Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)
1975-03-15 / 6. szám
FELHÍVÁS 50 ÉVES ÉRETTSÉGI TALÁLKOZÓRA A magyar impresszionista festőművészet egyik legkiválóbb képviselője Vén Emil. A képzőművészeti főiskolán tanítványa, majd tanársegéde volt Rudnay Gyulának, aki a tehetséges tanítványára bízta a makói művésztelep vezetését. Makón egy évig együtt lakott József Attilával, akinek az édesanyjáról írt verse meg is ihlette a festőt. A „Varrónő” című műve, több más alkotásával együtt ma a Nemzeti Galéria tulajdona. Emilió — így nevezték barátai — szerette az írókat, költőket, szobrászokat, színészeket és -----n festőket. Picassót is a barátai közé sorolván Emil a műtermében a „Velence éjjel” című kép előtt. Jobbra: Nő fehér kalappal. Dudás László felvételei VÉN EMIL FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA BECSBEN HONFITÁRSAINKAT keressük HORVATH JANOS (S3 Illetett Szúrd ok püspökin, IMS. Július 31-én. anyja neve Szappán Borbála) 1954 novemberében eltűnt. Keresi özvegy édesanyja GyuláróL Dr. Andrej KOVÁCS SEBBANT (született Temesváron, 1923-ban, anyja neve Sporer Sára) és feleségét dr. Vlorika Serbant, keresi unokatestvérük, Kaposi Vilma KiskunhalasróL A keresettek 1970-ben a resltal kórházban dolgoztak. L E N A R D MARI BORIS (született 1901-ban, New Yorkban, anyja neve Lengyel Katalin) New York-i lakost és testvéreit, Ilonát, Irént és Katalint keresi Dunakesziről testvérük, Bereczné. .... PATAKI ANTALT (anyja néhai Pataki Géziné született Schwarz Janka) keresi hagyatéki ügyben dr. Alexander Gyarmathy Ausztriából. A keresett utolsó ismert elme: 1300 Quincy Dr. Green Acres, 19003 WILMINGTON, DeL USA volt. MARIN SANDORNE VARGA ROZÁLIÁT (született Dorogon, 19*7. február 20-án, anyja neve Szloboda Mária), USA- ban MS testvérét keresi Tatabányáról névére, MUCZA Kálmánná, aki 1950 óta nem tud róla. BANHIDY Erzsiket vagy —keresi régi szomszédja és barátja William MANDEL USA-bóL A keresettek az 1920-as években Kassán a Mikes Kelemen utca 9. sz. alatt laktak. B AD NAY GYULÁT, aki 1928. szeptember 15-én született Újpesten, keresi beteg édesanyja Budapestről és Hús nagynéni USA-bóL A keresett utolsó Ismert elme Lendeville-ben (Franciaország) volt. 1903 óta nem ad életjelt magáról. Az 1920-as évek elején kivándorolt rokonait: Mrs. Inna B E - RUSNYIKOT (leányneve Weisx), aki Budapesten 1095—1900 kózótt született, anyja neve Braun Júlia, valamint ennek sógornőjét, Ozv. WEISZ SANDORNET és annak leányát, JÚLIÁT, aki 1923-ban, Chicagóban született, keresi Mir Jam Deutsch Izraelből, mert 1927 óta semmit sem tud róluk. VÁNDOR TIBOR (1929. november 19-én született Budapesten, anyja neve Schwarz Rózsi) 1944 Júniusában édesanyjával Auschwitzba került. Állítólag a háború után egy dél-amerikai államban látták. Keresi névére, Mirjam Deutsch Izraelből. KUKOVETZ JÓZSEFET (született 191«-ben, Temesváron, anyja neve Kukovetz Katalin) keresi bátyja, Pál, Romániából. A keresett 1950-ban hagyta el Magyarországot (elótte 1941— 50-lg Szegeden élt) és Svájcba vándorolt ki. Utoljára 1904-ben Irt rokonainak, akik azóta semmit sem tudnak róla. Kérjük kedves olvasónkat, akik ismerik keresett honfltársainkat, kézOlJék velük kérésünket, hogy vegyék fel a kapcsolatot az őket keresőkkel. A MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE