Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)
1975-09-13 / 19. szám
A Bakócz kápolna Az újjáépülő bazilika MTI — Járat Rudolf felv. A legkisebb magyar megyéről nem lehet írni. Jókai Mór emlegetése nélkül. Komáromról nem lehet írni „Az aranyember”, Jókai „legkedvesebb regényének” az említése nélkül. Éljenek bárhol, a világ bármely táján, a magyarok emlékvilágában jókora darabot foglal el a magyar irodalom romantikus és legolvasottabb regénye, amelynek a cselekménye is Komáromhoz kötődik, s amelynek írója százötven évvel ezelőtt ebben a Duna-parti városban született. Ez az év a százötven esztendős évforduló ünnepe, amelyen az irodalomtörténészek kiszámították, hogy Az aranyember meséjét a nagyvilágban sok millió ember ismeri, sok millió azoknak a száma, akik élgyönyörködtek Tímár Mihálynak, a komáromi gazdag hajósnak, e modem Midás-királynak, a „Senki szigeté”-ig vezető különös életútján. Komárom városában bolyongva, fel kell idéznünk a százötven esztendős évforduló irodalmi eseményeit. Ez alkalommal megjelenít Nagy MMós: Jókai Mór című igényes életrajza, az ifjúság számára a Móra Könyvkiadó megjelentette Lengyel Dénes: Így élt Jókai című könyvét, a Tankönyvkiadó Jókaitól Jókairól címen kiadta azt a válogatást, amelyben nagy magyar írók, költők Jókairól szólnak, s amelyben Jókai saját magáról beszél. „Az aranyember”, amely először 1872-ben jelent meg, ma is a magyar irodalom legolvasottabb regénye, s csak 1954 és 1962 között háromszázezer példányban jelent meg Magyarországon. Pályája elején még Korda Sándor, a későbbi Sir Alexander Korda filmesítette meg, s eddig húsz idegen nyelvre fordították le és ezekben a hetekben látott napvilágot Budapesten, a Corvina Könyvkiadónál a regény angol és német nyélvű fordítása. Jókai, aki valóban kitört egy sajátos nyelv elzártságából, s Tímár Mihály történetét számos más néppel és nyelvterülettel ismertette meg, egyik emlékezésében — egy utóhangban — ezt írja: „Be keűl vallanom, hogy nekem magamnak ez a legkedvesebb regényem. Az olvasóközönségnél is ez van legjobban élterjedve, ezt fordították le a legtöbb nyelvre: angolul két kiadásban is megjelent, a londoni fordításban mint »Timars two worlds-“ (Tímár két világa), a New-Yorkiban mint »-Modem Midas-«. (Az a Midás, akinek a kezében minden arannyá válik.)” A múlt század végén keltezett vallomásban Jókai megjegyzi, hogy „A »-Senki szigetének-« a létezéséről, ... Frivaldszky Imre nagynevű természettudósunk által értesültem, s az a hatvanas években még a maga kivételes állapotában megvolt, mint egy se Magyar-, se Törökországhoz nem (tartozó új alikotású terület”. S élt a regény valamennyi szereplője a valóságban is: „azok az alakok”, írja, „és helyzetek mind megvoltak valósággal”. Az irodalomtörténész bölcsen tudja ugyan, hogy egy író minden alakját számos figurából ötvözi össze, emellett ismeri Gustave Flaubert híres válaszát is, amelyet egy kíváncsiskodónak felélt, hogy vajon kiről mintázta Bovaryné-t: „Madame Bovary én vagyok.” Mindezek ellenére, s mind a mai napig folyik a kutatás — és játék —: ki volt vajon a valóságban Tímár Mihály, az arany ember, hiszen maga Jókai írta (azt, hogy -regénye alakjai és helyzetei mind megvoltak -a valóságban. A legújabb kutatásokat az akadémiai kritikai Jókai-kiadás tárja fel és összegezi. Ebben a most folyó akadémiai kiadásban minden Jókai-regényt egy kis betűkkel szedett árnyékregény is követ: az irodalomtörténet kutatásai a regény valóságos alakjairól. „Az aranyember” akadémiai kiadását Lengyel Dénes és Nagy Miklós szerkesztette, a kritikai jegyzeteket Oltványi Ambrus és Nacsády József írta és ezekben a jegyzetekben három olyan személyt jelölnek meg, akik számításba jöhetnek, mint „Az aranyember” modelljei. A három közül az egyikre maga Jókai utal. Híres „Noteszei”, amelyekbe gyűjtőmunkáját, úti élményeit, kutatásait, készülő regényeinek egy-egy alakját följegyezte, az irodalomtörténészek kezeibe kerültek, s itt, az egyik noteszben ezt a feljegyzést találták: „B. Sina gazdagságának eredete, jön a török szökevény gazdag m ... gabonahajón, az út köziben meghal, ő marad az örököse.” Ebből a rövidke bejegyzésből következtetik azt, hogy „Az aranyember” id. Sina György, macedóniai görög eredetű, Bécsben letelepedett üzletember volt, aki később Magyarországon birtokot vásárolt és magyar nemességet kapott. Ez a Sina üzlettársi viszonyra lépett a macedóniai török basával a tartomány gyapottermésének az értékesítésére. A 'basa időrőlidőre Bécsbe