Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1976-01-03 / 1. szám
Kamasz-dilemma 1964 fHimpt» volt I teaseren tál, Tokiéban, ahonnan 10 aranyéremmel tértek meg versenyzőink. Ilyen jó „termésünk” sportban azóta se volt. Még szerencse, hogy másban igen. Utazni egyébként, egyre könnyebb lett. Számos szomszédos országgal megszűnt a vízumkényszer, s a személyazonossági igazolvány is elegendő lett ahhoz, hegy átráad üljünk a határon, vftendezni... A magyar határra érkező turista, vagy rokonlátogató pedig 24 óra alatt beutazási vízumot kapott. S ettől kezdve a látogatók seregestül jöttek. TABI LÁSZLÓ: Ketten beszélnek Sakkjátszma — Ne mondja! Csakugyan? — Hát persze! Maga nem tudja? — Nem. Nem is tudom elhinni. Esküdjön! — Esküszöm — Nahát. Almomban sem hittem volna! — A nagyapja még kisbíró volt Üjkécskén. Az én nagyapám személyesen ismerte, még gyermekkorából. — öt vagy a nagyapját? — A nagyapját. — Azt, aki kisbíró volt Üjkécskén? — Azt hát Na látja, maga is tudja. — Most mondta, az előbb. És? Hogy került New Yorkba? — Hajón. — Ne mondja! — Esküszöm! Még ezerkilencszáznyoloban. De ma is úgy beszél magyarul, mint maga vagy én. Tudja mennyit keres? — Ne mondja? — Ha ja jaj! Tavaly itt járt Pesten, ötven év után. Felvitték a Citadellához. Sírt — Ne beszéljen! — Esküszöm!... Vagyon, karrier, hírnév — és sírt a Citadellánál. — Visszahúzta a szíve. — Mert a lelkében máig is magyar maradt. — Ügy vain. Honnan tudja? — Meg éreztem. A saját kocsiján jött. — Hát persze. — Rolls Royce? — Csakis. — A tengeren is? — Persze . — Ne mondja! — Esküszöm! És a határon megcsókolta az anyaföldet. És még aznap este elment a Kis Royalba, és reggelig húzatta a cigánynyal. — ö, istenem... És másnap meglátogatta a házat, ahol született. — Ügy van. Sírt. — Már megint? — Hát persze. — Kicsoda? — Hogyhogy kicsoda? — Ki sírt? — Hát akit visszahúzott a szíve. — De hogy hívják? — Tudja a fene. — Hát kiről beszélünk? — Maga nem tudja? — Én? Honnan tudnám? És maga? — Én sem tudom. De nem mindegy? Fő az, hogy magyar! Magyar! Pedig menyit keres! Világos nyitó lépése Nimzoindiai védelem. Sötét feladta SOMOGYI PÁL: Nyári történet Májusban két férfi rajongott Mártáért: Péter és Pál. Az első erősebb napsütésnél Márta napozásnak adta magát, és így szólt: — Barna leszek, mint senki más. Senki fia nem éri utói az én barnaságomat. Péter és Pál azon nyomban, és különkülön egyszerre érezték meg: Márta szerelmét bőrversennyel kell elnyerni. Amelyikük barnábbra sül, azé lesz a lány szíve. Pál már másnap a napozóban feküdt, másfél liter napolajat kent a testére, öt órára szép, büszke-piros lett Márta lelkesen tekintett rá. Péter másnap negyvennyolc óra szabadságot vett ki, a napozóban feküdt talpig olajban és az éjszakát az öltözőszekrényben töltötte, hogy reggel elsőnek feküdhessen ki ismét a napra. Péter öt órára bíborvörös lett, mint a lenyugvó nap a hegyek felett. Márta ámuldozott, és elismerte, hogy Péternek szép színe van. Pál másnap egy szakácsnővel ment ki a strandra. A szakácsnő fél óránként megforgáttá Pált, vékonyan vajjal kenegette és sülés közben vízzel locsolgatta. öt órára Pál szép ropogós-piros lett, mint a pekingikacsa. Márta rajongó szemekkel nézett Pálra, Péter azonnal meglátta ezt, de Pál nem, mert a szemhéja még rá volt sülve a szemére. Péter másnap kifeküdt a napra. Előzetesen diófapáccal leöntötte magát és nagyméretű gyűjtőlencsékkel magára irányította a napsugarakat. Enyhe füstszagot árasztva találkozott délután Mártával, aki tapsolt örömében, és nem akart hinni a szemének. Pál még az este egy galvanizáló műhelybe sietett és bronzfürdöbe feküdt, ahonnan utasítására pontosan öt órára az eszpreszszóba szállították Mártához. Pál bronzszobrát Márta házuknak kertjében állította fel, Pétert pedig, akit egy grill sütőben leltek fel, még aznap este jóízűen elfogyasztották Jenővel, esküvői vacsorájukon. Jenő fehérbőrű volt, mint egy albínó, és Márta nem tudott betelni férjének szép, halvány bőrével... Az év kevés eseménnyel telt el. Télen esett a hó, nyáron sütött a nap, s a kettő között több csapadék érkezett a szükségesnél, amiből irgalmatlan árvíz keletkezett, de ez — nem tartozik a mulatságos témák közé. A többit saját szemével láthatta az az