Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)
1975-02-01 / 3. szám
SZÁZ ÉVE MÁR... wmmi Népgazdaságunk tartalékainak kiaknázása, hasznosítása: takarékosság anyaggal és energiával, az elkövetkező évek egyik legfontosabb feladata. Alábbi összeállításunkban e követelmények néhány ésszerű példájáról számolunk be. CSIKÓS-NAGY BÉLA ESSZERU ANYAGÉS ENERGIATAKARÉKOSSÁGOT! A Minisztertanácsnak az 1975. évi népgazdasági tervről szóló határozata nagy teret ad a belső tartalékok feltárásának. Az 1975. évi állami tervezésnek és gazdaságszabályozásnak olyan feltételeket kellett teremteni, amelyek mellett a népgazdasági hatékonyság és a vállalati jövedelmezőség összhangba kerül az ésszerű energia- és anyagtakarékosság követelményeivel. Ez magyarázza azokat az intézkedéseket, amelyeket azért hoztunk, hogy az árrendszert és a pénzügyi szabályozókat a nemzetközi munkamegosztás megváltozott feltételeivel összhangba hozzuk. Nines szükség látszateredményekre A népgazdaság tervszerű irányítása szempontjából fontos, hogy a vállalatok új elhatározásairól viszonylag rövid időn belül tájékozódhassunk. Ezért kötelezte a Minisztertanács a vállalatokat, hogy február 15-ig energia- és anyagtakarékossági intézkedési tervet dolgozzanak ki. Ehhez általános szempontokat adtunk ki. Ezzel azt is egyértelművé kívántuk tenni, hogy nem a régi takarékossági kampányokat kívánjuk felújítani. Nincs szükség látszateredményekre. Tartózkodni kell a népgazdaságnak károkat okozó megtakarításoktól. A kiadott általános szempontok szerint anyagtakarékosság a fajlagos anyagmegtakarítással járó gyártás- és gyártmánykorszerűsítés, továbbá minden olyan intézkedés, amely a technika adott szintjén megszünteti (csökkenti) az anyagokkal való pazarló gazdálkodást. Az a vállalat pazarol az anyaggal, amely: — A gyártástechnológia hiányosságai vagy a technológiai fegyelem lazasága miatt indokolatlan anyagveszteségek keletkezését megtűri, és nem a jó gazda gondosságával szervezi a hulladékok és másodlagos anyagok hasznosítását. — Az utánpótlási idő és a folyamatos termelés által indokoltnál nagyobb mértékben készletez anyagot, és ezzel más vállalatok folyamatos anyagellátását veszélyezteti, illetve megnehezíti, hogy a szükséges import kiegyensúlyozott nemzetközi fizetési mérleg keretei közé illeszkedjék. — Az anyagok feldolgozásával olyan félgyártmányokat vagy késztermékeket állít elő, amelyekről eleve tudja, hogy azok nem értékesíthetők, illetőleg exporttermékek esetén csak kétoldalú árucsere-forgalomban értékesíthetők, és a gyártás a szerződésileg rögzített mennyiségen felül történik anélkül, hogy sor került volna pótlólajgos szerződésre, illetőleg biztosítva lenne a szállítást ellensúlyozó import. — Nem veszi figyelembe a népgazdaság devizális érdekeit szem előtt tartó importrelációs irányelveket; nem használja ki a gazdaságos hazai és a KGST-n belüli beszerzési lehetőségeket, indokolatlanul drága, szabad devizát igénylő anyagot használ fel, és mellőzi a devizálisán kedvező anyaghelyettesítési eljárásokat akkor is, amikor ez nem rontja a termékek minőségét, illetőleg a gyártmányok műszaki paramétereit. — Meghatározott anyagokból a fajlagos felhasználás csökkentését úgy éri el, hogy más anyagokból többet kell felhasználnia, vagy a bérráfordítás nő számottevően úgy, hogy az összes ráfordítások végül is nem csökkennek, hanem emelkednek. — Megtakarítást ér el, amely a kooperáló vállalatok költségeit olyan mértékben emeli, hogy az intézkedés népgazdaságilag ráfizetéses. — Rontja a termék minőségét, amiért is az rendeltetési céljának nem, vagy csak rendkívül korlátozottan felelhet meg: veszélyezteti az utóbbi években érvényre jutó kedvező tendenciát, amely a népgazdaság exportpotenciálját a széles körben konvertálható termékek részarányának állandó növelésével mozdítja elő. összegezve: Olyan megoldásokra van szükség, amelyek az 1975. évi folyamatos anyagellátást