Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1976-05-08 / 10. szám
POLITIKAI SZÖVETSÉG A hatodik kongresszusára készülődő Hazafias Népfront állásfoglalás-tervezetet hozott nyilvánosságra, amelyben a magyar társadalom legfontosabb kérdéseivel foglalkozik. A tervezet többi között megállapítja, hogy a szövetségi politika a szocializmus építésének teljes történelmi szakaszában meghatározó szerepet játszik, és felemelkedésünk egyik alapvető feltétele. Február közepétől április elejéig a népfront-mozgalomban mintegy 3700 községi, körzeti népfront bizottságot választottak újjá. A választási gyűléseken 360 ezren vettek részt, 25 ezren szólaltak fel, és mondtak véleményt. A felszólalók megállapították, hogy bár sokat fejlődött a szocialista demokrácia, de tennivaló még van bőven, s el kell érni, hogy minél több, a szocializmus céljait vállaló, és érte tenni akaró ember hallassa szavát a közösség Jigy eiben. Májusban második szakaszába lép a kongresszusi előkészület, mert ekkor választják meg a megyei és városi bizottságokat, megtárgyalják az állásfoglalá,s tervezetét, a véleményeket pedig eljuttatják az országos titkársághoz. A tervezet foglalkozik a két népfront-kongresszus között végzett munkával, és megállapítja, hogy a Hazafias Népfront — az V. kongresszus állásfoglalásának szellemében dolgozva — jelentős eredményeket ért el. Növekedett az állampolgárok érdeklődése a közügyek iránt. Rendszeressé és tervszerűvé vált a lakosság részvétele az országos teendők megvitatásában, a helyi tervek, a helyi politika kidolgozásában és megvalósításában. Az önkéntes. társadalmi munka több milliárd forint értékkel gazdagította a nemzeti vagyont. Előrehaladás történt az oktatás- és művelődéspolitikai munkában, tartalmasabbá vált a szülői munkaközösségek tevékenysége, széles körben elterjedt az Olvasó Népért és a Honismereti Mozgalom. Létrejöttek, és sikeresen működnek a környezetvédelmi bizottságok. A dokumentum rögzíti, hogy a Népfront milyen területeken kívánja növelni munkája hatékonyságát. Ezután is alapvető cél, hogy minél több munkás kerüljön a választott testületekbe. A közéletben és a munkahelyeken mind közvetlenebbül vesznek majd részt a tervek kidolgozásában. végrehajtásában és ellenőrzésében. A munkásparaszt szövetség erősödésének jeleként a város és a falu is egyre összehangoltabban fejlődik. Az értelmiségiek kezdeményező szerepe pedig egyre szervesebb alkotó eleme társadalmi fejlődésünknek. Sokszínű a mozgalom munkája: a népfrontbizottságok és munkaközösségek például a jövőben még jobban törődnek az idősek, a nők és a fiatalok gondjaival, és segítik „az emberi alapközösségekben, a családokban a szocialista vonások megerősödését”. Ezt a munkát a különféle társadalmi, érdekvédelmi és rétegszervezetekkel együttműködve, az erőket egyesítve végzik. A Népfront a lakóhelyen — működésének alapvető színterén — kívánja támogatni a szocialista demokrácia fejlődésének folyamatát. Ezért megkülönböztetett figyelmet fordítunk arra, hogy jó legyen a kapcsolat a tanácsokkal, erősödjék önkormányzati, népképviseleti jellegük. A dokumentum hangsúlyozza: „El kell érni, hogy az állampolgárok minden fontos kérdésben kapjanak tájékoztatást, hogy ennek alapján javaslataikkal segítsék a helyi politika és a területfejlesztési tervek kidolgozását és megvalósítását.” A tervezet valamennyi pontja kifejezi, hogy a mozgalom elsősorban az emberek szemléletét kívánja formálni, azt akarja tudatosítani, hogy az ötödik ötéves tervet csakis fegyelmezett, alkotó, jó munkával valósíthatjuk meg, életszínvonalunk alakulása a munkapadoknál, a földeken végzett munkától függ. A népfrontbizottságok feladatához tartozik a közművelődési munka segítése, hogy a javuló anyagi viszonyaink mellett az emberek életmódja is illő legyen társadalmi berendezkedésünkhöz, úgy formálódjék a közösségi ember, hogy egyúttal egyénisége is kibontakozhassék. A tervezet hangsúlyozza, hogy szocialista hazánk felvirágoztatása elmélyíti a hazafiságot, fejleszti a nemzeti öntudatot is. A Hazafias Népfront-ebhez az általános nemzeti érdeket tükröző munkaprogramhoz kéri valamennyi magyar állampolgár cselekvő közreműködését. Pethő Tibor Május elsején A Nemzeti Színház művészei és dolgozói a felvonuláson. (Novotta