Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)
1975-12-20 / 26. szám
A Ferihegyi repülőtér Évtizedekkel ezelőtt Móricz Zsigmond állapította meg bölcs tömörséggel: Gyalogolni jó! Bebarangolni az országot, ismerkedni az emberekkel, tájakkal, gazdagodni élményekben, tapasztalatokban. A mondás ma is érvényes: az erdőkhegyek, lankák között kanyargó turistaösvényeken sétálva kiszellőztetjük tüdőnkből a nagyvárosok (üstjét, felfrissítjük ülő életmódhoz szokott hátunkat, megmozgatjuk izmainkat. Ám a móriczi kor óta sok év telt el, s már egy másfajta „modern gyaloglás” is divatba jött: kocsival, vonattal, repülővel milliók járják az országot, a világot. Ismerkedünk hazánkkal, felkeressük a műemlékekben gazdag városokat, pihenünk, szórakozunk a Balaton partján, a Mátra, a Bükk erdeiben, s pénztárcánktól, meg „a nagy pénztárcától”, az ország gazdasági lehetőségeitől függően ellátogatunk külföldre, a környező államokba, egész Európába, sőt a tengerentúlra is társasutazással, rokonlátogatóba, vagy turista módra, egyénileg. Szeretünk utazni! Szeretjük elmerülten bújni a térképeket, kikeresgélni a legrövidebb utakat a múzeumok között, aztán napokon át fontolgatni a legalkalmasabb vasúti csatlakozásokat, vagy latolgatni autónk napi kilométeradagját, meg a felkeresendő városok közti távolságot. És aztán jön a csomagolás öröme és tervszerű» sége vagy kapkodása. Szeretünk utazni! Szeretjük bejárni a világot és utána szeretünk hazajönni. Szeretünk itthon lenni! Mert a sok szépséget, éi-LÉGI TÚRÁK HŰSVÉTTÓL KARÁCSONYIG Annak a húsvétnak, amit Magyarországon töltenek a MALÉV AIR TOURS Utazási Iroda vendégei, általában nem sok köze van a böjthöz. Igaz, bármikor érkeznek, mindig várják őket a magyar konyha örömei, no meg mindaz, ami a pohárban oly aranyfényűen csillog. Sokszor már a repülőgépen is — az egyébként 10 000 méteres normál repülési magasság fölé — emelkedett a hangulat. • Aztán persze leszáll a gép, és akad elég egyéb csodálni váló. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy ma már az eredetileg csupán nyári idegenforgalmi idény, húsvéttól egészen karácsonyig, vagy inkább szilveszterig terjed. — És a különlegességnek, a minőségnek, a jól szervezett programoknak — mondja Vág András, a MALÉV AIR TOURS igazgatója, akit vagy Európa valamelyik repülőterén, vagy a Zserbóval szemközti, Vörösmarty téri irodájában lehet megtalálni. — A légi turisztika résztvevői nagyon igényes emberek. Ha a vendégeket osztályokba sorolná az idegenforgalom, bizonyára ők kapnák a legmagasabb minősítést. — Csupa különleges kívánság? — Inkább úgy mondanám, hogy ami másutt még különlegesnek számít, az ezen a szinten már természetes. Alapkövetelmény, hogy a szálloda, az étel és az ital, no meg a hangulat egyaránt a legjobb legyen. Vág András alig több mint negyvenfős „legényr sége” az idegenforgalmi szakmában fölfedezőnek számit, ök találták meg ugyanis a térképen Apajpusztát, amely lovasprogramjaival ma már világhírre tett szert, és ők fedezték fel a Toki Csárdát és a Tahi Pincét is. — Van még a tarsolyunkban néhány meglepetés — mondja az igazgató —, hogy akik akár évente visszatérnek, azok is mindig kapjanak újat is. De tudja, ez még „leleplezetlen szobor", meglepetés. — És