Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)
1975-06-21 / 13. szám
Dómján, a pávás BETONNAL IS DOLGOZOTT SOROZAT A SZÖVÉS TÖRTÉNETÉRŐL Dómján József háza — New York mellett, a Tuxedó Parkban — 1970 júniusában leégett. A pusztulás teljes volt: az akkor hatvanhárom éves művész gazdag fametszet- és szőnyeggyűjteménye elpusztult. „Semmi nem maradt, csupán a hit és az önbizalom: van erőm és elszántságom, tovább kell folytatnom” — mondta Dómján, és munkáihoz látott. De most nem a fával kezdett dolgozni, szőnyeget sem tervezett. Üj műfajt hódított a maga számára: az építészetet. Fa és papír helyett egy időre a betont választotta formálandó anyagául. Maga tervezte és építette föl az új házat, amelyben él, dolgozik, s amely maga is művészi alkotásként szerepel már a szaksajtóban, Peter Serényi — a Domján-ház című tanulmány szerzője — írja róla: „Tervének egyik érdekessége, hogy a ház minden oldalról más formájú. Ennek következtében egyszerre klasszikus és nem-klasszikus hangulatú. Tisztasága, a szerkezet méltósága különböző változatokban testesíti meg a művész számára oly kedves mediterrán hagyományt.” BÚJTATOTT VONÁSOK A Domján-ház vendége mit lát ebből? Érzékeli a szimmetria és az aszimmetria ellentétét, harmónia és feszültség váltakozását. Megcsodálja a lakószoba és a műterem arányait, kívülről pedig az első percekben meglepő, azután mind közelibb kompozícióit. Az 1971—72-ben épült ház „magyar vonatkozásai” nem harsányak, inkább bújtatottak. Mégsem nehéz felismerni a dunántúli parasztházainkra emlékeztető íveket, feljárókat, látvány- és szerkezeti elemeket. A meszelt fehér falak helyett azonban beton világít, jelezve, hogy mindaz, ami régi, korunk és a művész térformáló igényeihez hasonulva segített itt otthont teremteni. FESTEK NEMES ANYAGBÓL Dómján József zárkózottan él, társaságba nem jár, távol tartja magát mindenféle közéleti eseménytől. Csak a munka izgatja, napi tizenkét-tizennégy órát dolgozik. — Hogyan készül a fametszet? A kérdésre, amelyet az elmúlt húsz évben tucatnyi nyelven, több százszor tettek fel, Dómján nem szívesen felel. Húszperces filmre hivatkozik, mondván, hogy ebből — habár 1963-ban készült, tórát már idejét múlta — mindent megtudhatok. Válaszom: nem ismerem, sőt nem is lesz módom megismerni ezt a filmet. — Ügy dolgozom — mondja ezután —, mint a középkori mesterek. Festékről is, papírról is magam gondoskodom. Hogy is bízhatnék a készen vásárolható festékekben? Hiszen azokat profitra gyártják. Rossz anyagból, olcsó kötőanyagokkal készülnek, nekem pedig tiszta, nemes anyagra van szükségem, mivelhogy nem kontár vagyok, hanem művész. Jó receptjeim vannak, ezek szerint keverem a festékeimet. A részletekről nem beszélhetek, mert úgy Járhatnék, mint a papírral. _ ??? — Minden évben tartok néhány előadást különböző egyetemeken. Ezek olyan műhelyvallomások. Egy alkalommal elárultam, milyen különleges papírt használok, sőt azt 'is, hogy a ritka minőséget hol lehet kapni. Két hét múlva megyek a kereskedőhöz, kérem az esedékes kétezer ív papírt. Nézem a számlát: ötször annyi, mint addig, éveken keresztül. Mi történt? Hallgatóim megrohanták a papírkereskedőt, aki — nagy hasznot szimatolván — szemérmetlenül felemelte az árát — Mit mondott még az egyetemistáknak? — Arról beszéltem nekik, hogy a népek művészete egy-gyökerű. Aki érti az alkotások nyelvét, örömmel és gyönyörűséggel figyeli meg a közös vonásokat. Lehet a motívum erdélyi vagy norvég, matyó vagy Dómján József Novotta Ferenc reprodukciója indián, eszkimó vagy dél-amerikai, van benne valami, ami a természet és a lélek közös nyelvéből ered. Engem most már az érdekel legjobban, hogyan lehet ezt a közöset a mai művészetben, nosztalgia és utánzás nélkül elevenen tartani. Egyik lehetőség talán a virágportré, a másik a kifejezés szinte végtelen skáláját adó pávamotívum. Ez Domján-jelkép lett, legalábbis Amerikában, ahol engem pávás Domjánnak neveznek. SZŐNYEG- ÉS CSILLAGDISZ Átmegyünk a műterembe. Metszetek a falon, albumok, katalógusok az asztalon. Itt van például Ruth Laurene verseskönyve. A költőnő a Domjánról forgatott rövidfilm hatására írt egy versciklust. Elküldte a Tuxedo parkbeli házba. A művésznek megtetszett, szívesen illusztrálta. Ez a közös könyv története. Mellette díszes kötet: Dómján gobelinművészetéről, az ő tervei nyomán Franciaországban készülő szőnyegekről. A cikkek és kritikák gyűjteményében japán szöveg épp úgy található, mint spanyol, olasz, német vagy magyar. Kiállításaira emlékeztetnek, és