készséggel továbbítja leveleiket a kerestetókhóz. címe: MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE H—19*5 BUDAPEST. Olvasóink figyelmébe! Házi használatra csomagolva is kapható a világhírű magyar gyógyiszap! Nem kell már sok ezer mérföldet utazni, ha valaki a világhírű magyar gyógyfürdő iszapjával akarja kezeltetni izomfájdalmait: a MEDIMPEX Magyar Gyógyszer-külkereskedelmi Vállalat eljuttatja Önhöz is a fájdalomenyhítő gyógyiszapot meg szárítva és könnyen kezelhető, textíliával bevont kompressxekbe sajtolva. A MAGYAR ISZAP KOMPRESSZ a sok évszázados magyar gyógyászati tapasztalatot a korszerű módszerekkel egyesíti. Rendkívüli előnye, hogy otthon, a beteg lakásán is könnyen készíthető vele Iszap pakolás. Az iszap kompresszt forró vízbe kell mártani — ez máris elegendő ahhoz, hogy reaktiválja a szerves, szervetlen és ősztrogén anyagokat, amelyek a magyar gyógyiszapban találhatók. Ezután az iszap kompresszt a fájó testrészekre helyezzük. Az iszappakolás fokozza a helyi vérkeringést, g ezáltal enyhíti az ízületi és izomfájdalmakat. A szenvedés megszűnik, a beteg jó közérzete helyreálL A MAGYAR ISZAP KOMPRESSZ a kezelésre szoruló testrészeknek megfelelően hatféle formában kapható: — láb és boka, — kéz és csukló, — térd és könyök, — derék és végtagok, — hát és nyak, — csak nyak kezelésére. MEG AKAR SZABADULNI DERÉKFÁJÁSÁTÓL, IZÜLETI ÉS IZOMFÁJDALMÁTÓL? HASZNÁLJA A MAGYAR ISZAP KOMPRESSZT! Küldje be a coupont az alábbi címek valamelyikére: USA-ban: KELSO IMPORT INC. 15 West 18th Street New York, N. Y. 10010 Benelux Államok, Franciaország és Anglia területén: S. A MAKLAREX 195, Rue Royale 1030 Bruxelles Svédországban: ARNON MACHINERY CO. AB. Sodra Källtorpsvägen 20. 702 17 Örebro Norvégiában: Fa. SCANKUHL Osterhausgatan 13. Oslo 1.-------------------------- coupon -------------------------Kérem, küldjenek számomra ismertetőt a magyar gyógyiszapról! Név: ....................................... ................................ Város és tartomány:..................................................... Cím: ........................................................................... 'jak volt KERAK-09 (Alkotmány utcai Kereskekadémia) osztálytársaink figyelmét, hogy 1975. jóén, vasárnap 50 éves érettségi találkozót rendezünk, am: lálkozó délelőtt fél 11-kor volt iskolánk, a KERAK ►en. iben ebéd a Kárpátia étteremben. után 5 órakor (házastársakkal együtt) összejövetel Ilka cukrászdában (Batthyány tér és Bem rakpart k, hogy mindazok, akik részt kívánnak venni e ín, jelezzék részvételüket. A nem budapesti lako( meg: lást kell-e biztosítani és ha igen, hány személyre aj szállodában vagy b) idegenforgalmi célra berendezett magánlakásban 2. Melyik napon érkeznek és hány napra foglaljunk szobát? A rendező bizottság nevében: Szöllősi Sándor Zala Sándor Címünk: Borgó Reich György, 1912 Budapest L kér. Sziklai Sándor út 4. LEPJE MEG MAGYARORSZftfil ISMERŐSEIT! Megbízásait teljesíti, ajándék- és virágküldeményelt On helyett megvásárolja és a kívánt címre szállítja a BOY SZOLGÁLAT Fizetési mód: Money order-en, vagy nemzetközi postautalványon. Cím: H—1476 Budapest 1M Postafiók 53. Telefon: 340-346 A SZÜLŐFÖLDÜNK adásrendje és hullámhosszai EURÓPÁBAN ES A KÖZELKELETEN (közép-eurőpal ISO szerint) L