Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1976-04-24 / 9. szám
HEMZŐ KÁROLY „TALÁLKOZÁSAI” Pesti arc. Éles szem, dús haj, előreugró, hegyes orr. A fénykép Hemző Károly negyvennyolc éves budapesti fotoriportert ábrázolja. Az ember nem egyszerűen, s nem könnyen találja meg igazi arcát. Hemző az ötvenedik évéhez közeledve lelte meg hivatása, művészete lényegét. És most kísérjük végig Hemző Káról}’ pályafutását. Első kiállítását 1971-ben rendezték a budapesti Fészek Klubban, ahol harminchárom képét mutatták be. Második kiállítása a napokban nyílt meg a budapesti Műcsarnokban; itt különféle rendező elvek alapján száztíz fénykép látható. A kiállítás címe; Találkozásaim. A tárlatvezető prospektusban ezt vallja magáról; „Találkozásaim — emberekkel, tárgyakkal, állatokkal. Életemet egy fontos talál-Képes Sport című lapnál tíz esztendeig sportolókat fényképezett. — Kis túlzással azt is lehetne mondani, hogy „tizennégy évig guggoltam a gyep szélén”. Aztán rájött valamire, arra, hogy nem a játék, hanem a játékos érdekli. Nem a sport, hanem az ember. Ha úgy tetszik, a sportoló, a küzdő, különböző sorshelyzetekbe kerülő, a nehezen kiismerhető, s egy-egy élethelyzetben olyan sokat eláruló ember. S most már a sporttól függetlenül is kereste a találkozást az emberekkel és — az ifjúság álmai is visszatértek — az állatokkal. Főként a lovakkal. Már kilencedik éve képszerkesztője a több nyelven megjelenő Magyar Szemlének, s jövőre jelenik meg az idegen nyelvű Corvina kiadónknál Lódobogás című kötete, benne száz lovas képével. Amint írtam, mindig találkozóra ment, találkozóról jött. A találkozás — egy emberrel, egy tárggyal, egy témával, egy helyzettel — lett az életeleme. Szép és különös, elgondolkoztató és érdekes fotókat készített. De még ez sem volt az igazi arca. Nem a saját, hanem mások találkozásait kezdte keresni. Párizsban, egy ifjúsági tábor szemétégető gödre előtt észrevett egy sugárzó találkozást: egymással ölelkező lányét és fiúét. Rájött, hogy a mások találkozásai érdekesebbek, mint az övéi. A bujáki temetőben, egy síron ülő édes kislány — találkozik egy játék géppisztollyal. Egy játékos ló találkozik egy másikkal; mozdulataik tánckoreográfiát juttatnak az eszembe. S keresni-kutatni kezdte ezt az érdekes szimbiózist: tárgyak és emberek, ember és ember, nő és férfi, állat és ember, állat és állat találkozását. A Balaton kellős közepén két halászhajó elhalad egymás mellett, rrtár-már egymást súrolóan találkoznak, s az egyik tatján álló halász kezet fog a másik hajó orrán álló halásszal. Valami bensőséges, szép bajtársiasság árad és sugárzik erről a képről. Éles szem, dús haj, előreugró hegyes orr. Pesti arc. Hemző negyvennyolc éves korára találta meg valódi arcát. S az összes — Párizs, Belgium, a Balaton, a Hortobágy — találkozása közt ez a legeredményesebb. Most ugyanis találkozott — önmagával. Fotós hozásnak köszönhetem, szüleim találkozásának. Születésem pillanatától sokasodnak találkozásaim, és mindegyikkel gazdagabbnak érzem magam. Legelőbb a Mamával találkoztam, majd a játszótársaimmal, a terstvérhúgommal, az iskolapaddal, az első cigivel, a szülői pofonnal, az első szerelemmel, az ártatlan csavargásokkal és a további pofonokkal, vidám és szomorú élményekkel, a háborúval, a romokkal, a temetetlen hullákkal, azután a béke első napjával, a reménységgel, apám halálával, a felnőttség gondjával. Tizenöt éves lehettem, amikor az első fotómasinával találkoztam. Kölcsönkaptam egy Kodak Retinát az összes kezelési tanácsokkal. Akkoriban úgy gondoltam, erdész vagy gazdálkodó leszek, mivel igenigen szerettem a föld szagát, s rajongtam az állatokért.” A negyvennyolc éves férfi ezelőtt harminchárom esztendővel találkozott először a „fotómasinával”. Azóta mindig találkozóra megy, találkozóról jön. A találkozás az életeleme. Nélküle, akár a partra vetett hal, létezni sem lenne képes. Találkozik a sakkozó öregemberrel, lovakkal, játék géppisztolyt szorongató kisgyermekkel, találkozik az öleléssel, találkozik a vénséggel, az ifjúsággal. Kutatva keresi a találkozásokat, s amikor rájuk talál, megpróbálja .kifejezni. Az egykori pesti gépkocsivezető fia mindig úton van — valakihez, valamihez. Útközben — mielőtt célját elérte volna — mindig úgy érzi: kaland következik. — Nem hasonlíthatom máshoz: csak kalandhoz, randevúhoz. Még nem ismertem olyan embert, aki hivatását az első randevú félénkségéhez, szorongásaihoz, feszültségéhez hasonlította volna. — Minden témához érzelmileg közelítek. Akár egy nőhöz. Először a filmmel szeretett volna találkozni. Nem sikerült. Filmoperatőrnek készült, de nem vették fel a Színművészeti Főiskolára. A kudarc nem keserítette el. Rájött, hogy nem is a mozgókép érdekli, hanem az álló. Fotóriporter akart lenni egy képesújságnál, de csak retusőrnek vették fel az Athenaeum nyomdában. Iharos, Kárpáti Rudolf, Puskásék idejében fotóriporter lett a Honvéd Sport Egyesületnél. A Honvédnél négy évig, majd a ■MATTA mmmW’ MMNt 7
