Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)
1975-01-18 / 2. szám
A kopáron született erdő hosszú tűlevelű, szívósabb természetű fát ítélte alkalmasnak arra, hogy a kopárt benépesítse. Nem tévedett. Ebben a vállalkozásban általában nem lehetett tévedni. Egyetlen félrefogás, hibás számítás évekre vissza, vetette volna a munkát. Évek múlva kiderült, hogy a fajtaválasztás és az ültetés módja olyan egyedeket hozott létre, amelyek később termőre fordultak, magvas tobozokat neveltek, s a világ erdészeit olyan tenyészanyaggal ajándékozták meg, amely minden körülmények között életképes. A mostoha időjárási körülmények között fejlődött piliscsabai fenyőmagot elültették Ausztriában, olyan hegységben, ahol az évi csapadék meghaladta az ezer millimétert. A pilisi fenyőmag 80—90 százaléka kikelt és az első évben 15— 20 milliméter magas fácskát nevelt. A tapasztalatok azt igazolták, hogy ez volt a könnyebb. A szabad szemmel is alig látható, parányi fenyőfákat a második évben ritkítani kellett, hogy kialakuljon a későbbi erdő rendszere, vonalvezetése. Két méteres sortávolság, száz-százhúsz centiméteres csemetetávolság Ígérkezett a leghasznosabbnak. Ne felejtsük el, hogy ez a 15—20 milliméter magas erdő — szinte nevetségesnek hangzik a „magas” jelző — olyan terepen sarjadt, amelyen nem volt egy szem föld sem. A nyers szikla fellazított törmelékébe eresztette 8—10 centiméter hosszú gyökerét a kis fa. A gyökér ötször akkorára nyúlt, mint maga a növény. Kereste a vizet, amelyet a padkarendszer megőrzött. A ritkítást asszonyok és lányok végezték körömollóval. Egyetlen fészekben három-négy parányi fácska küzdött a vízért, a fényért, a levegőért. Minden fészekben egyet meghagytak, a többit kisollóval elmetszették és otthagyták. Két-három kis növényt áldoztak fel a negyedikért. Az elmetszett fácskák gyökere, szára elkorhadt, humusszá változott. A kis erdő a létezés első lépcsőfokán talajt teremtett önmagának. Az erdész a sorok közé vadrózsát, cserszömörcét, fagyait ültetett, hogy tovább kössék és gazdagítsák a talajt, s árnyékolják a didergő fenyőket. 1 A pilisi kopár rajzolata évről évre változott. Mintha egy óriás roppant ecsettel sötétzöld vonalakat festett volna a fehér dolomitsziklák oldalára. A zömök termetű erdész volt a varázslat festője. 1944 őszén, amikor a felszabadító szovjet hadsereg már Budapest felé közeledett. megjelent Piliscsabán a főherceg és hivatta az erdészt, akit már Dévényi Antalnak neveztek: — ön velem jön és ausztriai birtokomon folytatja munkáját. Az erdész kihúzta magát. — Fenség, én itt éltem le az életemet, itt élnek öreg szüleim, akik nem bírnák elviselni, hogy elszakadjunk egymástól. Itt maradok. A főherceg szó nélkül elment. 1945 tavaszán megszűnt a Habsburg hitbizomány. Minden hitbizomány, minden nagybirtok megszűnt Magyarországon, s Dévényi Antal vezető erdész úgy gondolta, most jött el az igazi nagy idő, most kell befejezni a pilisi kopár erdősítését. Jól hitte, rosszul gondolta. A háborúban kegyetlenül megfogyatkozott magyar erdőállomány sürgős felújításra szorult. Olyan területeket kellett erdősíteni, ahol gyorsabban nő a fa, hamarabb lehet kitermelni. Építőfára, bányafára, tűzifára volt szüksége a fiatal népgazdaságnak, félelmetesen sok fára. Hivatalos emberek is úgy vélekedtek, kár az időt és pénzt afféle pepecselő munkára fordítani, mint a pilisi kopár erdősítése. Dévényi Antal fejet hajtott a felsőbb utasítások előtt, s ugyanolyan lelkesedéssel, szívóssággal gondozta a rábízott terület lombos erdeit, mint a kezdeti korban a fenyvest. De titokban, lopakodva, megtakarított kis pénzekből tovább folytatta az ezer hektár erdősítését. Olyan segítőtársai voltak, mint a piliscsabai asszonyok és lányok, akiknek szenvedélyévé vált a körömollóval, kerti kiskapával történő erdőművelés. Dévényi Antal ma is emlegeti : — Én csak elgondoltam, a csabai emberek megvalósították. Az ország kezdte kiheverni a háború sérüléseit, növekedtek az alföldi és tiszántúli gazdasági erdők, s csöndben fejlődött a pilisi fenyves. Ami a harmincas években térdigérő erdő volt, az az ötvenes évekre kéthárom méter magas, összefüggő feketefenyő erdővé növekedett, a dolomitsziklát elborította a humusz. Megjelent az új erdőben az állatvilág. Az első szarvasbika. az első muflonkos, az első vadkan. Húszhuszonöt hektáron növekedett már oly magasra az erdő, hogy menedéket nyújtott a vadnak. Az ezer hektárból. A többin lépcsőzetesen emelkedett. Hol bokáig, hol térdig, majd kötésig, vállig, s végül elnyelte az embert. Dévényi