Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)
1975-06-21 / 13. szám
SOMOGYI JÓZSEF két kisplasztikája; a derűs, szellemes Falusi emlék és arasznyi méretei ellenére, a nagyság érzetét keltő, megrázó Dózsa (Alsó kép) «*« •*# • •• • • • • • • ••• »I» PEKÄRY ISTVÁN életörömöt sugárzó Vasárnap című festménye, a falusi ház előtt álló kisautóval, a kerékpározó parasztokkal, a sportoló fiatalokkal, s az úton mintegy a múltból tovagördülő egyetlen lovasszekérrel, a ma faluja — bárhol Magyarországon 8 A Műcsarnok bejáratán puritán egyszerűséggel egy szám hirdeti a látogatóknak a kiállítás lényegét: 30. E szám jegyében — a felszabadulás 30. évfordulója jegyében — vonulnak fel képzőművészetünk nagy öregjei és a most bontakozó fiatalok, a serény alkotók és olyanok, akik már kihullottak a sorból, de jelenlétüket műveik biztosítják. S persze nemcsak egyes alkotók közt van életkor, szemlélet-, stílusirányzatbeli különbség: az alkotások, valamennyi műfaj — festészet, szobrászat, grafika, gobelinművészet — képviseletében szintén nagy változatosságot mutatnak, a hagyományokhoz hű törekvésektől az örök útkeresésig. A harminc évet felölelő kiállítást, a maga teljességében szinte lehetetlen szavakkal vagy akár képekkel közvetíteni. Vajon hogyan tudnánk bemutatni fotóreprodukcióban Bemáth Aurél Az ember tragédiája című festményét, amely elmosódottságában aligha fényképezhető, jóllehet az álmatag tónusok mögött fölsejlik az emberiség története; vagy hogyan mutathatnánk be fotómásolatban, Patay László Hazai táj című triptichonját, amelynél — megintcsak az elomlóan lágy, lehelletszerű ecsetkezelés miatt — visszaadhatatlan a dolgozó parasztok és pihenő parasztok, s a dombtetőn ünnepi körtáncba fogódzó emberek mozgás- és színharmóniája. S még hány festmény, szobor, rajz bemutatásáról, vagy akár csak megemlítéséről kell lemondanunk e szűkre szabott képes beszámolóban! S hányán vannak, akiket nyilván nem egy kiragadott mű jelzésszerű felvillantásával kellene bemutatni: tekintélyes mesterek, kiknek nevét a több évtizede távolban élő olvasók is jól ismerik — mint Czóbel Bélát, Barcsay Jenőt — s olyan ifjabb művészek, akik az utóbbi pár évben keltettek jogos reményt tehetségükkel, de hírük talán még nem jutott el olvasóinkhoz, s olyan erőteljes nagy egyéniségek, akik időközben a csúcsok felé haladva képviselik az élő magyar képzőművészetet, mint Somogyi József, Vilt Tibor, Varga Imre és még sokan mások... Soós Magda KDRUCZ D. ISTVÁN Vásárhelyi utca című festménye, a vásárhelyi festők által sokszor és sokféleképpen megörökített művésztelepet környező hazai világ minden pátosztól mentes, egyszerű, tiszta ábrázolása Lent: VARGA IMRE Kodály portréjában az idős-bölcs tudóst és alkotó művészt mintázta meg, aki nem kisebb célt tűz maga Hé, minthogy zenei anyanyelvűnket » nép közkincsévé tegye, miközben egész valóját betöltik a lekottázásra váró harmóniák. Ezt a roppant terhet cipeli törékeny vállain KISS ISTVÁN szemenként megformált embernagyságú Búzakalásza. Egy-egy szem éppen belesimulhat egy markos tenyérbe. Az aranylón csillanó óriáskalászból a föld és a föld művelői iránti szeretet sugárzik • •• •I»