elősegítik, egyúttal hosszabb távon is iránymutatóak, és így a gazdasági erőforrások jobb hasznosításában állandóan ható tényezőkké válnak. (Dr. Csikós-Nagy Béla államtitkár, az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke január 7-én, a Nehézipari Minisztériumban elhangzott előadása rövidített szövegének egyik részlete. Megjelent a Népszabadság 1975. január 8-i számában.) SZÁMADÁS ÉS ELŐRETEKINTÉS Az új esztendő újabb nagy feladatok elé állítja a mezőgazdaságot. A feladatok egyik legfontosabbika: takarékosság anyaggal, idővel, pénzzel és munkaerővel. Csak ennek szigorú betartása biztosíthatja azt, hogy a mezőgazdaság tovább tudjon lépni. Ezek a téli napok, amikor a határ csendes, alkalmat adnak arra, hogy mérlegkészítés közben a tagok és a vezetők a szövetkezeti demokrácia alkotó légkörében megvitassák a tennivalókat. Bizonyára nagyon sok termelőszövetkezet tagsága dönt majd úgy, hogy megváltoztatja az eddig kialakult és megszokott termelési szerkezetet. Több cukorrépára van szüksége az országnak, 120 ezer hektáron kell ezt a fontos ipari növényt termelnünk, hogy ne szoruljunk behozatalra. Az idén a megdrágult cukor importjának megtakarítása-HULLADÉKBÓL ENERGIA Az energiagazdálkodás lehetőségeit jól érzékelteti az a népgazdasági szempontból is átfogó javaslat, amelyet az Energiagazdálkodási Intézet dolgozott ki évi mintegy 900 ezer tonna kőolajjal egyenértékű energia megtakarítására. A takarékosság egyik, külföldön széles körben alkalmazott módszere lehet a lakótelepek és a környező ipari üzemek részére történő hőszolgáltatás villamosenergiatermeléssel való összekapcsolása. Ugyancsak jelentős megtakarítást eredményezhet, ha az iparvállalatoknál elhelyezett magas nyomású gőztermelő kazántelepeket villamosenergia-termelésre is felhasználják. További lehetőségeket kínál az alacsony fűtőértékű vagy kisebb készlettel rendelkező, illetve kimerülőben levő, a távvezeték-rendszerbe gazdaságosan bekapcsolható földgázlelőhelyek helyi hasznosítása. Egyes energiaigényes iparágakban, többek között a kohászatban, az üvegiparban, timföldgyártásban stb. a technológia módosítása, a termelőberendezések korszerűsítése, a hulladékenergia hasznosítása révén — az Energiagazdálkodási Intézet nem teljes körű felmérése alapján — évente mintegy 300 ezer tonna kőolajjal egyenértékű fűtőanyag megtakarítására nyílna lehetőség, A megtérülési idő ebben az esetben is az átlagosnál jóval rövidebb. Egyes — eddig csak gondot és költséget okozó — ipari hulladékok elégetésével is, ma még alig felbecsülhető mennyiségű tüzelőanyag kitermelése, importja, átalakítása és szállítása válna feleslegessé. Az Energiagazdálkodási Intézet által ebből a szempontból megvizsgált 30 üzemben például évi 100 ezer tonna olaj-egy enértéket pótolhatnak azok a hulladékok, amelyeknek energetikai hasznosítása, a speciális tüzelőberendezések kiépítése mintegy 5—600 millió forintos beruházást igényelne. A Nyugat-Magyarországi Fagazdasági Kombinát például mintegy 17 millió forintos költséggel megoldotta a fűrészpor és fahulladék energetikai célú hasznosítását, s ezzel évente mintegy 3000 tonna fűtőolajat takarít meg. (Részletek Szőke András: A pazarlás egyre drágább című cikkéből, megjelent a Figyelő című gazdaságpolitikai hetilap 1974. december 11-i számában.) ból eredő hatalmas összeget másra tudnánk fordítani, olyan gépekre, vegyszerekre, amelyek elősegítik a termelést és könynyebbé teszik a munkát. — Nagyon lényeges szempont az anyaggal való takarékoskodás, ami a mezőgazdaságra is vonatkozik, hiszen köztudott, hogy a korszerű, gépesített mezőgazdaság az ipari alapanyagok és termékek egyik fő fogyasztója. „Az élelmiszertermelés egyre kevésbé saját, sokkal inkább a bányászat és az ipar eszközeire támaszkodik: műszaki berendezésekre, gépekre, műtrágyára, növényvédő és más vegyszerekre, műanyagokra, építő- és egyéb anyagokra, főleg pedig energiára. Minden nagyüzemi gazdaság