küldte a gyapotot, Sina eladta, s kezelte a basa részét, mert a török attól tartott, hogy a szultántól hamarosan megkapja ‘azt a bizonyos selyemzsinórt Már nagy vagyona halmozódott föl Bécsben, mikor a basa valóban megkapta a zselyemzsimónt, családjával együtt megfojtották, és Sina a roppant vagyon birtokába jutott Komárom Az aranyember korában Báróit Qéza - Ru(ßy Péter-Kristóf Attila KOMAROM Arany emberünk Komárom fia, Jókai Mór Sinán kívül szerepet játszhatott az alak megformálásánál László Ferenc, a komáromi születésű, híres hajózási vállalkozó és társa, Domonkos János komáromi hajótulajdonos és gabonakereskedő. Az akadémiai kiadás jegyzeteiben azt olvasom, hogy Domonkosról azt suttogta a komáromi nép, hogy megölt egy gazdag törököt és elvette annak töméntelen kincsét, így vált igen gazdag emberré. Lászíló Ferencről pedig azt terjesztették, hogy vagyonát „valami kincsek feltalálásával” szerezte. Jókai Flaubert-hez hasonlóan soha nem mondta ugyan azt, hogy „Az arany ember én vagydk”, a mi arany emberünk csupán annyit jegyzett meg, hogy alakjai a valóságban mind éltek. Lehetséges, hogy három alakból — Sínéből, Domonkosból és Lászlóból — formált ő egyetlen egyet. Az egyik arany emberről szóló emlékezéseket véletlen szerencse folytán én őrzöm irodalmi -emlékeim között. 1973-ban levelet kaptam László Ferenc családjának egyik idős emberétől, -a Budán lakó László Lászlótól, aki azt írta, hogy „a hetvenhez közeledve, életem romjain inkább olvasgatok”, de még egyszer tollat fogott, hogy megírja nekem 'azt, „amit rajtam kívül már — azt hiszem — senki sem tud”. Ez az idős budai férfi négy sűrűn gépelt kéziratlapon írta le nekem családja, s benne Lásaló Ferenc, az egyik arany ember históriáját Azt írta az öregúr, hogy ők székelyek, Kászonból, a Székelyföldről kerültek Magyarországra mint kuruc katonák a Rákóczi szabadságharc idején. A bukás Csepel-szigetén érte őket, s az elnéptelenedett vidék jobb lehetőséged itt marasztották a családot. Az egyik László, László Ferenc, híres hajótulajdonossá, gabonakereskedővé vált, a Tiszán sót, a Dunán gabonát szállított, hajói Passautól a Fekete-tengerig jártak. Vállalkozásának központja Komáromban volt s egy ideig társa volt -a nagy vállalkozásban Domonkos János komáromi búzakereskedő. A komáromi nép nem jó szervezőképességének és üzleti érzékének tulajdonította felhalmozott roppant vagyonát, hanem „egy kincseikkel teli gabonás zsáknak”, amelyet valaki menekített és László Ferenc megtalált. Jókainak és Lászlóéknak a balatonfüredi villája szomszédos volt, s a levélíró elbeszéli, hogy ő még látta famíliája családi iratain Jókai -megjegyzéseit, aláhúzásait. Ezek az iratok László Ferenc életére és munkásságára vonatkoztak. Ez a László Ferenc elsőnek indította meg a hajózást Máramaros-sziget és Tisza - újlak között, s ezért az osztrák császár és magyar király 1821-ben boghszegi előnéwel nemességet adott neki és 12 ezer holdas birtokot juttatott a családinak az Arad megyei Boghszegen. Két fia, Miklós és László, könnyelmű, pénzszóró emberré vált. MMós egy -rassz házasság után összeállt egy nővel, kibérelt egy kis al-dunai szigetet és ott élt, de erről a családban beszélni senki sem szeretett. A másik fiú, László, világfi volt, ruháit Párizsban és Londonban szabatta, s részvény manipulációival milliókra tett szert. De a kezén elfolyt minden pénz. A család tagjai közül a vagyonszerző László Ferenc, az egyik arany ember és a felesége a budai, krisztinavárosi templom kriptájában nyugszik, Miklós Temesváron, László pedig a Kerepesi temetőben. A család egyik utolsó tagjának az emlékező levelét azzal tettem be -irodalmi levelesládámba, hogy talán a haj ótulajdonos, gabonakereskedő László Ferenc volt az arany ember egyik ihlető alakja. A Senki szigeté-nek a motívumát pedig minden valószínűség szerint László Miklósnak a kibérelt al-dunai szigetre való elvonulásából merítette Jókai. A világos város Kétszer is végigjártam. Világos Esztergomot találtam. A harmincezer lakosú városka újjáöfl'tözött, kifehéredett. Minden műemlék házat, az összes középületet újra festették, minden ki van pucolva, le van sikálva, a kis családi házak csakúgy, mint a hivatalok, a régi épületek. Esztergom fiatal lett. Esztergom fehér, halványzöld, fűzöld, enyhepiros, sárga, búzavirágkék, tarlószínű. A megviselt, s kissé már hanyatlásnak indult ősi városka kivilágosodott. Akárhonnan néztem, a Várhegy magasáról, -a babitsi Előhegy árnyékából, a finom kis Duna-sziget felől, a Do-