a múzeumokra, amelyek állandó gyűjteményük számára vásároltak Dómján mestertől. Ilyen intézmény többek között a New York-i Metropolitan Museum, a párizsi Bibiiotheque National, a bécsi Albertina, a budapesti Szépművészeti Múzeum, a stockholmi Nemzeti Múzeum és a modem művészetek tokiói gyűjteménye. — Most mi készül? — Mindig többfélét csinálok. Pávát és virágot, csillagdíszt és tematikus sorozatot. Feleségem tanulmányt írt a szövés történetéről. A mesterség és a művészet históriáját be is szeretné mutatni. Könyvtárakba kellett volna járni anyagot gyűjteni. Egyszerűbb volt metszeteket csinálni. — Magyarország? — Szívesen küldök anyagot egy hazai kiállításhoz. Az a gondolat is foglalkoztat, hogy elkezdjük egy sárospataki gyűjtemény, az állandó hazai Domján-kiállítás tervezését. Derei Tamás (Megjelent az Esti Hírlap 1975. január 29-i számában.) Madárfej — üvegablak; 1964 Balra: Család — üvegterv Jobbra: Ádám és Éva — ólom, üveg, beton; 1965. Novotta Ferenc reprodukció Néhány éve már, hogy lapunk beszámolt Bor Pál festőművész érdekes kiállításáról. Már akkor azt emeltük ki, hogy az idős művész milyen friss, fiatal szenvedéllyel keresi ma is az új művészi formákat. 1967-es kiállításának katalógusában olvashatjuk: „A 30-as években... rongyszőnyeget terveztem, ma a betonba foglalt színes üvegablak — anyaghoz, célhoz, környezethez legmegfelelőbb — megoldását keresem. ” Az útkeresés eredményeit mutatta be legutóbbi kiállításán. Ennek néhány érdekes darabjával ismertetjük meg olvasóinkat. ÚTON nak, s nemcsak a természeti tájak és a kulturális vívmányok szépségének köszönhettük, hanem annak a — nem tudok jobb szót találni — szomjas nézőtérnek is, amellyel Párizsban, Brüsszelben, Amszterdamban is találkoztunk. Mint a tiszta forrásra Bartók szarvasai, olyan szomjasak voltak az emberek az anyanyelvre — és az igazi magyar muzsika „anyanyelvé"-re is. Úgy érezhettük, hogy nemcsak nagy alkotók tolmácsolói vagyunk ezeken a délutánokon, estéken, hanem a tiszta források megmutatói is. A tavasz, ami ezt az egész utazást körülvette, ott ragyogott a nézők, a hallgatók szemében is. Inspirálva bennünket, hogy jobban megértsük — és megértessük — azt a művet, amit előadunk, és hogy e mű közvetítésével mindenki közeledjen mindenkihez. Ha valaki — legalábbis egy színész, egy versmondó — arra készül, hogy külföldi magyarok előtt szerepeljen, szükségképpen új metódusokkal, „fogások"-kai kísérletezik. Próba közben jobban „kiugrat” egy szót, egy jelzőt, új közvetítéseket, ha úgy tetszik, „csatomák”-at keres, hogy azoknak az embereknek a „vevőkészüléke”, akik nem otthon élnek, érzékenyen foghassa fel az „adóállomás” jelzéseit. De amikor az ember már ott van a színpadon, nincs különbség a hazai és a külföldi fellépés között. Egy biztató tekintet, egy intim zörej, a légkör, ami a dobogóra fellépőt fogadja, otthonossá varázsolja az idegen város termét. Otthon vagyunk a mű üzenetével. Keres Emil ébredő természettel is. És ez — amikor megmutatta nekünk a tájak „meztelen” szépségét — felkeltette bennünk azt a gondolatot, hogy mi mindentől kell megvédeni az emberek lakta tájakat, és a különböző tájak embereit. Például attól, hogy a népek népek iránti gyűlölete szennyezze a világot... Emelkedett érzésünket azonban nemcsak a tavasz— Határokon túl nincs hatóság, mely ügyeinkben illetékes, elhagytam én a magam sorát s közeledtem mindenkiéhez ... Megvallom, hogy miközben Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában utaztunk, sokszor mormoltam magamban ezt a négy sort: Váci Mihály „Utazás” című versének négy sorát. És úgy vettem észre, hogy valamilyen formában a többiek is azzal a gondolattal foglalkoztak, amit a költő mindannyiunk helyett oly tömören megfogalmazott. Koltay Vali, Géczy Dorottya, Boksái Árpád, Bárdy György, Szabó Csilla, Hajdú Júlia, Kocsis Albert is körülbelül azt élhették meg, amit én is. Elhagyták ők is a „maguk sorát”... Ehhez a több mint hangulathoz, ehhez az érzéshez nyilván az is hozzájárult, hogy tavasszal utaztunk. Bár úticéljaink főleg nagyvárosok voltak — a maguk fenyegetett „kömyezeté”vel — találkoztunk azért az BOR PÁL ÜVEGKÉPEI MEGRENDELÉS Megrendelem Önöktől a Magyar Hírek című lapot egy évi időtartamra. □ Az előfizetési díjat .......................................... egyidejűleg átutaltam a Magyar Nemzeti Bankhoz, H—1850, Budapest, a KULTÚRA 024/7. számú számlájára. □ Az előfizetési díjat ............................ egyidejűleg csekken küldőm. NÉV: CÍM: Kelt: aláírás