Ferenc felvétele.) Jobbra: Felvonulás után majális a Városligetben — Gábor Viktor felvétele Aczél György miniszterelnök-helyettes, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja ACZÉL GYÖRGY: EGY ELMARADT VITA HELYETT (Részletek a XII. fejezetből) 1972-ben Alain Peyrefitte úr, az UDR akkori főtitkára vállalta, hogy nyilvános vitát folytat Aczél Györggyel, s ezt a televízió egyenes adásban közvetítette volna. A vitát azonban Alain Peyrefitte úr lemondta. Jacques de Bonis, a France Nouvelle című francia lap munkatársa a vita elmaradása után interjút készített Aczél Györgygyel, s az interjú anyagából készült könyv egyidejűleg jelent meg franciául és magyarul. Lapunk előző számában a XI. fejezetből közöltünk részleteket, most a XII. fejezetből adunk szemelvényeket. EGY ELMARADT VITA HELYEIT ÁÁ KÉRDÉS: A fejlett tőkésországokat sokan szokták „nyugati demokráciának" minősíteni, míg a szocialista országokat „totális rendszereknek”. Milyen gondolatokat ébreszt önben ez a megkülönböztetés? VÁLASZ: Míg a polgári demokrácia, még legfejlettebb formájában is, mind bonyolultabb eszközökkel igyekszik kihúzni magát bármiféle népi ellenőrzés alól, a szocialista országok egyre szélesítik a demokratikus formákat, s töltik meg őket a demokrácia szó eredeti értelmének megfelelő tartalommal. Ezeket az ellentmondásos fejlődési vonalakat egyetlen módon érthetjük meg: ha a dolgokat nevükön nevezzük, ha minden üvegre olyan címkét ragasztunk, amely tartalmának megfelel. Most tudniillik nincs mindig így. Nézze meg akármelyik magyar újságot. Ha egy újságíró a nyugati világról ír, kerüli az üres általánosságokat, a megbélyegzésnek szánt jelzőket, a rágalmakat. Önöknél pedig még olyan lapok is gyanúsítgatásokkal dobálóznak, amelyek más kérdésekben mértéktartóak. Nyugaton még mindig azt hiszik, hogy a szocialista országokról azt mondhatnak, amit akarnak, az olvasó úgysem győződhet meg az ellenkezőjéről. Tévednek. Jár itt turista elég, s ha csak néhány órát, nem többet — sétál a budapesti utcán, nem hisz többé a „totális rendszer” legendájának. De annak az újságnak sem, amelyik továbbra is ezt regéli. — A nyugati gondolkodásmód egyik kulcskérdése: Önök a „dolgozók hatalmáról” beszélnek, de összeférhetnek-e az egypártrendszer és a demokratikus követelmények egy olyan társadalomban, mint az Önöké, ahol különböző osztályok és rétegek, filozófiák és ideológiák élnek együtt? — Az egypártrendszer a szocialista társadalomnak nem egyetlen lehetséges politikai formációja. A helytől, az időtől, a történelemtől függ. Egy adott helyen és történelmi 'korszakban az egypártrendszer is jelentheti a társadalom életének és fellendülésének legjobb biztosítékát. Más körülmények között a többpártrendszer bizonyulhat előnyösebbnek. Olcsó fogásnak, megtévesztésnek tartom, ha a többpártrendszert a demokráciával, az egypártrendszert a diktatúrával azonosítják, önmagában egyik forma sem biztosítja eleve a valódi demokráciát. Az ilyen fogás csak arra jó, hogy a kapitalista országokban többpártrendszerrel leplezzék az antidemokratikus mesterkedéseket, vagy totálisnak bélyegezzenek olyan rendszereket, amelyek valójában mélyen demokratikusak. Hogy mi felel meg, például egypártrendszer-e, azt nem szubjektív óhajok döntik el, hanem a történelmi fejlődés követelménye. Az a tény, hogy Magyarországon jelenleg két nagy társadalmi osztály van, nem mond ellent az egyetlen párt létezésének, csak megnöveli felelősségét. Amint erről már beszélgettünk, a magyar társadalom két alapvető osztálya között nincsenek antagonisztikus ellentétek, tehát fel lehet mérni érdekeiket külön-külön és együtt is. A politikai pluralizmus hiánya senkit sem akadályoz meg abban, hogy állampolgári jogait gyakorolja, bármilyen legyen is filozófiai vagy vallási meggyőződése. Ugyancsak nem akadályozó tényező, ha egy adott probléma megoldása érdekében különböző nézőpontokat kell összevetnünk. A burzsoázia pluralizmusa csak annyit ér, mint egy csomagolás; kérdés az, vane benne valami vagy nincs. — Ha egyetért, térjünk vissza Magyarországra. Itt egyetlen párt van, a Magyar Szocialista Munkáspárt, de másfelől itt az állam is. A vezetésben ezáltal nincs bizonyos mértékű átfedés? Melyiké a hatalom az országban? S a pártonkívüliek