kik látogatnak el Magyarországra ? — Jöttek építészek, akik a házgyári technológiát tanulmányozták, érkeztek zenetanárok, akik a világhírű Kodály-iskolávál ismerkedtek, meg háziaszszonyok is jó néhány csoporttal, természetesen valódi, magyaros receptekért, és borászok, hogy kóstolgassanak. Aztán közgazdászok, piackutatók, és a korántsem egykönnyen befejezhető sor végére talán az kívánkozik, hogy a MALÉV AIR TOURS röpítette hazánkba még a Postagalamb Olimpiászt is. — Ilyen munka mellett bizony sokféle szakmát, hobbyt kell megtanulnia az embernek — mondja az egyik idegenvezető, TIalay Sári. — Nagyon kevés lenne, ha csak a műemlékeket ismernénk. Kevés? Bizonyára. De Zalay Sárinak most már ismernie kell a magyaron kívül a görög, török, olasz, francia, finn, svéd, sőt közel-keleti műemlékeket is, tanulmányútra jönnek velünk, hanem üdülni. Legyen a vendég művezető vagy diák, tanár vagy mérnök, fiatal vagy idősebb, látni és pihenni egyaránt szeretne. A Ferihegyen gyülekező csoport tagjain nem látszik az útiláz. Egyedül a négytagú Szabó-család nyitogatja csomagjait, nem felejtettek-e otthon valamit. — Külön-külön már jó néhányszor utaztunk — mondja a mama —, de így együtt... — Nézze, én nem kocsira gyűjtök — mondja a család legifjobbja, Róbert, aki mellesleg gépkocsiszerelő —, éppen eleget látok a műhelyben. Üj országokkal, különféle életformákkal megismerkedni, ez jobban érdekel. Jánossyék nyugdíjasok, ök először mennek külföldre. — Miért vártak mostanáig? — Egyszerű. Már akkora az unokánk, hogy nem kell vigyázni rá. Már 6 vigyáz az öccsére. Megszólal a hangosbeszélő. Az utasok elindulnak a tranzitba. Zalay Sári kiosztja a felszállókártyákat. Én beszállókártya helyett egy kis füzetkét kapok. A MALÉV AIR TOURS jövő évi programját. — Nem volna kedve velünk tartani? — kérdezi az idegenvezetőnő mosolyogva. Mi mást válaszolhatnék: — Repülök! hiszen egy éve külföldi légitúrákat is kísér. — Ez sem volt könnyű dolog — mondja az egyébként lovagolni és főzni egyaránt jól tudó idegenvezetőnő. — Azokkal a városokkal, amelyekben még nem jártam, könyvekből és a kollégák segítségével ismerkedtem meg. — És aztán a valóság? — Akik nálunk jártak, azok már jól tudják. Azt, hogy a valóság egy kicsit még szebb, mint a könyvek. Amikor Zalay Sárit először láttam, éppen csoportot indított Ferihegyről Athénba. A földön járt és mégis röpködött, osztotta az útleveleket, tárgyalt az információval, azt hiszem, körülbelül százfelé figyelt egyszerre. — A rohanás, gondolom, hozzátartozik az életéhez? ... — Dehogyis! — mondja. — Az útjainkat is úgy szervezzük, hogy a vendég annyi programot kapjon, amennyi még semmiképpen sem fárasztó. Vigyázunk arra, hogy legyen ideje fürödni, napozni is. Például a magyar utasok jóval érdeklődőbbek a vendégek átlagánál. Valóban minden iránt fogékonyak, ami szép. De azért ők sem KAMIONNAL EURÓPA ORSZÁGÚTJAIN A HUNGAROCAMION nemzetközi teherszállításokat végző vállalat Körülbelül ezer teherkocsija járja állandóan Európát, s a gépkocsivezetők száma meghaladja a kétezret. Egy kocsi évente átlagban nyolcvanezer kilométert tesz meg. A vállalatnak szinte minden dolgozója rendszeresen jár külföldre. Skuts Tamás közel tizenöt éve dolgozik