nagyfogyasztóvá lépett elő víz- villany, gázolaj, benzin, szén stb. tekintetében" — mondotta dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter és hozzátette, nem arról van szó, hogy a termeléshez feltétlenül szükséges fogyasztást — és vele a termelést — csökkentsük. Csak arról, hogy ne fogyasszunk feleslegesen. És ez nemcsak a gázolajra, a benzinre értendő, hanem vonatkozik például a növényvédő szerekre, a műtrágyákra is. De ne úgy, hogy azzal takarékoskodjunk, amit a föld vár, hanem azt takarítsuk meg, amit a rossz, gondatlan tárolás következtében tönkretesz az időjárás. Mert ez se csak a mezőgazdaság kára, hanem az egész népgazdaságé, mindannyiunké. A gondosabb tárolás sok milliós értéket menthet meg, olyan anyagokból, amelyeket nem is itthon gyártunk, hanem drága valutáért külföldről hozunk be. És az ilyen takarékoskodás nem is igényel külön munkát, se külön befektetést, gépeket Csak lelkiismeret és kötelességteljesités szükségeltetik hozzá, s ez nem importanyag. És még egy nagyon lényeges szempont a tervezésnél: ne csak a gépekre, a műtrágyára, a vetőmagra, a korszerű épületekre és az új növényfélékre gondoljon a termelőszövetkezet vezetősége és a közgyűlés. Ne feledkezzen meg azokról, akik a múlt esztendő nehéz őszén bebizonyították ragaszkodásukat a közös gazdasághoz: a tagokról. Az emberekről. (Részlet Illés Sándor vezércikkéből, megjelent a Magyar Nemzet 1975. január 10-1 számában.) 4 2. , föllé pjfjUxL &4- ’Ö&luiy“ ,Jelenleg magyar lap nincs New Yorkban" — jelenti némi szomorúsággal a krónikás 1871-ben a magyarországi közönségnek. S mint mi most, évszázad távolából idézzük az ő tudósításait, oly revelációval beszéli ő, a maga idején, hogy „fölfedeztem egy régi amerikai magyar lapot... Sokszor hallottam erről, de mind e mai napig nem juthaték hozzá. Most kezeim közt van, s örömest forgatom ...” A lap valóban kuriózum: Magyar száműzöttek lapja címmel 1853. október 15-én jelent meg első száma, de hatnál többet meg sem ért, „mivel hiányiott a pártolás”. A lap szerkesztője Komis Károly volt, ki hazafias érzelmekkel teli beköszöntőt írt az első, és szomorú búcsúszót az utolsó számba. A közbeeső megjelent hasábokat segélyegyesületi hírek töltik ki, beszámoló Koszta Márton magyar menekült esetéről, kit török földön osztrákok fogtak el, de Ingrassham, amerikai kapitány kiszabadított. A történet — amelynek elbeszélése nem fér el itt — nemzetközi szenzáció volt, amelyet a magyar emigráció (s a lengyel és ír szintúgy!), bőven hasznosított az abszolutizmus elleni harcában. A rövid életű lap Szépirodalmi csarnokot is nyitott, amelyben, mint olvassuk, „több a hazafiság, mint a költészet, kivéve Petőfi és Czuczor egy pár újranyomott költeményét". S befejezésül egy jellemző adalék: a lap első számának nyomtatásához még nem sikerült megszerezni minden szükséges magyar betűt, ezért a magánhangzók kettőspontjait és a hosszú ékezeteket utólag, tintával írták bele minden egyes számba, ami nem csekély munka lehetett, még akkor sem, ha a lap példányszáma feltehetőleg alacsony volt... A hetvenes évek elején, ha lapjuk nincs is a New York-i magyar egyesületeknek, a többi lapok rendszeresen közölnek magyar vonatkozású híreket, amelyek forrása, legalábbis részint bizonyos, hogy a magyar bevándorlóktól származtatható. Erre utal például, hogy Eötvös József haláláról a legtöbb helyi lap megemlékezik, például a The Nation, vagy az Apleftm’s Journal, amelynek „szerkesztője jóbarátja a magyaroknak”. A New Yorker Staatszeitung pedig életrajzát közli, műveiből vett kivonatokkal. Az Apleton’s Journal „A Hungarian Tale” címmel a balatoni kecskekörmök történetét közli, a The Aldine nevű képeslap pedig John Hay „The Curse of Hungary” című költeményét, melynek tárgya Salamon átka. A hosszú mű, bár eltér Vörösmarty hasonló tárgyú költeményétől, meleg szavakkal emlékezik meg a Dunáról, Visegrádról. Hírt adnak a lapok arról is, hogy odavárják fölolvasásokra Vámbéryt. Nem minden derű nélkül olvassa a kései utód a jelentést Naphegyi G. nevű hazánkfia angol nyelvű útikönyvéről, amelyet „Ghardena or 90 days in the desert of Sahara” címmel a Putnam and Sons cég adott ki, s melynek címlapján „egy teve mellett egy pálmához támaszkodva áll a szerző, magyar ruhában...”