egymillió egyszázezer külföldi, aki szeptemberig megfordult hazánkban. MIKES GYÖRGY: Az oroszlánok négy órakor mennek el hazulról Na tessék, gondolta magában a férj, már megint beugratott... Pedig hányszor megfogadtam, hogy nem mesélek el itthon semmit, úgysem figyel rám... Megkérdi, mi újság, aztán amikor beszélni kezdek, feláll, és kimegy a konyhába... Megkérdi valamiről a véleményemet, de látom a tekintetén, hogy egészen máson jár az esze... Hát ezért kár volt megnősülnöm... Persze, lánykorában egészen más volt, akkor leste a szavaimat, és minden érdekelte, amit mondtam ... De most!... — És? — kérdezte az asszony, miközben ide-oda mászkált a szobában. — Miért nem folytatod? — Érdekel egyáltalán, amit mondok? — Hát persze, hogy érdekel — mondta az asszony, és kiment az előszobába. Kisvártatva visszatért, hogy kiürítse a hamutálcákat. — Ééés — folytatta ingerülten a férj — és az oroszlánok négy órakor mennek el hazulról... Az asszony nem szólt egy szót sem, a térítőkét igazgatta. — Mondom, hogy az orosz-lá-nok négy órakor mennek el hazulról... Semmi hatás. — De csak hétfőn, kedden és pénteken... Mondd, figyelsz rám? — Figyelek — felelte az asszony, és elhagyta a szobát. A férj dühében az ajkát harapdálta. „Fantasztikus! Mondhatok én itt akármit... Hát lehet így élni? ... Nem, így nem lehet élni!” — És?! — kiáltotta az asszony a konyhából. — Miért nem fejezed be, amit elkezdtél? — Mondom, hogy az oroszlánok hétfőn, kedden és pénteken négy órakor mennek el hazulról. A többi napokon házhoz jön a nyelvtanár... Figyelsz? — Ne kérdezd mindig, hogy figyelek-e, persze hogy figyelek ... „Ez az én sorsom. Van egy feleségem, mégis magányos vagyok.. — És? — A nyelvtanár Agárdon született, de nagyon jól beszél magyarul. Persze, egy kis akcentussal. A bicskát úgy ejti, hogy töpörtyű. Hallasz engem? — Hallak — felelte odakünn az asszony. — Persze hogy hallak, nem vagyok süket. „Ez válóok. Ha ez nem válóok, akkor nem tudom mi a válóok. A feleség sohasem figyelt oda a férjére.” — fis? Remegő kézzel cigarettára gyújtott, aztán lehunyta a szemét. Abban a pillanatban a válóperes bíró előtt látta magát. Az agg bíró zokogott, amikor ő előadta a panaszát, és könnyeit törölve így szólt: „Igaza van, drága fiam, hogy nem akar többé ezzel a nővel élni. Én megértem önt, drága fiam...” — És?! — kiáltotta az asszony. — Mit és? — Nincs tovább? — De van — mondta dühösen a férj. — A nyelvtanár csak oroszlánokat tanít. Fókákat nem vállal, mert nem tud úszni... Figyelsz? — Figyelek... „Azt mondja, hogy figyel. A drága kis asszonyka figyel. Az én drága kis asszonykám csupa figyelem... Mindjárt felrobbanok!” — És? — Nincs és! — üvöltötte a férj habzó szájjal. — Nincs!! — Pukkadj meg — mondta az asszony —, ha nem tudsz valamit végigmesélni... HONVAGY — Nem tudná megmondani, hogyan juthatok el Rottenbiller-utcába? RUHATAR KŐTELEZŐ. — Szabad a bundát? — Tulajdonképpen engem a gyermeknapon vagy a nőnapon ünnepelnek? AZ ÉV VICCEI 1. A francia—német határon a vámőr megnézi egy Lcmrdes-ből érkező utas bőröndjét. — Mi van ebben az üvegben? — kérdi. — Lourdes-ban voltam, a csodatévő forrásnál. Onnan hoztam ezt a vizet. A finánc megszagolja: — De hiszen ez konyak! — Hozsánna! Csoda történt! 2. Az öreg Fehért megszólítja a villamoson egy úr. — Pardon, uram, dr. Iksz lpszilon egyetemi tanár ragyok. Hány éves ön? — Kilencvenöt — feleli Fehér. — ön szerint mi az oka — faggatja az orvos —, hogy magas kora ellenére ilyen életvidám és egészséges? — Ja, kérem — magyarázza Fehér —, én még a bacilusok előtt jöttem a világra! Két ember beszélget a kávéházban. — Nagyon odavagyok, volt egy szép kiskutyám, és ma elveszett. — Tegyen közzé egy apróhirdetést. — Céltalan volna. Nem tud olvasni. Egy statisztikus faggatja egy kis falu tanácselnökét: — Hányán élnek a helységben? — Ezerkétszázhuszonkilencen vagyunk. — És öt évvel ezelőtt hány lakosa volt ennek a falunak? — Körülbelül ugyanenynyi. — Hát ez meg hogyan lehetséges? — kérdi a statisztikus. — Ügy, hogy errefelé haláleset ritkán akad, amikor pedig gyerek születik, olyankor rendszerint egy legény is eltűnik mindig a faluból... A PESTI UTCÁN — Szervusz, öregem! Negyven éve nem láttalak. Hol élsz? — Torontóban. — Érdekes, én is!
