. Még csak nem is gondolt rá, hogy ezeket valaha megírj a, másokkal is közöl je. Az üres szólamokat elvetette, mindenben eredeti és különböző volt. Gyakran éjjel kettő felé vettem csak észre, hogy milyen késő lett, amit megszámlálhatatlan cigarettacsutka és kiürített kávéscsésze jelzett, de még így is nehéz volt lényének varázsa alól szabadulni. Tapintatos, finom és érzékeny volt. Imádta az állatokat ITT JÁRT AKRÓNIKÁS Székely György mérnök, a Los Angeles-i Arany János Kultúr Kör ügyvezetője és krónikása Novotta Ferenc felvétele Éppen csak egy félórácskára ugrott be, hogy bemutatkozzon: 6 a krónikás. Krónikáját a modern kor követelményeinek megfelelően írógéppel írt, xeroxmásolatú, gondosan öszszefűzött és bekötött példányban tette le a Magyarok Világszövetsége Benczúr utcai vendégszobájának asztalára. Az első krónika, azaz jegyzőkönyv, amely 1974. szeptember 28-án vétetett fel, a Los Angeles-i Arany János Kultúr Kör megalakulásának előzményeiről szól, igaz, akkor még neve sem volt a körnek, sőt még a kör sem volt meg, csupán egy kis társaság tanácskozott, két lelkes aszszonnyal, Gerle Gizellával és Vámos Sárival az élen. Kettőjük elképzeléséről beszélgettek, nevezetesen arról, hogy ha a Los Angeles-i magyar középosztálybeliekben megvan az anyanyelvűkből és még az itthoni iskoláztatásukból fakadó — bár sokszor csak lappangó — érzés: jó volna többet tudni a magyar irodalomról és költészetről, mint amennyit annak idején kötelezően beléjük vertek az iskolában — miért ne ápolnák azt a jövőben közösen, miért ne újítanák fel régi ismereteiket, és bővítenék azokat újakkal. „Meg aztán itt az ideje magyar voltunkat, a magyar irodalom és kultúra iránti szeretetünket__ tettel is kimutatni.” A mindent kifejezni tudó anyanyelv, a magyar irodalom és költészet szeretetében fogant Kultúr Kör azóta havonta egyszer rendszeresen találkozik, hol egyikük, hol másikuk lakásán, tagdíj és tisztikar nélkül, körültekintő szervezéssel, figyelmes rendezéssel, és — egyre több vendéggel. Foglalkoznak a magyar nyelv ápolásának kérdéseivel, irodalommal, költészettel, képzőművészettel, zenével. A Kör tagjainak tevékeny közreműködése révén eddig — a többi közt — Arany János, Ady Étidre, Petőfi Sándor, Berzsenyi Dániel, Bartók Béla, Munkácsy Mihály, Jókai Mór, Szabó Lőrinc, Tóth Árpád, Juhász Gyula életművét, vagy annak egy részletét ismertették, elemezték, szavalatokkal, verselemzéssel, felkészült hozzászólásokkal, lemezhallgatással, színes reprodukciók vetítésével tették változatossá, vonzóvá az összejöveteleket. Az íródeák szerepét vállaló Székely György pedig, aki jogos büszkeséggel tette le asztalunkra a Los Angeles-i Kultúr Kör rendezvényeinek szinte plasztikusan rögzített dokumentumait, abban a tudatban tette ezt, hogy krónikái fontos írott bizonyságai lesznek egyszer a magyar emigráció történetének feldolgozásában: miként igyekezett egy maroknyi magyar „Arany János tiszta szellemét kisugározni az amerikai Westen”. H. M. „Pihenés helyett dolgoztunk” Dr. Polányi Adolf és öccse, Polányi Mihály professzor és növényeket, s mindenben az okosat, a szépet szerette. Halála előtt két-három évvel teljesült nagy vágya — hazalátogatott. Akkor a Kincses Kalendárium is hozta arcképét, az öreg harcosét. Ezután komolyan foglalkozott a végleges hazatérés gondolatával. Ha erről beszélt néha, könnyek csillogtak szemében, pedig nem volt szentimentális természet. A sors nem engedte, hogy dédelgetett tervét véghezvigye, itt hunyt el tragikus körülmények között, 84 éves korában. Ez a polyglott világpolgár, aki a világ bármely részében megállta volna helyét, imádta a magyar szót, a magyar tájat, a hazai hangulatot. Lelke legmélyén is magyar maradt, ha utálta is a „hazaffy”-as szólamokat. Ez nála szemérmes „belső ügy” míaradt. Szeretném, ha ezt a néhány szerény sort a Magyar Hírek leközölné, mert úgy érzem, rendkívüli emberről írtam, aki megérdemli ezt a késői megemlékezést. Sao Paulo, 1976 április havában Radó György 85 ÉVES DR. REISS FRIGYES A Magyar Hírek régi olvasótábora jól ismeri dr. Reiss Frigyest, aki nemrégen újabb, magas kitüntetést kapott New Yorkban, ahol a Montefiore Kórház Orvostudományi Központja, valamint az Einstein Albert College róla nevezte el a kórház dermatológiai és mycológiai kutató osztályát. Ugyanakkor megünnepelték a közszeretetben