Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)
1975-02-15 / 4. szám
BESZÉLGETÉS DR. GULÁCSY GYÖRGGYEL „Mint a legendák főnix-madara, Ügy kelj ki hamvaidból, Budapest!” — írta Gábor Andor, s harminc évvel ezelőtt, január 18-án Pesten nemcsak a pincék mélyéből jöttek elő a fényre áhítozó emberek, nemcsak egy esztelen és véres öldöklés ért véget, hanem el is kezdődött valami: káosz helyett rend, háború helyett béke, árny helyett fény, rombolás helyett építés, szolgaság helyett szabadság. Szabadság, amelynek kivívásáért sokan életüket áldozták, szabadság, amelyért ezután már élni kellett. Élni és dolgozni. Mostani képzeletünk szinte fel sem mérheti, hogyan is kellett hozzákezdeni a harcok dúlta, romos főváros talpra állításához. Nehéz idők voltak? Hősi idők voltak. Az újjáépítés lelkesedése mindenkit munkára serkentett, mindenki ott segített, ahol tudott. A harminc évvel ezelőtti események egyik cselekvő irányítójával, dr. Gulácsy Györggyel beszélgetünk. A főtitkára volt a Budapesti Nemzeti Bizottság ötös bizottságának. — Hogyan kezdődött? — Számtalan kalandos, sőt életveszélyes kacskaringó után kezdtem el dolgozni a Nemzeti Bizottságban. Azon az emlékezetes március 19-én kezdődött, amikor egyetlen kis bőrönddel a kezemben vidékre kellett utaznom, hogy elkerüljem a letartóztatást. Később aztán többször visszalátogattam a fővárosba, üzeneteket, iratokat továbbítottam. Akkoriban minden becsületes ember segített az antifasiszta erőknek. Az ország érdeke azt kívánta, hogy a ránk kényszerített háború minél előbb véget érjen. Mint ahogyan a Kisgazdapárt akkori képviselője, dr. Csorba A Mátyás-templom és a régi budai Városháza (ma: múzeum) János mondta híres parlamenti felszólalásában: ez a háború már nem háború, hanem embermészárlás. — Mikor került vissza véglegesen Budapestre? — December 23-án Győrben jártam, s mivel katonaszökevénynek tekintettek, számíthattam rá. hogy az igazoltatások során „lebukom”. Igyekeztem vissza Pestre, de a vonat már zsúfolásig megtelt, s éppen azon töprengtem, ne halasszam-e másnapra az utamat. Aztán mégis felültem a vonatra. Ez volt az utolsó szerelvény, amely még befutott Pestre. Elkezdődtek a harcok. S amikor a többhetes éhezés, rettegés és reménykedő várakozás után. Pest felszabadult, mindenki nekivágott a városnak, és elkezdte keresni barátait, ismerőseit, rokonait. Emlékszem, esett a hó, és csak mentem, mentem, éreztem, hegy valamit tennem kell. neki kell kezdeni a munkának. Az akkori Tisza Kálmán téren kötöttem ki, miután bebarangoltam a város nagy részét, s ott az egyik épületben viszontláthattam régi barátaimat. Január 21-én megalakult a Budapesti Nemzeti Bizottság, amelynek én lettem a főtitkára. — Kik voltak a Bizottság tagjai? — A Budapesti Nemzeti Bizottság ötös bizottságába a Függetlenségi Frontba tömörült pártok és a szakszervezetek megbízottjai küldték el a képviselőjüket: Vas Zoltánt a Kommunista Párt, dr. Oltványi Imrét a Kisgazdapárt. Riesz Istvánt a Szociáldemokrata Párt, Farkas Ferencet a Parasztpárt és Kossá Istvánt a Szakszervezetek. — Mi volt a Budapesti Nemzeti Bizottság feladata? — Minden közigazgatási, hatósági, állami hatalmat mi gyakoroltunk mindaddig, amíg a magyar kormány Debrecenből a fővárosba nem költözött. Az első ülésünkön kineveztük a főváros polgármesterévé dr. Csorba Jánost, rendőrkapitányává pedig Sólyom Lászlót. Naponta üléseztünk, a munkaidőnk reggeltől estig tartott, hiszen minden minisztérium, az egész kormány minden feladatát mi láttuk el. — Milyen kérdésekben döntöttek? — Mindenekelőtt meg kellett előznünk a járványveszélyt: a megalakított bizottságot teljhatalommal ruháztuk fel. Igénybe vehettek gyógyszertáraktól és kórházaktól kezdve az orvosi és egészségügyi személyekig mindent és mindenkit. Az ötös bizottság január 28-án elhatározta, hogy Népbíróságot kell felállítani, ki kell vizsgálni a nyilasok és fasiszták gonosztetteit. Meg kellett indítanunk a közlekedést, megszerveznünk a közellátást, helyreállítanunk a közműveket. Egyszóval élnünk kellett. Közben Budán még dörögtek az ágyúk, a nyilasok még razziáztak s agyonlőtték az ellenállókat, de csak február 13-ig. Akkor Buda is megszabadult a náci seregektől. — Meddig vett részt a bizottság munkájában? — Egy hónapig voltam a főtitkára, aztán főtitkárhelyettesként dolgoztam tovább. Maga a bizottság pedig fokozatosan átadta hatáskörét az alkotmányos magyar kormánynak, valamint az egyéb közigazgatási szerveknek. A háború végérvényesen befejeződött, megkezdődtek a békés hétköznapok. Harminc év telt el azóta, s dr. Gulácsy György visszaemlékezése nyomán újra összehasonlíthatjuk, milyen volt Budapest 1945-ben és milyen ma, 1975-ben. Az évforduló és az emlékezés számvetésre késztet, a számvetés és a történelmi léptékű fejlődés pedig mind szélesebbre nyitja a jövőbe vezető utat. A. A. 9