gépkocsivezetőként a HUNGAROCAMTON-nál, s bejárta egész Európát Amikor találkozunk, a legmodernebb divat szerint csináltatott karcsúsított öltöny, széles nyakkendő, pasztellkék színű ing van rajta. — Hol, merre járt már külföldön munkája közben? — Norvégia és Románia kivételével Európában mindenhol. Franciaországba majd másfél évig rendszeresen, hetente-kéthetente szállítottam kocsimmal különböző árukat — Gondolom, rengeteg élménnyel jár ennyi utazás. — Igen, főként az első időkben. Az ember saját szemével látja -az európai nagyvárosokat, meggyőződhetik róla, hogy Svájcban valóban gyönyörűek a hófödte csúcsú hegyek és Görögországban valóban valószínűtlenül kék a tenger és minden sziklából sugárzik a történelem. Azután a városok, az emberek. Az idegen mindenre rácsodálkozik. Ez nálunk másként van, ez nálunk is így van. Egy példát. Idehaza szinte divat csepülni a magyar tévé műsorát. Én végignéztem Európa összes tévéműsorát Eleinte érdekes volt a rengeteg krimi és vígjáték és az, hogy válogathattam a csatornák között. Ám egy idő múlva kiderült, nem lehet ennyi vígjátékot magas színvonalon készíteni, mind egy kaptafára megy, hiába váltogatom a csatornákat. És idegesítettek a hirdetések is, amelyek a legizgalmasabb pillanatokban jelentek meg. Ma már jobban megbecsülöm a magyar tévéműsort. — Mit csinál egy magyar sofőr, ha szabad ideje van egy idegen városban? — Az elég változó. Az illetőtől és a helytől függ. Én például Párizsban hónapokig ismerkedtem a várossal. Jártam az utcákat, nézegettem a kirakatokat, elmentem a nevezetes helyekre — például a Louvre-t nem lehet kihagyni, és figyeltem az embereket. — Milyennek látta a külföldieket? — Mondhatnám azt is, hogy pont olyanok, mint nálunk. Ki ilyen, ki olyan. A nemzeti karakterekről szóló általánosítások szerintem hamisak. A franciák állítólag barátságtalanok a külföldiekhez. Én soha ilyesmit nem tapasztaltam. Ha kértem, útbaigazítottak, ha szükségem volt rá, segítettek. A hivatalos kapcsolatokban az emberek mindig rendkívül udvariasak egymással, az udvariasság mindenkinek, minden ügyfélnek egyformán jár. Egy példa. Az összeállításunkat készítették: Apostol András, votta Ferenc, Novotta Ferenc, Pokorny István, Síp NSZK egyik Autobahnján történt. Siettem, s előztem egy olyan útszakaszon, ahol nem lehetett. Két perc sem telt bele, már mellettem volt a rendőrautó, leállítottak. Mondtam, nem láttam a tiltó táblát. A velem egykorú, 30—35 év közötti rendőr csak csóválta a fejét, ez nem jó, mindenki ezt mondja, ez bizony száz márka. Merthogy négy tábla is jelzi az előzési tilalmat. Mondjak valami mást. Jó, feleltem, az igazságnak megfelelően láttam a táblát, csak sietnem kell. Na, már jobb, ez már csak hetven márka, válaszolta. És ha kitalálok valami még jobbat? — kérdeztem. Nevetett. Ebből már nem lehet engedni, ez az alsó határ. Szinte jó barátságban váltunk eL Attól függetlenül, hogy megbüntetett. — Évente 20—25 alkalommal utazik külföldre már tizenötödik éve. Szívesen utazik ma is? — Igen. Szeretek vezetni. Az út gyönyörű tájakon visz, mégha csak fél szemmel nézhetem is őket. Szeretem a változást, az új, ismeretlen városokban csatangolást, a felfedezést. Az utazás számomra megunhatatlan öröm. Skuts Tamás