tovább ültetett és védelmezte az edőt. Két ellenséggel szemben. Az egyik a tűz, a másik — a madár. A pusztító erdűtűz ellen két méter széles tűzpászmák hálózzák be az erdőt. Ezeken a sávokon fenntartják a kopárt, ott egy fűszál sem maradhat. Ha tűz ütne ki egyik táblában, a tűzpászmák megakadályozzák a tűz terjedését. Ha le is égne egy tábla, megmarad a többi. De a pilisi fenyvesnek ritka vendég a tűz. Annál több kárt okoznak a madarak. A kemény, kúpos csőrű pintyek, amelyek csapatostul lepik el a friss magvetést, kicsipkedik az elvetett fenyőmag héját, s abból a magból már nem lesz kis fenyő. Dévényi azonban túljárt a madarak eszén és étvágyán, pedig a tavaszi madárvonulatkor a pintyek 30—40 hektár ültetvényt pusztítottak el. Az erdész mélyebbre vetette a magot, az éhes madarak nem tudták lecsipkedni. Az erdészt 1957-ben kitüntették a Bedő Albert emlékéremmel, a legmagasabb kitüntetéssel, amelyet magyar erdész kaphat. Ebben az évben alapították a kitüntetést és Dévényi Antal volt a második magyar erdész, aki megkapta. Ebben az időben alakult ki a Pilisi Parkerdőgazdaság, amelyre az erdőgazdasági feladatoknál is szebb, nemesebb szerep várt. Ez volt az első jóléti erdő Magyarországon, amelyet megnyitottak a Budapestről kiáramló, természetkereső, légszomjjal küzdő emberek tízezrei előtt. Igazgatója dr. Madas László lett, egy soproni erdészcsalád leszármazottja, akinek a családja 120 éve erdészkedik Magyarországon. A pilisi igazgató fivére miniszterhelyettesi rangban istápolja az összes magyar erdőket, lánytestvére a soproni mintaerdészetet vezeti. Családregény erdei háttérrel. A fenyves borította pilisi kopáron 36 kilométer bejáróút vezeti a látogatókat és kirándulókat, s pihenőhelyek, esőbeállók, kilátók szolgálják a kényelmét. A vasárnapi kirándulók közül kevesen tudják, hogy sűrű fenyvesek között kanyargó ösvény, a szelíd kaptatók és pihentető lankák immár Világhírűek. Csak a tudósok tudják és a tanulmányúton erre járó szakemberek, s azok írják a vendégkönyvbe az elragadtatott vallomásokat. Dévényi Antal közben betöltötte a hatvan évet. Elvonulhatott volna szép nyugdíjjal, a gödöllői erdőgazdaság tisztes jövedelemmel és kényelmes másodállással kínálta meg, de amikor dr. Madas László feltette a kérdést: mi a szándékod, Tóni? — azt válaszolta: —■ Itt maradok. Dévényi Antal most hatvannégy éves, a piliscsabai erdészet vezetője. Járása, tartása, fürgesége és szenvedélye semmit sem árul el a koráról. Hajában alig találni ősz szálat. Ma sem telik el nap, hogy ne járná ezer hektáros birodalmát, amely az életműve. Minden fát ismer, minden szarvasbikát és minden muflont. Vadászokat fogad és tudósokat. Amerre a vaddisznók járnak ytf í J lm 1 j-yjGM A <, V l Wil J mi I Varp jflftl < i! 1 V i jt Jj t Karácsonyfavásár az erdészet Egy német vadász gyönyörű muflontrófeát zsákmányolt az erdejében, s azt kezdte firtatni, honnan kerültek ide ezek a mediterrán tájon őshonos állatok? Dévényi tudta, hogy a huszas években Szardínia szigetéről. A német vadász elutazott Szardínia szigetére, hátha a muflon őshazájában még szebb trófeára tehet szert. Szardínián azonban már nem ismerték a muflont. Kihalt, kivadászták, a háború alatt megették az utolsó kost is. A német vadász felpiszkálta a szardíniái erdészeti hatóságokat és megtörtént a szép újkori anekdóta, a pilisi erdőből telepítettek vissza tíz udvarán mufloncsaládot a Földközitenger szigetére. A sziklára telepitett fenyőerdőnek nemzetközi rangja és tudományos tekintélye van. A piliscsabaí fenyőmagot helyben pergetik, egy mázsa fenyőtobozból 4 kiló mag lesz, amelynek a csíraképessége 90 százalékos. A sárvári erdészeti kutatóintézetben vizsgálják és minősítik a pilisi magot, amelyet az egész világon keresnek és vásárolnak. Világmárka, kapós, mint a tokaji aszú. Az erdő azonban az örök megújulás jelképe. A hajdani kopár erdejét évről évre tovább kell nevelni, gazdagítani. Dévényi Antal-Gábor Viktor felvételei nak van egy 5000 négyzetméter területű csemetekertje, ahol másfél millió egykét éves feketefenyő csemetét gondoznak és ültetnek ki. Egy hektárra nyolc-tízezer csemetét telepítenek. A munka sohasem ér véget. A hatvannégy éves erdész fürgén járja hegyi ösvényeit, nyakában látcső, szívében és szavaiban gyöngéd szeretet. A szerzők elnézést kérnek az olvasótól a merészségért, hogy ezt a községet egyetlen ember életművében iparkodtak ábrázolni. De Piliscsaba jelen és jövő sorsa múlhatatlanul kapcsolódik azzal az ezer hektár erdővel, amely ötven éve születik a hajdani kopáron. 13