nem számítanak-e valamiféleképpen másodrendű állampolgároknak? — Nagy gonddal különböztetjük meg a párt és az államgépezet hatáskörét. Igyekszünk kiküszöbölni a zavarlehetőségéket. A párt vezető szerepe politikai irányításban és segítő ellenőrzésben jut kifejezésre. Állami téren a nép életét érintő legfontosabb döntések orientációjában nyilvánul meg. A tudományos pontossággal kidolgozott politikai pártvonal így érvényesül, és ezért elsősorban az állami szervekben dolgozó párttagok felelősek. De a párt nem irányítja konkrét formában az állami szerveket. Nem gyámkodik, önálló felelősségüket nem csorbítja, hanem inkább növeli. Hogy a pártonkívüliek másodosztályú állampolgárok volnának? ök nem így érzik és igazuk van. Ostobaság volna feltételezni, hogy a felnőtt lakosság egytizede akarná megalkotni az új társadalmi rendet a kilenctizednyi népesség nélkül és ellenére. Magyarországon, mint az imént már mondtam, a pártfunkciók kivételével minden posztot betölthetnek és be is töltenek pártonkívüliek. Bizonyos azonban, hogy minden hatalom, még akkor is, ha a munkásosztály gyakorolja, magában hordja a parancsolgatás veszélyét, és vannak buktatói. Mi ezt tudva és a veszély ismeretében konok következetességgel állítunk sorompókat, tudatosan korlátozzuk, ellenőrizzük szüntelenül, felülről és alulról a hatalom gyakorlóit. — A munkásosztálynak és szövetségeseinek hatalma abban áll, szokták Önök mondani, hogy meghatározza a szocialista rendszer politikájának r lényegét. De nincs-e meg egy ilyen politikai rendszerben annak a veszélye, hogy hatalmas és nagyszámú bürokrácia uralkodik el az országon és mindenkire rákényszeríti akaratát? — A munkásosztálynak és szövetségeseinek hatalma a szocializmus építésére törekszik s ez megfelel az egész nép objektív érdekének; ezért a munkásosztály hatalma az egész nép hatalmát jelenti. Ha ezt a hatalmat valósítjuk meg — és mi ezt tesszük —, akkor a bürokráciának nincs semmi esélye arra, hogy felülkerekedjék. Hozzáteszem, hogy egyszersmind különböző, fantázia szülte elméletekre is válaszoljak: a bürokrácia nem osztály. Vannak bürokraták kapitalista szolgálatban, és vannak azok között is, akik a nép szolgálatára vállalkoznak. A szocialista országok azonban küzdenek a bürokratikus kinövések ellen, a bürokráciát korlátozzák, míg ugyanez a fejlett kapitalista országokban mindinkább a rendszer szerves része. — Nem fenyegeti a vezetőket — bármilyen öntudatosak és jóakaratúak is —, az a veszély, hogy saját nézeteikbe bezárkózva elszakadnak a néptől, és nem ismerik fel az emberek valódi törekvéseit? — Ha a kapitalizmus elbürokratizálódik, akkor is kapitalizmus marad. Ha ez a betegség támadja meg a szocializmust, az elveszti dinamizmusát, eltorzul a lényege. Azonnal kigyulladnak a rendszer vészlámpái. Egyre jobban akadozik a mechanizmus. Magyarországon nem lehet a hatalom kasztjáról beszélni. Nincs a vezetők számára fenntartott külön világ. Úgy élnek, dolgoznak. szórakoznak és utaznak, mint bárki más. Akadhat olyan, aki elszigetelődik a protokoll imádatában. De az ilyen elszigetelődés nyilvánvalóan csak egyéni, emberi fogyatékosság következménye. A közéleti poszton álló emberek életfelfogása. emberi tulajdonságai minden országban bizonyos stílust teremtenek. Magyarországon az utóbbi években egy íratlan törvény érvényesült és határozta meg a légkört. Így fogalmazhatnám meg: a vezetők sok mindent nem tehetnek meg, amit az egyszerű honpolgár megtehet. Nálunk sokan ismerik Karinthy Frigyes bibliai tárgyú novelláját: Feltámadása után Jézus Krisztus Poncius Pilátus elé vezeti azokat, akik megbánták, hogy az ő halálát kívánták, amikor választaniuk kellett közte és a gonosztevő Barabbás között. Megérkeznek Judea helytartójának házába, és Jézus azt kéri, tegye fel újra az embereknek a kérdést: „Kit bocsásson szabadon?” Pilátus kérdésére egyenként azt felelik: A názáretit. De mily furcsa, a sokaság, együtt mégis azt kiáltotta: Barabbást! Szocialista rendszerben ennek fordítva kell lennie. Mi olyan társadalmat hozunk létre, amely egészében jobb, mint benne külön-külön az egyes ember. Miért ne lenne ez lehetséges? A közös feladat tudvalévőén saját egyéni szintje fölé emeli az embert, aki szerencsére nem szent, és nem is szörnyeteg.