adás: 29.es—20.45-lg, H. adós: 21.45—22JS-1Í a 25, 31, 41 és 49 méteres rövidtúli iámon. VASÁRNAPI ADAS: 15.00— 17.9#-lg s 19, 25, 31 és 41 méteres rövidhullámon. ÉSZAK-AMERIKÁBAN (Eastern zone): 19.15— 20.00-lg, 21.00— 21.45-lg, 22.30— 23.15-lg a 25, 31, 41 és 49 méteres rövidhullámon. ÉSZAK-AMERIK AB AN (Pacific xone): 15.15— 17.00-ig, 18.00— 18.45-ig, 19.30— 20.15-lg a 25, 31, 41 és 49 méteres rövidhullámon. Kizárólag KÖZÉP-EURO PÁBAN : a 224 méteres középhullámon. Felhívjuk Hallgatóink figyelmét, hogy a Magyar Rádió új, nagyobb teljesítményű rövidhullámú adói az alábbiak szerint sugároznak: EURÓPA: 7220 kHz 4M m, Clio kHz «9,1 m a feltüntetett Időpontok szerint. ÉSZAK-AMERIKA: 1191S kHz 2V m, som kHz 50,0 m a feltüntetett Időpontok szerint. DEL-AMERIKA 11910 kHz 25,2 m, 5955 kHz 50,2 m s feltüntetett időpontok szerint. Kedves Olvasdnk! Szives tudomására hozzuk, hogy a MAGYAR HÍREK előfizetésének ügyintézésével ezentúl a budapesti „KULTÚRA" Külkereskedelmi Vállalat foglalkozik. (Cime: H—1389 Budapest, P. O. B. 149.) A Jövőben minden előfizetéssel kapcsolatos problémával (reklamáció, címváltozás stb.) ugyancsak a fenti címhez szíveskedjék fordulni. A MAGYAB HH5EK kéthetenként (évenként 25-szor) Jelenik meg. Éves előfizetési dija — a postaköltséggel együtt — az egyes országokból a következő: Ausztrália 3^0 ausztrál dollár (légiposta-szállítással 7,— A3) Kanada 5,— kanadai dollár (légiposta-szállítással 12,— Can. $) USA 5,— dollár (légiposta-szállítással 10,— S) Anglia 2,— font Ausztria M,— Schilling Belgium 125,— belga frank Dánia 29,— dán korona Franciaország 23,— francia frank Hollandia 13,— gulden NSZK 15,— DM Svájc 15,— svájci frank Svédország 22,— svéd korona Minden fel nem sorolt országból az előfizetési díj az 5 dollárnak — légiposta-szállítással 10 dollárnak — megfelelő, a nemzetközi fizetési forgalomban elfogadott valuta. Minden kedves előfizetőnknek év végén, a MAGYAB HÍREK KINCSES KALENDARIUM-át ajándékba küldjük meg. Az előfizetési dijat kérjük a MAGYAB NEMZETI BANK-hoz (H—1550 Budapest) a KULTOKA 024/7. számú számlájára átutalni, vagy nemzetközi postautalvánnyal feladnL Az előfizetési díj — a fenti folyószámlára — csekk, illetve bank money—order beküldésével Is kiegyenlíthető. Az előfizetés rendezésénél „Magyar Hírek előfizetés" szöveggel szíveskedjék hivatkozni a KULTÚRA számára átutalt, feladott összeg rendeltetésére. Felhívjuk szives figyelmét, hogy az alant felsorolt országokból az előfizetési dijat a legegyszerűbben nemzetközi posttutslványnyal lehet elküldeni: Ausztrália, Belgium, Dánia, Egyesült Államok, Hollandia, Japán, Nagy-Brltannia, Német Szövetségi Köztársaság, Olaszország, Svájc, Svédország. Az előfizetés megkönnyítése érdekében tájékoztatjuk kedves előfizetőinket, olvasóinkat, hogy helyben is előfizethetnek a MAGYAB HlKKK-re a KULTÚRA alábbi partnereinél: ANGLIA: The Danubia Book Company, B. 1. Iványl, 55 Chatsworth Boád, London NW2 IDD. — AUSZTRÁLIA: Cosmos Book and Record Shop, 145 Aeland St. St. Kllda, Vlc. 3152. — Read and Co. 594-595 George St. Sydney NSW 2050. — AUSZTRIA: Rudoll Novák GmbH. Köllnerhofgasse 4 A—1011 Wien L — BELGIUM: „Du Monde Entier” S. A. Rue du Midi 152. 