. A nemzeti viseletét szaharai forróságban sem megtagadó szerző egyébként megírta angol nyelven Magyarország történetét is. Előző számunkban beszámoltunk már arról, hogy a hetvenes évek New York-i magyarjai, bár filléres gondokkal küszködve, keserves munkával tartották fenn jórészt magukat, de egyesületeikben igyekeztek vidáman lenni. „Vasárnap hölgyek is jöttek férjeikkel, magyar nők és yankee ladyk, kik jól érzik magukat a vígkedvű magyar ifjak körében. A jövedelmet könyvekre, lapokra, mulatságra költjük...” A mulatságok közé tartozott a Királyfy Balett is, amely nagy sikerrel lépett fel Londonban, majd több amerikai városban, s amely rendes vendége volt a New York-i magyar egyesületnek is. A társulat 1871 tavaszán a Globe színházban lépett fel Tokaj Gyöngye — The pearl of Tokay — című produkciójával: „A táncosnők nemzeti színű öltözetben, a táncosok pedig aranysujtásos magyar nadrágban jelennek meg. Tánc és zene teljesen magyar, s Erkel »Hunyadi indulója« többször is előfordul. A szöveg fő személye egy szerelmespár. Egy nyugalmazott tiszt lányát szereti egy falusi legény, akit kötéllel fognak katonának, de sok viszontagság után végre is egyesülnek, miután a katonát egy nagybátyja kiváltja." Egy esztendővel később a társulat az Olympic színházban Csikós címmel adott elő egy balettet, amelynek tartalma ugyan nem maradt fenn, de amely a szemtanú szerint „a Nemzeti Színházban is beválnék. A jelmezek fényesek és magyarosak ...”. A távolság, a múló idő, a nehéz és szokatlan életforma tehát sem a nemzeti érzést, sem az anyanyelvhez való ragaszkodást nem csökkentette. Az 1867-ben bekövetkezett kiegyezés a politikai indulatokat — kivéve az elvhű republikánusokét — enyhítette, de nem szüntethette meg. Már korábbi alkalommal, a párizsi magyar egyesület történetében böngészve, beszámoltunk jellemző esetekről, midőn a névlegesen „közös külügy” az országtól távol, változatlanul osztrák képviseletként lépett fel. Egy naiv történet apropójából, most hasonló példára bukkantunk az óceánon túl is. Az apropó, egy magyarországi lelkész levele volt, amelyet New Yorkba egy nagy kereskedőházhoz küldött. A magyar nyelvű levélben „csodahatású amerikai gyógyszereket” kívánt megrendelni: „Elküldték hamar az osztrák—magyar konzulátushoz — mely különben magát a kiegyezkedés ötödik évében is csak -Austrian consulat«-nak nevezi —, az illető levél lefordítása végett; de mennyire meg volt lepve az illető ház, midőn hallá, hogy ott bizony nem tud senki magyarul.” Végül is a magyar egyesület tagjai segítettek a fordításban és a válasz elkészítésében (a gyógyszerről nincs tudósítás ...). Ügy mondják, az újságpapír körülbelül száz esztendőt él. Valóban, a lapok, melyekből e hajdani híreket felidéztük, már fölöttébb törékenyek. Ide, újranyomtatva, talán megélnek újabb száz esztendőt Mert szomorú-víg tartalmuk megérdemli a fennmaradást, mai és jövendő magyaroknak — itt és ott — tanulságul, mulatságul... Bogát! Péter QÄBOR MARIANNE KIÁLLÍTÁSAI FRANCIAORSZÄQBAN Gábor Marianne festményeiből és grafikáiból tizenhat és tizenhárom olaszországi tárlata után — most francia galériák és kulturális intézmények rendeztek egymás után három nagyszabású kiállítást. Az ünnepélyes megnyitókon ott volt Mód Péter párizsi magyar nagykövet, Fóti Iván ügyvivő, Dobossy László kulturális tanácsos, és megjelentek a párizsi kerületek, francia megyék és S aint-Di zier város polgármesterei, prefektusai, nemzetgyűlési képviselői, szenátorai, s főként a francia kulturális élet számos nagynevű művészeti és irodalmi kiválósága, a Francia Akadémia tagjai.