és megbecsülésben álló 85 éves professzor születésnapját is. Dr. Reiss Frigyest a Budapesti Orvostudományi Egyetem már korábban aranydiplomával tüntette ki, az Amerikai Magyar Orvosi Kamara pedig a Semmelweis-éremmel. A legutóbbi, kettős ünnepségen dr. Hammerman Dávid, a kórház orvostudományi osztály elnöke méltatta a professzor tudományos kutatásainak úttörő eredményeit, mint például a cryptococcosis nevű gomba elleni injekciót. Az ünnepség dr. Reiss rövid válaszával ért véget, amelyben a hálás elismerést megosztotta kollégáival és tanítványaival. „Biológiai értelemben szólva — mondotta a professzor — az intézet rakja le a tojást, amit a tudós kelt életre és hasznosítja az emberiség javára, s így folyik a kutató munka generációról, generációra... Ez teszi lehetővé, hogy a modern ember tovább él egyre csökkenő fájdalommal és egyre növekvő reménnyel egy szebb és jobb jövő elérésében.” Ujlaky Bálint (USA) Dr. Reiss Frigyes A Brunauer házaspár az MVSZ-székház előtt Novotta Ferenc felvétele Tallózás a szomszédos szocialista országok magyar nyelvű sajtójából — Ez lehelne a mottója a Brunauer-házaspár budapesti tartózkodásának. Az ismert tudósok az Egyesült Államokból érkeztek Magyarországra. Stephen Brunauer a felületi és kolloidkémia nemzetközi hírű kutatója. Több mint hatvan publikációja jelent meg. Az elméleti kérdéseken túlmenően tevékenyen részt vesz a cement- és betonkémia kutatásában. Most nyugdíjas — de megnövekedett szabad idejét kedvenc hobbija: a magyar irodalom és népművészet propagálásának szenteli. Legutóbb Ausztráliában tartott előadást a magyar népköltészet kép- és szimbólumrendszeréről. Felesége, Dalma Hunyady-Brunauer, a világirodalom elismert szakértője. Nagy feltűnést keltett televíziós világirodalom-sorozatával, amelyet az egyik chicagói iskolatelevízió számára állított össze. Ezenkívül több monográfiája is megjelent. Közvetlenül Budapestre utazása előtt kapott megbízást egy Kosztolányi-életrajz írására az egyik amerikai kiadótól. A pihenés heteit tehát kutatómunkára fordította. Férje ezalatt a magyar népművészet legújabban kiadott és megjelent alkotásait tanulmányozta. Mint a Magyarok Világszövetségében elmondták: nem sajnálják a pihenés heteit munkára fordítani. Teli jegyzetlapokkal indulnak haza — ez a legjobb útravaló. S. P. J. Romániában kiosztották az Írószövetség díjait, amelyekkel az előző évben megjelent irodalmi teljesítményeket, köztük a magyar nyelvű munkákat jutalmazták. „Az együtt élő nemzetiségek irodalma” kategóriájában Gáli Ernőnek (a Korunk főszerkesztőjének) és Szilágyi Istvánnak (az Utunk főszerkesztő-helyettesének) tanulmánykötete, illetve regénye nyert díjat, az „elsőkötetesek” közül pedig Szőcs Géza verseskönyvét emelte ki a zsűri. Az alábbiakban felelevenítünk néhány sort a három művet méltató kritikákból, amelyek az Utunk-ban jelentek meg. „GáZI Ernő: „Tegnapi és mai önismeret” című kötete mesteri elemzését adja a jövő „planetáris emberének”, aki nem lesz valamilyen jellegtelen, anacionális szabványtermék, hanem a nagyvilág számára nyitott, s ugyanakkor valamelyik kisközösséghez szervesen kötött lény.” „Szilágyi István: „Kő hull apadó kútba”. Ami a regény alakjait illeti, minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy írói mesterség oldaláról nézve hozzájuk fogható elevenségű, nagy pregnanciájú regényalakokat az utóbbi évtizedek hazai magyar regényirodalmában nem találni.” „Szőcs Géza: „Te mentél át a vizen?” Szőcs Géza olyan öntörvényű világot próbál teremteni verseiben, amely a sosem volt és nem lehető tartományaiba sodorja az olvasót. Az érzékelés és érzékenység mítoszai ezek, amelyekben a bűvölő szó helyreállítja érzékelés és gondolat ősidők óta megbomlott egységét.” A jugoszláviai Magyar Szó június elsejei számában Végei László beszámol a budapesti könyvhétről. „A jugoszláviai magyar könyv idei budapesti seregszemléjével ezúttal meg lehetünk elégedve. Nemcsak az érdeklődés volt nagy, hanem a kínálat is. Több mint ötven címszóval szerepelt a Fórum Kiadó. A budapesti olvasók részére hozzáférhetőek voltak majdnem mindazok a Fórum-kiadványok, amelyek Jugoszláviában is kaphatók. Idősebb és fiatalabb írók művei, a különböző esztétikai hitvallást jelző könyvek együttesen öregbítették irodalmunk hírnevét, bizonyítva gazdagságát, változatosságát.” 13