1900 Bruxelles. — BRAZÍLIA: Llvrarta D. Landy LTD A. Rue 7 de AbriL 01500. Sao Paulo. — DÁNIA: Hunnia Books and Music, Norrebrorade 152. L tv. KOBENHAVN. — FINNORSZÁG: Akateeminen Kirjakauppa Keskuskatu 2. SF 00100 Helsinki 10. - FRANCIAORSZÁG: Société Balaton. 12. Rue de la Grange BateUere, Paris Ute. — HOLLANDIA: Club Quaüton. Prlnsenstraat 25., Amsterdam. — IZRAEL: Gondos Sándor, Béth Hakranot, Herzl 15. Halfa — „Hadash” K01- esönkönyvtár. Nesz Ctona St. 4. Tel-Aviv (Kod No. S39Ó5). — JUGOSZLÁVIA: Forum. Vojvode Mtslca broj 1. Növi Sad. — KANADA: Délibáb Film and Record Studio. 19. Prince Arthur Street Went, Montreal ua Qne. — Pannónia Books, P. O. Box. 1017. Postal Station ,3” Toronto. Ont. M5T ITS. — Hungarian Ik ha and Travel Service. 1234 Granville street Vancouver B. C. — Europa Agency, 501—32 Avenue S. W. Calgary (. Alberta. — NORVÉGIA: A/S Narvesens Litteratur neueste P. O. Box 5140 Etterstad, OalO. — NSZK: ÜJváry—Griff, 2000 München 2L THurelstr. 2. — W. E. Saarbach GmbH. Follerstrasse 2. 5. Köln L — MusIra Hungarlca 2 München 40. Agnestrasse 45. — OLASZORSZÁG: Licosa, Via Lamermora 45, 50121, Firenze. — SVÁJC: Szerday Sándor, Metropolitan Verlag, Teichweg 15. CH—4142 München- Stein. — SVÉDORSZÁG: A. B. Nord is ka Bo khan dein. AlstrOmergaten 22. 101 10 Stockholm. — USA: Magyar Áruház. 11202 Buckeye Road. Cleveland, Ohio 44120. — Center of Hungarian Literature 4412 — 12-th Avenue Brooklyn N. Y. 11224. — Hungarian Bookshop. 42. Montroe Street, P. O. Box. 1455. Passaic, N. J. 07055. — Hungarian Books and Gifts Shop 215 Somerset Street, New Brunswick, N. J. 02901 — Otto’s Import Store, 2320, W. Clark Ave- Burbank, Ca. 91505. — Püski—Corvin, 1590 — 2ud Ave. New York, N. Y. 10022. — VENEZUELA: Luis Tarcsay, Calle Iglesia Ed Villoria. Apt. 21—105. C. 24. Caracas. Magyarországon a MAGYAB HlREK-et a Magyar Posta terjeszti. Belföldön előfizethető a Posta Központi Hírlap Irodánál (PKHI) 1900 Budapest, V., József nádor tér L közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI zis—9*152 pénzforgalmi jelzőszám iára. Belföldön az éves előfizetést dl] 12a,— forint. Kedves Olvasónk, »mikor az előfizetési dijat megküldi, arra kérjük, hogy — a pontos címzés érdekében — nevét és elmét NYOMTATOTT NAGYBETŰKKEL Írja meg. Ha elme megváltozásáról értesít minket, vagy a rosszul leírt címzés helyesbítését kéri, ugyancsak használjon nyomtatott nagybetűket. (Címünk: amelyet újra figyelmébe ajánlunk: KULTÚRA, H—1329 Budapest, P. O. B. 159.) A MAGYAR HÍREK szerkesztősége (amelynek postai elme változatlan, MAGYAR HÍREK, H—1905 Budapest 52, 292. postafiók) a Jövőben Is örömmel áll olvasói rendelkezésére, és bármely kérdésben szívesen ad felvilágosítást. MAGYAR HÍREK Hungarian News, Nouvelles Hongroises, Ungarische Nachrichten. A Magyarok Világszövetsége lapja.. P. O. B. 292. Budapest 52. Főszerkesztő: SZÁNTÓ MIKLÓS. Szerkesztőség: 1905 BUDAPEST, Benczúr u. 15. Telefon: 225-505. Kiadja s Lapkiadó Vállalat, 1073 BUDAPEST, Lenin krt. 9—11. Telefon: 221-225. Levélcím: 1205 Budapest, PF. 223. Felelős kiadó: SIKLÓSI NORBERT igazgató. 75.331S Egyetemi Nyomda, Budapest Felelős vezető: JANKA GYULA Igazgató DÉL- AMERIKABAN (rlól Idő szerint): 20.00—20.45-lg a 25, 31, 41 és 49 méteres rövidhullámon. Kérjük hallgatóinkat, hogy az ÚJ frekvencián sugárzott műsorok hallhatóságáról küldjék el vételjelentéseiket. INDEX: 26.50« 14